17. fejezet

-Két hónapig nem leszek itthon, így nem tudunk majd találkozni.-mondtam nagyon szomorúan, viszont ő meg sem mozdult. Nem láttam rajta, hogy elszomorodna vagy ilyesmi, és ezen meglepődtem. Egy kicsit rosszul esett, hogy nem akar már velem találkozni, de elfogadtam. Nem sokáig ültünk még ott, mert már megint felhangzott az erdőből jövő vonyítás és ő felállt, és elindult az erdő felé. Én csak sóhajtottam egyet és elengedtem.
-Remélem még találkozunk.-búcsúztam el tőle. Ő hirtelen megfordult és visszaszaladt hozzám. Megnyalta az arcomat és mélyen belenézett a szemembe. Megsimogattam a fejét és elköszöntem tőle. Nagyon fog hiányozni ebben a két hónapban, de nem tehetek semmit, el kell mennem. Elindultam visszafele és már kiértem az erdőből. Azon gondolkoztam éppen, hogy mit csinálhat a farkasom, mikor nem velem van. Elgondolkoztam rajta egy kicsit és akkor hirtelen valaki szólongatott. Hátranéztem és Cameron futott felém távolról. megálltam és megvártam őt, bár semmi kedvem nem volt hozz. Amikor közel vagyok hozzá, akkor elvesztem a fejemet és nem tudok értelmesen gondolkodni, és nem akartam ezt, hogy lássa mit vált ki belőlem. Mire ideért, rám mosolygott, de én nem viszonoztam.

-Szia, hogy vagy?-kérdezte még mindig mosolyogva és közben elindultunk.
-Köszi jól, és te miért vagy így felpörögve?-kérdeztem a nagy jó kedvét látva.
-Hát, csak jó napom van.-mondta és még mindig vigyorgott.
-Értem, az jó.-mondtam és én egy kicsit gyorsítottam a tempómon.
-És hol voltál,-érdeklődött Cameron.
-Csak sétáltam egyet.-válaszoltam.
-És jó volt?-kérdezte és én furcsán néztem rá.
-Igen jó volt, miért érdekel ennyire,-kérdeztem tőle.
-Csak érdekelt.-mondta és lenézett a földre.-Hazakísérhetlek?-kérdezte újra rám nézve. Nagyot dobbant a szívem és válaszoltam.
-Hát, ha nincs jobb dolgod.-mondtam és megint elkezdett mosolyogni. Nem tudtam neki ellenállni, pedig nemet akartam mondani. csendesen mentünk egymás mellet és nem szóltunk egymáshoz. Néha rám nézett és én nem bírtam ki hogy ne tegyem meg, én is visszanéztem rá. Nem tehettem róla. Vonzott és közel akartam lenni hozzá, viszont ez nem történhet meg, és távol kell maradnom tőle. El kell őt felejtenem, nem szabad rá gondolnom. Épp megérkeztünk hozzánk, de én még megállítottam a kapunál. Megfogtam a karját, és adtam egy puszit az arcára. Bizsergett a szám és nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele a szemébe. Egy nagyon hosszú másodpercig egymást néztük, aztán ős is adott nekem egy puszit. Bizsergett az arcom, és nagyon kellemes volt. Elmosolyodtam, de aztán észbe kaptam.

-Köszi, hogy hazakísértél.-mondtam aztán elindultam befele.
-Nincs mit, máskor is nagyon szívesen.-mondta és rám mosolygott. Én egy nagyot sóhajtottam, aztán igyekeztem bemenni, hogy ne legyen rám hatással. Ha nem láttam, akkor egy kicsit könnyebb volt. Elhatároztam, hogy nem fogok rá többet gondolni, és megpróbálok csak a barátja lenni, semmi több.

Ezen a délutánon már nem volt semmihez kedvem. Korán lefeküdtem és elég korán keltem. Vasárnap reggel volt és nekem be kellet pakolnom. Előszedtem az összes bőröndöt, ami nekem szükséges és egész délelőtt csak pakoltam. Olyan ruhákat pakoltam be ami egy farmon szükséges lehet, de mivel én lány vagyok, így nem maradhat ki a csini ruha sem. Rengeteg ruhát bepakoltam és már alig tudtam lezárni a bőröndöt, de végül csak sikerült. A délutánom szabad volt, így átmentem Lilyhez, hogy kell-e neki segítség.

-Szia, kell segítség?-kérdeztem a húgomtól, aki a szobájában ült egy halom ruha közepén.
-Azt megköszönném.-nézett rám hálásan, és én már ültem is le mellé segíteni.
-És várod már?-kezdtem a beszélgetést.
-Persze, nagyon jó lesz. Kíváncsi vagyok mit fogunk csinálni majd. De biztosan nem fogunk unatkozni.-mondta nagy vigyorral az arcán.
-Hát igen, az biztos.-értettem vele egyet. a délután többi részében segítettem Lilynek bepakolni, és mire végeztünk, már beesteledett. Elkészültem mindennel és indultam vacsorát készíteni. Leértem a konyhába és ott találtam anyát és Justint. Justin elég morcos kedvében volt, és nem értettem hogy miért.

-Justin, mi a baj?-kérdeztem tőle kedvesen.
-Semmi kedvem menni erre a szar nyári munkára, de anya rákényszerít.-mondta nagyon mérgesen.
-Igen, neked is ugyanúgy segítened kell a nagyszüleidnek, mint a többeknek és ebből nem nyitok vitát.-zárta le anya a témát. Anya felment az emeletre és ketten maradtunk a konyhában Justinnal.
-Jó buli lesz, nem kell aggódnod.-próbáltam győzködni de nem hatott rá.
-Áh.-legyintett egyet a kezével és fel is viharzott a szobájába.
Hangos csattogásokat hallottam a szobájából, gondoltam elkezdett pakolni. Nem igazán izgatott, hogy most neki milyen kedve van, én eldöntöttem, hogy jól fogom magam érezni és ezt senki és semmi nem ronthatja el. Este még megvacsoráztam és lefeküdtem, mert reggel nagyon korán jönnek a nagyiék és én addigra el akartam készülni. Reggel négykor keltem és megcsináltam a dolgaimat. A többieket hat órára rendeltem ide, és nagyiék egy negyed órával később jöttek. Már mindenki itt volt csak azt sajnáltuk, hogy Lucas nem jöhetett velünk, mert még mindig kórházban van, és így nem tud velünk jönni. Összesen nyolcan álltunk készen az utazásra és már be is szálltunk a kocsiba. még mielőtt elindultunk volna a farmra bementünk Lucashoz elköszönni.

