Nem tudtam, hogy hol keressem még. Azt mondta, hogy évek óta a családban van, akkor nem biztos, hogy nálam van. Akkor lehet, hogy anyáéknál van. Viszont nem tudok érte menni, csak úgy. Fel kell hívnom őket, de Cameronnak nem szabad megtudnia.
Már elég régóta bent vagyok, így elzártam a csapot, és felöltöztem. Kimentem és Cameron ott várt rám, ahogy hagytam. Rám mosolygott, én meg odaültem az ölébe.
-Hiányoztál.-mondta nekem, és én rámosolyogtam.
-Nekem is te.-mondtam neki és megcsókoltam. Hosszú csók volt és nagyon jó. Aztán mikor véget ért a csók, eltávolodtam tőle és a szemébe néztem.
-Ezt meg miért kaptam?-kérdezte mosolyogva.
-Mert szeretlek.-mondtam neki.
-Én is téged.-mondta és megcsókolt.
Nagyon boldog voltam. Annyira jó érzés volt, hogy valaki ennyire szeret engem és én is ugyanúgy szerethetem őt. Nem akartam hazudni neki a kőröl, de nem akartam, hogy baja essen neki és senki másnak miattam. Elintézem egyedül ezt a dolgot, és majd ha elment a vámpír, akkor elmondom nekik, és nem kell aggódniuk majd semmi miatt.
Nem tudok semmit a vámpírról, se a nevét, semmit. Azt se értem, hogy minek kell neki ez a kő. Abban biztos vagyok, hogy nagyon fontos lehet a számára, ha képes lenne emiatt megölni engem. Nem fogom engedni, hogy bárkit is bántson. Megkeresem a követ és odaadom neki.
Felálltam Cameron öléből és a telefonomért nyúltam.
-Kit akarsz felhívni?
-Hát csak anyáékat, tudni akarom mi van velük.-mondta mosolyogva.
-Értem, én addig elmegyek és hozok valamit inni. Lucas itt lesz az ajtónál, ha valami baj van, csak sikíts.-mondta nekem és adott a homlokomra egy puszit.
-Rendben, de nem lesz semmi baj.-mondtam neki.
Kiment a szobából és vártam egy fél percet, és utána rögtön anya telefonszámát tárcsáztam. Kicsöngött, és vártam. Aztán meghallottam az ismerős hangot.
-Szia kincsem, hogy vagy? Jól érzitek magatokat?-kérdezte rögtön anya.
-Igen, nagyon jó minden.-mondtam neki.
-Jaj de jó, akkor mindenki jól van igaz?-kérdezte aggódva.
-Igen, minden rendben van, csak szeretnék kérdezni valamit.-tértem rá rögtön a tárgyra.
-Persze kicsim, nyugodtan.-mondta és nagy csönd lett a vonal túlsó felén.
-Hát, azt szeretném megkérdezni, hogy van-e neked egy kék köved.-kérdeztem meg tőle?
-Milyen kőre gondolsz?-érdeklődött.
-Hát pontosan nem tudom, de szerintem nyaklánc, vagy gyűrű, vagy valami ilyesmi, csak kék kő.-mondtam neki. Hosszú csend volt, aztán valami zajt hallottam.
-Anya? Ott vagy?-kérdeztem mert nagy csend lett. Nem válaszolt senki, és kezdtem egyre jobban izgulni, míg végül megszólalt anya.
-Itt vagyok, csak megnéztem az ékszereim között, de nekem nincs kék kövem, nekem nem áll jól a kék.-mondta nekem és ezzel csak több aggodalom lett bennem.
-Rendben, semmi baj.-mondtam neki.
-De miért kérdezted?-kérdezte meg.
-Semmi, csak úgy szerettem volna egy kék nyakláncot és gondoltam neked hátha van és kölcsönkérném.-mondtam neki. Nem mondhattam el neki, hogy egy vámpír üldöz és meg akar ölni, ja és mindenek tetejébe farkas barátaim vannak, akiket nagyon szeretek, viszont nem csak ők vannak, és a másik falka meg akar ölni. nem mondhattam el neki semmit.
-Hát rendben, akkor majd veszek neked egyet.-mondta nekem.
-Annyira nem fontos, nem kell venni, de azért köszi.-mondtam neki mosolyogva.
-Rendben, de nekem most mennem kell dolgozni, majd még beszélünk.-mondta anya.
-Rendben, akkor szia.-mondtam neki.
-Szia kincsem, vigyázzatok magatokra és érezzétek jól magatokat.-mondta nekem.
-Rendben, és hiányzol.-mondtam neki, és tényleg nagyon hiányzott. Már annyira meg akartam ölelni, és hogy tudjam nincs semmi baj, de erre még várnunk kellet.
-Nekem is te. Szia.-mondta és ezzel le is tette a telefont.
Ahogy leraktam a telefont, belépett Cameron.
-Hogy vannak anyukádék?-kérdezte tőlem, közben lerakta a két innivalót az asztalra és leült mellém.
-Jól vannak, hiányzom nekik, és nekem is ők.-mondtam neki és ő átkarolt.
-Még van egy kis idő, de nemsokára láthatjátok egymást.-mondta.
Hamar eltelt ez a nap, itt voltunk a szobában egész nap és beszélgettünk. Közben hazajöttek a lányok is a sátorozásról, és elkezdte mesélni, hogy milyen élmények voltak.
-Legközelebb neked is jönnöd kell.-mondta Vanessa nekem.
-Rendben.-mondtam neki.
-De akkor már a fiúk is jönnek.-mondta vigyorogva Cameron.
Közben átjött a többi fiú is és így telt el a nap többi része.
Már beesteledett, így átmentünk a másik házba, hogy vacsorázzunk. Olyan szép volt ez az este. Cameron megfogta a kezemet, és így mentünk át a másik házba.
Leültünk az asztalhoz, és már Justin is ott volt. Eddig mindig olyan morcos volt, most meg mintha egy mosolyt láttam volna az arcán. Örültem, hogy most mindenki olyan boldog.
Nagyi kihozta a vacsit, és leült papa mellé. Egymásra mosolyogtak, olyan aranyosak voltak.Elkezdtem enni, és a többiek is. Rámosolyogtam Cameronra, és adott egy puszit az arcomra. Aztán ránéztem nagyira, és ekkor megpillantottam. Nagyi nyakában lógott egy kék kő, és bár nem tudtam biztosra, hogy ez az a kő, de valahogy éreztem, hogy megtaláltam azt amit kerestem. Megdöbbenve ültem ott, mikor Cameron a karomhoz ért.
-Tessék?-néztem rá ismét Cameronra.
-Minden rendben?-kérdezte aggódva Cameron.
-Persze, csak elbambultam kicsit.-mondtam neki.
Mikor mindenki megette a vacsorát, felálltunk az asztaltól és átmentünk a nappaliba. Én ott maradtam nagyinak segíteni.
-Kedves vagy hogy segítesz.-mondta nekem nagyi és adott egy puszit az arcomra.
-Ugyan már, nincs mit, ennyit csak megtehetek.-mondtam és én is adtam egy puszit az arcára.
Segítettem neki elmosogatni, és elpakoltuk az edényeket, aztán megkérdeztem tőle.
-Nagyi? Kérdezhetek valamit?-kérdeztem tőle.
-Persze bogaram, bármit.-mondta nekem.
-Honnan van ez a nyaklánc? Nagyon szép.-mondtam neki.
-Hát ez már nagyon rég a családunknál van. Ezt még a nagymamám adta nekem és neki is a nagymamája, és így tovább, öröklődött.-mondta nekem.
-Értem.-mondtam neki és elkezdtem gondolkozni. Nem vehetem el nagyitól csak úgy, nagyon sokat jelent neki.
-Tudod mit? Várni akartam a szülinapodig, de nem tudok.-mondta mosolyogva és közben kivette a nyakából a kék követ, és beletette a nyakamba.
-Ez nekem adod? De hát, ez a tiéd.-mondtam neki megdöbbenve.
-Most már a tiéd. Én is a nagymamámtól kaptam és most ez a tiéd. Majd te is add tovább a lányodnak, vagy az undokádnak.-mondta nekem.
-Jaj nagyi, köszönöm szépen.-mondtam meghatódottan és a nyakába borultam.
-Nincs mit, kis szívem.És vigyázz nagyon rá.-ölelt meg ő is.
-Rendben.-mondtam neki, és elengedtük egymást. nagyi még elpakolta azt a pár edényt, ami még maradt közben mesélni kezdett.
-Tudod, még a nagymamám mesélte, hogy ennek a kőnek nagy ereje van. Nagyon régen éltek vámpírok, és úgy tartották a legendák, hogy ez az egytelen dolog ami meg tudja ölni őket. Nagy ereje van és a vámpírok féltek tőle. Aztán egyszer csak egy vámpír megölt álmában egy asszonyt és elpusztította a követ. Nagyon kevés maradt belőle. Ilyen kő ez is, és így öröklődött sok éven át. De ma már nem léteznek vámpírok és ez is csak egy legenda volt, amit még a nagymamám mesélt kiskoromban.-mondta mosolyogva, de én egyáltalán nem mosolyogtam.
Most már értettem mindent, hogy miért akarja ennyire megszerezni ezt a követ a vámpír.
2010. augusztus 17., kedd
2010. augusztus 15., vasárnap
29.fejezet
Leültem a fotelba és a többiek meg a kanapéra. Egyedül Justin állt és várta, hogy mondjak valamit.
-Rendben.-mondtam, de ők nem értették.
-Mi az hogy rendben?-kérdezte Justin.
-Itt maradhatsz te is és vigyázhatsz rá, de a többieket ne hozd ide.-mondtam neki és csak bólintott.
-Ha ennyire vigyázni akarsz rá akkor hogy hagyhatod hogy Johhny bántsa?-kérdezte Lucas Justintól.
-Nem tudtam róla, hogy bántani akarja, de tegnap elmondta az egészet, hogy meg akarja ölni és, hogy egy vámpír is üldözi. A segítségemet kérte, hogy én a bátyja vagyok és könnyebben a közelébe férkőzhetek és így könnyebben meg tudja ölni, de én nem mentem bele. Megmondtam neki, hogy nem fogok ebben neki segíteni, mert szeretem és vigyázni fogok rá.-mondta el nekünk.
-És mit mondott erre Johhny?-kérdeztem tőle.
-Hát szerinted? Rögtön átváltozott farkassá és meg akart ölni, de a többiek lefogták, így el tudtam jönni.-mondta nekünk.
-Jaj de jó akkor már téged is meg akarnak ölni.-mondta Lucas.
-Nem, engem nem ölne meg mert kellek neki.-mondta, de ezt nem értettük.
-Mihez?-kérdeztem.
-Ashley megölésében.Nélkülem ezt nem tudja elintézni.-mondta nekünk.
Nem sokáig volt itt mert Ashley nagymamája hívta, hogy segítsen neki. Mi maradtunk itt, közben Ashley bent aludt.
-És mi van ha hazudik és azért jött, hogy tényleg a közelében legyen és így Johhny bántani tudja.-kérdezte Lucas aggódva.
-Nem tudom, de tartsuk rajta a szemünket, nem bízom benne.-mondtam neki.
Ashley szemszöge
Nem tudtam aludni, állandóan csak járt az agyam és féltem. Mi van ha nem tudják elkapni? És mit akarhat ami az enyém és bármire képes lenne érte. Nem értettem de már kezdett fájni a fejem. Hirtelen meghallottam az ajtó nyitódását és összerezzenve néztem Cameronra.
-Nincs semmi baj csak én vagyok. Ne haragudj, hogy felébresztettelek.-mondta nekem és odaült az ágy szélére.
-Nem tudtam aludni.-mondtam neki, mire ő megfogta a kezemet.
-Ne aggódj a vámpír miatt, el fogjuk kapni.-nyugtatgatott, de én egy cseppet sem nyugodtam meg.
-És mi van ha nem? És ha bajotok esik? Azt nem élném túl. Meg kell tudnunk, hogy mi kell neki tőlem, és akkor odaadom neki.-mondtam Cameronnak, de ő hevesen rázta a fejét.
-Erre ne is gondolj. Nem engedlek a közelébe. Majd mi megoldjuk, ne foglalkozz vele.-mondta nekem és én csak bólintottam.
-Rendben, akkor még pihenj egy kicsit.-mondta nekem és megint csak bólintottam.
-Jó éjt.-mondta nekem és adott egy puszit.
Kiment a szobából, de én nem aludtam vissza. Felkeltem és kinéztem az ablakon. Nem volt ott senki, és most kivételesen örültem neki, hogy nem őrzi az ablakomat senki. Biztosan megbeszélik, hogy találják meg a vámpírt. Itt az ideje, hogy én keressem meg és megtudjam, mi az ami ennyire kellhet neki. Óvatosan kimásztam az ablakon és apárkányon megálltam. Nagy szerencsémre pont egy fa ág volt ott előttem és arra rá tudtam lépni. Átmásztam a fára és onnan már könnyű volt lemásznom. Visszanéztem az ablakra, és megnyugodtam, hogy nem vették észre, hogy eljöttem. Elindultam az erdő felé, de fogalmam sincs, hogy merre keressem, csak mentem előre. Beértem az erdőbe és elindultam. Nem tudtam merre megyek, de tudtam, hogy mindegy mert a vámpír úgy is meg fog találni. Már nagyon bent jártam az erdőben mikor egy reccsenést hallottam. Hátrafordultam, de nem láttam semmit, így tovább akartam menni. Mikor előre néztem hirtelen ott volt. Hátraestem az ijedségtől, hogy ilyen hirtelen előttem állt. Ott ültem a földön és a szívem vadul vert. Nem tudtam hogy mit fog most csinálni de féltem tőle.
-Elég bátor vagy, hogy egyedül eljöttél ide.
-Igen tudom, de mondja meg, hogy mi kell magának és odaadom, csak utána hagyjon békén minket.-mondtam neki és egy lépést tett felém.
-Ne add itt nekem az ártatlant, pontosan tudod, hogy mi kell nekem.-mondta már mérgesebben.
-De tényleg nem tudom.-mondtam neki.
- Egy kék kő, aminek hatalmas ereje van. El se tudod képzelni mennyire. Az kell nekem és mindenféleképpen találd meg, mert nem lesz jó vége. Nagyon régóta van a te családodnál és vissza akarom kapni.
-Rendben, megkeresem.-mondtam neki, bár fogalmam nem volt róla, hogy milyen kék kő kellhet neki és hogy egyáltalán miért kell neki.
Hallottam egy reccsenést és a vámpír oldalra nézett. Én is odanéztem, de nem láttam megint semmit és mire visszanéztem volna már nem volt ott a vámpír.
Felálltam, és körülnéztem. Minden teljesen nyugodt volt.
Elindultam visszafelé, és Szerencsére nem vették észre, hogy eljöttem. Visszamásztam az ablakon és bebújtam az ágyba. Nem tudok róla, hogy nekem lenne egy kék kövem, de megkeresem mindenféleképpen.
Nem bírtam tovább feküdni, így úgy döntöttem, hogy kimegyek a fiúkhoz. Mindenki ott volt és csak ültek.
-Sziasztok.-mondtam nekik és leültem Cameron mellé.
-Szia, jót aludtál?-kérdezte tőlem Cameron.
-Igen.-hazudtam neki. Nem mondhatom meg neki, hogy találkoztam a vámpírral, mert akkor biztosan nem engedné, hogy még egyszer elmenjek hozzá. Nem szabad tudnia róla.
-Hazamegyek és lezuhanyzom. Rendben? Nemsokára jövök.-mondtam neki, de ő megállított.
-Elkísérlek.-mondta és ő is felállt.
-Rendben, gyere.-mondtam neki, mert tudtam, hogy úgyse hagyja, hogy egyedül legyek.
Átmentünk hozzánk és bementem a fürdőszobába. Cameron az ágyamon ült és ott várt rám. Olyan gyorsan ahogy csak tudtam, lezuhanyoztam, de még nem zártam el a csapot. Körülnéztem a fürdőszobában és az ékszereim között, hogy hátha ott lehet a kék kő, de nem találtam semmit. Viszont akkor nálam nem lehet.
-Rendben.-mondtam, de ők nem értették.
-Mi az hogy rendben?-kérdezte Justin.
-Itt maradhatsz te is és vigyázhatsz rá, de a többieket ne hozd ide.-mondtam neki és csak bólintott.
-Ha ennyire vigyázni akarsz rá akkor hogy hagyhatod hogy Johhny bántsa?-kérdezte Lucas Justintól.
-Nem tudtam róla, hogy bántani akarja, de tegnap elmondta az egészet, hogy meg akarja ölni és, hogy egy vámpír is üldözi. A segítségemet kérte, hogy én a bátyja vagyok és könnyebben a közelébe férkőzhetek és így könnyebben meg tudja ölni, de én nem mentem bele. Megmondtam neki, hogy nem fogok ebben neki segíteni, mert szeretem és vigyázni fogok rá.-mondta el nekünk.
-És mit mondott erre Johhny?-kérdeztem tőle.
-Hát szerinted? Rögtön átváltozott farkassá és meg akart ölni, de a többiek lefogták, így el tudtam jönni.-mondta nekünk.
-Jaj de jó akkor már téged is meg akarnak ölni.-mondta Lucas.
-Nem, engem nem ölne meg mert kellek neki.-mondta, de ezt nem értettük.
-Mihez?-kérdeztem.
-Ashley megölésében.Nélkülem ezt nem tudja elintézni.-mondta nekünk.
Nem sokáig volt itt mert Ashley nagymamája hívta, hogy segítsen neki. Mi maradtunk itt, közben Ashley bent aludt.
-És mi van ha hazudik és azért jött, hogy tényleg a közelében legyen és így Johhny bántani tudja.-kérdezte Lucas aggódva.
-Nem tudom, de tartsuk rajta a szemünket, nem bízom benne.-mondtam neki.
Ashley szemszöge
Nem tudtam aludni, állandóan csak járt az agyam és féltem. Mi van ha nem tudják elkapni? És mit akarhat ami az enyém és bármire képes lenne érte. Nem értettem de már kezdett fájni a fejem. Hirtelen meghallottam az ajtó nyitódását és összerezzenve néztem Cameronra.
-Nincs semmi baj csak én vagyok. Ne haragudj, hogy felébresztettelek.-mondta nekem és odaült az ágy szélére.
-Nem tudtam aludni.-mondtam neki, mire ő megfogta a kezemet.
-Ne aggódj a vámpír miatt, el fogjuk kapni.-nyugtatgatott, de én egy cseppet sem nyugodtam meg.
-És mi van ha nem? És ha bajotok esik? Azt nem élném túl. Meg kell tudnunk, hogy mi kell neki tőlem, és akkor odaadom neki.-mondtam Cameronnak, de ő hevesen rázta a fejét.
-Erre ne is gondolj. Nem engedlek a közelébe. Majd mi megoldjuk, ne foglalkozz vele.-mondta nekem és én csak bólintottam.
-Rendben, akkor még pihenj egy kicsit.-mondta nekem és megint csak bólintottam.
-Jó éjt.-mondta nekem és adott egy puszit.
Kiment a szobából, de én nem aludtam vissza. Felkeltem és kinéztem az ablakon. Nem volt ott senki, és most kivételesen örültem neki, hogy nem őrzi az ablakomat senki. Biztosan megbeszélik, hogy találják meg a vámpírt. Itt az ideje, hogy én keressem meg és megtudjam, mi az ami ennyire kellhet neki. Óvatosan kimásztam az ablakon és apárkányon megálltam. Nagy szerencsémre pont egy fa ág volt ott előttem és arra rá tudtam lépni. Átmásztam a fára és onnan már könnyű volt lemásznom. Visszanéztem az ablakra, és megnyugodtam, hogy nem vették észre, hogy eljöttem. Elindultam az erdő felé, de fogalmam sincs, hogy merre keressem, csak mentem előre. Beértem az erdőbe és elindultam. Nem tudtam merre megyek, de tudtam, hogy mindegy mert a vámpír úgy is meg fog találni. Már nagyon bent jártam az erdőben mikor egy reccsenést hallottam. Hátrafordultam, de nem láttam semmit, így tovább akartam menni. Mikor előre néztem hirtelen ott volt. Hátraestem az ijedségtől, hogy ilyen hirtelen előttem állt. Ott ültem a földön és a szívem vadul vert. Nem tudtam hogy mit fog most csinálni de féltem tőle.
-Elég bátor vagy, hogy egyedül eljöttél ide.
-Igen tudom, de mondja meg, hogy mi kell magának és odaadom, csak utána hagyjon békén minket.-mondtam neki és egy lépést tett felém.
-Ne add itt nekem az ártatlant, pontosan tudod, hogy mi kell nekem.-mondta már mérgesebben.
-De tényleg nem tudom.-mondtam neki.
- Egy kék kő, aminek hatalmas ereje van. El se tudod képzelni mennyire. Az kell nekem és mindenféleképpen találd meg, mert nem lesz jó vége. Nagyon régóta van a te családodnál és vissza akarom kapni.
-Rendben, megkeresem.-mondtam neki, bár fogalmam nem volt róla, hogy milyen kék kő kellhet neki és hogy egyáltalán miért kell neki.
Hallottam egy reccsenést és a vámpír oldalra nézett. Én is odanéztem, de nem láttam megint semmit és mire visszanéztem volna már nem volt ott a vámpír.
Felálltam, és körülnéztem. Minden teljesen nyugodt volt.
Elindultam visszafelé, és Szerencsére nem vették észre, hogy eljöttem. Visszamásztam az ablakon és bebújtam az ágyba. Nem tudok róla, hogy nekem lenne egy kék kövem, de megkeresem mindenféleképpen.
Nem bírtam tovább feküdni, így úgy döntöttem, hogy kimegyek a fiúkhoz. Mindenki ott volt és csak ültek.
-Sziasztok.-mondtam nekik és leültem Cameron mellé.
-Szia, jót aludtál?-kérdezte tőlem Cameron.
-Igen.-hazudtam neki. Nem mondhatom meg neki, hogy találkoztam a vámpírral, mert akkor biztosan nem engedné, hogy még egyszer elmenjek hozzá. Nem szabad tudnia róla.
-Hazamegyek és lezuhanyzom. Rendben? Nemsokára jövök.-mondtam neki, de ő megállított.
-Elkísérlek.-mondta és ő is felállt.
-Rendben, gyere.-mondtam neki, mert tudtam, hogy úgyse hagyja, hogy egyedül legyek.
Átmentünk hozzánk és bementem a fürdőszobába. Cameron az ágyamon ült és ott várt rám. Olyan gyorsan ahogy csak tudtam, lezuhanyoztam, de még nem zártam el a csapot. Körülnéztem a fürdőszobában és az ékszereim között, hogy hátha ott lehet a kék kő, de nem találtam semmit. Viszont akkor nálam nem lehet.
2010. július 31., szombat
28. fejezet
Cameron odajött hozzám és megölelt.
-Most gyere, és hazaviszlek, már késő van nagyon. Aludnod kell.-mondta és felemelt a karjába. Belekapaszkodtam és hozzábújtam. Nagyon jó érzés volt odabújni hozzá, mintha nem történne semmi rossz és ott biztonságban érezném magamat. Hazavitt és belefektetett az ágyba.
-Mi kint leszünk, és nem bánthat a vámpír. Biztonságban leszel.-mondta és adott egy puszit a homlokomra.
-Muszáj elmenned, nem maradnál itt?-kérdeztem reménykedve. Nem akartam, hogy elmenjen. A lányok sátorozni mentek most és én itt maradnék egyedül ebben az üres szobában.
-Szeretnéd, ha maradnék?-kérdezte mosolyogva és én csak bólintani tudtam. Odajött és bebújt az ágyba mellém. Odabújtam hozzá, és megint biztonságban éreztem magamat.
-Jó éjt.-mondta és megcsókolt.
-Jó éjt.-mondtam én is.
Hamar elaludtam és nagyon jó éjszakám volt. Ő átölelt egész éjszaka és nem kellet semmitől sem félnem.
Reggel mellette keltem. Mikor kinyitottam a szememet, őt láttam meg és mosolygott.
-Mi az? Min mosolyogsz?-kérdeztem már én is mosolyogva.
-Semmin, csak édes vagy amikor alszol.-mondta és nevetett.
-Hát köszi.-mondtam neki és felkeltem az ágyból.
-Menjünk reggelizni.-mondta Cameron.
-Támogatom az ötletet.-mondtam és közben korgott egyet a gyomrom.
-Cameron ezen jót nevetett és én durcizva bementem a fürdőszobába.
Lezuhanyoztam és mikor kijöttem Cameron ott várt rám és a kezében egy tálca volt, amin rengeteg finomság volt és egy szál rózsa. Én tátott szájjal néztem és odamentem hozzá.
-Ez gyönyörű, köszönöm.-mondtam neki és adtam egy csókot neki.
-Minden a tied, jó étvágyat.-mondta mosolyogva.
-De ezt nem tudom mindet megenni.-mondtam neki.
-Hát az előbb máshogy hallottam.-mondta a gyomromra célozva.
-Jól van na, de akkor is segítened kell megenned.-mondtam neki.
-Rendben.-mondta mosolyogva.
Cameron szemszöge
Ketten megettük a reggelit, de csak a tegnapra tudtam gondolni. Még mindig nem tudjuk, hogy mit akar tőle a vámpír, de ki fogjuk deríteni. Addig is éjjel nappal vigyázni fogunk rá, és nem hagyjuk egyedül. Nem engedem, hogy bárki is bántsa.
Mikor megettük, kimentünk a szobából és Lucas volt ott az ajtó előtt. Láttam Ashley arcán, hogy egy kicsit megijedt és átkaroltam, hogy tudja én vigyázok rá. Átmentünk a másik házba és közben éreztem, hogy a közelben van a vámpír. Éreztem a szagát, de nem akartam megijeszteni Ashleyt. Szorosan mellette mentem, és közben a többiek bementek az erdőbe a vámpír után. Hallottam őket, de ezt Ashley nem hallhatta. Egyedül Lucas jött észrevétlenül mögöttünk, ha valami baj lenne.
Bementünk a házba és leültünk a nappaliba. A lányok sátorozni mentek, így csak mi voltunk itt.
-A fiúk hol vannak?-kérdezte Ashley.
-Biztosan még alszanak.-mondtam neki, mert nem akartam, hogy megijedjen. Így is eléggé fél már.
-Értem, akkor csinálok nekik reggelit.-mondta és már fel is állt, hogy bemenjen a konyhába.
-Rendben, segítek neked. Örülni fognak neki.-mondtam mosolyogva.
-Hát remélem is.-mondta ő is mosolyogva. Olyan aranyos volt mikor mosolygott. Adtam neki egy csókot és közben megöleltem.
-Na jó de kezdjük el mert sose végzünk.-mondta és már vissza is fordult és elkezdte csinálni a pirítósokat.
Segítettem neki, és ketten hamar végeztünk. megtálaltunk és közben elindult a nappali felé.
-Most hová mész?-álltam fel és odamentem hozzá.
-Csak szólok a fiúknak, hogy kész a reggeli.-mondta nekem és már akart is tovább menni, de szorosan megöleltem.
-Tudod mit? Majd én szólok nekik.-mondtam neki és adtam egy puszit neki.
-Hát jó, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor menj.-mondta és elengedett. Gyorsan kimentem a konyhából és bementem a fiúk szobájába. Nem volt ott senki, mert ők már rég nem alszanak. kint vannak az erdőben és a vámpírt próbálják elkapni. Kimásztam az ablakon, hogy szóljak nekik, de hirtelen az erdő szélén megláttam őket, és felém sétáltak. Én visszamásztam az ablakon és ők kicsit furcsállták, de ők is a ablakon jöttek be.
-miért az ablakon kellet bejönnünk?-kérdezte Chris.
-Majd mindent elmesélek, de most gyertek, mert Ashley csinált nektek reggelit.-mondtam nekik és a fiúk csak úgy száguldottak a konyha felé.
Bementek és rögtön le is ültek az asztalhoz.
-Jó étvágyat.-mondta Ashley a fiúknak.
-Köszönjük.-mondták a fiúk teli szájjal.
Mikor megették, akkor Chris megszólalt.
-Nem sikerült elkapnunk.-mondta Chris és erre Ashley felfigyelt.
-Mit nem sikerült elkapni?-kérdezte Chris és én válaszoltam helyette.
-Csak volt egy légy a szobájukban és azt nem sikerült leütniük.-mondtam neki, és Ashley megnyugodott.
Chris furcsán nézett rám, de nem szólt többet. Mikor végzett mindenki a reggelivel átmentünk a nappaliba és leültünk.
-Megyek elmosogatok.-mondtam és ránéztem Chrisre.
-Jaj nem kell, hagyd csak, majd én elmosogatok.-monda Ashley.
-n butáskodj, te csináltad a reggelit, ennyit én is meg tudok csinálni, és Chris is segít. Igaz Chris?-néztem rá.
-Öööö igen, segítek.-mondta és máris felállt, hogy velem jöjjön.
Bementünk a konyhába, és én elkezdtem mosogatni, de ő csak nézett rám.
-Mi folyik itt?-kérdezte.
-Nem szeretném, hogy Ashley tudja, hogy nem tudjuk elkapni a vámpírt és hogy itt van a közelében.-mondtam neki.
-rendben, de úgy is rá fog jönni, nem titkolhatod tovább.
-Tudom, de nem akarom megijeszteni.-mondtam neki.
-Jól van. Nagyon gyors ez a vámpír, nem tudjuk elkapni. Már tegnap este az ablakotoknál volt, de sikerült elmenekülnie.-mondta nekem, mikor bejött Ashley.
-Na hogy haladtok?-kérdezte és meglátta, hogy még tele van a mosogató.
-Nagyon jól.-mondtam neki vigyorogva.
-Na jó ti menjetek ki a többiekhez és majd én elmosogatok és nincs vita.-mondta és kivette a kezemből a tányért.
-Rendben, köszönjük.-mondtam neki és adtam neki egy puszit.
Kimentünk a többiekhez, de már ők nem voltak ott. Mindenki kint volt és mi is kisiettünk. Justin volt ott egyedül és tőlünk az összes fiú farkas alakban morgott rá.
Előrébb mentem és rám nézett.
-Mit akarsz itt?-kérdeztem, mert nem sejtettem jót. Ő már a rossz farkasok közé tartozik és nem bízhatunk benne.
-Ashley veszélyben van. Egy vámpír meg akarja ölni.-mondta nekünk.
-Tudunk róla és meg fogjuk védeni, nem kell aggódnod miatta.
-Te ne mond meg nekem, hogy mit csináljak, csak tudatni akartam, hogy ő a kishúgom és nem kell a segítségetek. Meg tudom én is védeni és szálljatok le róla.-mondta dühösen.
-Mi nem hagyjuk magára, mellettünk biztonságban van. Miért bíznánk rátok, ha Johnny is bántani akarja?-kérdeztem tőle.
-Mert ő nem tudja, hogy én idejöttem. Vigyázni fogok a húgomra és ti hagyjátok békén.
Válaszolni akartam, de kilépett az ajtón Ashley és megdöbbenve nézett végig rajtunk.
-Mi történik itt?-kérdezte és látszott a szemében, hogy fél.
Odamentem hozzá és meg akartam magyarázni ezt az egészet, de Justin szólalt meg előbb.
-Az, hogy semmi szükség itt rájuk és én is meg tudlak védeni a vámpírtól. Te a húgom vagy és nekem a felelősségem, hogy megvédjelek.-jött ő is oda hozzánk.
-Mi? Itt van megint a vámpír? Azt hittem, hogy elment.-fakadt ki és látszott rajta, hogy mindjárt összeesik.
-Nyugi, nem bánthat. Itt vagyunk melletted és megvédünk.-nyugtattam meg Ashleyt.
-De nincs rá szükség, majd én vigyázok rá.-mondta a szemembe nézve Justin.
-De mi se tudjuk elkapni, és mi többen vagyunk, te meg egyedül hogy tudnád megvédeni őt? Felejtsd el, majd mi vigyázunk rá.-mondtam neki, mikor Ashley megrázkódott.
-Nem tudjátok elkapni? Szóval még itt van és engem akar?-nézett rám Ashley és közben belém kapaszkodott.
-Igen, de nem fog bántani, mi nem hagyjuk.-mondtam neki.
-És én se hagyom.-mondta Justin.
-Találkozni akarok vele.-mondta Ashley.
-Mi? Ezt sürgősen felejtsd el! Nem találkozol te senkivel!-háborodtam fel. Hogy találhat ki ekkora marhaságot? nem értettem miért akar vele találkozni, de nem fogom engedni.
-Meg kell tudnunk, hogy mit akar tőlem. Addig nem fog békén hagyni minket, míg meg nem szerzi tőlem azt amit akar. Odaadom neki és utána békén fog hagyni.-mondta Ashley és végig a szemembe nézett.
-Nem, azt nem engedem, majd mi kiderítjük, hogy mit akar tőled, de te nem mehetsz a közelébe és őt se engedjük a közeledbe.-mondtam határozottan.
-De...-mondta Ashley, de én közbe vágtam.
-Semmi de, most pedig menj be mert elég fáradtnak tűnsz.-mondtam neki, mert már alig állt a lábán.
-De nem vagyok fáradt.-mondta nekem, de nem ellenkezett, így bementünk a házba. Tudom, jól hogy nem fáradt, de nagyon meg van ilyedve, és ez most nagyon sok volt neki. Ki kell ezt pihennie. Nekünk meg meg kell ezt a vámpír ügyet oldanunk, mert nem szeretném ha Ashley rettegésben élne.
Bevittem a szobánkba és lefektettem az ágyamba. beleszagolt a párnámba és elmosolyodott.
-Olyan jó illata van.-mondta mosolyogva.
Én csak mosolyogtam és adtam egy puszit a homlokára. felálltam az ágyról, de Ashley megfogta a kezemet és visszahúzott.
-Ne menj el, maradj itt velem.-mondta nekem és láttam a szemében a félelmet.
-Nem lesz semmi baj, az ablaknál van két farkas is és itt leszünk a nappaliba, senki nem juthat be hozzád.-mondtam és rátettem a takarót.
Amint kimentem, hallottam, hogy el is aludt és odamentem a fiúkhoz. Justin még itt volt és nem ment sehova. Ránéztem és már tudta, hogy mire gondolok.
-Nem fogok sehova menni. Megmondtam, vigyázok a húgomra!
-Most gyere, és hazaviszlek, már késő van nagyon. Aludnod kell.-mondta és felemelt a karjába. Belekapaszkodtam és hozzábújtam. Nagyon jó érzés volt odabújni hozzá, mintha nem történne semmi rossz és ott biztonságban érezném magamat. Hazavitt és belefektetett az ágyba.
-Mi kint leszünk, és nem bánthat a vámpír. Biztonságban leszel.-mondta és adott egy puszit a homlokomra.
-Muszáj elmenned, nem maradnál itt?-kérdeztem reménykedve. Nem akartam, hogy elmenjen. A lányok sátorozni mentek most és én itt maradnék egyedül ebben az üres szobában.
-Szeretnéd, ha maradnék?-kérdezte mosolyogva és én csak bólintani tudtam. Odajött és bebújt az ágyba mellém. Odabújtam hozzá, és megint biztonságban éreztem magamat.
-Jó éjt.-mondta és megcsókolt.
-Jó éjt.-mondtam én is.
Hamar elaludtam és nagyon jó éjszakám volt. Ő átölelt egész éjszaka és nem kellet semmitől sem félnem.
Reggel mellette keltem. Mikor kinyitottam a szememet, őt láttam meg és mosolygott.
-Mi az? Min mosolyogsz?-kérdeztem már én is mosolyogva.
-Semmin, csak édes vagy amikor alszol.-mondta és nevetett.
-Hát köszi.-mondtam neki és felkeltem az ágyból.
-Menjünk reggelizni.-mondta Cameron.
-Támogatom az ötletet.-mondtam és közben korgott egyet a gyomrom.
-Cameron ezen jót nevetett és én durcizva bementem a fürdőszobába.
Lezuhanyoztam és mikor kijöttem Cameron ott várt rám és a kezében egy tálca volt, amin rengeteg finomság volt és egy szál rózsa. Én tátott szájjal néztem és odamentem hozzá.
-Ez gyönyörű, köszönöm.-mondtam neki és adtam egy csókot neki.
-Minden a tied, jó étvágyat.-mondta mosolyogva.
-De ezt nem tudom mindet megenni.-mondtam neki.
-Hát az előbb máshogy hallottam.-mondta a gyomromra célozva.
-Jól van na, de akkor is segítened kell megenned.-mondtam neki.
-Rendben.-mondta mosolyogva.
Cameron szemszöge
Ketten megettük a reggelit, de csak a tegnapra tudtam gondolni. Még mindig nem tudjuk, hogy mit akar tőle a vámpír, de ki fogjuk deríteni. Addig is éjjel nappal vigyázni fogunk rá, és nem hagyjuk egyedül. Nem engedem, hogy bárki is bántsa.
Mikor megettük, kimentünk a szobából és Lucas volt ott az ajtó előtt. Láttam Ashley arcán, hogy egy kicsit megijedt és átkaroltam, hogy tudja én vigyázok rá. Átmentünk a másik házba és közben éreztem, hogy a közelben van a vámpír. Éreztem a szagát, de nem akartam megijeszteni Ashleyt. Szorosan mellette mentem, és közben a többiek bementek az erdőbe a vámpír után. Hallottam őket, de ezt Ashley nem hallhatta. Egyedül Lucas jött észrevétlenül mögöttünk, ha valami baj lenne.
Bementünk a házba és leültünk a nappaliba. A lányok sátorozni mentek, így csak mi voltunk itt.
-A fiúk hol vannak?-kérdezte Ashley.
-Biztosan még alszanak.-mondtam neki, mert nem akartam, hogy megijedjen. Így is eléggé fél már.
-Értem, akkor csinálok nekik reggelit.-mondta és már fel is állt, hogy bemenjen a konyhába.
-Rendben, segítek neked. Örülni fognak neki.-mondtam mosolyogva.
-Hát remélem is.-mondta ő is mosolyogva. Olyan aranyos volt mikor mosolygott. Adtam neki egy csókot és közben megöleltem.
-Na jó de kezdjük el mert sose végzünk.-mondta és már vissza is fordult és elkezdte csinálni a pirítósokat.
Segítettem neki, és ketten hamar végeztünk. megtálaltunk és közben elindult a nappali felé.
-Most hová mész?-álltam fel és odamentem hozzá.
-Csak szólok a fiúknak, hogy kész a reggeli.-mondta nekem és már akart is tovább menni, de szorosan megöleltem.
-Tudod mit? Majd én szólok nekik.-mondtam neki és adtam egy puszit neki.
-Hát jó, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor menj.-mondta és elengedett. Gyorsan kimentem a konyhából és bementem a fiúk szobájába. Nem volt ott senki, mert ők már rég nem alszanak. kint vannak az erdőben és a vámpírt próbálják elkapni. Kimásztam az ablakon, hogy szóljak nekik, de hirtelen az erdő szélén megláttam őket, és felém sétáltak. Én visszamásztam az ablakon és ők kicsit furcsállták, de ők is a ablakon jöttek be.
-miért az ablakon kellet bejönnünk?-kérdezte Chris.
-Majd mindent elmesélek, de most gyertek, mert Ashley csinált nektek reggelit.-mondtam nekik és a fiúk csak úgy száguldottak a konyha felé.
Bementek és rögtön le is ültek az asztalhoz.
-Jó étvágyat.-mondta Ashley a fiúknak.
-Köszönjük.-mondták a fiúk teli szájjal.
Mikor megették, akkor Chris megszólalt.
-Nem sikerült elkapnunk.-mondta Chris és erre Ashley felfigyelt.
-Mit nem sikerült elkapni?-kérdezte Chris és én válaszoltam helyette.
-Csak volt egy légy a szobájukban és azt nem sikerült leütniük.-mondtam neki, és Ashley megnyugodott.
Chris furcsán nézett rám, de nem szólt többet. Mikor végzett mindenki a reggelivel átmentünk a nappaliba és leültünk.
-Megyek elmosogatok.-mondtam és ránéztem Chrisre.
-Jaj nem kell, hagyd csak, majd én elmosogatok.-monda Ashley.
-n butáskodj, te csináltad a reggelit, ennyit én is meg tudok csinálni, és Chris is segít. Igaz Chris?-néztem rá.
-Öööö igen, segítek.-mondta és máris felállt, hogy velem jöjjön.
Bementünk a konyhába, és én elkezdtem mosogatni, de ő csak nézett rám.
-Mi folyik itt?-kérdezte.
-Nem szeretném, hogy Ashley tudja, hogy nem tudjuk elkapni a vámpírt és hogy itt van a közelében.-mondtam neki.
-rendben, de úgy is rá fog jönni, nem titkolhatod tovább.
-Tudom, de nem akarom megijeszteni.-mondtam neki.
-Jól van. Nagyon gyors ez a vámpír, nem tudjuk elkapni. Már tegnap este az ablakotoknál volt, de sikerült elmenekülnie.-mondta nekem, mikor bejött Ashley.
-Na hogy haladtok?-kérdezte és meglátta, hogy még tele van a mosogató.
-Nagyon jól.-mondtam neki vigyorogva.
-Na jó ti menjetek ki a többiekhez és majd én elmosogatok és nincs vita.-mondta és kivette a kezemből a tányért.
-Rendben, köszönjük.-mondtam neki és adtam neki egy puszit.
Kimentünk a többiekhez, de már ők nem voltak ott. Mindenki kint volt és mi is kisiettünk. Justin volt ott egyedül és tőlünk az összes fiú farkas alakban morgott rá.
Előrébb mentem és rám nézett.
-Mit akarsz itt?-kérdeztem, mert nem sejtettem jót. Ő már a rossz farkasok közé tartozik és nem bízhatunk benne.
-Ashley veszélyben van. Egy vámpír meg akarja ölni.-mondta nekünk.
-Tudunk róla és meg fogjuk védeni, nem kell aggódnod miatta.
-Te ne mond meg nekem, hogy mit csináljak, csak tudatni akartam, hogy ő a kishúgom és nem kell a segítségetek. Meg tudom én is védeni és szálljatok le róla.-mondta dühösen.
-Mi nem hagyjuk magára, mellettünk biztonságban van. Miért bíznánk rátok, ha Johnny is bántani akarja?-kérdeztem tőle.
-Mert ő nem tudja, hogy én idejöttem. Vigyázni fogok a húgomra és ti hagyjátok békén.
Válaszolni akartam, de kilépett az ajtón Ashley és megdöbbenve nézett végig rajtunk.
-Mi történik itt?-kérdezte és látszott a szemében, hogy fél.
Odamentem hozzá és meg akartam magyarázni ezt az egészet, de Justin szólalt meg előbb.
-Az, hogy semmi szükség itt rájuk és én is meg tudlak védeni a vámpírtól. Te a húgom vagy és nekem a felelősségem, hogy megvédjelek.-jött ő is oda hozzánk.
-Mi? Itt van megint a vámpír? Azt hittem, hogy elment.-fakadt ki és látszott rajta, hogy mindjárt összeesik.
-Nyugi, nem bánthat. Itt vagyunk melletted és megvédünk.-nyugtattam meg Ashleyt.
-De nincs rá szükség, majd én vigyázok rá.-mondta a szemembe nézve Justin.
-De mi se tudjuk elkapni, és mi többen vagyunk, te meg egyedül hogy tudnád megvédeni őt? Felejtsd el, majd mi vigyázunk rá.-mondtam neki, mikor Ashley megrázkódott.
-Nem tudjátok elkapni? Szóval még itt van és engem akar?-nézett rám Ashley és közben belém kapaszkodott.
-Igen, de nem fog bántani, mi nem hagyjuk.-mondtam neki.
-És én se hagyom.-mondta Justin.
-Találkozni akarok vele.-mondta Ashley.
-Mi? Ezt sürgősen felejtsd el! Nem találkozol te senkivel!-háborodtam fel. Hogy találhat ki ekkora marhaságot? nem értettem miért akar vele találkozni, de nem fogom engedni.
-Meg kell tudnunk, hogy mit akar tőlem. Addig nem fog békén hagyni minket, míg meg nem szerzi tőlem azt amit akar. Odaadom neki és utána békén fog hagyni.-mondta Ashley és végig a szemembe nézett.
-Nem, azt nem engedem, majd mi kiderítjük, hogy mit akar tőled, de te nem mehetsz a közelébe és őt se engedjük a közeledbe.-mondtam határozottan.
-De...-mondta Ashley, de én közbe vágtam.
-Semmi de, most pedig menj be mert elég fáradtnak tűnsz.-mondtam neki, mert már alig állt a lábán.
-De nem vagyok fáradt.-mondta nekem, de nem ellenkezett, így bementünk a házba. Tudom, jól hogy nem fáradt, de nagyon meg van ilyedve, és ez most nagyon sok volt neki. Ki kell ezt pihennie. Nekünk meg meg kell ezt a vámpír ügyet oldanunk, mert nem szeretném ha Ashley rettegésben élne.
Bevittem a szobánkba és lefektettem az ágyamba. beleszagolt a párnámba és elmosolyodott.
-Olyan jó illata van.-mondta mosolyogva.
Én csak mosolyogtam és adtam egy puszit a homlokára. felálltam az ágyról, de Ashley megfogta a kezemet és visszahúzott.
-Ne menj el, maradj itt velem.-mondta nekem és láttam a szemében a félelmet.
-Nem lesz semmi baj, az ablaknál van két farkas is és itt leszünk a nappaliba, senki nem juthat be hozzád.-mondtam és rátettem a takarót.
Amint kimentem, hallottam, hogy el is aludt és odamentem a fiúkhoz. Justin még itt volt és nem ment sehova. Ránéztem és már tudta, hogy mire gondolok.
-Nem fogok sehova menni. Megmondtam, vigyázok a húgomra!
2010. július 30., péntek
Díj
1. Tedd ki a logót az oldaladon!
2. Válaszd ki a kedvenc kommentelőd, majd írd ki a kedvenc kommented tőle!
3. Értesítsd őt a díjáról!
4. Küldd tovább 5 embernek, hogy ők is kiválaszthassák a kedvencüket!
5. Hagyj náluk megjegyzést!
Hát nehéz dolgom van, és nem tudok választani. Hármat fogok választani, mert nagyon sokat számítanak nekem. És a többiek akik írnak, nagyon örülök nekik és köszönöm mindenkinek a kommentet :) Mindig örülök ha írtok és boldog vagyok, hogy ennyire örültök a fejezeteknek.
Szóval az első kommentelő Szoffy. Imádom elolvasni a kommenteit, mert mindig kiakad, ha esteleg nagyon ritkán :D úgy hagyom abba a fejezetet, hogy nem tudni mi lesz. :P
A második kommentelő Szatti. Ő mindig nagyon várja a következő fejezeteket és már legszívesebben a szökőkútba dobna. :D Mindig mosolyogok a kommentein és örülök, hogy gonosznak hívnak, mert így is van :D
És a harmadik kommentelő Böbe :) Amikor feljövök ide, akkor tudom, hogy ő mindig ír nekem egy kommentet és mindig nagyon várja a fejezeteket. Mindig olyan aranyos, hogy a komment végén jó hétvégét, vagy szép estét kíván nekem.
Szóval köszönöm, hogy írtok kommentet és nagyon jól esik :)
És mindenki aki ír, nekik is köszönöm, mert tudom, hogy érdekel titeket és örülök neki hogy elmondjátok a véleményeteket :)
Szoffy egyik kommentje:
Wááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jesszus!! Annyira yoo lenne ha Cameron lenne az ajtóban :D És akkor ő vinné suliba ... beszélgetnének ...
ööö... na mind1 ... Rem összejönnek majd :D
Am (asszem a Shiver hatása) asszem a bátyó is farkas lesz :D
na és van egy olyan érzésem h Szatti jól mondja :D hogy mind farkaskák és lehet h az a Johnny harapta meg :S
Am annyira magunkra ( én meg az egyik legjobb barim) ismerek Vannessa és Ashley barátságában :D Xd a Barátnőm is ilyen pasizós típus én meg félénk (sok rosz tapasztalat miatt)
Hihhettlen !! Ennyire még nem vártam semmit mint a kövi fejezetet!! (nah yoo anew moonon kívülXD)
Olyan vagy mint a Tv2 vagy az ilyen csatornák!!! A legizgibb résznél (rax be reklámot) Hagyod abba .. óóó annyira várom a kövi fejit!!!
Iszonyú jó rész volt :D
Szatti egyik kommentje:
Ha most csak annyit írnék, hogy rettenetesen, kimondhatatlanul gonosz vagy, szerintem nem is kéne véleményt írnom!!!!!!!!!
Annyira de annyira... hogy lehetsz velünk ilyen? Most úgy őszintén? Lelövöm ezt a Cameront is, Emmával együtt!!! Jaj, miért itt kellett abbahagynod? Csak legalább egy kicsivel lett volna több. De előre mondom, ha Ashley megint elfut, én kitekerem a nyakad és Szoffyval beledobunk a szökőkútba!
Amúgy isteni volt és nagyon tetszett:D:D Várom a folytatást, puszi
Böbe egyik kommentje:
Szia de azért jó útra térítheted nem? ,elvégre úgy is az lesz amit te akarsz mert te írod ,mondjuk be vésődik egy farkas lányba ,na fantáziálok pedig most aludtam is ,na legyen jó a hétvégéd üdv Böbe
Akiknek adnám ezt a díjat:
Szoffy
Szatti
Brigi
Böbe
Ancsi
Díj
Ezt a díjat Szattitól kaptam. Köszönöm hogy rám gondoltál. :)
Öt dolog rólam:
1. Imádom a húslevest. Bármikor és bármennyit meg tudnék belőle enni. :D
2. Imádok zenét hallhatni, ha valami nagyon megtetszik akkor órákig is tudom azt hallgatni :P
3. Nagyon béna vagyok. Mindig nekem jönnek a bútorok és valamiben mindig elesek. A barátnőim azt mondják, hogy ön- és közveszélyes vagyok :D Mert véletlenül vagy rálépek a lábukra, vagy véletlenül épp rájuk esek, de ezen ők is csak röhögnek :D
4. Szeretek táncolni.
5. Imádom a kutyákat :)
Öt blogger akinek tovább adnám:
1. Szoffy: http://www.lonelyfriendship.blogspot.com/
2. Brigi: http://titkokarnyekaban.blogspot.com/
3. Truska: http://truska-twilightfanfiction.blogspot.com/
4. Eszter: http://bellaedwardesrenesmee.blogspot.com/
5. Ivcsi és Csillu: http://igaz-szerelem.blogspot.com/
2010. június 30., szerda
27. fejezet
Nem bírtam tovább. Felálltam és kimentem a házból. Ha rólam van szó, akkor arról nekem is jogom van tudni. Kimentem utánuk, mikor mindenki rám nézett és abbahagyták a beszélgetést.
-Mit titkoltok előlem?-kérdeztem tőlük, de senki nem válaszolt.
-Semmit, csak azt beszéltük, hogy milyen nagy forgalmatok volt az étteremben.-jött oda Cameron.
-Jajj, ne nézzetek már hülyének, tudom, hogy titkoltok valamit.-mondtam nekik.
-Miért nem mondjátok el?-kérdeztem Camerontól.
-Nyugodj meg, nincs semmi baj. Megoldjuk.-nyugtatgatott Cameron.
-Rendben, ti tudjátok.-mondtam nekik és visszamentem a házba. A többiek ott ültek már a asztalnál, és én is elültem a helyemre. Ideges voltam, hogy kimaradok mindenből és nem mondták el, de az ő dolguk. Végül bejöttek a többiek is és elkezdtünk enni. Cameron mellém ült és adott egy puszit az arcomra és én csak mosolyogtam.
Mikor végeztünk a vacsival, mindenki felállt és elmentünk a nappaliba, de én nagyon fáradt voltam így elindultam hazafelé.
-Hé, hová mész?-jött oda Cameron.
-Csak haza.-mondtam neki.
-Akkor veled megyek.
-Nem lesz semmi baj, már egy ideje nem láttuk Johnnyt, nem kell félnünk tőle.-mondtam neki.
-Bármi megtörténhet.-mondta és én hagytam, hogy hazakísérjen.
-Mi a baj?-kérdezte Cameron.
-Semmi.-mondtam neki.
-Nyugi, nincs semmi baj, nem kell félned semmi miatt.-mondta Cameron a titokra értve.
.Tudom, de akkor is zavar, hogy nem mondjátok el.
-Csak a te érdekedben, és nem is olyan nagy dolog.-mondta.
-Rendben.-mondtam mosolyogva.
-És milyen volt a mai napod?-érdeklődött, miközben átkarolta a derekamat.
-Nagyon jó, forgalmas napunk volt.-mondtam neki.
-És a vendégek? Elégedettek voltak?-kérdezte.
-Igen, minden elfogyott. Bár volt egy fura fickó, aki hozzá sem nyúlt az ételhez, és Emma is furcsán viselkedett.-mondtam el neki.
-Hát biztosan csak nem volt éhes.-mondta Cameron.
-Akkor miért jött be az étterembe, ha nem éhes?-furcsálltam a helyzetet.
-Hát nem tudom, lehet meggondolta magát.-mondta Cameron nekem.
-Emma is ezt mondta.-mondtam neki.
-Hát biztos ő is ezt gondolta.-mondta és elengedte a derekamat, mikor odaértünk a házhoz.
-Na mindegy. Akkor én most megyek.-mondtam neki és mintha megkönnyebbült volna és ezt észrevettem.
-Mi az?-kérdezte.
-Semmi csak, azon gondolkoztam, hogy ennek a pasasnak nincs köze a ti kis titkotokhoz?-kérdeztem camerontól, aki megfeszült arccal válaszolt.
-Nem, miért lenne?-mondta.
-Hát nem tudom, csak az előbb úgy megkönnyebbültél. De kérlek, ne hazudjatok nekem, mert azt nem szeretném.-mondtam neki.
-Tudom, és a multkoriért is bocsánat, mikor nem mondtuk el neked, hogy farkasok vagyunk, de ez veszélyes lenne számodra. Megoldjuk mi farkasok és minden rendben lesz. Rendben?-mondta nekem és rám mosolyogott.
-De ha nekem is közöm van hozzá, akkor el kell mondanod.-győzködtem.
-Nem, most nem.-mondta nekem.
-Rendben, de ne várjatok vele túl sokat.-mondtam.
-Rendben, jó éjt.-adott egy csókot és én is elköszöntem tőle.
-Jó éjt.-mondtam neki és bementem.
-Nem fogom annyiban hagyni ezt az ügyet. Holnap kiszedem belőlük, hogy mit titkolnak. Nekem is közöm van hozzá, és nem titkolhatják el előlem. Ha veszélyben vagyok, akkor arról nekem is tudnom kell.
Felmentem a szobába, de még nem tudtam elaludni. Folyton ez a titok járt az eszemben. Addig nem tudok elaludni, míg meg nem tudom. Lementem a földszintre és kimentem a házból. Még mindenki a nagyiék házában volt, és elindultam a házhoz.