-Jó utat és érezzétek magatokat jól.-mondta Lucas és csak mosolygott.
-Annyira sajnálom, hogy te nem tudsz jönni.-mondtam neki és nem tudtam mosolyogni. Fájt, hogy itt kell őt hagynunk, és nem jöhet velünk és kimarad minden jóból, de nem tehetünk semmit.
-Ne sajnáld, érezzétek magatokat jól helyettem is.-mondta és megfogta a kezemet.
-Rendben és te meg gyógyulj meg.-mondtam neki aztán már el is mentünk. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. nagyiék egy nagy kocsival jöttek és így mindenki kényelmesen elfért benne. Elölt ült a nagypapám és mellette az anyós ülésen a nagymamám. Mögöttük Chriss, Vanessa és Liam ült. Utánunk Lily, én és Cameron. Én ültem középen és ez nagyon zavart. Mögöttünk már csak ketten ültek, Justin aki egész úton csak az utat bámulta és mellette a Emma aki meg zenét hallgatott. Két órás volt az út és én egyre jobban vártam, hogy odaérjünk. Cameron útközben próbált beszélni, és mivel elhatároztam, hogy barátok még lehetünk és így megadtam magam és elkezdtem vele beszélni. Sok mindenről dumáltunk. Kiderült, hogy imádja az állatokat és van is egy kutyája, akit nehezen hagyott otthon. Én is elmondtam neki, hogy én a farkasokért vagyok nagyon oda, és ezen egy kicsit meglepődött.

-Farkasok? És találkoztál már egyel?-érdeklődött Cameron.
-Nem.-hazudtam gyorsan és nagy szerencsémre már meg is érkeztünk a farmra és nem kellet tovább Cameronhoz közel lennem. Gyorsan kiszálltunk a kocsiból és mindenki kivette a táskákat a csomagtartóban. Nagyi megmutatta mindenkinek a szobáját és a szoba beosztásokat. Komolyan, mintha táborban lennénk.

-Lily, Vanessa, Emma és Ashley, ti a fenti szobát kapjátok meg. És ti fiúk pedig a másik házban lesztek, mert itt már nincs több szabad hely.-mondta és én nem bírtam mozdulni. Emmával leszek egy szobában? Ezt lehetetlen, nem lehet igaz. Nem is gondoltam, hogy Emmával leszek egy szobában, de ki nem állhatom azt a csajt. Nem akartam egy légtérben vele lenni, nemhogy még egy szobában is.
-Nagyi, biztos nincs hely még valahol máshol?-kérdeztem reménykedve nagyitól.
-Nem sajnálom, de nincs.-mondta és én teljesen kiborultam. Mikor mindenki lepakolta a táskákat a szobákba, elmehetett mindenki felfedező túrára. Én csak ott ültem az ágyon és nem tudtam elhinni hogy Emmával leszek egy szobában. Valahogy csak túltettem magam rajta, aztán és is elindultam felfedező túrára.

Nagyiéknak két házuk van mert sokszor látogatják meg őket a rokonok, és van mikor szállodának is használják, hiszen nincs a közelben egy szálloda sem. Lementem a földszintre és nem találtam ott senkit. Mindenki elment felfedezni a farmot, így hát én is elindultam egyedül, bár én már nagyon sokszor jártam itt, így az ismerős helyekre mentem el. Megnéztem az állatokat az istállóban és elmentem a fámhoz, ami hatalmas volt. Két nagy hinta volt rajta és rengeteg szép emléket idézett fel bennem. Minden nyáron amikor itt voltam, akkor le sem lehetett szedni erről a hintáról. Mindig rajta voltam és hintáztam. Nagyon jó érzés volt, amikor a szél fújta a hajamat és olyan érzés volt, mintha repültem volna. Ki akartam próbálni, de már ebéd idő lehetett, és össze akartam szedni a többieket, hogy jöjjenek ők is. Elindultam és először az istállóhoz mentem, amit biztosra véltem, lesz ott valaki. Odaértem és nem találtam bent senkit. Már éppen indultam volna tovább, mikor hangokat hallottam. Nem tudtam kivenni, kik lehettek azok, mert az istálló mögül jöttek a hangok. Elindultam hát, hogy szóljak nekik, de mikor odaértem, megláttam Cameront és Emmát beszélgetni.Nem akartam zavarni, így meg akartam várni, míg befejezik. Nem értettem miről beszélgetnek, mert nagyon csendesek voltak. Én megálltam egy kissebb fa mögött és őket figyeltem. Emma pár méterre állt Camerontól és láttam, hogy egyre közelebb megy hozzá. Cameron nem szólt semmit, és erre Emma még közelebb jött. És akkor megláttam, azt amit nem kellet volna. Nem bírtam visszatartani a sírást, és csak ömlöttek a könnyeim. Emma megcsókolta Cameront és nekem nem is kellett több, elkezdtem futni. Csak úgy záporoztak a könnyeim és nem tudtam visszafogni. Csak futottam és nem álltam meg.

16. fejezet

Elkápráztatott a szemével, és nem tudtam ellenállni. Megbabonázott, ahogy rám nézett és meg akartam csókolni. Izzott köztünk a levegő, közelebb hajoltam egy kicsit, de ő nem jött közelebb. Már majdnem megcsókoltam, mikor eszembe jutott, hogy van barátnője és akkor hirtelen elhúzódtam tőle. Szomorúan pillantottam rá.
-Ne haragudj.-mondtam neki és adtam az arcára egy puszit. Már szaladtam volna be a házba mikor megfogta a karomat és visszahúzott magához. Nagyon közel voltunk egymáshoz és éreztem a lélegzetét, ami bizsergette a bőrömet.
-Aludj jól.-mondta, aztán elengedett. Ránéztem és mosolygott. Visszamosolyogtam aztán bementem a házba.
-Jesszusom, mit csinálok én? Ezt nem tehetem meg! Van barátnője.-mondtam magamnak. Felsiettem a szobámba és beugrottam az ágyba. Beletemettem az arcomat a párnába és nyögtem egyet. Sokáig nem tudtam elaludni, sok volt nekem ez az este. Lucas balesete, és még Cameron is. Miért nem szeret egy fiú tiszta szívből és nem csak játszadozik velem. Nagyon elkeseredtem, de már nem bírtam fent lenni és elaludtam.

Nyugodt éjszakám volt, sokat aludtam. Vasárnap reggel alig akartam kimászni az ágyból, de nagy nehezen sikerült. Délelőtt nem csináltam semmit, délután meg Lucashoz mentünk be. Nagyon sajnáltam szegényt. Nem tudtunk vele beszélni, mert aludt és nem volt szívünk felkelteni. A nap többi részében olvastam a szobámban. Estefelé lezuhanyoztam és elmentem aludni. Nem volt erőm fent maradni, folyton Cameronra gondoltam, de próbáltam elfelejteni. Hétfő reggel álmosan keltem és nem volt ez másképp a hét többi napján sem. Reggelente Vanessa vitt a suliba és délután mindig meglátogattuk Lucast. Már egy kicsit jobb színben volt és a műtétre is sor került. Mikor bementünk hozzá a műtét után, be volt kötözve a karja és át is ázott a seb. Kicserélték, és utána már aludt is. Hamar eltelt az utolsó hét és én kezdtem egyre jobban örülni, hogy vége az iskolának és itt a nyári szünet. Cameronnal nem sokat beszéltem, inkább próbáltam távol maradni tőle, nem akartam szenvedni. Vanessa jól elvolt Chrissel és örültem, hogy legalább ők boldogok. Mikor elérkezett a péntek délután, nem tudtam mit csinálni. Lefújtuk a bowlingozást, mert Lucas nélkül nem ugyanaz. Így hát áthívtam Vanessát, hogy tartsunk egy csajos estét és dvd-zünk. Egy horror filmet néztünk meg, mert semmi kedvem nem volt romantikus filmeket nézni, ahol minden a szerelemről szól. És erre rögtön beugrott Cameron és Emma is. Ezért választottunk inkább horror filmet, bár Vanessa inkább a romantikus filmet választotta volna.