Tudom, hogy nem kéne egyedül mennem, mert bármikor itt lehet Johnny, de nem számítottam ré. Úgyis itt vannak a közelben Cameronék. Már majdnem odaértem, mikor egy morgást hallottam. Megálltam, de aztán mentem is tovább. Megijedtem, hogy esetleg Johnny az, így gyorsítottam a tempómon, mikor újra meghallottam. Már szinte futottam, mikor megjelent előttem egy férfi. Dühösen nézett rám, és vörösek voltak a szemei. Felismertem őt. Az a férfi állt előttem, aki ma az étteremben volt és nem evett semmit. Én megálltam, és nem mozdultam. Remegtek a lábaim. Hirtelen Cameron jött ki az ajtón, és mikor meglátott minket. Rögtön odajött elém és védelmezően állt. A többiek is kijöttek és Chris odajött hozzám. Megfogta a karomat és bementünk a házba. A többiek ott maradtak és már nem tudtam mi történt. Bementünk, de a többiek nem nagyon figyeltek ránk. Chris bevitt a szobájukba és bezárta az ajtót. Én rögtön neki estem.
-Mi folyik itt? Mi történt? Nem értek semmit.-mondtam Chrisnek.
-Ha bejönnek a fiúk, mindent megtudsz.-mondta nekem.
-De mit akar tőlünk?-kérdeztem egyre kétségbe esve.
-Nem mondhatok semmit, majd ha a többiek is itt vannak.-mondta és leültetett az ágyra. Kiment a szobából és mikor visszajött egy pohár víz volt a kezében.
-Ezt idd meg, jót fog tenni.-mondta és odaadta a poharat.
-Köszönöm.-mondtam.
Megittam, és mikor letettem a poharat, bejöttek Cameronék. Rögtön felálltam és odamentem hozzá.
-Mi folyik itt? Mit akar tőlünk? Tudom, hogy köze van a titkotokhoz, el kell mondanotok.-mondtam Cameronnak aki aggódva nézett rám.
-Rendben, de először ülj le.-kérlelt és én megtettem.
-Szóval, van két rossz hírünk. Az első az, hogy a testvéred tegnap változott át farkassá.-mondta és én nem mozdultam. Néztem magam elé és meg sem moccantam.
-Ashley jól vagy?-jött oda Lucas és leült mellém.
-Mi a másik rossz hír?-kérdeztem, mert ennél rosszabb úgy se lehetne.
-Hát nem tudom, hogy elmondjam-e.-mondta Cameron.
Én mérgesen néztem rá, mikor kibökte végre.
-Az a férfi, akit az előbb láttál vámpír és téged akar megölni.-mondta egy szuszra.
-Vámpír? Vámpírok nem is léteznek.-mondtam.
-Ha farkasok léteznek akkor vámpírok is.-mondta Lucas.
-De az nem lehet, ilyen nincs. Mit akar tőlem? Én nem ártottam senkinek. Miért akar mindenki engem megölni?-fakadtam ki és elkezdtem sírni.
-Nem tudjuk még mit akar, de nem bánthat. Mi itt vagyunk és megvédünk.-mondta Cameron és leült mellém. Átölelt és én a vállán sírtam ki magam.
Hirtelen elsötétült minden és lecsukódtak a szemeim. Elaludtam, és még annyit hallottam, hogy a többiek kimennek, de valaki itt maradt mellettem. Csak pár órát aludtam, utána hirtelen kinyíltak a szemeim. Lucas volt ott mellettem.
-Szia, álomszuszék.-mondta egy mosoly kíséretében.
-Szia. A többiek hol vannak?-kérdeztem, mert nem láttam őket bent a szobában.
-Kimentek, beszélgetni, de nyugodtan aludj tovább, én itt maradok és vigyázok rád.-mondta, de én már nem tudtam aludni.
-Köszi, de már nem tudok aludni. Mit akar tőlem ez a vámpír?-kérdeztem, mert nem adtam rá okot, hogy megöljön. nem csináltam semmit, mégis bántani akar.
-Nem tudjuk, csak azt mondta, hogy van nálad valami ami az övé és azt akarja megszerezni, minden áron.-mondta.
-De mit keres? Mi kellhet egy vámpírnak tőlem?-kérdeztem mert el nem tudtam képzelni.
-Nem tudjuk, de ki fogjuk deríteni.-mondta és elmosolyodott.
-Rendben.-mondtam neki és ekkor betoppantak Cameronék is.
-Mit titkoltok előlem?-kérdeztem tőlük, de senki nem válaszolt.
-Semmit, csak azt beszéltük, hogy milyen nagy forgalmatok volt az étteremben.-jött oda Cameron.
-Jajj, ne nézzetek már hülyének, tudom, hogy titkoltok valamit.-mondtam nekik.
-Miért nem mondjátok el?-kérdeztem Camerontól.
-Nyugodj meg, nincs semmi baj. Megoldjuk.-nyugtatgatott Cameron.
-Rendben, ti tudjátok.-mondtam nekik és visszamentem a házba. A többiek ott ültek már a asztalnál, és én is elültem a helyemre. Ideges voltam, hogy kimaradok mindenből és nem mondták el, de az ő dolguk. Végül bejöttek a többiek is és elkezdtünk enni. Cameron mellém ült és adott egy puszit az arcomra és én csak mosolyogtam.
Mikor végeztünk a vacsival, mindenki felállt és elmentünk a nappaliba, de én nagyon fáradt voltam így elindultam hazafelé.
-Hé, hová mész?-jött oda Cameron.
-Csak haza.-mondtam neki.
-Akkor veled megyek.
-Nem lesz semmi baj, már egy ideje nem láttuk Johnnyt, nem kell félnünk tőle.-mondtam neki.
-Bármi megtörténhet.-mondta és én hagytam, hogy hazakísérjen.
-Mi a baj?-kérdezte Cameron.
-Semmi.-mondtam neki.
-Nyugi, nincs semmi baj, nem kell félned semmi miatt.-mondta Cameron a titokra értve.
.Tudom, de akkor is zavar, hogy nem mondjátok el.
-Csak a te érdekedben, és nem is olyan nagy dolog.-mondta.
-Rendben.-mondtam mosolyogva.
-És milyen volt a mai napod?-érdeklődött, miközben átkarolta a derekamat.
-Nagyon jó, forgalmas napunk volt.-mondtam neki.
-És a vendégek? Elégedettek voltak?-kérdezte.
-Igen, minden elfogyott. Bár volt egy fura fickó, aki hozzá sem nyúlt az ételhez, és Emma is furcsán viselkedett.-mondtam el neki.
-Hát biztosan csak nem volt éhes.-mondta Cameron.
-Akkor miért jött be az étterembe, ha nem éhes?-furcsálltam a helyzetet.
-Hát nem tudom, lehet meggondolta magát.-mondta Cameron nekem.
-Emma is ezt mondta.-mondtam neki.
-Hát biztos ő is ezt gondolta.-mondta és elengedte a derekamat, mikor odaértünk a házhoz.
-Na mindegy. Akkor én most megyek.-mondtam neki és mintha megkönnyebbült volna és ezt észrevettem.
-Mi az?-kérdezte.
-Semmi csak, azon gondolkoztam, hogy ennek a pasasnak nincs köze a ti kis titkotokhoz?-kérdeztem camerontól, aki megfeszült arccal válaszolt.
-Nem, miért lenne?-mondta.
-Hát nem tudom, csak az előbb úgy megkönnyebbültél. De kérlek, ne hazudjatok nekem, mert azt nem szeretném.-mondtam neki.
-Tudom, és a multkoriért is bocsánat, mikor nem mondtuk el neked, hogy farkasok vagyunk, de ez veszélyes lenne számodra. Megoldjuk mi farkasok és minden rendben lesz. Rendben?-mondta nekem és rám mosolyogott.
-De ha nekem is közöm van hozzá, akkor el kell mondanod.-győzködtem.
-Nem, most nem.-mondta nekem.
-Rendben, de ne várjatok vele túl sokat.-mondtam.
-Rendben, jó éjt.-adott egy csókot és én is elköszöntem tőle.
-Jó éjt.-mondtam neki és bementem.
-Nem fogom annyiban hagyni ezt az ügyet. Holnap kiszedem belőlük, hogy mit titkolnak. Nekem is közöm van hozzá, és nem titkolhatják el előlem. Ha veszélyben vagyok, akkor arról nekem is tudnom kell.
Felmentem a szobába, de még nem tudtam elaludni. Folyton ez a titok járt az eszemben. Addig nem tudok elaludni, míg meg nem tudom. Lementem a földszintre és kimentem a házból. Még mindenki a nagyiék házában volt, és elindultam a házhoz.
Tudom, hogy nem kéne egyedül mennem, mert bármikor itt lehet Johnny, de nem számítottam ré. Úgyis itt vannak a közelben Cameronék. Már majdnem odaértem, mikor egy morgást hallottam. Megálltam, de aztán mentem is tovább. Megijedtem, hogy esetleg Johnny az, így gyorsítottam a tempómon, mikor újra meghallottam. Már szinte futottam, mikor megjelent előttem egy férfi. Dühösen nézett rám, és vörösek voltak a szemei. Felismertem őt. Az a férfi állt előttem, aki ma az étteremben volt és nem evett semmit. Én megálltam, és nem mozdultam. Remegtek a lábaim. Hirtelen Cameron jött ki az ajtón, és mikor meglátott minket. Rögtön odajött elém és védelmezően állt. A többiek is kijöttek és Chris odajött hozzám. Megfogta a karomat és bementünk a házba. A többiek ott maradtak és már nem tudtam mi történt. Bementünk, de a többiek nem nagyon figyeltek ránk. Chris bevitt a szobájukba és bezárta az ajtót. Én rögtön neki estem.
-Mi folyik itt? Mi történt? Nem értek semmit.-mondtam Chrisnek.
-Ha bejönnek a fiúk, mindent megtudsz.-mondta nekem.
-De mit akar tőlünk?-kérdeztem egyre kétségbe esve.
-Nem mondhatok semmit, majd ha a többiek is itt vannak.-mondta és leültetett az ágyra. Kiment a szobából és mikor visszajött egy pohár víz volt a kezében.
-Ezt idd meg, jót fog tenni.-mondta és odaadta a poharat.
-Köszönöm.-mondtam.
Megittam, és mikor letettem a poharat, bejöttek Cameronék. Rögtön felálltam és odamentem hozzá.
-Mi folyik itt? Mit akar tőlünk? Tudom, hogy köze van a titkotokhoz, el kell mondanotok.-mondtam Cameronnak aki aggódva nézett rám.
-Rendben, de először ülj le.-kérlelt és én megtettem.
-Szóval, van két rossz hírünk. Az első az, hogy a testvéred tegnap változott át farkassá.-mondta és én nem mozdultam. Néztem magam elé és meg sem moccantam.
-Ashley jól vagy?-jött oda Lucas és leült mellém.
-Mi a másik rossz hír?-kérdeztem, mert ennél rosszabb úgy se lehetne.
-Hát nem tudom, hogy elmondjam-e.-mondta Cameron.
Én mérgesen néztem rá, mikor kibökte végre.
-Az a férfi, akit az előbb láttál vámpír és téged akar megölni.-mondta egy szuszra.
-Vámpír? Vámpírok nem is léteznek.-mondtam.
-Ha farkasok léteznek akkor vámpírok is.-mondta Lucas.
-De az nem lehet, ilyen nincs. Mit akar tőlem? Én nem ártottam senkinek. Miért akar mindenki engem megölni?-fakadtam ki és elkezdtem sírni.
-Nem tudjuk még mit akar, de nem bánthat. Mi itt vagyunk és megvédünk.-mondta Cameron és leült mellém. Átölelt és én a vállán sírtam ki magam.
Hirtelen elsötétült minden és lecsukódtak a szemeim. Elaludtam, és még annyit hallottam, hogy a többiek kimennek, de valaki itt maradt mellettem. Csak pár órát aludtam, utána hirtelen kinyíltak a szemeim. Lucas volt ott mellettem.
-Szia, álomszuszék.-mondta egy mosoly kíséretében.
-Szia. A többiek hol vannak?-kérdeztem, mert nem láttam őket bent a szobában.
-Kimentek, beszélgetni, de nyugodtan aludj tovább, én itt maradok és vigyázok rád.-mondta, de én már nem tudtam aludni.
-Köszi, de már nem tudok aludni. Mit akar tőlem ez a vámpír?-kérdeztem, mert nem adtam rá okot, hogy megöljön. nem csináltam semmit, mégis bántani akar.
-Nem tudjuk, csak azt mondta, hogy van nálad valami ami az övé és azt akarja megszerezni, minden áron.-mondta.
-De mit keres? Mi kellhet egy vámpírnak tőlem?-kérdeztem mert el nem tudtam képzelni.
-Nem tudjuk, de ki fogjuk deríteni.-mondta és elmosolyodott.
-Rendben.-mondtam neki és ekkor betoppantak Cameronék is.
2010. június 21., hétfő
26. fejezet
Olyan gyönyörű volt az este. Örültem annak, hogy a fiúk kihoztak ide minket. A többiek jól el voltak. Mindenki nevetgélt és úszkáltak a vízben. Én Cameronnal voltam a vízben.
-Letehetsz nyugodtan.-mondtam neki, mikor már vagy öt perce a karjaiban voltam.
-Rendben.-mondta. Letett és nagy vigyorral az arcomon lenyomtam a víz alá.
Mikor feljött csak vigyorgott.
-Ezt még visszakapod.-mondta vigyorogva és már lent is voltam a víz alatt. Feljöttem és ő nem volt sehol. Megijedtem, de mikor feljött a víz alól, megnyugodtam. Lenyomtam megint a víz alá, de húzott magával, így mind a ketten a víz alatt voltunk. Kinyitottam a szememet és Cameron mosolyogott rám a víz alatt. A szívem hevesen vert. Egyszerre jöttünk fel a víz alól és egymás előtt álltunk. Megfogta a kezemet és felnéztem rá.
Ő nem szólt semmit, csak lassan végigsimogatta kezével az arcomat, a nyakamat, ujjaival beletúrt a hajamba, miközben másik kezével még mindig szorosan magához húzott. Ajkai óvatosan keresték az enyémet. Alig ért csak hozzám, a csókja gyengéd volt. Eltávolodott egy kicsit az arca és a homlokunk összeért. Rámosolyogtam és belenéztem a szemébe. Nem mondtunk semmit, csak élveztük a pillanatot.
Örökre itt akartam maradni, vele, de észrevettem, hogy valaki felénk úszik. Közelebb jött és láttam, hogy Lucas az. Rosszabkor nem is jöhetett volna. Eltávolodtam egy kicsit Camerontól, de ő magához húzott. Lucas idejött és mosolyogva nézett ránk.
-Bocsi, valamit megzavartam?-kérdezte.
-Hát.., nem. Mondjad nyugodtan.-mondtam neki.
-Csak a többiek már hiányolnak titeket.-mondta vigyorogva.
-Rendben, máris megyünk.-mondta Cameron és odaúsztunk a többiekhez. A lányok a fiúk vállán voltak és próbálták lelökni a másikat. Chris nyakában Vanessa ült és próbálta lelökni Lilyt sikeresen. A vízbe kerültek.
-Jösztök ti is? Bár úgy is lelökünk.-mondta Chris.
-Az kizárt.-mondta Cameron és már fel is vett a nyakába.
-Mit csinálsz?-kérdeztem Camerontól.
-Lelökjük őket.-mondta vigyorogva.
-Hát, rendben.-mondtam én is és Cameron elindult Vanessáék felé.
Chriss és Vanessa vigyorogva jöttek közelebb hozzánk, de én támadásba lendültem és megfogtam vanessa karját és lelöktem Chris válláról. Vanessa beleesett a vízbe és én felemeltem a kezemet, hogy sikerült.
-Ügyes voltál.-mondta Cameron.
-ketten csináltuk.-mondtam és lejöttem a hátáról. Letett és szembefordultam vele. Egyszer csak lent voltam a víz alatt, valaki lenyomott. Mikor feljöttem nem volt ott senki, de ekkor feljött Cameron és Chris a víz alól.
Vanessa már elég fáradtnak tűnt.
-Haza kéne már mennünk, mert nemsokára reggel lesz.-mondta Vanessa.
-Igen, akkor menjünk.-mondtam én is, és Cameron megfogta a kezemet.
Kijöttünk a vízből, de majd megfagytam olyan hideg volt. Cameron magához húzott, és egy kicsit jobb volt. Hamar haza akartam érni, mert fáztam a vizes ruhákban. A többiek is kijöttek a vízből és együtt mentünk haza.
-Na látjátok, nem bántátok meg hogy eljöttetek igaz?-kérdezte Lucas.
-Nem, nem bántuk meg.-mondtuk egyszerre a lányokkal.
Hamar hazaértünk és a fiúk elmentek a saját házukba, a lányok meg a miénkbe. Én még elbúcsúztam Camerontól.
-Hát akkor, jó éjt.-mondtam neki mosolyogva és közelebb léptem hozzá.
Cameron megfogta a kezemet és megcsókolt.
-Neked is.-mondta mosolyogva és elengedett.
Hazamentem én is és átöltöztem. Bebújtam az ágyba és alig tudtam elaludni. Folyton Cameronra gondoltam és a csókunkra. Alig tudtam elhinni, hogy megtörtént az első csókunk. Elmosolyodtam és próbáltam aludni. Sikerült is de nem sokat tudtam aludni, mert hamar reggel lett. Felkeltem, lezuhanyoztam és a többieket megvártam. Egész reggel csak mosolyogtam.
-Mitől van ilyen jó kedved?-kérdezte Vanessa.
-Hát, semmitől, csak úgy.-mondtam mosolyogva.
-Cameron?-kérdezte.
-Ennyire látszik?-kérdeztem vissza.
-Szerintem le sem lehet vakarni az arcodról a mosolyt.-mondta ő is mosolyogva.
-Hát, tegnap este, mikor ketten voltunk, megcsókolt.-mondtam neki.
-Komolyan? Hát ez nagyszerű! Akkor már értem miért van ilyen jókedved.És milyen volt?-kérdezte Vanessa.
-Nagyon jó. El sem tudom mondani mennyire.-mondtam neki.
-Örülök, hogy minden helyrejött köztetek.-mondta őszintén.
-Igen én is.-mondtam.
Végül, mikor mindenki készen volt, megvártam Emmát. Neki kell vigyáznia rám, míg át nem megyünk a másik házba. Átmentünk és Cameron már az ajtóban várt rám.
-Jó reggelt.-mondtam Cameronnak.
-Neked is. Hogy aludtál?-kérdezte.
-Jól köszi.-mondtam és adott egy rövid csókot, utána bementünk a többiek után.
Ott ült mindenki az asztalnál és mi is leültünk. Cameron mellé ültem.
Nagyi odajött és ő is leült mellénk.
-Nos lányok, már ma megnyitjuk az éttermet.-mondta és mi örültünk ennek.
-Rendben.-mondtam neki.
-Majd megmutatom, mit hogy kell.-mondta nagyi.
-Oké.-mondtam.
Mikor mindenki befejezte a reggelit, felálltunk és már mentünk is át az étterembe. Cameron végig mellettem jött, és fogta a kezemet.
A fiuk is velünk jöttek, és a lányok beálltak a pult mögé és nagyi kitette a Nyitva feliratot. Cameron odajött hozzám.
-Lehetek én az első vendég?-kérdezte mosolyogva.
-Lehetsz.-mondtam és is mosolyogva.
-Akkor egy üdítőt kérnék.-mondta.
-Rendben. De a vendégem vagy.-mondtam neki, és odaadtam neki az innivalót.
-Nem, ki szeretném fizetni.-mondta és elővette a pénztárcáját és kifizette.
-Na jó, de nem kéne már nektek is dolgoznotok?-kérdeztem.
-De, igazad van. Akkor mi megyünk is.-mondta Cameron.
-Rendben, szia. hiányozni fogsz.-mondtam mosolyogva.
-Te is nekem.-mondta és odajött hozzám, hogy adjon egy csókot.
Miután elmentek a fiúk vártuk az első vevőket. Hosszú ideig nem jöttek, pedig a lányok ragasztottak ki röplapokat is, hogy ma nyílunk meg.
Mikor már egy órája nem jöttek, kezdtem kétségbe esni, hogy lehet ma nem is jön senki, de hirtelen kinyilt az ajtó és bejött az első vevő. Egy idősebb férfi volt. Egyedül jött és leült a pulttal szemben. Odamentem hozzá és mosolyogva felvettem a rendelését. Mikor kész lett az étel kivittem neki, és akkor belépett még egy vevő.
Ő is férfi volt, de ő sokkal fiatalabbnak nézett ki. Ő egy üres asztalhoz ült le és hozzá Vanessa ment ki. Mikor az idősebb úr megevett mindent, leszedtem a tányérokat.
-És ízlett?-kérdeztem tőle mosolyogva.
-Igen, nagyon finom volt minden, holnap is számítsanak rám.-mondta mosolyogva és már el is indult az ajtó felé.
A nap további részében sokan jöttek még, és nagyon örültem, hogy mindenkinek ízlett minden. hamar eltelt a nap és már készültünk bezárni, mikor jött még egy vendég.
Már senki sem volt itt, így leült az egyik asztalhoz. Kiakartam menni hozzá, de Emma megállított.
-Majd én felveszem a rendelését, te csak maradj itt.-mondta nekem és már el is ment a férfihoz.
-Rendben.-mondtam csak magamnak.
Úgy láttam, hogy Emma ismeri őt, mert leállt vele beszélgetni, de mintha vitatkoztak volna. Mikor visszajött, rá is kérdeztem.
-Ki ez a pasas? Ismered valahonnan?-kérdeztem Emmától.
-Nem, csak gondja volt az egyik étellel, de már megbeszéltük.-mondta és el is tűnt a konyhában. Hamar visszajött és gyorsan ki is vitte az ételt. Utána visszajött és mellém állt.
-Olyan furcsa, még hozzá sem nyúlt az ételhez.-mondtam miután már eltelt vagy öt perc.
-Biztos csak nem éhes.-mondta Emma.
-Akkor miért jött be?-kérdeztem furcsállva.
-Biztos meggondolta magát.-mondta nekem és visszament a férfihoz.
Kifizette amit rendelt és utána fel is állt és elment. Hozzá se nyúlt az ételhez, de biztos csak rossz napja volt. Miután Emma visszahozta az ételt, elpakoltunk és bezártunk. Visszamentünk a nagyiék házához, és Emma végig mellettem jött.
-Van valami baj?-kérdeztem Emmától.
-Nem, nincs semmi baj.-mondta nekem és egy kicsit lemaradt.
Már a fiúk ott voltak és mi leültünk a nappaliba. Cameron felállt és adott egy puszit, aztán tovább ment.
-Hova mész?-kérdeztem mert ő és a többi fiú felálltak, hogy kimenjenek.
-Csak szívunk egy kisi friss levegőt.-mondta mosolyogva és kimentek.
Visszaültem és Lily felé fordultam. Közben észrevettem, hogy Emma is eltűnt és kezdtem furcsállni a helyzetet. Nem értettem mi folyik itt, de tudtam hogy titkolnak előlem valamit.
-Letehetsz nyugodtan.-mondtam neki, mikor már vagy öt perce a karjaiban voltam.
-Rendben.-mondta. Letett és nagy vigyorral az arcomon lenyomtam a víz alá.
Mikor feljött csak vigyorgott.
-Ezt még visszakapod.-mondta vigyorogva és már lent is voltam a víz alatt. Feljöttem és ő nem volt sehol. Megijedtem, de mikor feljött a víz alól, megnyugodtam. Lenyomtam megint a víz alá, de húzott magával, így mind a ketten a víz alatt voltunk. Kinyitottam a szememet és Cameron mosolyogott rám a víz alatt. A szívem hevesen vert. Egyszerre jöttünk fel a víz alól és egymás előtt álltunk. Megfogta a kezemet és felnéztem rá.
Ő nem szólt semmit, csak lassan végigsimogatta kezével az arcomat, a nyakamat, ujjaival beletúrt a hajamba, miközben másik kezével még mindig szorosan magához húzott. Ajkai óvatosan keresték az enyémet. Alig ért csak hozzám, a csókja gyengéd volt. Eltávolodott egy kicsit az arca és a homlokunk összeért. Rámosolyogtam és belenéztem a szemébe. Nem mondtunk semmit, csak élveztük a pillanatot.
Örökre itt akartam maradni, vele, de észrevettem, hogy valaki felénk úszik. Közelebb jött és láttam, hogy Lucas az. Rosszabkor nem is jöhetett volna. Eltávolodtam egy kicsit Camerontól, de ő magához húzott. Lucas idejött és mosolyogva nézett ránk.
-Bocsi, valamit megzavartam?-kérdezte.
-Hát.., nem. Mondjad nyugodtan.-mondtam neki.
-Csak a többiek már hiányolnak titeket.-mondta vigyorogva.
-Rendben, máris megyünk.-mondta Cameron és odaúsztunk a többiekhez. A lányok a fiúk vállán voltak és próbálták lelökni a másikat. Chris nyakában Vanessa ült és próbálta lelökni Lilyt sikeresen. A vízbe kerültek.
-Jösztök ti is? Bár úgy is lelökünk.-mondta Chris.
-Az kizárt.-mondta Cameron és már fel is vett a nyakába.
-Mit csinálsz?-kérdeztem Camerontól.
-Lelökjük őket.-mondta vigyorogva.
-Hát, rendben.-mondtam én is és Cameron elindult Vanessáék felé.
Chriss és Vanessa vigyorogva jöttek közelebb hozzánk, de én támadásba lendültem és megfogtam vanessa karját és lelöktem Chris válláról. Vanessa beleesett a vízbe és én felemeltem a kezemet, hogy sikerült.
-Ügyes voltál.-mondta Cameron.
-ketten csináltuk.-mondtam és lejöttem a hátáról. Letett és szembefordultam vele. Egyszer csak lent voltam a víz alatt, valaki lenyomott. Mikor feljöttem nem volt ott senki, de ekkor feljött Cameron és Chris a víz alól.
Vanessa már elég fáradtnak tűnt.
-Haza kéne már mennünk, mert nemsokára reggel lesz.-mondta Vanessa.
-Igen, akkor menjünk.-mondtam én is, és Cameron megfogta a kezemet.
Kijöttünk a vízből, de majd megfagytam olyan hideg volt. Cameron magához húzott, és egy kicsit jobb volt. Hamar haza akartam érni, mert fáztam a vizes ruhákban. A többiek is kijöttek a vízből és együtt mentünk haza.
-Na látjátok, nem bántátok meg hogy eljöttetek igaz?-kérdezte Lucas.
-Nem, nem bántuk meg.-mondtuk egyszerre a lányokkal.
Hamar hazaértünk és a fiúk elmentek a saját házukba, a lányok meg a miénkbe. Én még elbúcsúztam Camerontól.
-Hát akkor, jó éjt.-mondtam neki mosolyogva és közelebb léptem hozzá.
Cameron megfogta a kezemet és megcsókolt.
-Neked is.-mondta mosolyogva és elengedett.
Hazamentem én is és átöltöztem. Bebújtam az ágyba és alig tudtam elaludni. Folyton Cameronra gondoltam és a csókunkra. Alig tudtam elhinni, hogy megtörtént az első csókunk. Elmosolyodtam és próbáltam aludni. Sikerült is de nem sokat tudtam aludni, mert hamar reggel lett. Felkeltem, lezuhanyoztam és a többieket megvártam. Egész reggel csak mosolyogtam.
-Mitől van ilyen jó kedved?-kérdezte Vanessa.
-Hát, semmitől, csak úgy.-mondtam mosolyogva.
-Cameron?-kérdezte.
-Ennyire látszik?-kérdeztem vissza.
-Szerintem le sem lehet vakarni az arcodról a mosolyt.-mondta ő is mosolyogva.
-Hát, tegnap este, mikor ketten voltunk, megcsókolt.-mondtam neki.
-Komolyan? Hát ez nagyszerű! Akkor már értem miért van ilyen jókedved.És milyen volt?-kérdezte Vanessa.
-Nagyon jó. El sem tudom mondani mennyire.-mondtam neki.
-Örülök, hogy minden helyrejött köztetek.-mondta őszintén.
-Igen én is.-mondtam.
Végül, mikor mindenki készen volt, megvártam Emmát. Neki kell vigyáznia rám, míg át nem megyünk a másik házba. Átmentünk és Cameron már az ajtóban várt rám.
-Jó reggelt.-mondtam Cameronnak.
-Neked is. Hogy aludtál?-kérdezte.
-Jól köszi.-mondtam és adott egy rövid csókot, utána bementünk a többiek után.
Ott ült mindenki az asztalnál és mi is leültünk. Cameron mellé ültem.
Nagyi odajött és ő is leült mellénk.
-Nos lányok, már ma megnyitjuk az éttermet.-mondta és mi örültünk ennek.
-Rendben.-mondtam neki.
-Majd megmutatom, mit hogy kell.-mondta nagyi.
-Oké.-mondtam.
Mikor mindenki befejezte a reggelit, felálltunk és már mentünk is át az étterembe. Cameron végig mellettem jött, és fogta a kezemet.
A fiuk is velünk jöttek, és a lányok beálltak a pult mögé és nagyi kitette a Nyitva feliratot. Cameron odajött hozzám.
-Lehetek én az első vendég?-kérdezte mosolyogva.
-Lehetsz.-mondtam és is mosolyogva.
-Akkor egy üdítőt kérnék.-mondta.
-Rendben. De a vendégem vagy.-mondtam neki, és odaadtam neki az innivalót.
-Nem, ki szeretném fizetni.-mondta és elővette a pénztárcáját és kifizette.
-Na jó, de nem kéne már nektek is dolgoznotok?-kérdeztem.
-De, igazad van. Akkor mi megyünk is.-mondta Cameron.
-Rendben, szia. hiányozni fogsz.-mondtam mosolyogva.
-Te is nekem.-mondta és odajött hozzám, hogy adjon egy csókot.
Miután elmentek a fiúk vártuk az első vevőket. Hosszú ideig nem jöttek, pedig a lányok ragasztottak ki röplapokat is, hogy ma nyílunk meg.
Mikor már egy órája nem jöttek, kezdtem kétségbe esni, hogy lehet ma nem is jön senki, de hirtelen kinyilt az ajtó és bejött az első vevő. Egy idősebb férfi volt. Egyedül jött és leült a pulttal szemben. Odamentem hozzá és mosolyogva felvettem a rendelését. Mikor kész lett az étel kivittem neki, és akkor belépett még egy vevő.
Ő is férfi volt, de ő sokkal fiatalabbnak nézett ki. Ő egy üres asztalhoz ült le és hozzá Vanessa ment ki. Mikor az idősebb úr megevett mindent, leszedtem a tányérokat.
-És ízlett?-kérdeztem tőle mosolyogva.
-Igen, nagyon finom volt minden, holnap is számítsanak rám.-mondta mosolyogva és már el is indult az ajtó felé.
A nap további részében sokan jöttek még, és nagyon örültem, hogy mindenkinek ízlett minden. hamar eltelt a nap és már készültünk bezárni, mikor jött még egy vendég.
Már senki sem volt itt, így leült az egyik asztalhoz. Kiakartam menni hozzá, de Emma megállított.
-Majd én felveszem a rendelését, te csak maradj itt.-mondta nekem és már el is ment a férfihoz.
-Rendben.-mondtam csak magamnak.
Úgy láttam, hogy Emma ismeri őt, mert leállt vele beszélgetni, de mintha vitatkoztak volna. Mikor visszajött, rá is kérdeztem.
-Ki ez a pasas? Ismered valahonnan?-kérdeztem Emmától.
-Nem, csak gondja volt az egyik étellel, de már megbeszéltük.-mondta és el is tűnt a konyhában. Hamar visszajött és gyorsan ki is vitte az ételt. Utána visszajött és mellém állt.
-Olyan furcsa, még hozzá sem nyúlt az ételhez.-mondtam miután már eltelt vagy öt perc.
-Biztos csak nem éhes.-mondta Emma.
-Akkor miért jött be?-kérdeztem furcsállva.
-Biztos meggondolta magát.-mondta nekem és visszament a férfihoz.
Kifizette amit rendelt és utána fel is állt és elment. Hozzá se nyúlt az ételhez, de biztos csak rossz napja volt. Miután Emma visszahozta az ételt, elpakoltunk és bezártunk. Visszamentünk a nagyiék házához, és Emma végig mellettem jött.
-Van valami baj?-kérdeztem Emmától.
-Nem, nincs semmi baj.-mondta nekem és egy kicsit lemaradt.
Már a fiúk ott voltak és mi leültünk a nappaliba. Cameron felállt és adott egy puszit, aztán tovább ment.
-Hova mész?-kérdeztem mert ő és a többi fiú felálltak, hogy kimenjenek.
-Csak szívunk egy kisi friss levegőt.-mondta mosolyogva és kimentek.
Visszaültem és Lily felé fordultam. Közben észrevettem, hogy Emma is eltűnt és kezdtem furcsállni a helyzetet. Nem értettem mi folyik itt, de tudtam hogy titkolnak előlem valamit.
2010. június 9., szerda
25. fejezet
Johnny volt az. Nem hittem a szememnek. Még ide is utánam jött. Miért nem hagy már békén? Azért imádkoztam, hogy Cameron ide jöjjön végre és megmentsen, de nem jött. Nem értettem ezt az egészet. Hol van már?
A farkas csak állt ott és engem nézett. Láttam a szemében, hogy nagyon is örül neki, hogy Cameron nincs itt.
-Cameron, hol vagy már?-kiabáltam, hátha meghallja ,de semmi.
A farkas közelebb jött, és én egy lépést hátráltam.
-Ne, kérlek ne bánts.-próbáltam könyörögni neki, de nem hatotta meg, mert még egy lépést előrébb jött és én ösztönösen egyet hátraléptem.
-Tudni fogják, hogy te bántottál és ezt megbosszulják.-mondtam neki, hátha ez segít és nem kockáztat, de tévedtem.
Elkezdett szép lassan felém sétálni, és én is mentem hátrafelé. Nem néztem sehová, csak a farkast néztem. Féltem tőle. Csak mentem hátra, de hirtelen megbotlottam egy kőben és elestem. Kétségbe esve pillantottam Johnnyra, hogy mit akar most tenni, és vártam. Megállt, és csak figyelt. Már azt kívántam, hogy csak essünk túl ezen az egészen, mert nem bírtam, hogy csak ott áll és nézi ahogy szenvedek.
Közelebb jött, és én próbáltam hátrébb csúszni, de nem tudtam. Becsuktam a szememet, és vártam, de mikor nem történt semmi, kinyitottam és Cameron volt ott farkas alakban.
-Hol van Johnny? Mi történt? És te miért nem jöttél hamarabb?-zúdítottam rá a kérdéseimet, de ő nem tudott válaszolni. Elindult vissza az erdőbe, hogy visszaváltozzon, de én megállítottam.
-Ne, kérlek ne menj, ne hagyj itt egyedül.-mondtam neki, de ő csak nyugtatóan rám nézett. Egy nagyot nyeltem és ellengettem.
Egy percbe se telt mire visszajött, és megint fel akartam tenni a kérdéseket, de ő rögtön válaszolt.
-Nyugodj meg, semmi baj, elment. A falka többi tagja rám szálltak, hogy nyerjen egy kis időt, de jöttek a többiek és lerendezték őket, és én jöttem ide. Mire ideértem már elment.-mondta el nekem.
-Itt van. Hogy talált meg? Miért nem hagy már békén?-kérdeztem kétségbe esetten, mert tudtam, hogy ha itt van és megtalált, akkor nem fogja annyiban hagyni ezt a dolgot.
-Nyugodj meg, itt vagyok veled és megvédlek ha kell, és a többiek is itt lesznek, nem kell emiatt aggódnod.-jött oda hozzám és nézett bele a szemembe.
-De.., de ez nem lehet, mikor fogja ezt abbahagyni? Addig nem, míg nem kap el.-mondtam neki és hirtelen megölelt.
-Nem fog semmi történni, minden rendben lesz.-mondta nekem és egy kicsit megnyugodtam. Olyan jó érzés volt, hogy ott lehettem a karjaiban és felnéztem rá.
-Visszamegyünk?-kérdeztem tőle.
-Igen persze.-mondta nekem.
-És hogy tetszettem farkasként?-vigyorgott rám.
-Hát tudod, nem sokat láttam belőle, épp sokkot kaptam. De szívesen megnézném még.-mondtam mosolyogva.
-Hát, még láthatod.-mondta ős is mosolyogva.
Hamar visszaértünk az étterembe, és már mindenki ott volt.
-csak most érkeztem és máris bajba keveredsz?Még jó hogy itt voltam.-jött oda hozzám mosolyogva Lucas.
-Igen, még szerencse hogy itt voltál.-mosolyogtam rá.
-Mi lenne veled nélkülem?-tette fel a költői kérdést.
-Hé, mi is ott voltunk ám.-mondta Chris.
-Köszi srácok, nélkületek nem tudom mi lett volna velem.-mondtam a fiúknak.
-Hát, valószínüleg most kórházban feküdnél, de mi ott voltunk.-mondta vigyorogva.
-Köszönöm, tényleg.-mondtam hálálkodva.
- Ugyan, semmiség, örültünk, hogy egy kis izgalom van az életünkben, ennyi munka után.-mondta Chris vigyorogva.
-Jó is hogy mondod, menjetek csak vissza, mert Karen nagyi nagyon mérges lesz rátok, ha nem dolgoztok.-mondta Vanessa és mindenki sóhajtott egy nagyot és elmentek.
Egyedül Lucas maradt itt velünk, mert ő még nem dolgozhat a karja miatt.
Mikor mindenki elment, neki láttunk a munkának, de nagyon lassan telt az idő. Lucas csak feltartott minket, mert be nem állt a szája, de legalább nem unatkoztunk és csak nevetni tudtunk.
Végre, mikor véget ért a munka idő, mindenki nagyon fáradtan ment haza, hogy átöltözzön. Emma velem volt végig, bár én nem hittem, hogy megtámadna akkor is amikor mindenki itt van. Vigyázott rám addig amíg Cameron értem nem jött. Vele mentünk át a másik házba, és ott már nagyiék meg is terítettek. Leültünk az asztalhoz és nekikezdtünk a vacsorának.
-Történt veletek ma valami izgalmas?-kérdezte nagyi. Mindannyian összenéztünk és egyszerre válaszoltunk.
-Nem.-mondta mindenki.
-Csak a szokásos. Takarítottunk és dolgoztunk.-mondtam neki és már nem érdeklődött tovább.
Mikor befejeztük a vacsorát, leültünk a nappaliba beszélgetni, de én már nagyon fáradt voltam, így haza akartam menni, de Cameron nem engedett.
-Nem, nem, hazakísérlek.-erősködött.
-Rendben.-adtam meg magam és elindultunk. A többieket nem nagyon zavarta, hogy elmegyünk, beszélgettek tovább.
-És hogy érzed magad?-kérdezte Cameron.
-Kicsit fáradtan, de minden rendben.-mondtam neki.
-Az jó.-mondta és elmosolyodott.
-Mi az? Min mosolyogsz?-kérdeztem én is mosolyogva.
-Semmin.-mondta.
-Hát jó.-mondtam durcásan, és erre megfogta a kezemet.
-Mondtam már, hogy nagyon aranyos vagy, mikor ennyire durcás vagy?-kérdezte mosolyogva.
-Nem, de köszi a bókot.-mondtam neki már én is mosolyogva.
Sajnos hamar hazaértünk és el kellet válnunk.
-Nem leszel egyedül, nemsokára jön Emma is csak elköszön a többiektől.-mondta nekem.
-Rendben.
-Akkor jó éjt.-mondta és elengedte a kezemet.
nem akartam így elköszönni tőle, így odamentem hozzá és az arcára adtam egy puszit, és a fülébe súgtam.
-Jó éjt.-mondtam mosolyogva és bementem a házba.
Csak mosolyogni tudtam. Lezuhanyoztam gyorsan, és mikor kimentem a fürdőből már Emma ott volt.
-Szia.-mondta nekem.
-Szia.-válaszoltam én is.
-Bocsánatot szeretnék kérni azért a csókért.-kezdett bele a mondanivalójába.
-Erre most mit mondjak?-kérdeztem mert nem tudtam ezt most mire fel mondja.
-Nem tudom, csak hirtelen történt az egész, és már tudom, hogy Cameronnak te tetszel és ennél sokkal több is van köztetek.-mondta nekem.
-Hát rendben.-mondtam neki és bebújtam az ágyba.
Betoppantak Vanessáék is és Lily is megjött. Odaült az ágyamra és adott két puszit.
Még megvártam míg mindenki bebújik az ágyba és csak utána tudtam elaludni.
Olyan hajnali egy órakor hangokat hallottam kintről. Megijedtem, hogy esetleg Johnny jött vissza és éjszaka akar bántani. Felkeltem az ágyból és láttam, hogy kaviccsal dobálják az ablakot. Közelebb léptem és kinéztem az ablakon. Cameron és a többi fiú állt ott és mindenki az ablakot dobálta a kaviccsal. Kinyitottam az ablakot.
-Ti meg mit kerestek itt ilyenkor?-kérdeztem őket.
-Keltsd fel a többieket és gyertek le. Nagyon fontos.-mondta Chris.
-Rendben.-mondtam és becsuktam az ajtót.
Megijedtem, mert féltem attól, hogy ez a fontos dolog Johnnyval kapcsolatos lesz. Bár nem értettem mi köze van ennek a többieknek, de azért felköltöttem őket.
Mindenki nagyon nyűgös volt, de nagy nehezen sikerült mindenkit felkeltenem és lementünk a fiúkhoz.
-Na mi az a nagyon fontos dolog, ami miatt az éjszaka közepén nem hagytok aludni mindet?-kérdeztem tőlük.
-Csak gyertek velünk és meglátjátok.
-És ezt muszály ilyenkor?-kérdezte Vanessa.
-Igen muszály.-mondta Lucas vigyorogva.
Elindultunk a fiúk után, de Cameron mellettem jött.
-Mit terveztek?-kérdeztem, mert rossz előérzetem volt.
-Nem árulok el semmit.-mondta vigyorogva.
-Hát, rendben, ahogy akarod.-mosolyodtam el.
Nagyon hideg volt itt éjszaka és nagyon fáztam is, és hírtelen Cameronon magához húzott, hogy egy kicsit felmelegítsen. Nagyon meleg volt a teste, de ennek csal örültem és hálásan néztem rá. Végig mellette mentem és nem engedett el, mikor megállt mindenki és ekkor észrevettem, hogy mit akarnak. A tónál álltak meg.
-Ugye, nem most akartok úszni?-kérdeztem Camerontól.
-Miért? csak nem félsz?-kérdezte vigyorogva.
-Nem erről van szó, csak nagyon hideg a víz.-mondtam neki.
-Hát ha csak ezen múlik.-mondta és felkapott az ölébe. A többiek már mindenki bement a vízbe.
-Légyszi tegyél le, nem akarok bemenni.-mondtam neki, de mintha meg se hallotta volna. Bement velem a vízbe és megállt a derékig érő vízben.
-Nah most milyen a víz?-kérdezte vigyorogva.
-Ha itt vagy mellettem akkor tökéletes.-mondtam neki mosolyogva.
A farkas csak állt ott és engem nézett. Láttam a szemében, hogy nagyon is örül neki, hogy Cameron nincs itt.
-Cameron, hol vagy már?-kiabáltam, hátha meghallja ,de semmi.
A farkas közelebb jött, és én egy lépést hátráltam.
-Ne, kérlek ne bánts.-próbáltam könyörögni neki, de nem hatotta meg, mert még egy lépést előrébb jött és én ösztönösen egyet hátraléptem.
-Tudni fogják, hogy te bántottál és ezt megbosszulják.-mondtam neki, hátha ez segít és nem kockáztat, de tévedtem.
Elkezdett szép lassan felém sétálni, és én is mentem hátrafelé. Nem néztem sehová, csak a farkast néztem. Féltem tőle. Csak mentem hátra, de hirtelen megbotlottam egy kőben és elestem. Kétségbe esve pillantottam Johnnyra, hogy mit akar most tenni, és vártam. Megállt, és csak figyelt. Már azt kívántam, hogy csak essünk túl ezen az egészen, mert nem bírtam, hogy csak ott áll és nézi ahogy szenvedek.
Közelebb jött, és én próbáltam hátrébb csúszni, de nem tudtam. Becsuktam a szememet, és vártam, de mikor nem történt semmi, kinyitottam és Cameron volt ott farkas alakban.
-Hol van Johnny? Mi történt? És te miért nem jöttél hamarabb?-zúdítottam rá a kérdéseimet, de ő nem tudott válaszolni. Elindult vissza az erdőbe, hogy visszaváltozzon, de én megállítottam.
-Ne, kérlek ne menj, ne hagyj itt egyedül.-mondtam neki, de ő csak nyugtatóan rám nézett. Egy nagyot nyeltem és ellengettem.
Egy percbe se telt mire visszajött, és megint fel akartam tenni a kérdéseket, de ő rögtön válaszolt.
-Nyugodj meg, semmi baj, elment. A falka többi tagja rám szálltak, hogy nyerjen egy kis időt, de jöttek a többiek és lerendezték őket, és én jöttem ide. Mire ideértem már elment.-mondta el nekem.
-Itt van. Hogy talált meg? Miért nem hagy már békén?-kérdeztem kétségbe esetten, mert tudtam, hogy ha itt van és megtalált, akkor nem fogja annyiban hagyni ezt a dolgot.
-Nyugodj meg, itt vagyok veled és megvédlek ha kell, és a többiek is itt lesznek, nem kell emiatt aggódnod.-jött oda hozzám és nézett bele a szemembe.
-De.., de ez nem lehet, mikor fogja ezt abbahagyni? Addig nem, míg nem kap el.-mondtam neki és hirtelen megölelt.
-Nem fog semmi történni, minden rendben lesz.-mondta nekem és egy kicsit megnyugodtam. Olyan jó érzés volt, hogy ott lehettem a karjaiban és felnéztem rá.
-Visszamegyünk?-kérdeztem tőle.
-Igen persze.-mondta nekem.
-És hogy tetszettem farkasként?-vigyorgott rám.
-Hát tudod, nem sokat láttam belőle, épp sokkot kaptam. De szívesen megnézném még.-mondtam mosolyogva.
-Hát, még láthatod.-mondta ős is mosolyogva.
Hamar visszaértünk az étterembe, és már mindenki ott volt.
-csak most érkeztem és máris bajba keveredsz?Még jó hogy itt voltam.-jött oda hozzám mosolyogva Lucas.
-Igen, még szerencse hogy itt voltál.-mosolyogtam rá.
-Mi lenne veled nélkülem?-tette fel a költői kérdést.
-Hé, mi is ott voltunk ám.-mondta Chris.
-Köszi srácok, nélkületek nem tudom mi lett volna velem.-mondtam a fiúknak.
-Hát, valószínüleg most kórházban feküdnél, de mi ott voltunk.-mondta vigyorogva.
-Köszönöm, tényleg.-mondtam hálálkodva.
- Ugyan, semmiség, örültünk, hogy egy kis izgalom van az életünkben, ennyi munka után.-mondta Chris vigyorogva.
-Jó is hogy mondod, menjetek csak vissza, mert Karen nagyi nagyon mérges lesz rátok, ha nem dolgoztok.-mondta Vanessa és mindenki sóhajtott egy nagyot és elmentek.
Egyedül Lucas maradt itt velünk, mert ő még nem dolgozhat a karja miatt.
Mikor mindenki elment, neki láttunk a munkának, de nagyon lassan telt az idő. Lucas csak feltartott minket, mert be nem állt a szája, de legalább nem unatkoztunk és csak nevetni tudtunk.
Végre, mikor véget ért a munka idő, mindenki nagyon fáradtan ment haza, hogy átöltözzön. Emma velem volt végig, bár én nem hittem, hogy megtámadna akkor is amikor mindenki itt van. Vigyázott rám addig amíg Cameron értem nem jött. Vele mentünk át a másik házba, és ott már nagyiék meg is terítettek. Leültünk az asztalhoz és nekikezdtünk a vacsorának.
-Történt veletek ma valami izgalmas?-kérdezte nagyi. Mindannyian összenéztünk és egyszerre válaszoltunk.
-Nem.-mondta mindenki.
-Csak a szokásos. Takarítottunk és dolgoztunk.-mondtam neki és már nem érdeklődött tovább.
Mikor befejeztük a vacsorát, leültünk a nappaliba beszélgetni, de én már nagyon fáradt voltam, így haza akartam menni, de Cameron nem engedett.
-Nem, nem, hazakísérlek.-erősködött.
-Rendben.-adtam meg magam és elindultunk. A többieket nem nagyon zavarta, hogy elmegyünk, beszélgettek tovább.
-És hogy érzed magad?-kérdezte Cameron.
-Kicsit fáradtan, de minden rendben.-mondtam neki.
-Az jó.-mondta és elmosolyodott.
-Mi az? Min mosolyogsz?-kérdeztem én is mosolyogva.
-Semmin.-mondta.
-Hát jó.-mondtam durcásan, és erre megfogta a kezemet.
-Mondtam már, hogy nagyon aranyos vagy, mikor ennyire durcás vagy?-kérdezte mosolyogva.
-Nem, de köszi a bókot.-mondtam neki már én is mosolyogva.
Sajnos hamar hazaértünk és el kellet válnunk.
-Nem leszel egyedül, nemsokára jön Emma is csak elköszön a többiektől.-mondta nekem.
-Rendben.
-Akkor jó éjt.-mondta és elengedte a kezemet.
nem akartam így elköszönni tőle, így odamentem hozzá és az arcára adtam egy puszit, és a fülébe súgtam.
-Jó éjt.-mondtam mosolyogva és bementem a házba.
Csak mosolyogni tudtam. Lezuhanyoztam gyorsan, és mikor kimentem a fürdőből már Emma ott volt.
-Szia.-mondta nekem.
-Szia.-válaszoltam én is.
-Bocsánatot szeretnék kérni azért a csókért.-kezdett bele a mondanivalójába.
-Erre most mit mondjak?-kérdeztem mert nem tudtam ezt most mire fel mondja.
-Nem tudom, csak hirtelen történt az egész, és már tudom, hogy Cameronnak te tetszel és ennél sokkal több is van köztetek.-mondta nekem.
-Hát rendben.-mondtam neki és bebújtam az ágyba.
Betoppantak Vanessáék is és Lily is megjött. Odaült az ágyamra és adott két puszit.
Még megvártam míg mindenki bebújik az ágyba és csak utána tudtam elaludni.
Olyan hajnali egy órakor hangokat hallottam kintről. Megijedtem, hogy esetleg Johnny jött vissza és éjszaka akar bántani. Felkeltem az ágyból és láttam, hogy kaviccsal dobálják az ablakot. Közelebb léptem és kinéztem az ablakon. Cameron és a többi fiú állt ott és mindenki az ablakot dobálta a kaviccsal. Kinyitottam az ablakot.
-Ti meg mit kerestek itt ilyenkor?-kérdeztem őket.
-Keltsd fel a többieket és gyertek le. Nagyon fontos.-mondta Chris.
-Rendben.-mondtam és becsuktam az ajtót.
Megijedtem, mert féltem attól, hogy ez a fontos dolog Johnnyval kapcsolatos lesz. Bár nem értettem mi köze van ennek a többieknek, de azért felköltöttem őket.
Mindenki nagyon nyűgös volt, de nagy nehezen sikerült mindenkit felkeltenem és lementünk a fiúkhoz.
-Na mi az a nagyon fontos dolog, ami miatt az éjszaka közepén nem hagytok aludni mindet?-kérdeztem tőlük.
-Csak gyertek velünk és meglátjátok.
-És ezt muszály ilyenkor?-kérdezte Vanessa.
-Igen muszály.-mondta Lucas vigyorogva.
Elindultunk a fiúk után, de Cameron mellettem jött.
-Mit terveztek?-kérdeztem, mert rossz előérzetem volt.
-Nem árulok el semmit.-mondta vigyorogva.
-Hát, rendben, ahogy akarod.-mosolyodtam el.
Nagyon hideg volt itt éjszaka és nagyon fáztam is, és hírtelen Cameronon magához húzott, hogy egy kicsit felmelegítsen. Nagyon meleg volt a teste, de ennek csal örültem és hálásan néztem rá. Végig mellette mentem és nem engedett el, mikor megállt mindenki és ekkor észrevettem, hogy mit akarnak. A tónál álltak meg.
-Ugye, nem most akartok úszni?-kérdeztem Camerontól.
-Miért? csak nem félsz?-kérdezte vigyorogva.
-Nem erről van szó, csak nagyon hideg a víz.-mondtam neki.
-Hát ha csak ezen múlik.-mondta és felkapott az ölébe. A többiek már mindenki bement a vízbe.
-Légyszi tegyél le, nem akarok bemenni.-mondtam neki, de mintha meg se hallotta volna. Bement velem a vízbe és megállt a derékig érő vízben.
-Nah most milyen a víz?-kérdezte vigyorogva.
-Ha itt vagy mellettem akkor tökéletes.-mondtam neki mosolyogva.
2010. június 2., szerda
24. fejezet
Ashley szemszöge
Egy lépést hátrább léptem, de a farkas meg sem mozdult. Csak nézte a mozdulatomat.
Aztán végre megmozdult, lehajtotta a fejét, és utána megint rám nézett. Belenéztem a szemébe és mintha mosolygott volna. Nem értettem semmit. Arra gyanakodtam, hogy az egyik gonosz farkas lehetett, és bántani akar, de nem értettem akkor eddig miért nem tette meg.
-Mit akarsz tőlem?-kérdeztem de ő csak állt mozdulatlanul.
Aztán hátrébléptem és hátranéztem, menekülési utat keresve, de ezt észrevette a farkas és egy lépést tett felém, mire én kettőt hátra léptem. Ezt is észrevette, de most megfordult és elindult vissza, az erdő irányába. Én kifújtam a levegőt, amit eddig bent tartottam, és egy kicsit megnyugodtam, hogy elmegy és békén hagy, mikor visszanézett rám és utána elfutott, be az erdőbe.
Ezt az egészet nem értettem, de megnyugodtam, hogy már elment, és vissza akartam menni, de egy ág reccsenését hallottam. Összerezzentem, most már biztos voltam benne, hogy egy rossz farkassal van dolgom, de azt nem értettem, hogy miért változott vissza emberré.
-Gyere elő.-mondtam határozottan. Látni akartam az arcát, de nem láttam senkit kijönni egy bokor mögül sem, csak egy kacajt hallottam.
-Hallod? Gyere elő, ne szórakozz velem.-mondtam már sokkal határozottabban mint az előbb. Szórakozott velem, direkt akart halálra ijeszteni és ezt már nem bírtam. Erre ez a bizonyos idegen elkezdett még jobban nevetni és előjött az előttem lévő bokorból. nem hittem a szememnek. Csak álltam ott leesett állal és meg sem mozdultam. Azt hiszem sokkot kaptam, mire megszólalt.
-Ugye jól vagy?-kérdezte tőlem Lucas.
-Te...te hogy kerülsz ide?-néztem rá értetlenül.
-Hát már nem is örülsz nekem?-kérdezte mosolyogva.
-Dehogyisnem, nagyon.-mondtam és odamentem hozzá megölelni.