-Nem, a horror az sokkal jobb, lehet rajta félni.-győzködtem Vanessát.
-Hát jó, ha te ezt akarod.-egyezett bele Vanessa, bár látszott rajta, hogy nem igazán van oda a horror filmekért.
-Na akkor tedd be és gyere ide mellém.-mondtam neki és már el is kezdődött a film.

Az eleje nem volt izgalmas, és a közepére kezdett félelmetessé válni. rögtön elfogyott a popcorn, mert nagyon féltem. Nem igazán bírtam a horror filmeket, de erre volt most szükségem. Elfelejtette velem Cameron és az este folyamán nem is gondoltam rá többet.Megtette a hatását a film és este alig tudtam elaludni. Vanessa is itt aludt , de ő nyugodtan volt. Nagy nehezen elaludtam, de többször is felkeltem, és akkor megfogadtam, hogy többet nem nézek horror filmet. Az éjszaka álmodtam is.

Egy farkas szerepelt benne, és egy tisztáson voltunk. Teljesen máshogy nézett ki mint ahová szoktunk menni, de a farkas ugyanaz volt. A tisztás két szélén álltunk és egyre közelebb mentünk egymáshoz. Már éppen megérintettem volna mikor felkeltem.

Felkeltem és hirtelen eszembe jutott a farkasom. Már nagyon rég nem láttam, és elfelejtkeztem róla. Kétségbe estem, hogy biztos elfelejtett, de nem adtam fel a reményt. Vanessa még aludt és nem akartam felkelteni. Nagyon lassan kimásztam az ágyból, és elővettem a ruháimat és felöltöztem. Nem volt időm semmi másra, így gyorsan lementem a földszintre és kimentem a házból. Még korán reggel volt, nem akartam senkit sem felkelteni. Elindultam az erdő felé, és nagyon hamar odaértem. hirtelen megtorpantam, mikor teljesen üres volt. Egy kicsit csalódott voltam, viszont nem várhattam el,l hogy itt várjon rám. Nem hoztam magammal a plédet, így kerestem a patak mellett egy követ és arra ültem le. Már egy fél órája ott ültem, mikor feladtam és elindultam hazafelé. Nagyon csalódott voltam, viszont igaza volt. Én nem jöttem és ő biztosan itt volt. Nagyon haragudtam magamra, mert ilyen feledékeny voltam. nagyot sóhajtottam és elindultam hazafelé. Kiértem az erdőbe és onnan már nagyon hamar hazaértem.

Mikor hazaértem, még nem volt ébren senki. nagyon lassan felmentem a szobámba és Vanessa még mélyen aludt. Lassan vissza akartam öltözni a pizsamámba, nehogy észrevegye Vanessa, hogy elmentem. És akkor hirtelen megfordult Vanessa és kinyitotta a szemét. Zavarosan körbenézett és végül rajtam állt meg a tekintete.

-Te meg hol voltál?-kérdezte Vanessa.
-Hát, csak elmentem egyet sétálni, kellett a friss levegő.-mondtam neki és ő is megnyugodott. elhitte és már nem foglalkozott tovább ezzel. Reggel ment el és utána nem tudtam mit csinálni. Elhatároztam, hogy délután visszamegyek a tisztásra, és addig maradok ott, amíg el nm jön. És ha nem jön el akkor én keresem meg. Gyorsan telt az idő és én egyre jobban izgultam. Nagyon reménykedtem benne, hogy eljön, bár erre nagyon kevés esélyt láttam. nem bírtam tovább várni, így felálltam és elindultam. Megint olyan gyorsan mentem, mit reggel, minnél hamarabb oda akartam érni. És végre ott voltam. Megint csalódnom kellet, hiszen nem találtam ott senkit. Leültem ugyanarra a kőre, mit reggel és vártam. Öt perce ültem már ott, és már kezdtem azt hinni, hogy el sem fog jönni, vagy hogy elfelejtett.

és akkor hirtelen megmozdult a bokor, és én reménykedve vártam, hogy előjöjjön onnan a farkasom. Megint megmozdult és én már mosolyogtam, és hirtelen lefagyott az arcomról a mosoly. Egy nyuszi jött elő, de utána már el is tűnt. Nagyon csalódott voltam, de megérdemeltem. Már feladtam és elkezdtem hazafelé menni, mikor megint megmozdult a bokor. Nem vártam semmit, de azért megvártam míg előjön onnan valami. Egy nyuszira számítottam, vagy egy mókusra, mikor előjött a farkasom. Nagyon megörültem neki. Én csak vigyorogtam és nem bírtam megmozdulni.

-Hát eljöttél.-mondtam nagyon boldogan és egy lépést felém jött. Egyet morgott, aztán még közelebb jött, és már itt állt mellettem.
-Nagyon sajnálom, hogy nem jöttem, de rengeteg minden történt és teljesen kiment a fejemből.-mondtam neki, és ő lehajtotta a fejét. Annyira sajnáltam, hogy nem jöttem, és őt is.
-De most már itt vagyok.-mondtam és rám nézett. Örült neki, és leült mellém. Én elkezdtem simogatni, és ezt nagyon élvezte. És akkor hirtelen eszembe jutott valami.
-Van egy rossz hírem.-mondtam neki és erre felkapta a fejét és kíváncsian nézett rám.

15. fejezet

Nagyon sötét volt, de ki tudtam venni, annyit, hogy valaki Lucas motorján ül. Nem láttam, hogy ki az , de mindenki nagyon feldühödött. Nem történt semmi. Ő csak ott ült a motoron, mi meg csak figyeltük, hogy mit akar tenni. És ekkor Lucas kiment az utca közepére és megszólalt.
-Azonnal szállj le a motoromról, mert megbánod.-mondta és szikrákat szort a szeme. Még nem láttam őt ennyire dühösnek, de megértettem. hogy jön ide valaki, és csak úgy elveszi más motorját.
És akkor a számomra idegen fiú, beindította a motort, és elindult vele. Messzire elment és nem láttam, hogy visszajönne. Lucas nagyon mérges volt, mert az ő motorját vitték el. teljesen ledöbbentem, nem értettem mi folyik itt, hogy honnan ismerik őt, és hogy miért vitte el a motorját. Mindenki nagyon mérges volt. Aztán, még egy kicsit vártunk és elkezdtünk befele menni. Hirtelen egy halk hangot hallottam a távolból, és egyre jobban erősödött. Hátranéztem Lucasra, de ő csak jött utánam. Aztán ő is meghallotta és hátra nézett. Megláttuk, ahogy felénk közeledik a motor, és nem lassít. nagyon megijedtem, mert Lucas nem mozdult.