-örülök, hogy látlak.-mondta nekem és elengedett Lucas.
-Akkor te voltál a farkas?-kérdeztem.
-Igen én, aranyos vagy mikor megijedsz.-mondta vigyorogva.
-Igen? Most legszívesebben, nagyon megvernélek. Így is aranyos vagyok?-kérdeztem tőle mire Lucasnak lefagyott az arcáról a mosoly.
-Nem, így nem vagy annyira aranyos. De miért vagy rám mérges?-kérdezte bűnbánó arccal.
-Először is, hogy nézhetted végig azt hogy én itt szív rohamot kapok és direkt csináltad? Másodszor pedig, látom már tudod, hogy én tudom a farkasos dolgot, és ez a másik dolog. Te vagy a legjobb fiú barátom és még te sem voltál képes elmondani nekem.-mondtam neki és legördült egy könnycsepp az arcomon. Elfordultam, és el akartam futni, de Lucas megfogta a kezemet és visszahúzott magához. Megölelt és jó szorosan magához húzott.
-Nagyon sajnálok mindent. Én nem akartalak megbántani, és nekem is te vagy a legjobb barátom, de értsd meg nem nekem kellet elmondanom.-tolt el, megfogva a két karomat és nézett bele a szemembe.
-Rendben, de ez olyan rosszul esik, hogy mindenki hamarabb tudta meg mint én és azt sem mondtátok el hogy Justin is farkas lesz, pedig ez igazán érint engem is.-mondtam neki.
-Igen, tudom, de ezt akkor is meg kell, hogy értsd, hogy a te érdekedben történt minden.-mondta és elengedett az öleléséből.
-Persze, na jó beszéljünk másról. Te hogy hogy itt vagy? Nem a kórházban kéne lenned?-kérdeztem, mert csak nemrég volt a műtété.
-Hát, nagyon gyorsan gyógyulok, ez olyan farkasos dolog és hamarabb kiengedtek. Pihentem otthon egy napot és Cameron hívott, hogy tudsz mindent és nagyon kiakadtál. Rögtön jöttem és pont farkas alakban voltam mikor találkoztunk és meg akartalak lepni.-mondta.
-Igen? Élvezed mi?-könyököltem bele a has falába. Meg se kottyant neki, és csak vigyorgott egyet.
-Igen, nagyon.-mondta és elkezdett nevetni.
-Hát egyáltalán nem vicces, majdnem szív rohamot kaptam. Ezt többet ne csináld velem, mert kinyírlak.-mondtam neki teljesen komolyan.
-Hát azt kétlem, esetleg megcsiklandozol, de többet nem fogok érezni az öldöklésből.-mondta már röhögve.
-Igen? Na majd meglátjuk. Még egy ilyen és neked annyi.-mondtam már én is mosolyogva.
Rendben, megígérem, hogy nem lesz több ilyen.-mondta nekem.
-Hát ajánlom is, de most már menjünk vissza, mert elkezdődött a munka.
-Rendben, de nekem még nagyon gyenge a karom, így nem tudok segíteni.-mondta fájdalmat színlelve és megfogta a karját is. Nagyon fájdalmas arccal nézett rám.
-Ó igen? Nem azt mondtad, hogy gyorsan gyógyulsz és már teljesen meggyógyultál?-néztem rá mosolyogva.
-Hát, nem emlékszem ilyenre, szerintem bevertem a fejemet is. Tudod van ez így néha ha elütik az embert.-mondta már vigyorogva.
-Hát persze, tudom van ez így.-mondtam már nevetve.
Hamar visszaértünk, de nem az étterembe mentünk. A fiúkhoz mentünk, mert köszönni szeretett volna Lucas a többieknek, bár ez nekik nem volt újdonság. Nekem volt meglepetés, és a fiúk hívták ide. Örültem neki, de még egy kicsit haragudtam.
Megláttuk a többieket akik nagypapának segítettek és odamentünk hozzájuk. Cameron látott meg elsőnek minket és rögtön engem nézett. Figyelte, hogy mit reagáltam a meglepetésre, de csak mosolyogtam. Egy kicsit megnyugodott, és Lucashoz fordult.
-Szia, látom már beszéltetek.-mondta Lucasnak.
-Igen, beszéltünk.-mondta Cameronnak.
-Beszélgettünk, de nem tudom, még egy kicsit időre van szükségem. Ezt nem lehet az egyik pillanatról a másikra felfogni, de megértem, hogy nem mondhattad el hamarabb.-mondtam Cameronnak.
-Köszönöm.-mondta Cameronnak Lucas.
-Nincs mit.-mondta vigyorogva. -Nah akkor most egy kicsit magatokra hagylak titeket, és megyek köszönni a többieknek.-mondta nekünk és már el is tűnt mellőlem.
-Akkor már nem haragszol?-nézett rám Cameron.
-Hát nem is tudom. Nem, már nem haragszom, csak rosszul esett, hogy én tudtam meg mindent a legutoljára.-mondtam neki.
-Sajnálom.-nézett bűnbánóan.
-Rendben, felejtsük el. És nem lehet valahogy visszafordítani ezt a farkasos dolgot Justinnál? Az nem lehet, hogy rossz farkas legyen.-mondtam neki és imádkoztam, hogy legyen valami megoldás.
-Nem sajnos nincs. Megharapták, és már elkezdődött a folyamat. Nem tehetünk semmit. Sajnálom.-mondta nekem.
-De mit fog tenni? Bántani fog?-kérdeztem, de féltem a választól. Nem hittem volna, hogy a testvérem bántani fog, de azért megkérdeztem.
-Nem tudom, reménykedem benne, hogy a testvérét nem bántja, de a fiatal farkasoknál ez kiszámíthatatlan. De ne félj, ő egyedül van. Nincs itt a többi farkas és így meg tudunk védeni. Velem kell maradnod mindig, és ha nem én vigyázok rád akkor ott van Emma.-mondta megnyugtatóan, de egy cseppet sem nyugodtam meg.
-Emma? Ez most komoly? Bocs, de nem igazán kedvelem őt.-mondtam neki.
-Pedig ha jobban megismernéd, akkor lehet nagyon jó barátnők lennétek.-mondta nekem és én vágtam egy fintort.
-Na azt kétlem, de egy próbát megér.-mondtam neki.
-Örülök neki.-mondta és közben elindultunk sétálni. Megfogta a kezemet, és én csak mosolyogni tudtam. El sem tudtam hinni, hogy tetszem Cameronnak.
-És hogy viseled?-kérdezte a farkas ügyre célozva.
-Hát elég nehéz felfogni, ez olyan hihetetlen a számomra. Ilyen eddig nem létezett és most hogy így az ölembe pottyan egy egész falka, elég hihetetlen dolog.
-Hát, meg fogod szokni. A farkasokat nem lehet nem szeretni.-mondta vigyorogva.
-Azt elhiszem.-mondtam én is mosolyogva.
-Szeretnél látni farkasként,-kérdezte.
-Hát nem is tudom.-mondtam bizonytalanul. Nagyon hiányzott már, de nem voltam még felkészülve rá.
-Naa, gyere, jó lesz, nem fogod megbánni.-mondta és elindult velem a tavunkhoz.
-Rendben.-egyeztem bele.
Útközben nem szóltunk egymáshoz, csak mentünk. Nagyon izgatottnak tűnt. Hamar odaértünk és leültetett a kövemre.
-Maradj itt és várj meg. Mindjárt jövök.-mondta mosolyogva, de még megvárta a válaszomat.
-Nyugi, nem megyek sehova. itt fogok várni. Menj nyugodtan.-biztosítottam arról, hogy nem megyek sehova.
-Rendben.-mondta és el is indult. Még visszanézett rám és rám mosolygott, aztán el is tűnt az erdőben. Egy másodperc telt el és rögtön meghallottam, hogy a bokor mögött van. Nem jött elő, de én nyugodt voltam, mert tudtam, hogy csak ijesztgetni akar.
-Nagyon gyors voltál.-mondtam mosolyogva. Csönd volt.
-Gyere elő nyugodtan, nem fogsz megijeszteni.-mondtam de már nem mosolyogtam. Mikor nem válaszolt senki, felálltam.
-Cameron, ez nem vicces, gyere elő.-mondtam de már tudtam, hogy nem ő az. El akartam futni, de mielőtt megtehettem volna előttem termett egy farkas. Felismertem. Az a farkas állt előttem, aki korábban megtámadott.
Egy lépést hátrább léptem, de a farkas meg sem mozdult. Csak nézte a mozdulatomat.
Aztán végre megmozdult, lehajtotta a fejét, és utána megint rám nézett. Belenéztem a szemébe és mintha mosolygott volna. Nem értettem semmit. Arra gyanakodtam, hogy az egyik gonosz farkas lehetett, és bántani akar, de nem értettem akkor eddig miért nem tette meg.
-Mit akarsz tőlem?-kérdeztem de ő csak állt mozdulatlanul.
Aztán hátrébléptem és hátranéztem, menekülési utat keresve, de ezt észrevette a farkas és egy lépést tett felém, mire én kettőt hátra léptem. Ezt is észrevette, de most megfordult és elindult vissza, az erdő irányába. Én kifújtam a levegőt, amit eddig bent tartottam, és egy kicsit megnyugodtam, hogy elmegy és békén hagy, mikor visszanézett rám és utána elfutott, be az erdőbe.
Ezt az egészet nem értettem, de megnyugodtam, hogy már elment, és vissza akartam menni, de egy ág reccsenését hallottam. Összerezzentem, most már biztos voltam benne, hogy egy rossz farkassal van dolgom, de azt nem értettem, hogy miért változott vissza emberré.
-Gyere elő.-mondtam határozottan. Látni akartam az arcát, de nem láttam senkit kijönni egy bokor mögül sem, csak egy kacajt hallottam.
-Hallod? Gyere elő, ne szórakozz velem.-mondtam már sokkal határozottabban mint az előbb. Szórakozott velem, direkt akart halálra ijeszteni és ezt már nem bírtam. Erre ez a bizonyos idegen elkezdett még jobban nevetni és előjött az előttem lévő bokorból. nem hittem a szememnek. Csak álltam ott leesett állal és meg sem mozdultam. Azt hiszem sokkot kaptam, mire megszólalt.
-Ugye jól vagy?-kérdezte tőlem Lucas.
-Te...te hogy kerülsz ide?-néztem rá értetlenül.
-Hát már nem is örülsz nekem?-kérdezte mosolyogva.
-Dehogyisnem, nagyon.-mondtam és odamentem hozzá megölelni.
-örülök, hogy látlak.-mondta nekem és elengedett Lucas.
-Akkor te voltál a farkas?-kérdeztem.
-Igen én, aranyos vagy mikor megijedsz.-mondta vigyorogva.
-Igen? Most legszívesebben, nagyon megvernélek. Így is aranyos vagyok?-kérdeztem tőle mire Lucasnak lefagyott az arcáról a mosoly.
-Nem, így nem vagy annyira aranyos. De miért vagy rám mérges?-kérdezte bűnbánó arccal.
-Először is, hogy nézhetted végig azt hogy én itt szív rohamot kapok és direkt csináltad? Másodszor pedig, látom már tudod, hogy én tudom a farkasos dolgot, és ez a másik dolog. Te vagy a legjobb fiú barátom és még te sem voltál képes elmondani nekem.-mondtam neki és legördült egy könnycsepp az arcomon. Elfordultam, és el akartam futni, de Lucas megfogta a kezemet és visszahúzott magához. Megölelt és jó szorosan magához húzott.
-Nagyon sajnálok mindent. Én nem akartalak megbántani, és nekem is te vagy a legjobb barátom, de értsd meg nem nekem kellet elmondanom.-tolt el, megfogva a két karomat és nézett bele a szemembe.
-Rendben, de ez olyan rosszul esik, hogy mindenki hamarabb tudta meg mint én és azt sem mondtátok el hogy Justin is farkas lesz, pedig ez igazán érint engem is.-mondtam neki.
-Igen, tudom, de ezt akkor is meg kell, hogy értsd, hogy a te érdekedben történt minden.-mondta és elengedett az öleléséből.
-Persze, na jó beszéljünk másról. Te hogy hogy itt vagy? Nem a kórházban kéne lenned?-kérdeztem, mert csak nemrég volt a műtété.
-Hát, nagyon gyorsan gyógyulok, ez olyan farkasos dolog és hamarabb kiengedtek. Pihentem otthon egy napot és Cameron hívott, hogy tudsz mindent és nagyon kiakadtál. Rögtön jöttem és pont farkas alakban voltam mikor találkoztunk és meg akartalak lepni.-mondta.
-Igen? Élvezed mi?-könyököltem bele a has falába. Meg se kottyant neki, és csak vigyorgott egyet.
-Igen, nagyon.-mondta és elkezdett nevetni.
-Hát egyáltalán nem vicces, majdnem szív rohamot kaptam. Ezt többet ne csináld velem, mert kinyírlak.-mondtam neki teljesen komolyan.
-Hát azt kétlem, esetleg megcsiklandozol, de többet nem fogok érezni az öldöklésből.-mondta már röhögve.
-Igen? Na majd meglátjuk. Még egy ilyen és neked annyi.-mondtam már én is mosolyogva.
Rendben, megígérem, hogy nem lesz több ilyen.-mondta nekem.
-Hát ajánlom is, de most már menjünk vissza, mert elkezdődött a munka.
-Rendben, de nekem még nagyon gyenge a karom, így nem tudok segíteni.-mondta fájdalmat színlelve és megfogta a karját is. Nagyon fájdalmas arccal nézett rám.
-Ó igen? Nem azt mondtad, hogy gyorsan gyógyulsz és már teljesen meggyógyultál?-néztem rá mosolyogva.
-Hát, nem emlékszem ilyenre, szerintem bevertem a fejemet is. Tudod van ez így néha ha elütik az embert.-mondta már vigyorogva.
-Hát persze, tudom van ez így.-mondtam már nevetve.
Hamar visszaértünk, de nem az étterembe mentünk. A fiúkhoz mentünk, mert köszönni szeretett volna Lucas a többieknek, bár ez nekik nem volt újdonság. Nekem volt meglepetés, és a fiúk hívták ide. Örültem neki, de még egy kicsit haragudtam.
Megláttuk a többieket akik nagypapának segítettek és odamentünk hozzájuk. Cameron látott meg elsőnek minket és rögtön engem nézett. Figyelte, hogy mit reagáltam a meglepetésre, de csak mosolyogtam. Egy kicsit megnyugodott, és Lucashoz fordult.
-Szia, látom már beszéltetek.-mondta Lucasnak.
-Igen, beszéltünk.-mondta Cameronnak.
-Beszélgettünk, de nem tudom, még egy kicsit időre van szükségem. Ezt nem lehet az egyik pillanatról a másikra felfogni, de megértem, hogy nem mondhattad el hamarabb.-mondtam Cameronnak.
-Köszönöm.-mondta Cameronnak Lucas.
-Nincs mit.-mondta vigyorogva. -Nah akkor most egy kicsit magatokra hagylak titeket, és megyek köszönni a többieknek.-mondta nekünk és már el is tűnt mellőlem.
-Akkor már nem haragszol?-nézett rám Cameron.
-Hát nem is tudom. Nem, már nem haragszom, csak rosszul esett, hogy én tudtam meg mindent a legutoljára.-mondtam neki.
-Sajnálom.-nézett bűnbánóan.
-Rendben, felejtsük el. És nem lehet valahogy visszafordítani ezt a farkasos dolgot Justinnál? Az nem lehet, hogy rossz farkas legyen.-mondtam neki és imádkoztam, hogy legyen valami megoldás.
-Nem sajnos nincs. Megharapták, és már elkezdődött a folyamat. Nem tehetünk semmit. Sajnálom.-mondta nekem.
-De mit fog tenni? Bántani fog?-kérdeztem, de féltem a választól. Nem hittem volna, hogy a testvérem bántani fog, de azért megkérdeztem.
-Nem tudom, reménykedem benne, hogy a testvérét nem bántja, de a fiatal farkasoknál ez kiszámíthatatlan. De ne félj, ő egyedül van. Nincs itt a többi farkas és így meg tudunk védeni. Velem kell maradnod mindig, és ha nem én vigyázok rád akkor ott van Emma.-mondta megnyugtatóan, de egy cseppet sem nyugodtam meg.
-Emma? Ez most komoly? Bocs, de nem igazán kedvelem őt.-mondtam neki.
-Pedig ha jobban megismernéd, akkor lehet nagyon jó barátnők lennétek.-mondta nekem és én vágtam egy fintort.
-Na azt kétlem, de egy próbát megér.-mondtam neki.
-Örülök neki.-mondta és közben elindultunk sétálni. Megfogta a kezemet, és én csak mosolyogni tudtam. El sem tudtam hinni, hogy tetszem Cameronnak.
-És hogy viseled?-kérdezte a farkas ügyre célozva.
-Hát elég nehéz felfogni, ez olyan hihetetlen a számomra. Ilyen eddig nem létezett és most hogy így az ölembe pottyan egy egész falka, elég hihetetlen dolog.
-Hát, meg fogod szokni. A farkasokat nem lehet nem szeretni.-mondta vigyorogva.
-Azt elhiszem.-mondtam én is mosolyogva.
-Szeretnél látni farkasként,-kérdezte.
-Hát nem is tudom.-mondtam bizonytalanul. Nagyon hiányzott már, de nem voltam még felkészülve rá.
-Naa, gyere, jó lesz, nem fogod megbánni.-mondta és elindult velem a tavunkhoz.
-Rendben.-egyeztem bele.
Útközben nem szóltunk egymáshoz, csak mentünk. Nagyon izgatottnak tűnt. Hamar odaértünk és leültetett a kövemre.
-Maradj itt és várj meg. Mindjárt jövök.-mondta mosolyogva, de még megvárta a válaszomat.
-Nyugi, nem megyek sehova. itt fogok várni. Menj nyugodtan.-biztosítottam arról, hogy nem megyek sehova.
-Rendben.-mondta és el is indult. Még visszanézett rám és rám mosolygott, aztán el is tűnt az erdőben. Egy másodperc telt el és rögtön meghallottam, hogy a bokor mögött van. Nem jött elő, de én nyugodt voltam, mert tudtam, hogy csak ijesztgetni akar.
-Nagyon gyors voltál.-mondtam mosolyogva. Csönd volt.
-Gyere elő nyugodtan, nem fogsz megijeszteni.-mondtam de már nem mosolyogtam. Mikor nem válaszolt senki, felálltam.
-Cameron, ez nem vicces, gyere elő.-mondtam de már tudtam, hogy nem ő az. El akartam futni, de mielőtt megtehettem volna előttem termett egy farkas. Felismertem. Az a farkas állt előttem, aki korábban megtámadott.
2010. május 26., szerda
23. fejezet
Mikor pont mentem volna ki a konyhából beleütköztem Cameronba. Ő elmosolyodott, de én csak mentem tovább. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ő farkas, Ez teljes képtelenség. Senki se mondta el nekem, még Vanessa és Lucas sem. Lucas is már szinte a legjobb fiú barátom volt. Nem tudtam elhinni, hogy ő sem mondta el nekem. Elhessegettem ezeket a gondolatokat és elmentem az étterembe. Nem volt még ott senki, így leültem az egyik falhoz. Beindítottam a zenegépet, de most valami lassú számot akartam. Nem volt hangulatom a gyorshoz. Már a szám felén túl volt, és akkor hirtelen Cameron viharzott be. Kikapcsolta a zenegépet és felállított a földről, miközben megfogta a kezemet.
-Mi van? Mit akarsz?-kérdeztem értetlenül.
-Meg kell bocsátanod, én nem bírom ezt hogy haragszol rám.-mondta és belenézett a szemembe.
-Még most sem hiszem el hogy farkas vagy.-mondtam csak magamnak, olyan hihetetlen ez az egész.
-Ha szeretnéd megmutatom.-mondta még mindig rabul ejtve a tekintetemet és elmosolyodott.
-Nem nem azt felejtsd el. Nem szeretném látni se a farkast és téged sem.-mondtam és kihúztam a kezemet az övéből.
-Nagyon sajnálom hogy megbántottalak, de nem tehettem mást.-mondta és lehajtotta a fejét.
-Jó de most már nem tudok benned megbízni. Nem értem miért nem mondtad el hamarabb.-mondtam neki.
-Mert meg akartalak védeni.-mondta nekem.
-És úgy nem lehetett volna, ha én tudom?-néztem rá, de a válaszát már nem vártam meg. Kiszaladtam az étteremből és az erdőig futottam. Ott megálltam és sétálva mentem tovább.
Egészen a tavamhoz mentem és ott leültem a kövemre. Legördült egy könnycsepp az arcomról, de próbáltam visszatartani. Ha ennyire fontos lennék Cameronnak akkor elmondta volna nekem és nem csak most mikor meghallottam az Emmával való beszélgetésüket. Belemerültem a gondolataimba, de rögtön kizökkentett egy ág reccsenése. Rögtön felpattantam, de nem ijedtem meg. Még nem láttam ki van ott, de tudtam hogy Cameron lesz az és jönne bocsánatot kérni.
-Nem érdekelsz Cameron, mondtam, hogy ez most nagyon sok nekem.-mondtam és legördült még egy könnycsepp az arcomon. Már nem bírtam elviselni. Vártam, hogy kijöjjön a bokor mögül és mikor láttam, hogy megint megmozdul kiugrott egy farkas. Nem Cameron volt az. A szívem a torkomban volt, és nagyon gyorsan kapkodtam a levegőt. Sikítani próbáltam, de alig jött ki hang a torkomon. A lábam remegett, és majdnem elájultam, mikor ő csak nyugodtan állt ott előttem.
-Te.. te ki vagy?-kérdeztem tőle, mert biztos voltam benne, hogy nem csak egy farkas. Annál sokkal több. Nem mozdult. Csak állt ott és nézett.
Cameron szemszöge
Mikor Ashley kiviharzott, én ott maradtam egyedül az étteremben. Nem volt ott senki így leültem az egyik székre. Annyira utáltam most magamat, hogy nem mondtam el hamarabb, de nem tehettem mást. Csak őt védtem, de ő nem hiszi el. Azt hiszi, hogy direkt hagytuk ki mindenből, és hogy becsaptam. Igaza volt. Nem mondtam el neki és úgy voltam vele farkas alakban. Ő nem is sejtett semmit, és én átvertem. Rossz érzés volt, hogy haragudott rám és ki akartam engesztelni.
Hirtelen Emma lépett be az ajtón, de én tudtam, hogy jön.
-Szia.-mondta nekem és leült a mellettem lévő székre.
-Szia.-mondtam én is de nem voltam most valami jókedvű.
-Beszéltetek?-kérdezte Emma.
-Igen, beszéltünk.-mondtam.
-Látszik rajtad.-mondta.
-Köszi.-mondtam Emmának és ránéztem.
-Majd megnyukszik. Még időre van szüksége, ezt nem lehet ilyen gyorsan feldolgozni.-mondta és én megértettem.
-Tudom és igazad van, de annyira fáj. Tudod mit érzek iránta és most gyűlölöm magamat, hogy becsaptam.-magyaráztam neki.
-Tudom de nem mondhattad el hamarabb neki. Ezt neki is meg kell értenie.-mondta.
-Igen, de... remélem megbocsájt.-mondtam neki.
-Egészen biztosan. csak időre van szüksége.-mondta bátorítóan és megfogta a kezemet.
-Köszi, hogy így kiállsz mellettem.
-Jaj ugyan már ez a legkevesebb. Azt szeretném ha boldog lennél. És ha ehhez Ashley kell akkor segítek ahogy csak tudok.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm.-mondtam neki és erre beléptek a többiek is.
-Sziasztok, ti meg mit csináltok itt?-kérdezte Vanessa.
-Semmit, csak beszélgettünk.-mondtam neki. Vanessa közelebb jött és leült mellénk.
-Beszéltél Ashleyvel?-kérdezte tőlem Vanessa.
-Igen beszéltem vele, de még mindig mérges.-mondtam szomorúan.
-És most hol van?-nézett körül az étteremben, mert sehol nem látta.
-Elment kiszellőztetni a fejét.-mondtam neki és tudtam, hogy az erdőbe ment, de nem akartam utána menni. csak mindent összezavarnék, és jobb ha ezt magában rendezi le és feldolgozza ezt az egész farkas ügyet. Megérkezett Chris is és már rögtön idejött mellém. Látta rajtam, hogy mi történt és csak rátette a kezét a vállamra és leült mellém, nem kérdezett semmit.
-Annyira sajnálom szegényt, rázúdítottunk most mindent és még a tesója is itt van. Nem tudom mi kesz ha Justin is végleg farkas lesz.-mondta Vanessa.
-Én mindentől megvédem majd, Johhnytól is.-mondtam.
-Nyugi, mi is itt vagyunk.-mondta vigyorogva Chris.-Minket ki ne hagyj ebből.-mondta.
-Rendben ehhez ti is kellettek.-mondtam már én is vigyorogva.
-És velem mi lesz?-kérdezte Vanessa.
-Nah nem ez neked túl veszélyes. Nem engedem hogy bármi bajod essen.-mondta nagyon komolyan Chris.
-Nah persze engem minden jóból kihagytok.-mondta megsértődve.
-Jajj, csak nem szeretném ha bajod esne.-ölelte át Chris.
-Nah persze, mi bajom eshetne melletted?-kérdezte már mosolyogva Christől és ő is viszonozta az ölelést.
-Hát semmi, de akkor sem, ez túl veszélyes.
-Rendben, megértettem.-mondta beletörődve Vanessa.
-Hát, remélem Justin szereti annyira a testvérét, hogy nem bántja.-mondta Chris nekünk.
-Persze, hisz testvérek. Szerintem nem lenne rá képes, de azért legyünk óvatosak.-mondtam nekik és mindenki bólintott.
-Nah és mikor kezdjük a munkát?-kérdezte Emma.
-Hát Ashley még nem ért vissza, de szerintem nélküle is elkezdhetjük.-mondta Vanessa.
-Rendben, mi is menjünk fiúk, mert kikapunk Ashley nagymamájától.-mondta vigyorogva Chris.
-Rendben, remélem Ashley is hamar visszajön.-mondtam csak magamnak.
-Persze, biztos csak elment sétálni, nemsokára itt lesz.-mondta bíztatóan nekem Chris.
-Rendben, akkor munkára fel.-mondtam mosolyogva és ki is mentünk az étteremből.
-Mi van? Mit akarsz?-kérdeztem értetlenül.
-Meg kell bocsátanod, én nem bírom ezt hogy haragszol rám.-mondta és belenézett a szemembe.
-Még most sem hiszem el hogy farkas vagy.-mondtam csak magamnak, olyan hihetetlen ez az egész.
-Ha szeretnéd megmutatom.-mondta még mindig rabul ejtve a tekintetemet és elmosolyodott.
-Nem nem azt felejtsd el. Nem szeretném látni se a farkast és téged sem.-mondtam és kihúztam a kezemet az övéből.
-Nagyon sajnálom hogy megbántottalak, de nem tehettem mást.-mondta és lehajtotta a fejét.
-Jó de most már nem tudok benned megbízni. Nem értem miért nem mondtad el hamarabb.-mondtam neki.
-Mert meg akartalak védeni.-mondta nekem.
-És úgy nem lehetett volna, ha én tudom?-néztem rá, de a válaszát már nem vártam meg. Kiszaladtam az étteremből és az erdőig futottam. Ott megálltam és sétálva mentem tovább.
Egészen a tavamhoz mentem és ott leültem a kövemre. Legördült egy könnycsepp az arcomról, de próbáltam visszatartani. Ha ennyire fontos lennék Cameronnak akkor elmondta volna nekem és nem csak most mikor meghallottam az Emmával való beszélgetésüket. Belemerültem a gondolataimba, de rögtön kizökkentett egy ág reccsenése. Rögtön felpattantam, de nem ijedtem meg. Még nem láttam ki van ott, de tudtam hogy Cameron lesz az és jönne bocsánatot kérni.