-Lucas, menj onnan!-ordítottam neki és erre mindenki megfordult. Cameron még elindult Lucas felé, de késő volt. A motoros elütötte őt és utána megállt. Én feszülten figyeltem, mit fog tenni, de nem mozdult. Ránézett Lucasra és elégedetten mosolygott. Láttam az arcát egy pillanatra, de nem ismertem fel. A motoros még ránk nézett és gyorsan elhajtott. Én odaszaladtam Lucashoz, aki a földön hevert, eszméletlenül. A sírás kerülgetett, mikor megláttam, hogy a karjából ömlik a vér. És nem bírtam tovább. Elsírtam magam és akkor odajöttek a többiek is. Cameron átölelt és elhúzott onnan. A többiek odamentek, és hívták a mentőket. Nem tudom, mi történt ezután, mert Cameron bevitt a házba és ott nyugtatgatott.

-Nem lesz semmi baj.-mondta Cameron és leültünk a hintára.
-Dehogynem, ez az én hibám, ha hamarabb szóltam, volna vagy ellöktem volna onnan, akkor nem történt volna meg ez a balaeset.-mondtam neki még mindig sírva és felálltam. Ki akartam mnenni, megnézni, hogy van, de Cameron megfogta a kezemet, és nem engedett el.
-Hadd menjek, tudnom kell, hogy mi a baja.-mondtam neki és már el is engedte a kezemet. Én kiszaladtam, és ott voltak a mentősök. Odamentem az egyikhez és megkérdeztem, hogy van e súlyos sérülése.
-Még nem modhatok semmi biztosat, be kell vinnünk a kórházba és ott kivizsgálják.-mondta nekem és már be is szállt a kocsiba.

Bementem Cameronhoz és a többiek is már ott voltak. Mindenki szomorúan ült ott.
-Bemegyek a kórházba, jön velem valaki?-kérdeztem és már mindenki fel is állt.
-Én majd elviszlek.-mondta Cameron és csak bólintani tudtam. Emma morgott egyet és én vágtam egy fintort. El is felejtettem, hogy itt van, de nem akartam vele foglalkozni. Sokkal fontosabb most Lucas állapota. Elindultunk és én beszálltam Cameron kocsijába. Mindenki a sajátjával ment. Elindultunk és én nagyon ideges voltam.
-Nyugi, nem lesz semmi baja, kemény gyerek.-mondta vígasztalva.
-Ha bármi baja is lesz, azt nem bocsátom meg magamnak.-mondtam neki.
-De nem a te hibád volt, hanem Jasoné.-mondta és én erre felkaptam a fejemet.
-Ki ez a Jason és honnan ismeritek? Miért csinálta ezt?-szegeztem neki a kérdéseket.
-Nem mondhatok többet, csak annyit, hogy nem vagyunk olyan jóban.-mondta és én felnevettem. Cameron értetlenül nézett rám.
- Nem vagytok olyan jóban? Elüttötte Lucast, majdnem meghalt. És csak nem vagytok jóban?-kérdeztem és egyre jobban összezavarodtam.
-Ez sokkal bonyolultabb.-mondta nekem.
-Azt elhiszem.-mondtam és ezzel le is zártam a témát.

Nagyon furcsa volt ez az egész. Lucast elüti egy idegen és kiderül, hogy ellenségek. Nem értettem miért csinálta ezt, de biztos csinált valamit, ami miatt ezt tette. Nagyon izgultam Lucas miatt, de szerencsére megérkeztünk a kórházba. Kiszálltunk és én már mentem is be. Cameron utolért és együtt mentünk be. Megkérdeztük, hogy mi van vele, de még nem tudtak semmi biztosat. Leültünk a váróba és én nem bírtam megammal. A kezemmel a lábamon doboltam, annyira ideges voltam. Cameron megfogta a kezemet és rám mosolygott.

-Nem lesz semmi baj, rendbe fog jönni.-mondta bíztatóan.
-Nagyon remélem.-mondtam és én is rámosolyogtam. Még mindig fogta a kezemet és ekkor betoppantak a többiek is. Megláttam Emmát és rögtön elengedtem Cameron kezét. Nem akartam, hogy féltékeny legyen, és hogy azt higye bármi is van köztünk. Próbálom lezárni ezt az egészet, de nem nagyon megy. Megráztam a fejemet, és már láttam is ahogy közeledik felénk az orvos. Gyorsan felpattantam és odamentem hozzá. Húztam megammal Cameront is és a többiek is jöttek.

-Nincs súlyos sérülése csak eltört a karja és a lába. Meg kell majd műteni a karját, és pár hét múlva már haza is mehet.-mondta és bíztatóan ránk mosolygott. Én egy kicsit megnyugodtam, de aggódtam a műtét miatt.
-Nem kell aggódni, rutin műtét lesz és jobb lesz mint újkorában.-mondta, de még most sem nyugodtam meg teljesen.
-Most pihennie kell és csak holnap mehetnek be hozzá. Jó látni, hogy ennyien szeretik és aggódnak érte, kevés az ilyen.-mosolygott megint, aztán el is ment. Elköszöntünk a többiektől és elindultam kifelé.

Vanessával akartam hazamenni, de hátulról megállított Cameron és megfogta a kezemet. Én megálltam és szembe fordultam Cameronnal. Belenéztem a szemébe és megint megbabonázott. Nem akartam ezt az érzést érezni, hisz neki van barátnője. Mást szeret és boldogok. Elkaptam a tekintetemet és utánna kérdőn pillantottam rá.
-Hazaviszlek, rendben?-kérdezte tőlem és én haboztam. Nem akartam kitúrni Emmát.
-Hát, Vanessával megyek haza, és te Emmát viszed el.-mondtam neki és kivettem a kezemet a kezéből amit fogott, és elindultam Vanessa kocsija felé. Nem tudtam hova parkolt, és kerestem a kocsiját. Nem láttam.
-Már elmentek, Emmát is hazavitték.-mondta és egy hosszú percig egymást néztük. Nem tudtam mit csináljak, de végül beadtam e derekamat. Elindultam Cameron felé és ő átkarolta a derekamat. Én egy kicsit elhúzódtam, mert mégiscsak van barátnője, de rajta hagyta a kezét. Odaértünk a kocsihoz és beszálltunk. Elhelyezkedtem és már indultunk is. Gyakran néztem rá, pedig próbáltam nem tenni. Még mindig érzek iránta valamit, és megszakad a szívem, hogy ő nem érez úgyanúgy mint én. Szomorú voltam, de majd csak túlélem valahogy.
-És hogy vagy, mostanában olyan keveset beszélünk.-mondta Cameron.
-Hát igen, szerintem is, de most egy ideig ez jót is fog tenni.-mondtam neki és ő értetlenül nézett rám. Nem akartam túl sokat vele lenni, mert nem bírom elviselni, amikor más lánnyal van. Távolról még kibírható, de többet nem akarok tudni róluk. Lassan megérkeztünk a házunkhoz és eljött a búcsuzás ideje.

Kiszálltunk a kocsiból és bekisért az ajtóig. Nagyon emlékeztetett arra az estére, amikor majdnem megcsókoltuk egymást, de az a csók csak majdnem csók volt. Jobb is így, hogy nem volt komolyabb, mert nem csalódtam nagyot. Odaértem az ajtóhoz és Cameron megfogta a kezemet. Nagyon meglepődtem és rámosolyogtam.

14. fejezet

Nagyot csattant a földön a telefonom, de nem érdekelt. Visszatettem a fejemet a párnára és már majdnem megint elaludtam, mikor megint elkezdett csörögni. Kihúztam a fejem alól a párnát és rátettem a fejemre, hogy ne halljam. Mikor nem maradt abba a zenélés, nyögtem egyet és felálltam. Odamentem a telefonomért és felvettem.
-Mit szeretnél?-kérdeztem tőle udvariasan.
-Öhmm... csak tudni akartam, hogy épségben hazaértél?-mondta Cameron és én erre felháborodtam.
-Igen, épségben hazaértem, és nem kell miattam aggódnod. Lucas hazahozott és ennyi, ne foglalkozz velem!-fakadtam ki és ezzel le is csaptam a telefont.

Ne aggódjon értem ennyire, ott van neki Emma, mondjuk őt épségben hazafuvarozta, így nem kell tőle is megkérdezni, hogy hazaért. Dühösen visszafeküdtem az ágyba, de nem tudtam aludni. Miért kell ilyennek lennie. Miért nem hagy már békén, felfogtam, hogy van barátnője, nem kell hogy velem is foglalkozzon. Végül nagy nehezen elaludtam és reggel későn keltem. Tizenegykor keltem ki az ágyból, bár nem csodáltam, mivel tegnap nagyon fáradt voltam. Kialudtam magamat és jókedvűen mentem le a konyhába. Senki nem volt ott, de nem is bántam. Most egy kicsit egyedül akartam lenni. Nem kellet már semmit tanulni az utolsó hétre és ennek nagyon örültem. Nagyon vártam már hogy vége legyen a sulinak és elkezdődjön a nyár. reggeliznem kellett volna de nem voltam éhes, várni akartam délig. nagyon lassan telt az idő, de végre elérkezett az ebédidő. Csak bekaptam egy szendvicset és már mentem is fel a szobámba. Hirtelen megint meghallottam a telefonomat és nem akartam tudomást venni róla. Mikor már megint megcsörrent, már nem bírtam tovább. Odamentem és rögtön felvettem.

-Mit akarsz már megint?-kérdeztem Camerontól.
-Héj, mivel bántottalak meg?-kérdezte Vanessa a telefonból.
-Jaj ne haragudj, csak azt hittem, hogy Cameron hív már megint.-mondtam neki.
-Hívott? Mit akart?-érdeklődött a barátnőm.
-Csak megkérdezte, hogy hazaértem-e épségben.-mondtam neki és közben a szememet forgattam.
-Milyen figyelmes.-jegyezte meg Vanessa.
-Ja, nagyon. Nah de miért hívtál?-kérdeztem tőle.
-Hát nem biztos, hogy akarsz jönni, inkább meg se kérdezem.-mondta és én egy nagyot sóhajtottam. Tudtam, hogy ott lesz Cameron is, bárhova is menjünk és ezért tudja, hogy nem akarok menni.
-Ha már elkezdted, akkor mond.-mondtam és vártam a válaszát.
-Hát Chris meghívott egy kerti sütésre és mondta hogy te is jöhetnél.-kezdte el és utána nagy csend következett.
-Rendben, elmegyek, de csak miattad.-adtam be a derekam.
-Jaj köszi, imádlak.-mondta nekem. Én csak mosolyogtam.
-Tudom, és én is. Akkor majd gyere értem.Oké? Szia.-mondtam neki.
-Rendben. Szia.-és azzal le is tettem a telefont.

Gyorsan eltelt ez a pár óra, túl gyorsan. Mire elkészültem, már meg is érkezett Vanessa. Gyorsan beszálltam a kocsiba és már indultunk is.
-És ott lesz Emma is?-kérdeztem tőle.
-Hát elég valószínű.-nézett rám a reakciómat figyelve.
-Rendben, semmi baj.-mondtam neki és magamra erőltettem egy mosolyt, de lebuktam.
-De nyugodtan lemondhatjuk, nekem nem baj.-mondta megint rám nézve.
-Nem, ha már elindultunk, nem fordulunk vissza.-mondtam őszintén és Vanessa megnyugodott.

Mikor odaértünk, nagyon sötét volt mindenhol és csak a ház mögül láttunk egy kis fényt. Nem láttam túl sokat Chrissék házából, de kívülről fehér volt. Mikor becsengettünk, Chriss nyitott ajtót. Vanessát egy csókkal köszöntötte, és engem meg megölelt. Bementünk és csak tátott szájjal néztem körbe. Nagyon szép a lakásuk és nagyon hangulatos is. A falak barack színűek voltak és mellettük a fa bútor, nagyon jól mutatott.
-Már mindenki itt van, gyertek ki a kertbe.-mondta Chris és megfogta Vanessa kezét. Mikor kiértünk a kertbe, mindenki minket nézett. Szerencsére odajött mellém Lucas, megfogta a kezem és leültetett a hintába. Mellém ült és utána körülnéztem, kik jöttek még el. Itt volt Cameron, mellette Emma ült és beszélgettek. Gyorsan továbbmentem és láttam, hogy még itt van az összes fiú akivel együtt szoktunk ülni ebédnél. Sokan összegyűltünk és elkezdtem beszélgetni Lucassal. Elmondta, hogy nagyon örült neki amikor elhívták a fiúk őt is a nyári munkára. Neki is jól jön a pénz és legalább együtt lehet a társaság. Mikor kész lett a vacsi, mindenki odament venni magának egy tányérba. Chriss és Cameron csinálta a hot-dogokat és büszkék voltak magukra. Odamentem és megtöltöttem mindennel amivel csak lehetett. Utána visszaültem a helyemre, de már Lucas nem volt ott. Mindenki leült a helyére és elkezdtünk enni. Cameron a velem szemben ülő székben ült és Emmával beszélgetett. Én kezdtem egyre jobban fázni és csak most jutott eszembe, hogy nem pakoltam be pulcsit. Átkoztam magam mert nem hoztam, így kérnem kellett valakitől.