-Nem érdekelsz Cameron, mondtam, hogy ez most nagyon sok nekem.-mondtam és legördült még egy könnycsepp az arcomon. Már nem bírtam elviselni. Vártam, hogy kijöjjön a bokor mögül és mikor láttam, hogy megint megmozdul kiugrott egy farkas. Nem Cameron volt az. A szívem a torkomban volt, és nagyon gyorsan kapkodtam a levegőt. Sikítani próbáltam, de alig jött ki hang a torkomon. A lábam remegett, és majdnem elájultam, mikor ő csak nyugodtan állt ott előttem.
-Te.. te ki vagy?-kérdeztem tőle, mert biztos voltam benne, hogy nem csak egy farkas. Annál sokkal több. Nem mozdult. Csak állt ott és nézett.
Cameron szemszöge
Mikor Ashley kiviharzott, én ott maradtam egyedül az étteremben. Nem volt ott senki így leültem az egyik székre. Annyira utáltam most magamat, hogy nem mondtam el hamarabb, de nem tehettem mást. Csak őt védtem, de ő nem hiszi el. Azt hiszi, hogy direkt hagytuk ki mindenből, és hogy becsaptam. Igaza volt. Nem mondtam el neki és úgy voltam vele farkas alakban. Ő nem is sejtett semmit, és én átvertem. Rossz érzés volt, hogy haragudott rám és ki akartam engesztelni.
Hirtelen Emma lépett be az ajtón, de én tudtam, hogy jön.
-Szia.-mondta nekem és leült a mellettem lévő székre.
-Szia.-mondtam én is de nem voltam most valami jókedvű.
-Beszéltetek?-kérdezte Emma.
-Igen, beszéltünk.-mondtam.
-Látszik rajtad.-mondta.
-Köszi.-mondtam Emmának és ránéztem.
-Majd megnyukszik. Még időre van szüksége, ezt nem lehet ilyen gyorsan feldolgozni.-mondta és én megértettem.
-Tudom és igazad van, de annyira fáj. Tudod mit érzek iránta és most gyűlölöm magamat, hogy becsaptam.-magyaráztam neki.
-Tudom de nem mondhattad el hamarabb neki. Ezt neki is meg kell értenie.-mondta.
-Igen, de... remélem megbocsájt.-mondtam neki.
-Egészen biztosan. csak időre van szüksége.-mondta bátorítóan és megfogta a kezemet.
-Köszi, hogy így kiállsz mellettem.
-Jaj ugyan már ez a legkevesebb. Azt szeretném ha boldog lennél. És ha ehhez Ashley kell akkor segítek ahogy csak tudok.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm.-mondtam neki és erre beléptek a többiek is.
-Sziasztok, ti meg mit csináltok itt?-kérdezte Vanessa.
-Semmit, csak beszélgettünk.-mondtam neki. Vanessa közelebb jött és leült mellénk.
-Beszéltél Ashleyvel?-kérdezte tőlem Vanessa.
-Igen beszéltem vele, de még mindig mérges.-mondtam szomorúan.
-És most hol van?-nézett körül az étteremben, mert sehol nem látta.
-Elment kiszellőztetni a fejét.-mondtam neki és tudtam, hogy az erdőbe ment, de nem akartam utána menni. csak mindent összezavarnék, és jobb ha ezt magában rendezi le és feldolgozza ezt az egész farkas ügyet. Megérkezett Chris is és már rögtön idejött mellém. Látta rajtam, hogy mi történt és csak rátette a kezét a vállamra és leült mellém, nem kérdezett semmit.
-Annyira sajnálom szegényt, rázúdítottunk most mindent és még a tesója is itt van. Nem tudom mi kesz ha Justin is végleg farkas lesz.-mondta Vanessa.
-Én mindentől megvédem majd, Johhnytól is.-mondtam.
-Nyugi, mi is itt vagyunk.-mondta vigyorogva Chris.-Minket ki ne hagyj ebből.-mondta.
-Rendben ehhez ti is kellettek.-mondtam már én is vigyorogva.
-És velem mi lesz?-kérdezte Vanessa.
-Nah nem ez neked túl veszélyes. Nem engedem hogy bármi bajod essen.-mondta nagyon komolyan Chris.
-Nah persze engem minden jóból kihagytok.-mondta megsértődve.
-Jajj, csak nem szeretném ha bajod esne.-ölelte át Chris.
-Nah persze, mi bajom eshetne melletted?-kérdezte már mosolyogva Christől és ő is viszonozta az ölelést.
-Hát semmi, de akkor sem, ez túl veszélyes.
-Rendben, megértettem.-mondta beletörődve Vanessa.
-Hát, remélem Justin szereti annyira a testvérét, hogy nem bántja.-mondta Chris nekünk.
-Persze, hisz testvérek. Szerintem nem lenne rá képes, de azért legyünk óvatosak.-mondtam nekik és mindenki bólintott.
-Nah és mikor kezdjük a munkát?-kérdezte Emma.
-Hát Ashley még nem ért vissza, de szerintem nélküle is elkezdhetjük.-mondta Vanessa.
-Rendben, mi is menjünk fiúk, mert kikapunk Ashley nagymamájától.-mondta vigyorogva Chris.
-Rendben, remélem Ashley is hamar visszajön.-mondtam csak magamnak.
-Persze, biztos csak elment sétálni, nemsokára itt lesz.-mondta bíztatóan nekem Chris.
-Rendben, akkor munkára fel.-mondtam mosolyogva és ki is mentünk az étteremből.
2010. május 24., hétfő
22. fejezet
A farkasom állt ott, és egy kicsit megkönnyebbültem.
-Muszáj mindig megijesztened?-kérdeztem tőle és közelebb jött. Leguggoltam és ő bűnbánó arccal nézett rám, nem tudtam rá haragudni. Hirtelen eszembe jutott, hogy nekem valaki mással lenne találkozóm és nem szabad, hogy Cameron meglásson egy farkassal.
-El kell menned, most nem találkozhatunk.-mondtam neki és ő nem mozdult. Ekkor felálltam és még egyszer neki fogtam.
-Nemsokára jön egy fiú és nem láthat meg veled.-mondtam mire lehajtotta a fejét. Én furcsán néztem mire ő elindult az erdő irányába. El akartam még tőle köszönni, de ő már eltűnt és csak a csendes erdőt láttam. Visszaültem a kőre és visszafordultam a tóhoz. Csend volt és egyre hidegebb lett.
-Ashley.-mondta valaki és rögtön felismertem a hangját. Cameron felé fordultam és pontosan ott állt ahol az előbb a farkas.
-Már te is ijesztgetsz?-kérdeztem és rögtön a számra tettem a kezemet.
-Miért ki ijesztett még meg?-lépett közelebb hozzám.
-Senki.-vágtam rá azonnal. Elszóltam magamat és próbáltam megmenteni a helyzetet.
-Véletlenül nem egy farkas? Akivel nem csak most találkoztál először?-jött még közelebb hozzám. Én egy lépést hátraléptem és összezavarodottan néztem Cameronra.
-Ezt meg honnan tudod?-kérdeztem és ő aggódva pillantott rám.
-Ne borulj ki nagyon, kérlek. Nem mondhattam el hamarabb.
-Jó, de bökd már ki.-mondtam már egyre türelmetlenül.
-Ashley, én vagyok a farkas.-mondta. És én elkezdtem nevetni. Mikor láttam, hogy nagyon is komolyan gondolja megálltam.
-De ez lehetetlen, ilyen nincs.-mondtam és csak megráztam a fejemet.
-De, van és nagyon sajnálom hogy nem mondtam el hamarabb.-mondta és megfogta a kezemet.
-De ez hogy lehetséges?-néztem rá zavarodottan.
-Ez nagyon hosszú történet, gyere üljünk le és elmondom.-mondta de én nem akartam hallani.
-Hazudtál nekem, miért nem mondtad el? Hogy tehettél ilyet? Egész végig te voltál a farkas?-kezdtem egy kicsit hangosabban beszélni.
-Ashley, nyugodj meg, elmondok mindent.-jött még közelebb és megölelt. Én csak tátott szájjal meredtem a földre és nem tudtam elhinni ezt az egészet.
-Nem, most egy kicsit egyedül akarok lenni.-mondtam neki és kiszabadítottam magamat az öleléséből. Ránéztem és kikerültem őt. El akartam futni, de ő megfogta a kezemet.
-Bocsáss meg.-mondta és elengedett. Elkezdtem futni és meg sem álltam a házunkig.
Mikor odaértem, gyorsan becsuktam az ajtót és nekidőltem az ajtónak. Teljesen összezavarodtam. Nem lehet farkas, ez teljes képtelenség. Felszaladtam a szobánkba és már mindenki itt volt. Mindenki aludt, és én is bebújtam az ágyba. Nem tudtam elaludni, akárhogy is próbáltam másfele terelni a gondolataimat. Felültem az ágyba, és utána kiszálltam az ágyból is. Nem öltöztem le, így még a ruhám volt rajtam. Felvettem a cipőmet és kimentem a szobából. Kimentem a házból és elindultam az erdőbe. Abban reménykedtem, hogy Cameron már nem lesz ott a tónál, de mikor odaértem nagyon tévedtem. Ott ült a kövemen és várt rám. Ott álltam és nem mozdultam, mikor ő hirtelen megfordult és odajött hozzám.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Nem, semmi sincsen rendben. Ez az egész farkas dolog.... áhh nem értek semmit!-mondtam felháborodva.
-Gyere üljünk le és megbeszéljük, rendben?-mondta és megfogta a kezemet.
-Inkább állnék.-mondtam és kihúztam a kezemet az övéből.
-Rendben. Nem is tudom hol kezdjem.
-Talán a legelején?-néztem kérdőn rá.
-Rendben. Szóval, nemcsak én vagyok farkas, hanem a fiúk is és Emma is. Lucas is farkas és Chris is.-mondta és most elhallgatott.
-Lucas is? És Vanessa tud erről az egészről?-kérdeztem és csak bólintott.
-Hát ez remek, miről nem tudok még?-kérdeztem.
-Elmesélek mindent. Szóval ez a farkas dolog, pár éve történt velünk. Már bennünk volt a gén és egyszerre történt meg velünk a fiúkkal. Telihold volt és ez váltotta ki belőlünk. Mindannyian átváltoztunk és nem tudtunk visszaváltozni. Tudtunk egymással kommunikállni, de nem értettünk semmit. Másnap reggel,mikor felkeltünk már emberként ébredtünk és nem értettük, hogy mi történt. találkoztunk a fiúkkal de pk sem értették mi van. Aztán a következő teliholdkor ismét átváltoztunk, de akkor már vissza tudtunk változni, de akkor már nem csak mi voltunk. Más is átváltozott, de ők nem olyanok mint mi. Johnny is köztük van és ők rosszak. Aztán mikor másnap a telihold után anyával veszekedtem, nagyon mérges lettem.Bezárkóztam a szobámba és ott történt meg megint. Innentől már tudtuk, hogy akkor változunk át amikor valaki vagy valami nagyon erős érzelmeket vált ki belőlünk és ha telihold van.-mondta és egy kicsit szünetet tartott. Aggódva pillantott rám.
-Csak folytasd, még jól vagyok.-mondtam és folytatta.
-A rossz farkasokban, bennük a gén rosszra fordult a hold hatására és arra van az agyuk beállva, hogy rosszat tegyenek. Johhny is, ő támadott meg téged az erdőbe, és a bátyádat is ő harapta meg. Sajnos ős is rossz farkassá fog változni.-mondta és most elállt a lélegzetem.
-Nah nem, ezt most ugye nem mondod komolyan? Ez nem lehet igaz. Miért nem állítottátok meg?-fakadtam ki.
-Későn értünk oda és már az orvosok sem tehettek semmit.
-De ez nem lehet, ilyen nincs.
-Sajnálom.-mondta és közelebb lépett hozzám.
-És van még valami?-kérdeztem, mert már nem tudtam elviselni több rossz hírt.
-Hát tudjuk irányítani az időjárást, ha nagyon boldogok vagyunk akkor mindig szép az idő például amikor farkas alakban voltam és veled találkoztam. Ott voltak a pillangók is. Viszont a rossz farkasok is sajnos. Ezért van nagyon sokszor rossz idő.-mondta és az arcomat fürkészte.
-Ez most nagyon sok volt egyszerre.-mondtam és a szemébe néztem. Nem tudtam elhinni ezt az egészet. Bárcsak egy álom lenne és nagyon gyorsan felébrednék belőle.
-Elhiszem, de ezt most el kellet mondanom, nem titkolózhattam tovább.
-És eddig miért nem mondtad el?-kérdeztem tőle.
-Mert nem akartalak veszélybe sodorni.-mondta bűnbánó arccal.
-És akkor Vanessa miért tudhatta előbb mint én?-kérdeztem tőle.
-Chris mondta el neki.-mondta és belenézett a szemembe.
-És miért támadott meg Johhny?-kérdeztem mert nem értettem mi a baja velem.
-Ő rossz, ahol csak tud keresztbe tesz nekünk, és mivel tudja, hogy tetszel nekem, ezzel akar nekem rosszat. Bántani akar.-mondta és elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Nah nem, én ebben nem akarok részt venni. Nem akarom hogy bármi közöm is legyen hozzátok.-mondtam és Cameron lehajtotta a fejét.
-Nyugodj meg én megvédelek.-nézett ismét rám.
-Arra semmi szükség. Engem hagyjatok ki ebből.-mondtam és elindultam vissza a házhoz. Cameron elengedett, és én nagyon lassan hazataláltam. Nem figyeltem merre megyek, csak arra tudtam gondolni, amit Cameron mondott. Ezt az egészet alig tudtam elhinni. Justin farkas lesz? És ráadásul rossz? A végén az lesz hogy bántani akar majd a saját testvérem. Ezt biztosan nem tenné meg hiszen szeret. Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat és próbáltam feldolgozni ezt a sok információt. Nem hittem el, hogy a farkas végig Cameron volt. Becsapott. Ezek után nem tudtam megbízni benne. Lucas is átvert és Vanessa is. Ő is végig tudta és nem mondta el nekem. Nagyon mérges voltam mindenkire, de nem akartam már ezzel foglalkozni. Ki akartam maradni belőle. Visszamentem a házba és megint bebújtam az ágyba. Nem tudtam elaludni, így csak egész éjszaka forgolódtam. Hajnalban egy kicsit elszundítottam, de mire mélyebben el tudtam volna aludni, már szólt is a telefonom. Kikapcsoltam az ébresztőt és felkeltem. A lányok is velem együtt kelltek fel és Vanessa rám mosolygott.
-Jó reggelt. Hogy aludtál?-kérdezte tőlem.
-Hát kérdezd meg a kis farkaskákat.-mondtam neki és bementem a fürdőbe. Nem tudtam elhinni, hogy a legjobb barátnőm sem mondta el nekem. Utánam jött és próbált velem beszélni de becsuktam az ajtót. Még hallottam a hangját, de próbáltam nem meghallani.
-Ne haragudj, tényleg. Nem tehettem mást.-mondta de én csak megráztam a fejemet. Nem érdekelt. Egy nagyot sóhajtottam és elindultam zuhanyozni. Mikor végeztem, ki akartam menni a fürdőből, de valami ott volt az ajtó előtt. Kinyitottam és Vanessa volt ott. Odajött és megölelt.
-Sajnálom.-mondta és a szemembe nézett.
-Miért nem mondtad el?-kérdezte, de közben a többiekre nézett akik mind itt voltak a szobában. Btt volt a húgom is aki nem tudott semmiről és Emma is itt volt, és megálltam nála. belenéztem a szemébe és csak aggodalmat fedeztem fel benne.
-Nem tehette, majd Cameron elmondja miért nem tehette meg.-mondta Emma nekem.
-Rendben, de ebből légyszíves hagyjatok ki.-mondtam mind a kettőjüknek.
-Mi folyik itt?-kérdezte tőlem Lily.
-Semmi fontos.-mondtam neki és ő megértette, hogy nem akarok róla beszélni.
-És most menjünk dolgozni.-mondtam és kimentem a szobából. Átmentem a másik házba a lányok nélkül, de nem találtam ott senkit. Leültem a konyhába, de nem volt semmi étvágyam.
Hirtelen Chris jött be, és összerezzentem.
-Jó reggelt.-mondta.
-Jó reggelt.-mondtam én is és a szememet az asztalra szegeztem.
-Hallom Cameron mindent elmesélt. És hogy viseled?-kérdezte.
-Szerinted? Nem értem miért nem mondtátok el hamarabb. Egész végig Cameronnal találkoztam és rengeteg alkalma volt rá, hogy elmondgya, de nem tette. Vanessa se mondta el.-mondtam neki és ő csak sóhajtott.
-Vanessa azért nem mondhatta el, mert ez nem az ő dolga. Csak annak szabad elárulnunk akihez nagyon közel állunk érzelmileg. Én Vanessához és Cameron hozzád. És azért nem mondta el hamarabb, mert féltett. Várni akart még vele.-ült le a mellettem lévő székre.
-De mitől féltett?-kérdeztem.
-Attól, hogy ha hamarabb megtudod, akkor nem fogsz vele többet szóba állni és akkor nem tud megvédeni Johhnytól. Most hogy itt vagyunk, nincsenek itt a rossz farkasok és nem mehetsz el két hónapig.-mondta.
-Jah de engem légyszi hagyjatok ki ebből, nem akarom hogy közöm legyen ehhez az egészhez és akkor Johnny is leszáll rólam. Így lesz a legjobb. Barátok maradunk de csak ennyi, semmi több.-mondtam neki.
-Ahogy szeretnéd, de úgyis több lesz.-mondta és elmosolyodott.
-Nah csak figyelj.-mondtam neki és felálltam a székről.
-Rendben, figyelni fogok.-mondta vigyorogva és én kimentem a konyhából.
-Muszáj mindig megijesztened?-kérdeztem tőle és közelebb jött. Leguggoltam és ő bűnbánó arccal nézett rám, nem tudtam rá haragudni. Hirtelen eszembe jutott, hogy nekem valaki mással lenne találkozóm és nem szabad, hogy Cameron meglásson egy farkassal.
-El kell menned, most nem találkozhatunk.-mondtam neki és ő nem mozdult. Ekkor felálltam és még egyszer neki fogtam.
-Nemsokára jön egy fiú és nem láthat meg veled.-mondtam mire lehajtotta a fejét. Én furcsán néztem mire ő elindult az erdő irányába. El akartam még tőle köszönni, de ő már eltűnt és csak a csendes erdőt láttam. Visszaültem a kőre és visszafordultam a tóhoz. Csend volt és egyre hidegebb lett.
-Ashley.-mondta valaki és rögtön felismertem a hangját. Cameron felé fordultam és pontosan ott állt ahol az előbb a farkas.
-Már te is ijesztgetsz?-kérdeztem és rögtön a számra tettem a kezemet.
-Miért ki ijesztett még meg?-lépett közelebb hozzám.
-Senki.-vágtam rá azonnal. Elszóltam magamat és próbáltam megmenteni a helyzetet.
-Véletlenül nem egy farkas? Akivel nem csak most találkoztál először?-jött még közelebb hozzám. Én egy lépést hátraléptem és összezavarodottan néztem Cameronra.
-Ezt meg honnan tudod?-kérdeztem és ő aggódva pillantott rám.
-Ne borulj ki nagyon, kérlek. Nem mondhattam el hamarabb.
-Jó, de bökd már ki.-mondtam már egyre türelmetlenül.
-Ashley, én vagyok a farkas.-mondta. És én elkezdtem nevetni. Mikor láttam, hogy nagyon is komolyan gondolja megálltam.
-De ez lehetetlen, ilyen nincs.-mondtam és csak megráztam a fejemet.
-De, van és nagyon sajnálom hogy nem mondtam el hamarabb.-mondta és megfogta a kezemet.
-De ez hogy lehetséges?-néztem rá zavarodottan.
-Ez nagyon hosszú történet, gyere üljünk le és elmondom.-mondta de én nem akartam hallani.
-Hazudtál nekem, miért nem mondtad el? Hogy tehettél ilyet? Egész végig te voltál a farkas?-kezdtem egy kicsit hangosabban beszélni.
-Ashley, nyugodj meg, elmondok mindent.-jött még közelebb és megölelt. Én csak tátott szájjal meredtem a földre és nem tudtam elhinni ezt az egészet.
-Nem, most egy kicsit egyedül akarok lenni.-mondtam neki és kiszabadítottam magamat az öleléséből. Ránéztem és kikerültem őt. El akartam futni, de ő megfogta a kezemet.
-Bocsáss meg.-mondta és elengedett. Elkezdtem futni és meg sem álltam a házunkig.
Mikor odaértem, gyorsan becsuktam az ajtót és nekidőltem az ajtónak. Teljesen összezavarodtam. Nem lehet farkas, ez teljes képtelenség. Felszaladtam a szobánkba és már mindenki itt volt. Mindenki aludt, és én is bebújtam az ágyba. Nem tudtam elaludni, akárhogy is próbáltam másfele terelni a gondolataimat. Felültem az ágyba, és utána kiszálltam az ágyból is. Nem öltöztem le, így még a ruhám volt rajtam. Felvettem a cipőmet és kimentem a szobából. Kimentem a házból és elindultam az erdőbe. Abban reménykedtem, hogy Cameron már nem lesz ott a tónál, de mikor odaértem nagyon tévedtem. Ott ült a kövemen és várt rám. Ott álltam és nem mozdultam, mikor ő hirtelen megfordult és odajött hozzám.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Nem, semmi sincsen rendben. Ez az egész farkas dolog.... áhh nem értek semmit!-mondtam felháborodva.
-Gyere üljünk le és megbeszéljük, rendben?-mondta és megfogta a kezemet.
-Inkább állnék.-mondtam és kihúztam a kezemet az övéből.
-Rendben. Nem is tudom hol kezdjem.
-Talán a legelején?-néztem kérdőn rá.
-Rendben. Szóval, nemcsak én vagyok farkas, hanem a fiúk is és Emma is. Lucas is farkas és Chris is.-mondta és most elhallgatott.
-Lucas is? És Vanessa tud erről az egészről?-kérdeztem és csak bólintott.
-Hát ez remek, miről nem tudok még?-kérdeztem.
-Elmesélek mindent. Szóval ez a farkas dolog, pár éve történt velünk. Már bennünk volt a gén és egyszerre történt meg velünk a fiúkkal. Telihold volt és ez váltotta ki belőlünk. Mindannyian átváltoztunk és nem tudtunk visszaváltozni. Tudtunk egymással kommunikállni, de nem értettünk semmit. Másnap reggel,mikor felkeltünk már emberként ébredtünk és nem értettük, hogy mi történt. találkoztunk a fiúkkal de pk sem értették mi van. Aztán a következő teliholdkor ismét átváltoztunk, de akkor már vissza tudtunk változni, de akkor már nem csak mi voltunk. Más is átváltozott, de ők nem olyanok mint mi. Johnny is köztük van és ők rosszak. Aztán mikor másnap a telihold után anyával veszekedtem, nagyon mérges lettem.Bezárkóztam a szobámba és ott történt meg megint. Innentől már tudtuk, hogy akkor változunk át amikor valaki vagy valami nagyon erős érzelmeket vált ki belőlünk és ha telihold van.-mondta és egy kicsit szünetet tartott. Aggódva pillantott rám.
-Csak folytasd, még jól vagyok.-mondtam és folytatta.
-A rossz farkasokban, bennük a gén rosszra fordult a hold hatására és arra van az agyuk beállva, hogy rosszat tegyenek. Johhny is, ő támadott meg téged az erdőbe, és a bátyádat is ő harapta meg. Sajnos ős is rossz farkassá fog változni.-mondta és most elállt a lélegzetem.
-Nah nem, ezt most ugye nem mondod komolyan? Ez nem lehet igaz. Miért nem állítottátok meg?-fakadtam ki.
-Későn értünk oda és már az orvosok sem tehettek semmit.
-De ez nem lehet, ilyen nincs.
-Sajnálom.-mondta és közelebb lépett hozzám.
-És van még valami?-kérdeztem, mert már nem tudtam elviselni több rossz hírt.
-Hát tudjuk irányítani az időjárást, ha nagyon boldogok vagyunk akkor mindig szép az idő például amikor farkas alakban voltam és veled találkoztam. Ott voltak a pillangók is. Viszont a rossz farkasok is sajnos. Ezért van nagyon sokszor rossz idő.-mondta és az arcomat fürkészte.
-Ez most nagyon sok volt egyszerre.-mondtam és a szemébe néztem. Nem tudtam elhinni ezt az egészet. Bárcsak egy álom lenne és nagyon gyorsan felébrednék belőle.
-Elhiszem, de ezt most el kellet mondanom, nem titkolózhattam tovább.
-És eddig miért nem mondtad el?-kérdeztem tőle.
-Mert nem akartalak veszélybe sodorni.-mondta bűnbánó arccal.
-És akkor Vanessa miért tudhatta előbb mint én?-kérdeztem tőle.
-Chris mondta el neki.-mondta és belenézett a szemembe.
-És miért támadott meg Johhny?-kérdeztem mert nem értettem mi a baja velem.
-Ő rossz, ahol csak tud keresztbe tesz nekünk, és mivel tudja, hogy tetszel nekem, ezzel akar nekem rosszat. Bántani akar.-mondta és elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Nah nem, én ebben nem akarok részt venni. Nem akarom hogy bármi közöm is legyen hozzátok.-mondtam és Cameron lehajtotta a fejét.
-Nyugodj meg én megvédelek.-nézett ismét rám.
-Arra semmi szükség. Engem hagyjatok ki ebből.-mondtam és elindultam vissza a házhoz. Cameron elengedett, és én nagyon lassan hazataláltam. Nem figyeltem merre megyek, csak arra tudtam gondolni, amit Cameron mondott. Ezt az egészet alig tudtam elhinni. Justin farkas lesz? És ráadásul rossz? A végén az lesz hogy bántani akar majd a saját testvérem. Ezt biztosan nem tenné meg hiszen szeret. Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat és próbáltam feldolgozni ezt a sok információt. Nem hittem el, hogy a farkas végig Cameron volt. Becsapott. Ezek után nem tudtam megbízni benne. Lucas is átvert és Vanessa is. Ő is végig tudta és nem mondta el nekem. Nagyon mérges voltam mindenkire, de nem akartam már ezzel foglalkozni. Ki akartam maradni belőle. Visszamentem a házba és megint bebújtam az ágyba. Nem tudtam elaludni, így csak egész éjszaka forgolódtam. Hajnalban egy kicsit elszundítottam, de mire mélyebben el tudtam volna aludni, már szólt is a telefonom. Kikapcsoltam az ébresztőt és felkeltem. A lányok is velem együtt kelltek fel és Vanessa rám mosolygott.
-Jó reggelt. Hogy aludtál?-kérdezte tőlem.
-Hát kérdezd meg a kis farkaskákat.-mondtam neki és bementem a fürdőbe. Nem tudtam elhinni, hogy a legjobb barátnőm sem mondta el nekem. Utánam jött és próbált velem beszélni de becsuktam az ajtót. Még hallottam a hangját, de próbáltam nem meghallani.
-Ne haragudj, tényleg. Nem tehettem mást.-mondta de én csak megráztam a fejemet. Nem érdekelt. Egy nagyot sóhajtottam és elindultam zuhanyozni. Mikor végeztem, ki akartam menni a fürdőből, de valami ott volt az ajtó előtt. Kinyitottam és Vanessa volt ott. Odajött és megölelt.
-Sajnálom.-mondta és a szemembe nézett.
-Miért nem mondtad el?-kérdezte, de közben a többiekre nézett akik mind itt voltak a szobában. Btt volt a húgom is aki nem tudott semmiről és Emma is itt volt, és megálltam nála. belenéztem a szemébe és csak aggodalmat fedeztem fel benne.
-Nem tehette, majd Cameron elmondja miért nem tehette meg.-mondta Emma nekem.
-Rendben, de ebből légyszíves hagyjatok ki.-mondtam mind a kettőjüknek.
-Mi folyik itt?-kérdezte tőlem Lily.
-Semmi fontos.-mondtam neki és ő megértette, hogy nem akarok róla beszélni.
-És most menjünk dolgozni.-mondtam és kimentem a szobából. Átmentem a másik házba a lányok nélkül, de nem találtam ott senkit. Leültem a konyhába, de nem volt semmi étvágyam.
Hirtelen Chris jött be, és összerezzentem.
-Jó reggelt.-mondta.
-Jó reggelt.-mondtam én is és a szememet az asztalra szegeztem.
-Hallom Cameron mindent elmesélt. És hogy viseled?-kérdezte.
-Szerinted? Nem értem miért nem mondtátok el hamarabb. Egész végig Cameronnal találkoztam és rengeteg alkalma volt rá, hogy elmondgya, de nem tette. Vanessa se mondta el.-mondtam neki és ő csak sóhajtott.
-Vanessa azért nem mondhatta el, mert ez nem az ő dolga. Csak annak szabad elárulnunk akihez nagyon közel állunk érzelmileg. Én Vanessához és Cameron hozzád. És azért nem mondta el hamarabb, mert féltett. Várni akart még vele.-ült le a mellettem lévő székre.
-De mitől féltett?-kérdeztem.
-Attól, hogy ha hamarabb megtudod, akkor nem fogsz vele többet szóba állni és akkor nem tud megvédeni Johhnytól. Most hogy itt vagyunk, nincsenek itt a rossz farkasok és nem mehetsz el két hónapig.-mondta.
-Jah de engem légyszi hagyjatok ki ebből, nem akarom hogy közöm legyen ehhez az egészhez és akkor Johnny is leszáll rólam. Így lesz a legjobb. Barátok maradunk de csak ennyi, semmi több.-mondtam neki.
-Ahogy szeretnéd, de úgyis több lesz.-mondta és elmosolyodott.
-Nah csak figyelj.-mondtam neki és felálltam a székről.
-Rendben, figyelni fogok.-mondta vigyorogva és én kimentem a konyhából.
2010. május 17., hétfő
21. fejezet
-Tehát, a lányok jönnek pincér nőnek, és a fiúk meg Ashley nagyapjának mennek majd segíteni.-mondta és a fiúk egy egyre jobban izgatottabbak lettek. Azt remélték, hogy majd olyan munkát kapnak, amiben az izmokat kell használni, és nem is tévedtek. Miután megbeszéltünk mindent, hogy ki hol fog majd dolgozni és mi lesz a feladata, szétszéledtünk. Mi lányok elmentünk az étterembe, és teljesen üres volt.
-Lányok, nektek kell kitakarítani és holnap ki is nyitjuk ezt a helyet.-mondta nagyi és mi egy kicsit elszomorodtunk. Azt hittem, hogy már ma kezdhetünk, de tévedtem. Nagyi mindenkinek osztott felmosót, rongyot meg a többi takarítási eszközt és kezdhettünk is takarítani. Mi kedvetlenül álltunk neki, de én hogy egy kicsit jobb hangulat legyen, bekapcsoltam a zenegépet és míg mi takarítottunk szólt a zene. Vanessa és én mostuk fel a padlót, de nem zavartattuk magunkat, elkezdtünk táncolni. Emma és Lily csak mosolygott rajtunk, aztán ők is beszálltak. Csak táncoltunk és nem figyeltünk semmire, és akkor hirtelen megláttam Vanessa mögött Christ.
-Így nem lesz kész holnapra.-mondta vigyorogva Chris.
-Akkor gyere és segíts.-mondta felé fordulva a barátnőm.
Az ajtó felé néztem és megláttam Cameront és a többi fiút. Vigyorogtak és bejöttek. Cameron szeme rögtön engem keresett és meg is talált. Én is ránéztem és rámosolyogtam. Teljes zűrzavar volt bennem. Nem tudtam most mi van köztünk, hogy érez e valamit irántam, de ezt lehetetlennek tartottam. A csók után én teljesen összezavarodtam. Nem mertem bevallani magamnak, de tetszett nekem. Beljebb jöttek a fiúk és bementek a pult mögé.
-Csak nyugodtan szolgáljátok ki magatokat.-mondta Vanessa és Chris már el is engedte. Mi is odamentünk és kivettünk poharakat meg innivalót. Kitöltöttük és mindenki megitta. Miután végeztünk a fiúk visszamentek a nagyapámnak segíteni mi meg folytattuk a takarítást. Kimerítő munka volt, és gyorsan akartunk vele végezni. Olyan hosszú időnek tűnt, viszont közben szólt a zene és néha megálltunk egy kicsit táncolni, de utána folytattuk is a takarítást. Délután bejött nagyi, hogy megnézze, hogy haladunk és örömmel nézte, hogy ragyog az étterem. A fiúk is átjöttek, és nagyon izzattak és fáradtnak látszottak.
-Ügyesek vagytok, szép munka. Most gyertek vacsorázni, biztosan farkas éhesek vagytok.-mondta nagyi és erre a fiúk elkezdtek nevetni.
-Mi az valami rosszat mondtam?-nézett rá a fiúkra.
-Nem nem, csak el tetszett találni. Tényleg farkas éhesek vagyunk.-mondta Cameron vigyorogva.
Nem értettem, de ők jót nevettek rajta, így nem zavart. A fiúk segítettek összepakolni, és már mehettünk is vacsizni. Mindenki leült az asztalhoz, de észrevettem, hogy két ember hiányzik. Cameron és Emma nem ültek az asztalnál, így felálltam.
-Mindjárt jövök, csak szólok Cameronéknak.-mondtam a többieknek, és ők csak bólintottak.
Kimentem és körül néztem. Nem láttam senkit, így elindultam az istálló felé. Mikor odaértem hangokat hallottam és elindultam az istálló mögé. Megláttam Emmát és Cameront, ahogy vitatkoznak és én nem akartam hallgatózni, de valami megcsapta a fülemet.
-El kell mondanod Ashleynek. Nem titkolózhatunk tovább.-mondta Emma és én azonnal megértettem. Cameron hazudott és mégiscsak szereti Emmát. Ezt akarják elmondani nekem. A sírás kerülgetett, de visszafojtottam és előjöttem a fa mögül, ahová már megint bújtam.
-Gyertek enni, kész a vacsi.-mondtam mikor ők összerezzntek. Riadt tekintettel néztek és én csak lefele szegeztem a tekintetemet. Nem akartam rájuk nézni, semmit nem akartam. Ha együtt vannak, akkor miért akarják az orrom alá dörgölni? Ennyire nem látják, hogy szenvedek? Nagy levegőt vettem, és megfordultam. Visszaindultam a házhoz, mikor hallottam, hogy valaki felém fut. Cameron futott mellém és az arcomat fürkészte.
-Mit hallottál?-kérdezte és le nem vette a szemét rólam.
-Pont eleget.-mondtam neki és az arca még riadtabb lett.
-Nézd, sajnálom, hogy nem mondtam el hamarabb, de nem lehetett.-mondta nekem és én megálltam.
-Rendben, de ehhez nekem mi közöm van? Egyáltalán nem érdekeltek Emmával.-mondtam a szemébe és ő nagyon furcsán nézett rám.
-Te most miről beszélsz?-kérdezte és most én néztem értetlenül.
-Hagyjuk. Emmával jártok. Most már tudom, nem kell többet titkolóznotok.-mondta és megkönnyebülést láttam az arcán.
-Erről szó sincs.-mondta és elkomolyodott. Nagy levegőt vett és újra rám nézett.
-Délután gyere el a tóhoz és mutatok neked valamit.-mondta és én először megráztam a fejemet.
-Nem vagyok rá kíváncsi.-mondtam neki és elindultam. Cameron utánam jött és megfogta a kezemet. Mindketten megálltunk és belenézett a szemembe.
-Kérlek, szeretném ha tudnád és nem kellene titkolóznom.-mondta és én semmit nem értettem.
-Milyen titok?-kérdeztem, mert ezt az egészet nem értettem.
-Gyere el és megtudod. Rendben?-kérdezte és bevetette a kiskutya szemeket.
-Rendben.-mondtam és mind a ketten visszamentünk a házba. Mikor leültünk az asztalhoz Emma már ott volt, és én csodálkoztam, mert nem láttam őt visszajönni. Nagyi kihozta a vacsorát, de csak néhány falat ment le a torkomon. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit szeretne mutatni Cameron.
Miután mindenki végzett a vacsorával, beültünk egy kicsit a nappaliba. Elkezdtünk beszélgetni és Cameronnal összetalálkozott a tekintetünk. Nagyon aggódó volt de utána vissza is fordult Chrishez. Én Vanássához fordultam.
-Huh, valami nagyon fontosat beszélhetnek meg.-mondta Vanessa és én csak bólogatni tudtam. Biztos voltam benne, hogy amiről most Cameronék beszélgetnek, azt én is megtudom nemsokára.
Miután Vanessával kitárgyaltuk, hogy milyen remek lesz majd együtt dolgozni és hogy remekül fogjuk érezni magunkat, egyszer csak Cameron rám nézett és mintha akart volna valamit. Nem tudtam mire gondolhat, de felállt és még mindig engem figyelt, hogy rájövök-e arra amit szeretne mondani. Megállt, de utána már ment is tovább és az ajtóban még egyszer megállt és a kezével azt mutatta, hogy én is menjek. Már értettem, most jön el az a pillanat amikor minden kiderül. Izgatott lettem, de még vártam egy kicsit. Nagyon feltűnő lenne, ha én is rögtön utána mennék, így vártam pár percet. Miután senki sem figyelt rám és Vanessa is Chrissel volt elfoglalva, felálltam és észrevétlenül kisurrantam. Nem láttam sehol Cameront, így elindultam az erdő felé. Már kezdett besötétedni, de még világos volt. Lassan mentem, de még így is odaértem pár perc alatt. Olyan rövidnek tűnt most ez az idő, és kezdtem egyre jobban izgulni. Odaértem a tóhoz és leültem a szokásos helyemre. Nem láttam itt senkit, így még vártam Cameronra. Már nagyon kíváncsivá tett.
Míg vártam, a tó vizét néztem. Olyan gyönyörű volt, ahogy a lemenő nap gyenge sugarai tükröződik a vízen. Imádtam itt lenni. Egy hangos reccsenést hallottam ami mögülem jött. Nagyon megijedtem és rögtön hátrafordultam. Nem láttam semmit, csak a fákat. Felálltam, de nem bírtam mozdulni. Megint hallottam egy reccsenést, de ez már közelebbről jött, és akkor megláttam. A szívem nagyon gyorsan vert, de nem tudtam ellene semmit sem tenni.
-Lányok, nektek kell kitakarítani és holnap ki is nyitjuk ezt a helyet.-mondta nagyi és mi egy kicsit elszomorodtunk. Azt hittem, hogy már ma kezdhetünk, de tévedtem. Nagyi mindenkinek osztott felmosót, rongyot meg a többi takarítási eszközt és kezdhettünk is takarítani. Mi kedvetlenül álltunk neki, de én hogy egy kicsit jobb hangulat legyen, bekapcsoltam a zenegépet és míg mi takarítottunk szólt a zene. Vanessa és én mostuk fel a padlót, de nem zavartattuk magunkat, elkezdtünk táncolni. Emma és Lily csak mosolygott rajtunk, aztán ők is beszálltak. Csak táncoltunk és nem figyeltünk semmire, és akkor hirtelen megláttam Vanessa mögött Christ.
-Így nem lesz kész holnapra.-mondta vigyorogva Chris.
-Akkor gyere és segíts.-mondta felé fordulva a barátnőm.
Az ajtó felé néztem és megláttam Cameront és a többi fiút. Vigyorogtak és bejöttek. Cameron szeme rögtön engem keresett és meg is talált. Én is ránéztem és rámosolyogtam. Teljes zűrzavar volt bennem. Nem tudtam most mi van köztünk, hogy érez e valamit irántam, de ezt lehetetlennek tartottam. A csók után én teljesen összezavarodtam. Nem mertem bevallani magamnak, de tetszett nekem. Beljebb jöttek a fiúk és bementek a pult mögé.
-Csak nyugodtan szolgáljátok ki magatokat.-mondta Vanessa és Chris már el is engedte. Mi is odamentünk és kivettünk poharakat meg innivalót. Kitöltöttük és mindenki megitta. Miután végeztünk a fiúk visszamentek a nagyapámnak segíteni mi meg folytattuk a takarítást. Kimerítő munka volt, és gyorsan akartunk vele végezni. Olyan hosszú időnek tűnt, viszont közben szólt a zene és néha megálltunk egy kicsit táncolni, de utána folytattuk is a takarítást. Délután bejött nagyi, hogy megnézze, hogy haladunk és örömmel nézte, hogy ragyog az étterem. A fiúk is átjöttek, és nagyon izzattak és fáradtnak látszottak.
-Ügyesek vagytok, szép munka. Most gyertek vacsorázni, biztosan farkas éhesek vagytok.-mondta nagyi és erre a fiúk elkezdtek nevetni.
-Mi az valami rosszat mondtam?-nézett rá a fiúkra.
-Nem nem, csak el tetszett találni. Tényleg farkas éhesek vagyunk.-mondta Cameron vigyorogva.
Nem értettem, de ők jót nevettek rajta, így nem zavart. A fiúk segítettek összepakolni, és már mehettünk is vacsizni. Mindenki leült az asztalhoz, de észrevettem, hogy két ember hiányzik. Cameron és Emma nem ültek az asztalnál, így felálltam.
-Mindjárt jövök, csak szólok Cameronéknak.-mondtam a többieknek, és ők csak bólintottak.
Kimentem és körül néztem. Nem láttam senkit, így elindultam az istálló felé. Mikor odaértem hangokat hallottam és elindultam az istálló mögé. Megláttam Emmát és Cameront, ahogy vitatkoznak és én nem akartam hallgatózni, de valami megcsapta a fülemet.
-El kell mondanod Ashleynek. Nem titkolózhatunk tovább.-mondta Emma és én azonnal megértettem. Cameron hazudott és mégiscsak szereti Emmát. Ezt akarják elmondani nekem. A sírás kerülgetett, de visszafojtottam és előjöttem a fa mögül, ahová már megint bújtam.
-Gyertek enni, kész a vacsi.-mondtam mikor ők összerezzntek. Riadt tekintettel néztek és én csak lefele szegeztem a tekintetemet. Nem akartam rájuk nézni, semmit nem akartam. Ha együtt vannak, akkor miért akarják az orrom alá dörgölni? Ennyire nem látják, hogy szenvedek? Nagy levegőt vettem, és megfordultam. Visszaindultam a házhoz, mikor hallottam, hogy valaki felém fut. Cameron futott mellém és az arcomat fürkészte.
-Mit hallottál?-kérdezte és le nem vette a szemét rólam.
-Pont eleget.-mondtam neki és az arca még riadtabb lett.
-Nézd, sajnálom, hogy nem mondtam el hamarabb, de nem lehetett.-mondta nekem és én megálltam.
-Rendben, de ehhez nekem mi közöm van? Egyáltalán nem érdekeltek Emmával.-mondtam a szemébe és ő nagyon furcsán nézett rám.
-Te most miről beszélsz?-kérdezte és most én néztem értetlenül.
-Hagyjuk. Emmával jártok. Most már tudom, nem kell többet titkolóznotok.-mondta és megkönnyebülést láttam az arcán.
-Erről szó sincs.-mondta és elkomolyodott. Nagy levegőt vett és újra rám nézett.
-Délután gyere el a tóhoz és mutatok neked valamit.-mondta és én először megráztam a fejemet.
-Nem vagyok rá kíváncsi.-mondtam neki és elindultam. Cameron utánam jött és megfogta a kezemet. Mindketten megálltunk és belenézett a szemembe.
-Kérlek, szeretném ha tudnád és nem kellene titkolóznom.-mondta és én semmit nem értettem.
-Milyen titok?-kérdeztem, mert ezt az egészet nem értettem.
-Gyere el és megtudod. Rendben?-kérdezte és bevetette a kiskutya szemeket.
-Rendben.-mondtam és mind a ketten visszamentünk a házba. Mikor leültünk az asztalhoz Emma már ott volt, és én csodálkoztam, mert nem láttam őt visszajönni. Nagyi kihozta a vacsorát, de csak néhány falat ment le a torkomon. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit szeretne mutatni Cameron.
Miután mindenki végzett a vacsorával, beültünk egy kicsit a nappaliba. Elkezdtünk beszélgetni és Cameronnal összetalálkozott a tekintetünk. Nagyon aggódó volt de utána vissza is fordult Chrishez. Én Vanássához fordultam.
-Huh, valami nagyon fontosat beszélhetnek meg.-mondta Vanessa és én csak bólogatni tudtam. Biztos voltam benne, hogy amiről most Cameronék beszélgetnek, azt én is megtudom nemsokára.
Miután Vanessával kitárgyaltuk, hogy milyen remek lesz majd együtt dolgozni és hogy remekül fogjuk érezni magunkat, egyszer csak Cameron rám nézett és mintha akart volna valamit. Nem tudtam mire gondolhat, de felállt és még mindig engem figyelt, hogy rájövök-e arra amit szeretne mondani. Megállt, de utána már ment is tovább és az ajtóban még egyszer megállt és a kezével azt mutatta, hogy én is menjek. Már értettem, most jön el az a pillanat amikor minden kiderül. Izgatott lettem, de még vártam egy kicsit. Nagyon feltűnő lenne, ha én is rögtön utána mennék, így vártam pár percet. Miután senki sem figyelt rám és Vanessa is Chrissel volt elfoglalva, felálltam és észrevétlenül kisurrantam. Nem láttam sehol Cameront, így elindultam az erdő felé. Már kezdett besötétedni, de még világos volt. Lassan mentem, de még így is odaértem pár perc alatt. Olyan rövidnek tűnt most ez az idő, és kezdtem egyre jobban izgulni. Odaértem a tóhoz és leültem a szokásos helyemre. Nem láttam itt senkit, így még vártam Cameronra. Már nagyon kíváncsivá tett.
Míg vártam, a tó vizét néztem. Olyan gyönyörű volt, ahogy a lemenő nap gyenge sugarai tükröződik a vízen. Imádtam itt lenni. Egy hangos reccsenést hallottam ami mögülem jött. Nagyon megijedtem és rögtön hátrafordultam. Nem láttam semmit, csak a fákat. Felálltam, de nem bírtam mozdulni. Megint hallottam egy reccsenést, de ez már közelebbről jött, és akkor megláttam. A szívem nagyon gyorsan vert, de nem tudtam ellene semmit sem tenni.
2010. május 14., péntek
20. fejezet
Csak állt és nem mozdult. Hirtelen előre lépett két lépést és mikor látta, hogy nem futok el még közelebb jött. Megállt mellettem és én leguggoltam hozzá.
-Nagyon örülök most neked. El sem tudod hinni mennyire.-mondtam neki és csak mosolyogni tudtam. Elkezdtem simogatni a fejét, és nem tudtam semmire gondolni. Elfelejtettem, hogy messze vagyunk az otthonunktól és, hogy hogy került ide. Nem érdekelt semmi, csak örültem, hogy itt van mellettem. Visszaültem a kőre és a farkasom is közelebb jött. A gitáromat letettem a földre, hogy ne zavarjon. A farkasom látta ezt és elkezdett nyüszíteni.
-Nah most mi van?-kérdeztem tőle és ő meg átment a másik oldalamra, ahová a gitárt tettem le. Ránézett, aztán meg rám, és akkor megértettem mit akar.
-Ó nem, nem, nem. Felejtsd el.-mondtam neki, és ekkor átváltott kiskutya szemekbe.
-Nem, akárhogyan is nézel, nem.-mondtam neki. Ekkor felállt, és visszajött a másik oldalamra és leült. Én már megnyugodtam, hogy én győztem, de hirtelen rátette a fejét a combomra és megint bevetette a kiskutya szemeket. Nyüszített is, és már nem bírtam tovább.
-Rendben, te győztél, de csak egyet.-mondtam neki és ő felemelte a fejét. Örült neki, de én csak a szememet forgattam.
Egy lassú számot választottam, és most is csak gitároztam és nem énekeltem. Miközben pengettem a húrokat, addig a farkasomra néztem. Belefúrta a tekintetét az enyémbe és nem engedte el. Én sem tudtam máshova nézni, rabul ejtett. Nagyon ismerős volt nekem, de nem tudtam rájönni kié. Mikor vége lett a számnak, ő felállt és a farkát csapdosta. Én visszatettem a gitárt mellém a földre és ekkor elszomorodott.
-Bocsi, de csak ennyi volt.-mondtam neki és ő is visszaült a földre.
Kezdtem egyre jobban fázni, és csak most vettem észre, hogy mennyire elszaladt az idő. Nem volt nálam óra, de biztos voltam benne, hogy éjfél is elmúlt. Gyorsan felpattantam, és a farkasom is megijedt. Ő is felállt és rémült arccal nézett rám.
-Nyugi, nincs semmi baj, csak mennem kell.-nyugtatgattam őt. Egy kicsit megnyugodott és én visszaguggoltam hozzá.
-Remélem holnap is látlak.-mondtam neki és ő lehunyta a szemét. Ezt igennek vettem és megsimogattam. Felálltam és elindultam hazafelé. Elég sokáig tartott, míg ebben a sötétben hazataláltam, de végül csak sikerült. Már nem volt erőm semmire, így átöltöztem és nagyon csendesen bebújtam az ágyba. Már mindenki aludt, így én is hamar elaludtam.
Reggel, mikor felkeltem, jókedvű voltam. Visszaemlékeztem a tegnap estére és megborzongtam. Először is Emma miatt kirázott a hideg, viszont a farkasommal való találkozás jobbá tette a tegnapi napomat. Hirtelen ahogy felültem az ágyban hiány érzetem támadt. Nem tudtam mi hiányzik, de valami fontos lehetett. Nem rágódtam tovább ezen, mert sehogy se tudtam visszaemlékezni, hogy mit hagyhattam el. Már mindenki felkelt, és úgy látszik, csak én vagyok ilyen későn kelős. Mikor megcsináltam a dolgaimat, lementem és átmentem a másik házba. Ott találtam mindenkit a nappaliba és beszélgettek. Én bementem a konyhába, de nem volt ott senki. Kinyitottam a hűtőt és valami ehetőt kerestem reggelire. A tojásnál maradtam és kivettem magamnak. Ekkor betoppant Cameron is és nagyon álmos tekintettel nézett rám, aztán nagyon gyorsan el is kaptam a szememet róla, mert nem volt rajta semmi, csak egy pizsama alsó.
-Jó reggelt.-mondtam neki.
-Jó reggelt.-mondta egy ásítás után. A felső teste fedetlen volt és én egy kicsit elpirultam. em akartam rá nézni, mert biztos rajta felejtettem volna a szememet.
-Mit eszel?-kérdezte tőlem.
-Tojás rántottát.-mondtam neki, még mindig lefele nézve.
-És csinálsz nekem is?-kérdezte és kénytelen voltam ránézni. Könyörgőn pillantott rám, és nem tudtam nemet mondani. Nem válaszoltam, csak gyorsan odamentem a hűtőhöz és kivettem neki is a tojást. Annyit vettem ki mint magamnak, de mikor ezt Cameron is meglátta már rögtön elvigyorodott.
-Mi az?-kérdeztem értetlenül.
-Semmi, csak szerintem az nekem kevés lesz.-mondta és én is elmosolyodtam. Visszamentem a hűtőhöz és kivettem még a háromszorosát. Mikor visszamentem mellé, elégedetten nézett rám. Amíg én a tojást csináltam, addig ő kivett két tányért és megterített itt a konyhában. Itt a pultra tette és idehozott két széket is.
Mikor végeztem a tojás rántottával, kitettem a tányérokra és hoztam narancs levet is. Töltöttem neki és ő csak mosolyogni tudott.
-Jó étvágyat.-mondtam neki mosolyogva és leültem mellé.
-Neked is és köszi.-mondta.
Elkezdtük enni és egy-egy harapásnál ránéztem. Próbáltam nem figyelni, de az izmos felsőteste megakadályozott ebben. Alig tudtam megenni a reggelimet, de valahogy csak sikerült legyűrnöm. Mikor ő is végzett én felálltam és a tányérokat a mosogatóba tettem. Nem volt kedvem mosogatni, de múszály volt. Megnyitottam a csapot, de ekkor hátulról egy kezet éreztem a derekamon. Cameron volt az és felnéztem rá.
-Majd én, te csak ülj le.-mondta és engedelmeskedtem neki. Leültem és hátulról figyeltem az eseményeket. Nem akartam ránézni, mert akkor csak elkábítana, így egy újságot vettem elő, és azt kezdtem el lapozgatni. Semmi érdekes nem volt benne, így hamar lemondtam az olvasásról. Más elfoglaltságot akartam szerezni magamnak, míg Cameron mosogat. Törtem a fejemet, de nem jutott eszembe semmi. Cameron gyorsan végzett és leült mellém.
-Köszönöm a reggelit.-mondta.
-Ugyan, szívesen tettem.-mondtam neki.
-Jaj majd el felejtettem, szeretnék neked valamit visszaadni.-mondta és én furcsán néztem rá.
-Mit?-kérdeztem de ő nem válaszolt, csak elindult ki a konyhából.
Utána mentem, de nem tudtam mi lehetett az. Bementünk a fiúk szobájába, és leültetett az ágyára.
-Maradj itt.-mondta és ő kiment a szobából. Nem kellet sokáig várnom, mert már vissza is jött.
Egy gitárral a kezében jött vissza és én rögtön felismertem. Az én gitárom volt a kezében, de nem értettem hogy került hozzá, de már értettem a reggeli hiányérzetemet.
-Az erdőben találtam tegnap este. Elmentem sétálni és megláttam. Rögtön felismertem, így visszahoztam neked.-mondta mosolyogva.
-Ó köszi.-mondtam neki és ideadta.
-Te is sétáltál?-kérdezte.
-Öhm... igen, csak kicsit kiszellőztettem a fejemet, és gitározgattam is. Nem tudom hogy maradhatott ott, de azért köszi.-mondtam neki és magamra erőltettem egy mosolyt. Nem mondhattam el neki, hogy a egy farkassal találkoztam és nem is ez volt az első alkalom. Biztosan teljesen hülyének nézne és ezt nem akarom. Miután ideadta és felálltam és kimentem a többiekhez. Cameron jött utánam és mikor már ott voltunk nagyi felállt, és mindenki ráfigyelt.
-Tehát, akkor elmondanám, hogy ki hol fog dolgozni. Rendben?-kérdezte és mi csak izgatottan vártuk, hogy megtudjuk, mit fogunk csinálni két teljes hónapon keresztül.
-Nagyon örülök most neked. El sem tudod hinni mennyire.-mondtam neki és csak mosolyogni tudtam. Elkezdtem simogatni a fejét, és nem tudtam semmire gondolni. Elfelejtettem, hogy messze vagyunk az otthonunktól és, hogy hogy került ide. Nem érdekelt semmi, csak örültem, hogy itt van mellettem. Visszaültem a kőre és a farkasom is közelebb jött. A gitáromat letettem a földre, hogy ne zavarjon. A farkasom látta ezt és elkezdett nyüszíteni.