-Vanessa? Véletlenül, nincs még egy pulcsid?-kérdeztem és nagyon reménykedtem benne, hogy hozott egy tartalékot.
-Bocsi, de nem hoztam még egyet.-mondta szomorúan és én is az lettem. Nem akartam mástól kérni, így maradt az, hogy halálra fagyok. Még eszembe jutott Lucas is, de őt sehol nem találtam. Furcsálltam, hogy így lelépett. Nagyon hideg volt és akkor hirtelen mögöttem termett Cameron és megérintette a vállam. Nem is láttam, hogy felállt. Odanyújtott egy pulcsit és én nem szóltam semmit. Nem akartam elvenni.
-Kiszaladtam érte a kocsiba.-mondta és még mindig várta, hogy elvegyem. Nagyon hideg volt, így csak elvettem tőle.
-Köszi.-mondtam neki hálásan. Felvettem és melegség járta át az egész testemet. Nagyon jó meleg volt a pulcsija és ebben a percben nagyon hálás voltam neki. Leült mellém, és már épp kérdezni akart valamit, mikor megjelent Lucas.Cameron felállt és Lucas ült a helyére. Cameron elment és szomorúan pillantottam utána. Megakartam kérdezni Lucastól, hogy merre járt, de ekkor egy halk hangot hallottam. Lucas is felfigyelt rá, mert nagyon dühös lett. Nem értettem mi baja lehet. Egyre erősödött a hang és már itt hallottam a ház előtt, és mintha megállt volna. Egy motor hangjához hasonlított, de nem voltam benne biztos. Lucas és Cameron felállt és mindenki nagyon dühösen nézett. Fogalmam sem volt róla, hogy mi történik, de mindenki elkezdett bemenni a házba és onnan meg ki a ház elé. Követtem őket Vanessával, aki mellettem jött mindvégig. Aggódó arccal néztünk egymásra. Egyszerre állt meg mindenki, és akkor mi is megláttuk azt ami miatt mindenki dühös volt.

13. fejezet

Vanessa nem vette fel a telefont, így nem próbálkoztam tovább. Este úgy is találkozunk, hisz ma péntek van és ma bowlingozni megyünk. Nem nagyon akartam menni, mert biztos ott lesz Emma és nem akartam vele jópofizni, de kellet egy kis kikapcsolódás. Délután nem sok mindent csináltam, inkább csak vártam az estét. Justin nem volt otthon és ez egyre furcsább. Mostanában nem is szokott itthon lenni. Egyre gyorsabban telt az idő én én annál inkább nem vártam ezt az estét. Elkezdtem készülődni és mire készen lettem, már hallottam is a csengőt. Gyorsan leszaladtam és kinyitottam az ajtót. Nagyot dobbant a szívem. Cameron állt az ajtóban.
-Szia, Vanessa nem tudott érted jönni, mert Chrissel van, majd ott találkozunk velük.-mondta Cameron.
-Ó.. de azért én mégis felhívnám, hátha el tud jönni értem.-akadékoskodtam. Nem akartam vele menni, sőt nem is akartam látni őt.
-Oké, megpróbálhatod.-mondta és én már tárcsáztam is. Kicsöngött, de nem vette fel a telefont. Leraktam és Cameronra néztem.
-Nah akkor jössz vagy sem?-kérdezte vigyorogva.
-Megyek.-mondtam kelletlenül.

Beszálltunk a kocsijába és elindultunk. Nem szóltam hozzá és ő se hozzám. Egész úton a tájat néztem a ablakból és nem néztem rá. Éreztem, hogy néha rám pillant, de nem néztem rá. Megérkeztünk és gyorsan kiszálltam a kocsiból, még mielőtt idejöhetett volna segíteni. Szomorúan pillantott rám, és utánna bementünk. Megkerestük Vanessáékat és mikor megtaláltuk ,mérgesen pillantottam rá. Nem tudtam elhinni, hogy képes volt ezt tenni, hogy tudja jól, hogy nem akarok vele lenni ezek után és mégis ő jön értem. Vanessa bűnbánóan tekintett rám és megszólalt.

-Bocsi, de nekünk most ki kell mennünk a mosdóba.-mondta a fiúknak Vanessa és már alig vártam, hogy milyen mentséget tud felhozni. Beértünk és szerencsére nem volt ott senki, így nyugodtan tudtunk beszélgetni.
-Szóval, hallgatlak.-mondtam neki és vártam a magyarázkodását.
-Ne haragudj, de délután Chriss elvitt randira és nagyon sokáig elhúzódott és már Chriss rég lebeszélte Cameronnal, hogy ő fog érted menni. Nem tehetem semmit.-nézett rám bűnbánóan. nem tudtam rá haragudni, így megbocsátottam neki.
-Rendben, de nem szeretnék többet ilyet, el akarom felejteni. És milyen vol a randi?-kérdeztem tőle.
-El sem tudod hinnei, nagyon jó volt.-mondta és míg kimentünk elmesélte a randiját. Pont időben érkeztünk meg a fiúkhoz, hisz megérkezett Emma. Nem is lehetne jobbkor. Mindenkit puszival köszöntött és Cameront a végére hagyta. Mikor felállt Cameron, hogy odahajoljon, Emma is odahajolt és mosolyogva adott két puszit, közben a szemébe nézett. Én gyorsan elfordultam, nem akartam látni. Emma leült Cameron mellé, én meg Lucas mellé. Elkezdtük a játékot és Cameron kezdte. Felállt és gurított, közben Emma nagyon figyelte őt, közben mosolygott. Hányingerem volt, de nem akartam kimutatni, mennyire rosszul esik ez nekem, így csak ültem és elkezdtem beszélgetni Lucassal. Már épp kérdeztem volna tőle valamit, de én következtem. Unottan mentem oda és gurítottam. Nagyot néztem mikor letaroltam mind a tizet, és büszkén mentem vissza a helyemre.

-Ez nagyon jó volt, ügyes voltál.-dícsért meg Lucas.
-Köszi, de most te jössz.-mondtam mosolyogva.
-Igen, csak figyelj, milyen jó leszek.-mondta büszkén és én kételkedve néztem rá. Felvette a legnehezebb golyót és eldobta. Leesett állal néztem, mikor ő is letarolta az összes bábut.
-Nah milyen voltam?-kérdezte tőlem.
-Ügyes, nagyon ügyes.-mondtam elismerően.
-Hm.. köszi, fogadjunk, hogy nem tudod mégegyszer mecsinálni azt a tizest.-mondta és én kiült az arcomra a nagy mosoly.
-Rendben, fogadjunk.-mondtam.
-Ha nem nem tarolsz, akkor megcsókolod Cameront, és ha eltalálod mindegyik bábut akkor én csókolom meg Emmát.-mondta és rögtön lefgyott az arcomról a mosoly. Haboztam egy kicsit, nem akartam semmit ilyet csinálni vele.
-Nah mi van beijedtél?-kérdezte Lucas.
-Nem, csak... jól van akkor csináljuk.-mondtam és nagyon imádkoztam azért, hogy az összes bábut letaroljam. Cameron, nem nagyon figyelte a beszélgetésünket, inkább Emmával volt elfoglalva. Amíg felvettem a golyót, addig, Lucas beavatta őt is meg Emmát is a mi kis fogadásunkba. Érdeklődve pillantott rám Cameron és én elkaptam róla a tekintetemet. Nagy levegőt vettem és gurítottam. Nagyon ki akart menni a szélére a golyó, de végül irányt váltott és egyenesen a közepébe ment. Ledöntöttem az összes bábut és nagy mosollyal ültem vissza a helyemre. Lucas tátott szájjal nézett rám.

-Ezt meg hogy csináltad, ez lehetetlen.-mondta még mindig tátott szájjal.
-Hát, pedig ellégé valóságos, nah akkor megcsókolod végre Emmát?-kérdeztem Lucastól. Emma is nagyot nézett, mikor Lucas odahajolt hozzá, és rögtön eltolta magától.
-Mit képzelsz? Nehogy meg merd tenni!-mondta dühösen Emma Lucasnak. Ő kétségbeesetten rám nézett és én csak bólintottam. Hálásan nézett rám Lucas és visszaült mellém.
-Köszi, nem nagyon akartam megcsókolni.-mondta hálásan.
-Hát, igen én is így vagyok Cameronnal.-mondtam és Lucas nagy szemmekkel nézett rám.
-Komolyan? Pedig azt hittem, hogy van valami köztetek.-mondta komolyan és én csak megráztam a fejem.
-Igen, én is azt hittem, de hanyagoluk a témát.-mondtam neki. Nem akartam róluk beszélni, gondolom Lucas is tudja, hogy összejöttek Emmával. Ezért nem akarta megcsókolni, mert tudta és nem akarta felbosszanitani Cameront. Én ezt megértettem.
Az este további részében, jól elvoltam Lucassal és a többiekkel. Cameron nem nagyon foglalkozott velünk, ez egyre jobban zavart. Már éppen menni készültünk Vanessával, mikor eszébe jutott, hogy nem is az ő kocsojával jöttek. Chriss akarta hazavinni. Nem akartam megint Cameronnal menni, ő biztos Emmát viszi haza, és vágtam egy pofát, és ezt észrevette Lucas.

-Hazavihetlek?-kérdezte mosolyogva. Cameron meghallotta és Lucasra nézett, ő visszanézett rá és utánna rám néztek. Cameron szomorú tekintettel, Lucas meg a válaszomra várt.
-Igen, azt megköszönném.-mondtam neki. Összeszedte a cuccát és már indultunk is. Már majdnem kiértünk, mikor valaki hátulról megállított és megfogta a kezemet. Megfordultam és Cameron állt ott.
-Nem vihetlek én haza?-kérdezte reménykedve.
-Nem, majd Emmát hazaviszed.-mondtam neki és megfordultam. Nem láttam az arcát, de nem is érdekelt mit gondol. Csak egy baráti gesztus akart lenni, semmi több. Gyorsan mentem ki a parkolóba és megálltam. Nem tudtam melyik Lucas kocsija, így megvártam. Ő csak mosolyogva lépkedett mellettem és én csak figyeltem merre megy. És akkor megállt. Nem hittem a szememnek, egy nagy motor előtt állt meg. Nem tudom milyen fajta lehetett, nem ismerem a motorfajtákat, de nagyon jól nézett ki. Nagy és fekete volt.
-Nah mi lesz, felszálsz vagy tegyelek rá?-kérdezte vigyorogva.
-Jaj de szellemes vagy.-mondtam neki én is mosolyogva és elindultam a motor felé. Odaadta a kezembe a sisakot és megálltam. Még sosem ültem motoron és egy kicst féltem tőle.
-Nem lesz semmi baj, vigyázok rád.-mondta és én megnyugodtam. Felszálltam mögé és elindultunk. Én szorosan átkaroltam őt, nem akartam leesni. Ő csak nevetett ezen és én megszorítottam a derekát. Ezen még jobban elkezdtett nevetni és erre én is csak nevettem. Nagyon tetszett a motorozás és eldöntöttem, hogy én is akarok egy ilyet. Nem mentünk olyan gyorsan, és ezért hálás voltam neki. Hirtelen megvilágított lett előttünk az út és észrevettem, hogy a hátunk mögött egy kocsi jött. Melénk ért és én felismertem. Cameron kocsija volt az és láttam, hogy mellette Emma ült. Összeszorult a gyomrom, mikor rájuk néztem. Cameron is észrevett minket és én lazítottam a szorításomon. Lucas megfogta a kezemet és dereka köré húzta még jobban, hogy le ne essek. Visszanéztem Cameronra, de már nem láttam az arcát. Lucas is észrevette őket és felgyorsítottunk. Megijedtem ettől és jó szorosan hozzábújtam, és megelőztük Cameronékat. Mikor hazaértünk, leszálltam a motorról és visszaadtam a sisakot.
-Köszönöm, hogy hazahoztál.-mondtam neki hálásan.
-Ugyan, nincs mit.-mondta és elköszöntem tőle. Visszaszáltt a motorra és már el is ment. Én bementem a házba és rögtön lefeküdtem az ágyamba. Nem bírtam már semmit csinálni, és így ahogy voltam, elaludtam. Hirtelen egy nagyon hangos zajra ébredtem és észrevettem hogy a telefonom csörög. Nemrég aludhattam el, olyan fél órája értem haza. Megnéztem kiaz és mikor láttam, eldobtam a telefonomat.

12. fejezet

-Ha lenne kedvetek, akkor tudnék nyárára egy jó kis munkát.-mondtam izgatottan és a többieken is látszott, hogy érdekli őket a dolog.
-Milyen munkát?-kérdezte Cameron.
-És hol lenne?-tette fel a következő kérdést Vanessa.
-Szóval,-kezdtem bele- a nagyszüleim farmjára kéne menni segíteni és mehetünk sokan, mert van elég hely és csak két hónapról lenne szó.-mondtam és láttam az arcukon, hogy nem nagyon vágynak a farmra.
-Most meg mi a baj? Jó buli lesz! És legalább együtt lehetünk két hónapig.-próbáltam felvidítani őket.
-Jól van én benne vagyok.-mondta Cameron és én hálásan néztem rá.
-Én is, jó buli lesz.-mondta Vanessa is és utána már a többiek is beszálltak.
-Nagyszerű, akkor majd mondok infókat, hogy mikor indulunk meg ilyesmi.-mondtam és már be is fejeztük az ebédet. Mindenki felállt és elindultunk a kijárat felé. Cameron egész végig engem nézett és én is. Aranyos srác volt, és kezdtem megbízni benne.
-Cameron, összeírnád, hogy kik akarnak majd jönni?-kérdeztem tőle, mert pontos számokat akartam mondani a nagyiéknak.
-Persze, majd este felhívlak.-mondta és már be is szállt a kocsijába. Én is beültem Vanessához és elindultunk hazafelé. Már majdnem hazaértünk, mikor eszembe jutott valami.