-Nah most mi van?-kérdeztem tőle és ő meg átment a másik oldalamra, ahová a gitárt tettem le. Ránézett, aztán meg rám, és akkor megértettem mit akar.
-Ó nem, nem, nem. Felejtsd el.-mondtam neki, és ekkor átváltott kiskutya szemekbe.
-Nem, akárhogyan is nézel, nem.-mondtam neki. Ekkor felállt, és visszajött a másik oldalamra és leült. Én már megnyugodtam, hogy én győztem, de hirtelen rátette a fejét a combomra és megint bevetette a kiskutya szemeket. Nyüszített is, és már nem bírtam tovább.
-Rendben, te győztél, de csak egyet.-mondtam neki és ő felemelte a fejét. Örült neki, de én csak a szememet forgattam.
Egy lassú számot választottam, és most is csak gitároztam és nem énekeltem. Miközben pengettem a húrokat, addig a farkasomra néztem. Belefúrta a tekintetét az enyémbe és nem engedte el. Én sem tudtam máshova nézni, rabul ejtett. Nagyon ismerős volt nekem, de nem tudtam rájönni kié. Mikor vége lett a számnak, ő felállt és a farkát csapdosta. Én visszatettem a gitárt mellém a földre és ekkor elszomorodott.
-Bocsi, de csak ennyi volt.-mondtam neki és ő is visszaült a földre.
Kezdtem egyre jobban fázni, és csak most vettem észre, hogy mennyire elszaladt az idő. Nem volt nálam óra, de biztos voltam benne, hogy éjfél is elmúlt. Gyorsan felpattantam, és a farkasom is megijedt. Ő is felállt és rémült arccal nézett rám.
-Nyugi, nincs semmi baj, csak mennem kell.-nyugtatgattam őt. Egy kicsit megnyugodott és én visszaguggoltam hozzá.
-Remélem holnap is látlak.-mondtam neki és ő lehunyta a szemét. Ezt igennek vettem és megsimogattam. Felálltam és elindultam hazafelé. Elég sokáig tartott, míg ebben a sötétben hazataláltam, de végül csak sikerült. Már nem volt erőm semmire, így átöltöztem és nagyon csendesen bebújtam az ágyba. Már mindenki aludt, így én is hamar elaludtam.
Reggel, mikor felkeltem, jókedvű voltam. Visszaemlékeztem a tegnap estére és megborzongtam. Először is Emma miatt kirázott a hideg, viszont a farkasommal való találkozás jobbá tette a tegnapi napomat. Hirtelen ahogy felültem az ágyban hiány érzetem támadt. Nem tudtam mi hiányzik, de valami fontos lehetett. Nem rágódtam tovább ezen, mert sehogy se tudtam visszaemlékezni, hogy mit hagyhattam el. Már mindenki felkelt, és úgy látszik, csak én vagyok ilyen későn kelős. Mikor megcsináltam a dolgaimat, lementem és átmentem a másik házba. Ott találtam mindenkit a nappaliba és beszélgettek. Én bementem a konyhába, de nem volt ott senki. Kinyitottam a hűtőt és valami ehetőt kerestem reggelire. A tojásnál maradtam és kivettem magamnak. Ekkor betoppant Cameron is és nagyon álmos tekintettel nézett rám, aztán nagyon gyorsan el is kaptam a szememet róla, mert nem volt rajta semmi, csak egy pizsama alsó.
-Jó reggelt.-mondtam neki.
-Jó reggelt.-mondta egy ásítás után. A felső teste fedetlen volt és én egy kicsit elpirultam. em akartam rá nézni, mert biztos rajta felejtettem volna a szememet.
-Mit eszel?-kérdezte tőlem.
-Tojás rántottát.-mondtam neki, még mindig lefele nézve.
-És csinálsz nekem is?-kérdezte és kénytelen voltam ránézni. Könyörgőn pillantott rám, és nem tudtam nemet mondani. Nem válaszoltam, csak gyorsan odamentem a hűtőhöz és kivettem neki is a tojást. Annyit vettem ki mint magamnak, de mikor ezt Cameron is meglátta már rögtön elvigyorodott.
-Mi az?-kérdeztem értetlenül.
-Semmi, csak szerintem az nekem kevés lesz.-mondta és én is elmosolyodtam. Visszamentem a hűtőhöz és kivettem még a háromszorosát. Mikor visszamentem mellé, elégedetten nézett rám. Amíg én a tojást csináltam, addig ő kivett két tányért és megterített itt a konyhában. Itt a pultra tette és idehozott két széket is.
Mikor végeztem a tojás rántottával, kitettem a tányérokra és hoztam narancs levet is. Töltöttem neki és ő csak mosolyogni tudott.
-Jó étvágyat.-mondtam neki mosolyogva és leültem mellé.
-Neked is és köszi.-mondta.
Elkezdtük enni és egy-egy harapásnál ránéztem. Próbáltam nem figyelni, de az izmos felsőteste megakadályozott ebben. Alig tudtam megenni a reggelimet, de valahogy csak sikerült legyűrnöm. Mikor ő is végzett én felálltam és a tányérokat a mosogatóba tettem. Nem volt kedvem mosogatni, de múszály volt. Megnyitottam a csapot, de ekkor hátulról egy kezet éreztem a derekamon. Cameron volt az és felnéztem rá.
-Majd én, te csak ülj le.-mondta és engedelmeskedtem neki. Leültem és hátulról figyeltem az eseményeket. Nem akartam ránézni, mert akkor csak elkábítana, így egy újságot vettem elő, és azt kezdtem el lapozgatni. Semmi érdekes nem volt benne, így hamar lemondtam az olvasásról. Más elfoglaltságot akartam szerezni magamnak, míg Cameron mosogat. Törtem a fejemet, de nem jutott eszembe semmi. Cameron gyorsan végzett és leült mellém.
-Köszönöm a reggelit.-mondta.
-Ugyan, szívesen tettem.-mondtam neki.
-Jaj majd el felejtettem, szeretnék neked valamit visszaadni.-mondta és én furcsán néztem rá.
-Mit?-kérdeztem de ő nem válaszolt, csak elindult ki a konyhából.
Utána mentem, de nem tudtam mi lehetett az. Bementünk a fiúk szobájába, és leültetett az ágyára.
-Maradj itt.-mondta és ő kiment a szobából. Nem kellet sokáig várnom, mert már vissza is jött.
Egy gitárral a kezében jött vissza és én rögtön felismertem. Az én gitárom volt a kezében, de nem értettem hogy került hozzá, de már értettem a reggeli hiányérzetemet.
-Az erdőben találtam tegnap este. Elmentem sétálni és megláttam. Rögtön felismertem, így visszahoztam neked.-mondta mosolyogva.
-Ó köszi.-mondtam neki és ideadta.
-Te is sétáltál?-kérdezte.
-Öhm... igen, csak kicsit kiszellőztettem a fejemet, és gitározgattam is. Nem tudom hogy maradhatott ott, de azért köszi.-mondtam neki és magamra erőltettem egy mosolyt. Nem mondhattam el neki, hogy a egy farkassal találkoztam és nem is ez volt az első alkalom. Biztosan teljesen hülyének nézne és ezt nem akarom. Miután ideadta és felálltam és kimentem a többiekhez. Cameron jött utánam és mikor már ott voltunk nagyi felállt, és mindenki ráfigyelt.
-Tehát, akkor elmondanám, hogy ki hol fog dolgozni. Rendben?-kérdezte és mi csak izgatottan vártuk, hogy megtudjuk, mit fogunk csinálni két teljes hónapon keresztül.
2010. május 11., kedd
Díj
Szabályok:
1. Tedd ki a díjat a blogodban!
2. Meg kell nevezned, hogy kitől kaptad a díjat és linkeld ki az oldalát!
3. Egy embernek adhatod tovább és válaszolj az alábbi kérdésekre:
- Honnan ismered a blogját?
- Miért neki adod a díjat? c. mitől egyedi az ő története, mi fogott meg benne?
4. Linkeld ki annak az oldalát, akinek adod!
5. Értesítsd az érintettet!
2. Ezt a díjat Szattitól kaptam, és nagyon köszönöm neki, szeretlek :)
Mondok róla is pár dolgot, mert ezt nem hagyhatom ki. Imádom ahogyan ír, és nagyon örülök hogy rátaláltam a blogjára. Mikor elolvastam az első fejezetét, nem tudtam abbahagyni. Mindig lelkesen várom a fejezeteket, és mikor megkapom csak ezt tudom mondani: MÉG, MÉG MÉG :D. Megéri rá várni. A legjobb az egészben, hogy barátnők lettünk, minden nap beszélünk msn-en és ezt ki nem hagynám. Rengetedet nevetek vele és Szoffy barátnőmmel is. örülök hogy rátok találtam :)
És Szoffy is nagyon jó barátnőm. neki is szeretem az irományát. Mindig felvídit, amikor a komikban kiakadsz és én ezt csak élvezem. Tudom hogy sokszor van olyan alkalom amikor kiakasztó vagyok és gonosz :D de ti is elég sokszor csináljtok, de én így szeretlek titeket. nah most már jöjjön a választottam :D
http://holdtolhajnalig.blogspot.com és http://lonelyfriendship.blogspot.com/
3. Ezt a díjat Briginek adnám tovább.
Már nagyon rég barátok vagyunk és amikor én elkezdtem blogot írni utnna ő is elkezdte. Mindig segítettünk egymásnak és azóta is hű olvasója vagyok. És azért adom neki, mert megérdemli. Nagyon sok munkája van benne, és nagyon tetszik is az iromyánya. Vannak alkalmak amikor nagyon kis gonosz tud lenni, de így szeretem :) Mindenkinek csak ajánlani tudom mert jó történet. Az fogott meg benne, hogy bele tudom képzelni magamat a történetbe és rengeteg izgalom van benne, amitől csak jobban várom a következő fejezetet.
4. Brigi blogja: http://titkokarnyekaban.blogspot.com
2010. május 6., csütörtök
19. fejezet
Ott ültem a kövön, és Cameron még mindig fogta a kezemet. Vártam, hogy mondjon valamit, mert addig úgysem engedett volna el, míg nem magyarázza meg.
-Ami Emma és köztem történt, az egy félreértés volt. Ő csókolt meg és én nem akarok tőle semmit. Csak barátok vagyunk.-mondta és végig belenézett a szemembe.
-Rendben, nem zavar.-mondtam mintha mi sem történt volna. Belül nagyon fájt ez az egész, de nem akartam kimutatni.
-Tényleg?-nézett rám értetlenül Cameron.
-Tényleg.-mondtam és felálltam. Ő elengedte a kezemet és felállt.
-Akkor visszamehetünk?-kérdeztem és ő bólintott. Egymás mellet mentünk vissza, és mind a ketten elmentünk a saját szobánkba. Leültem az ágyamra és nagy szerencsémre nem volt ott senki. Legördült egy könnycsepp az arcomon, de rögtön le is töröltem. Nem érdemes sírni egy fiú után sem. Egyre jobban közeledett az este és én kimentem egy kicsit sétálgatni. Kimentem, de még nagyon világos volt. Elindultam a fa felé, amin a hintám volt és odaszaladtam. Mosolyogva ültem bele és meglöktem magamat. Nem akartam olyan magasra menni, inkább csak csendesen üldögéltem ott. Sokáig ülhettem ott mert már kezdett besötétedni. Visszamentem a házba és már mindenki ott volt.
-Szia, ugye jössz a tűzhöz?-kérdezte Vanessa.
-Milyen tűzhöz?-néztem rá értetlenül.
-Hát nagymamádék szerettek volna egy ilyen tábor tüzes estét és mi csak lelkesen bólogattunk.-mondta vigyorogva.
-Hát én inkább lepihennék. Hosszú napom volt.-mondtam neki. Semmi kedvem nem volt Emma képét bámulni. Jól behúztam volna neki egyet.
-Ne csináld már, jó buli lesz.-mondta és megadtam magamat.
-Rendben.-mondtam neki és elindultunk a nagyiék házához. Odaértünk, de senkit nem találtunk ott. Beljebb mentünk, de még mindig semmi. Bekopogtattam és beléptem. Cameron és Chris volt bent és beszélgettek.
-Ó bocsi, hogy megzavartalak titeket.-mondtam és már mentem is volna el, de Cameron itt termett és megfogta az ajtót mielőtt becsukhattam volna.
-Nem zavartál.-mondta és nem engedte el az ajtót.
-Rendben.-mondtam és vártam hogy elengedje az ajtót.
-Ugye te is jössz a tűzhöz?-kérdezte reménykedve.
-Hát igen megyek.-mondtam és elkezdett csillogni a szeme.
-Rendben, elkísérhetlek?-kérdezte tőlem és még jobban kinyitotta az ajtót. Chris felállt és kiment.
-Köszi, de nem. Vanessával megyek oda.-mondtam neki.
-Hát szerintem Vanessa már valaki mással megy.-mondta és a hátam mögé mutatott. Vanessa már Chrissel volt és éppen csókolóztak.
-Rendben.-mondtam miközben visszafordultam.
-Akkor indulhatunk?-kérdezte és én csak bólintottam. Christ és Vanessát otthagytuk, hadd legyenek egy kicsit kettesben. Mi elindultunk egymás mellet, és nem kellet sokat mennünk. Az erdőben volt a tűz és már mindenki ott volt. Nagyiék is ott voltak. A többiek a tűz körül ültek és beszélgettek. Mi is leültünk, és sajnos pont egymás mellet volt két szabad hely, így nem tehettem semmit. Leültem mellé, de rögtön fel is álltam mikor ránéztem a mellettem ülő Emmára. Felpattantam és elsiettem. Nagyihoz mentem, mert nem tudtam most Emmára nézni. Ha a közelemben van akkor csak baja esne és akármennyire is szeretném, nem tehetem meg.
-Segítsek valamiben?-kérdeztem nagyitól.
-Igen drágám, mindenkinek adj ebből.-mondta és odaadta nekem a nyársakat. Szalonnát sütöttünk a tűznél és én mindenkinek odaadtam a nyársat. Mikor Emmához értem, nagy volt a kísértés hogy olyat tegyek vele ami neki nem igazán lenne jó, de próbáltam viselkedni. Mindenkinek odaadtam és én is visszaültem a helyemre. Vanessáék még nem jöttek meg, és ez kezdett zavarni. Megsütöttük a szalonnákat és a kenyérre csepegtettünk. Mikor mindenki készen volt, elkezdtünk enni. Cameron mellettem ült, de nem velem beszélt. Mellette Justin ült és vele volt elfoglalva. Cameron kérdezgetett tőle pár furcsa dolgot, de ez nem érdekelt annyira. Nagyiék visszamentek házba, mert már eléggé elfáradtak és a lelkünkre kötötték, hogy a tüzet majd oltsuk el. Mikor megettünk mindent akkor érkeztek meg Vanessáék is, és Chris kezében észrevettem valamit. A gitárom volt a kezében, amit még kiskoromban hagytam itt. Hirtelen megdobbant a szívem. Imádtam gitározni és felcsillant a szemem. Chris odaadta Cameronnak és ő rám pillantott. Én elmosolyodtam, és akkor megszólalt Vanessa.
-Ashley is nagyon jól tud rajta játszani.-mondta és én dühösen néztem rá.
-Nem én ehhez béna vagyok.-mondtam de már Cameron is beszállt.
-Nem akarsz valamit játszani rajta?-nézett rám. Megőrülök ettől a tekintettől.
-Nem, most nem szeretnék, de te nyugodtan játssz rajta.-mondtam neki és ő elmosolyodott. Elkezdett játszani valamit, és gyönyörű volt. Nem énekelt hozzá, csak gitározott, de így is nagyon szép volt a dallama. Visszaemlékeztem arra az időszakra, amikor én gitároztam. Imádtam ahogyan szól a zene és mindig csak a nagyiéknak játszottam. Nem mertem másnak is, mert féltem tőlük. Nagyiéknak nagyon tetszett és mindig megtapsoltak. Ma már hanyagolom a gitározást, de még mindig tudok rajta játszani. Nem akartam a barátaim előtt, mert féltem hogy elrontanám.
Véget ért és mindenki megtapsolta Cameront. Én is tapsoltam és csak mosolyogtam. Ő rám nézett és szintén elmosolyodott.
-Biztos nem akarsz?-kérdezte.
-Nem, elrontanám ... nem, bocsi, de nem.-mondtam neki és felálltam. Cameron aggódva nézett utánam, de én elindultam. Sétálni akartam egyet, de kiérve az erdőből megláttam a hintámat és odaszaladtam hozzá. Háttal az erdőnek beleültem és meglöktem magamat. Most hajtottam, és minnél magasabbra akartam menni, de egyszer csak megálltam és hagytam, hogy lassítsak. Egyre lassabban mentem, de ekkor felgyorsultam. Nem csináltam semmit, és valaki meglökött. Cameron volt az. Egyszer meglökött és beült a másik hintába.
-Miért jöttél utánam?-kérdeztem tőle.
-Hát csak úgy elmentél, azt hittem, hogy rosszul vagy vagy nem tudom.-mondta de félreértette.
-Nem én nem erre értettem.-mondtam és ő értetlenül nézett rám.
-Délelőtt, amikor az a csók történt, miért érdekelt, hogy mi van velem?-kérdeztem tőle és vártam a válaszát.
-Hát... mert láttam mennyire rosszul esett neked, és...-mondta de én közbe vágtam.
-Igen, de már túl vagyok rajta. Nem történt semmi, ami miatt rosszul kéne érezned magadat.-mondtam neki és kiszálltam a hintából.Cameron nem jött utánam. Visszamentem a tűzhöz, és felkaptam a gitáromat. Nem vettek észre a többiek, de nem is bántam. Beljebb mentem az erdőbe és meg akartam keresni a tavat. Egy kicsit több időbe tellet míg megint megtaláltam, de végre megint ott voltam. Most nem zavarhatott senki, így leültem a kőre, amin délután is ültem. A gitáromat magammal hoztam, és most az ölembe vettem. Megpengettem, és utána már jött a többi is. Emlékeztem azokra a dalokra, amiket régen játszottam, és ebből el is játszottam párat. Egy dal közepén tartottam, mikor meghallottam valamit. Valami mocorgott egy bokorban,és nagyon megijedtem. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehetett az és nem bírtam megmozdulni.A szívem a torkomban dobogott, és csak vártam, hogy valami előjöjjön.
Gyorsan pattant ki onnan és én felsíkitottam. Egy farkas volt ott, de alig láttam valamit belőle. Ő a sikításomra hátrébb ment két lépést, és megállt. Nem mozdult. Én gyorsan felpattantam, de nem futottam el. Látta, hogy nem futok el, így közelebb jött. A hold fényében láttam, hogy ki áll ott és én nagyon megörültem neki.
-Te hogy kerülsz ide? Több km-re vagyunk az otthonodtól.-mondtam hitetlenkedve. A farkasom állt ott és én csak értetlenül néztem, hogy hogy került ide.
-Ami Emma és köztem történt, az egy félreértés volt. Ő csókolt meg és én nem akarok tőle semmit. Csak barátok vagyunk.-mondta és végig belenézett a szemembe.
-Rendben, nem zavar.-mondtam mintha mi sem történt volna. Belül nagyon fájt ez az egész, de nem akartam kimutatni.
-Tényleg?-nézett rám értetlenül Cameron.
-Tényleg.-mondtam és felálltam. Ő elengedte a kezemet és felállt.
-Akkor visszamehetünk?-kérdeztem és ő bólintott. Egymás mellet mentünk vissza, és mind a ketten elmentünk a saját szobánkba. Leültem az ágyamra és nagy szerencsémre nem volt ott senki. Legördült egy könnycsepp az arcomon, de rögtön le is töröltem. Nem érdemes sírni egy fiú után sem. Egyre jobban közeledett az este és én kimentem egy kicsit sétálgatni. Kimentem, de még nagyon világos volt. Elindultam a fa felé, amin a hintám volt és odaszaladtam. Mosolyogva ültem bele és meglöktem magamat. Nem akartam olyan magasra menni, inkább csak csendesen üldögéltem ott. Sokáig ülhettem ott mert már kezdett besötétedni. Visszamentem a házba és már mindenki ott volt.
-Szia, ugye jössz a tűzhöz?-kérdezte Vanessa.
-Milyen tűzhöz?-néztem rá értetlenül.
-Hát nagymamádék szerettek volna egy ilyen tábor tüzes estét és mi csak lelkesen bólogattunk.-mondta vigyorogva.
-Hát én inkább lepihennék. Hosszú napom volt.-mondtam neki. Semmi kedvem nem volt Emma képét bámulni. Jól behúztam volna neki egyet.
-Ne csináld már, jó buli lesz.-mondta és megadtam magamat.
-Rendben.-mondtam neki és elindultunk a nagyiék házához. Odaértünk, de senkit nem találtunk ott. Beljebb mentünk, de még mindig semmi. Bekopogtattam és beléptem. Cameron és Chris volt bent és beszélgettek.
-Ó bocsi, hogy megzavartalak titeket.-mondtam és már mentem is volna el, de Cameron itt termett és megfogta az ajtót mielőtt becsukhattam volna.
-Nem zavartál.-mondta és nem engedte el az ajtót.
-Rendben.-mondtam és vártam hogy elengedje az ajtót.
-Ugye te is jössz a tűzhöz?-kérdezte reménykedve.
-Hát igen megyek.-mondtam és elkezdett csillogni a szeme.
-Rendben, elkísérhetlek?-kérdezte tőlem és még jobban kinyitotta az ajtót. Chris felállt és kiment.
-Köszi, de nem. Vanessával megyek oda.-mondtam neki.
-Hát szerintem Vanessa már valaki mással megy.-mondta és a hátam mögé mutatott. Vanessa már Chrissel volt és éppen csókolóztak.
-Rendben.-mondtam miközben visszafordultam.
-Akkor indulhatunk?-kérdezte és én csak bólintottam. Christ és Vanessát otthagytuk, hadd legyenek egy kicsit kettesben. Mi elindultunk egymás mellet, és nem kellet sokat mennünk. Az erdőben volt a tűz és már mindenki ott volt. Nagyiék is ott voltak. A többiek a tűz körül ültek és beszélgettek. Mi is leültünk, és sajnos pont egymás mellet volt két szabad hely, így nem tehettem semmit. Leültem mellé, de rögtön fel is álltam mikor ránéztem a mellettem ülő Emmára. Felpattantam és elsiettem. Nagyihoz mentem, mert nem tudtam most Emmára nézni. Ha a közelemben van akkor csak baja esne és akármennyire is szeretném, nem tehetem meg.
-Segítsek valamiben?-kérdeztem nagyitól.
-Igen drágám, mindenkinek adj ebből.-mondta és odaadta nekem a nyársakat. Szalonnát sütöttünk a tűznél és én mindenkinek odaadtam a nyársat. Mikor Emmához értem, nagy volt a kísértés hogy olyat tegyek vele ami neki nem igazán lenne jó, de próbáltam viselkedni. Mindenkinek odaadtam és én is visszaültem a helyemre. Vanessáék még nem jöttek meg, és ez kezdett zavarni. Megsütöttük a szalonnákat és a kenyérre csepegtettünk. Mikor mindenki készen volt, elkezdtünk enni. Cameron mellettem ült, de nem velem beszélt. Mellette Justin ült és vele volt elfoglalva. Cameron kérdezgetett tőle pár furcsa dolgot, de ez nem érdekelt annyira. Nagyiék visszamentek házba, mert már eléggé elfáradtak és a lelkünkre kötötték, hogy a tüzet majd oltsuk el. Mikor megettünk mindent akkor érkeztek meg Vanessáék is, és Chris kezében észrevettem valamit. A gitárom volt a kezében, amit még kiskoromban hagytam itt. Hirtelen megdobbant a szívem. Imádtam gitározni és felcsillant a szemem. Chris odaadta Cameronnak és ő rám pillantott. Én elmosolyodtam, és akkor megszólalt Vanessa.
-Ashley is nagyon jól tud rajta játszani.-mondta és én dühösen néztem rá.
-Nem én ehhez béna vagyok.-mondtam de már Cameron is beszállt.
-Nem akarsz valamit játszani rajta?-nézett rám. Megőrülök ettől a tekintettől.
-Nem, most nem szeretnék, de te nyugodtan játssz rajta.-mondtam neki és ő elmosolyodott. Elkezdett játszani valamit, és gyönyörű volt. Nem énekelt hozzá, csak gitározott, de így is nagyon szép volt a dallama. Visszaemlékeztem arra az időszakra, amikor én gitároztam. Imádtam ahogyan szól a zene és mindig csak a nagyiéknak játszottam. Nem mertem másnak is, mert féltem tőlük. Nagyiéknak nagyon tetszett és mindig megtapsoltak. Ma már hanyagolom a gitározást, de még mindig tudok rajta játszani. Nem akartam a barátaim előtt, mert féltem hogy elrontanám.
Véget ért és mindenki megtapsolta Cameront. Én is tapsoltam és csak mosolyogtam. Ő rám nézett és szintén elmosolyodott.
-Biztos nem akarsz?-kérdezte.
-Nem, elrontanám ... nem, bocsi, de nem.-mondtam neki és felálltam. Cameron aggódva nézett utánam, de én elindultam. Sétálni akartam egyet, de kiérve az erdőből megláttam a hintámat és odaszaladtam hozzá. Háttal az erdőnek beleültem és meglöktem magamat. Most hajtottam, és minnél magasabbra akartam menni, de egyszer csak megálltam és hagytam, hogy lassítsak. Egyre lassabban mentem, de ekkor felgyorsultam. Nem csináltam semmit, és valaki meglökött. Cameron volt az. Egyszer meglökött és beült a másik hintába.
-Miért jöttél utánam?-kérdeztem tőle.
-Hát csak úgy elmentél, azt hittem, hogy rosszul vagy vagy nem tudom.-mondta de félreértette.
-Nem én nem erre értettem.-mondtam és ő értetlenül nézett rám.
-Délelőtt, amikor az a csók történt, miért érdekelt, hogy mi van velem?-kérdeztem tőle és vártam a válaszát.
-Hát... mert láttam mennyire rosszul esett neked, és...-mondta de én közbe vágtam.
-Igen, de már túl vagyok rajta. Nem történt semmi, ami miatt rosszul kéne érezned magadat.-mondtam neki és kiszálltam a hintából.Cameron nem jött utánam. Visszamentem a tűzhöz, és felkaptam a gitáromat. Nem vettek észre a többiek, de nem is bántam. Beljebb mentem az erdőbe és meg akartam keresni a tavat. Egy kicsit több időbe tellet míg megint megtaláltam, de végre megint ott voltam. Most nem zavarhatott senki, így leültem a kőre, amin délután is ültem. A gitáromat magammal hoztam, és most az ölembe vettem. Megpengettem, és utána már jött a többi is. Emlékeztem azokra a dalokra, amiket régen játszottam, és ebből el is játszottam párat. Egy dal közepén tartottam, mikor meghallottam valamit. Valami mocorgott egy bokorban,és nagyon megijedtem. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehetett az és nem bírtam megmozdulni.A szívem a torkomban dobogott, és csak vártam, hogy valami előjöjjön.
Gyorsan pattant ki onnan és én felsíkitottam. Egy farkas volt ott, de alig láttam valamit belőle. Ő a sikításomra hátrébb ment két lépést, és megállt. Nem mozdult. Én gyorsan felpattantam, de nem futottam el. Látta, hogy nem futok el, így közelebb jött. A hold fényében láttam, hogy ki áll ott és én nagyon megörültem neki.
-Te hogy kerülsz ide? Több km-re vagyunk az otthonodtól.-mondtam hitetlenkedve. A farkasom állt ott és én csak értetlenül néztem, hogy hogy került ide.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)