-Ó... nem is tudja a telefon számomat.-mondtam magamnak.
-Ki nem tudja?-kérdezte tőlem Vanessa.
-Hát Cameron. Mondtam neki, hogy írja össze kik akarnak jönni a fiúk közül és majd hívjon fel miatta, de nem adtam meg neki a mobilszámom.-mondtam elkeseredve.
-Jaj, emiatt ne aggódj, én már rég megadtam neki.-mondta semmi szemrebbenés nélkül és én nem hittem a fülemnek.
-Hogy mit csináltál? Azért mondhattad volna.-mondtam haragosan neki.
-Jól van bocsi, elfelejtettem szólni, jaj de ha láttad volna milyen aranyos volt mikor elkérte.-mondta izgatottan és ezek után már nem tudtam rá haragudni.-Látszik, hogy tetszel neki és az is hogy te is bele vagy zúgva. Csak azt nem értem, miért nem jöttök össze.-kérdőn tekintet rám Vanessa.
-Nem tudom, kell még egy kis idő.-mondtam neki, aztán már nem beszéltünk erről. Hamar hazaértünk és mikor elköszöntem a barátnőmtől, felmentem a szobámba. Mikor felértem, rögtön csörgött a telefonom. Nem tudtam ki lehet az, de izgatottan vettem fel.

-Szia. Hogy vagy?-érdeklődött Cameron és mikor meghallottam a hangját, nagyot dobbant a szívem.
-Köszi jól, és te?-érdeklődtem én is.
-Köszi, jól. Csak azért hívtalak, hogy megvan hányan jönnénk.-mondta.
-Ó.. máris? És hányan?-kérdeztem tőle.
-Velem együtt öten mennénk. Remélem nem baj, hogy ennyien megyünk.-kérdezte.
-Nem dehogy baj, kellenek az erős kezek.-mondtam mosolyogva. Boldog voltam, hogy két hónapot vele tölthetek.
-Rendben, ugye nem baj, hogy elhívtam egy barátnőmet is?-kérdezte és erre nem tudtam mit mondani. Csalódott voltam, azt hittem tetszem neki. Vagy kiábrándult belőlem?
-Nem..., persze hogy nem baj.-mondtam és a sírás kerülgetett.
-Rendben, akkor holnap találkozunk.-mondta és azzal le is tette. Összeszorult a gyomrom. Azt hittem, hogy egy jó nyarunk lesz, de nem biztos, hogy végig tudom nézni, azt hogy ők nyalják, falják egymást.
-De, menni fog, nem fog zavarni, nem fogja tönkre tenni a nyaramat.-mondogattam magamnak. Nem is jöttünk össze, akkor meg miért zavar ennyire? Nagy levegőt vettem és nem foglalkoztam tovább ezzel.

Délután nem csináltam semmit, csak a szokásos dolgokat. Hamar eltelt a délután és nem is vettem észre, hogy beesteledett. Éjszaka alig tudtam elaludni, folyton Cameronra gondoltam. De erőt vettem magamon és behunytam a szemem, és nagy nehezen elaludtam. Reggel könnyes szemmel ébredtem. Nem is emlékszem, hogy sírtam volna. Az nem lehet, hogy Cameron miatt volt. Azért, annyira nem vagyok belezúgva, hogy sírjak is miatta. Biztos csak belement valami, vagy nem tudom, de nem gondoltam többet erre. Megcsináltam a dolgaimat és kimentem a ház elé, hogy Vanessát megvárjam. Végre megérkezett és én szomorúan ültem be az anyósülésre.

-Szia, történt valami?-kérdezte aggódva.
-Nem... nem történt semmi.-mondtam és legördült az arcomon egy könnycsepp.
-Jaj, mi a baj?-ölelt át Vanessa.
-Cameronnak barátnője van.-mondtam neki és a nyakába borultam. Nem értettem a kifakadásomat, pedig elhatároztam, hogy nem foglalkozom ezzel és mégis, legbelül nagyon fájt.
-Az nem lehet.-mondta hitetlenkedve a barátnőm.
-Pedig igaz, tegnap felhívott a létszám miatt és utána megkérdezte, hogy nem baj, ha elhívja a barátnőjét is.-mondtam és próbáltam nem megint elsírni magam.
-De mikor, és hogy? De annyira látszott rajta, hogy tetszel neki.-mondta és én meg csak bólogatni tudtam.
-Hát ez lett a vége, de nem érdekel, mi jól fogjuk érezni magunkat és nem fog érdekelni a kis barátnője. mondtam a végén egy fintorral. Eldöntöttem, hogy azért sem leszek gyenge és elviselem. Meglepődtem magamon egy kicsit, hogy mégis érdekel, és pont most, mikor lett egy barátnője. Elindultunk és hamar odaértünk a sulihoz, túl hamar és nem tudtam eltüntetni, a pityergésem nyomait. Kicsit még piros volt a szemem, de nem volt vészes. Gyorsan kiszálltam a kocsiból és megláttam mellettünk Cameront. Én igyekeztem elmenni előtte és nem rá nézni, de mielőtt beértem volna az ajtón, elkapott Cameron. Megfogta a kezem és visszahúzott magához. Önkéntelenül is a szemébe néztem és aggodalmat fedeztem fel benne. Elkaptam a szememet róla, nem akartam a szemébe nézni.

-Te sírtál?-kérdezte aggódva Cameron.
-Nem, csak belement a szemembe valami.-mondtam és magamra erőltettem egy mosolyt. Nem akartam, hogy lássa miatta sírtam, és hogy érdekel. Ha neki más kell akkor nem avatkozok bele. Barátok még lehetünk.
-Rendbe.-mondta, de látszott rajta, hogy nem nagyon veszi be a mesémet. Elengedte a karomat és én rögtön elindultam a bejárathoz. A suliban még bementem a mosdóba, hogy rendbe szedjem magam és utána elindultam az órára. Egész nap próbáltam a tananyagra figyelni, több, kevesebb sikerrel. Mikor vége lett az óráknak, mentünk a szokásos helyünkhöz, az ebédlőbe. Leültünk és most kivételesen nem Cameron mellé ültem le, hanem Lucas mellé. Ő is itt szokott ülni velünk, de még nem beszélgettünk, így idejét láttam annak, hogy elkezdjük.

-Szia, hogy vagy?-kérdeztem tőle. Eléggé meglepettnek tűnt, de azért válaszolt.
-Köszi,jól és te?-kérdezte udvariasan tőlem.
-Köszi én is.-mondtam és jobban szemügyre vettem. Kék szeme volt és eléggé kidolgozott volt a felső teste, mármint amennyit láttam a pólótól. Rövid barna haja volt és fel volt zselézve. Helyes volt, de nem az én esetem. A szemem sarkából Cameronra néztem aki eléggé mérgesen nézett Lucasra, és ezt nem értettem. Most mi baja van? Azt hittem van barátnője, akkor meg miért csinálja ezt? Nem értettem őt, de én nem akartam Lucastól semmit. Jófejnek látszott és beszélgetni kezdtünk. Cameronban csalódtam. Azt hittem, hogy ő más mint a többi, de ő is csak szédített. Túl teszem magam rajta és nem fogok vele foglalkozni. Lucassal jó elbeszélgettem, de csak mint barátra tekintettem rá, és látszott rajta, hogy ő sem akar többet és ennek örültem. Cameron mindvégig minket figyelt, és látszott rajta, hogy majd megőrül, de nem foglalkoztam vele.
-Cameron, kik is jönnek majd a nyári munkára?-kérdeztem tőle és elsorolta az asztalnál ülőket.
-Chris, én, Liam, Lucas és Emma akit tegnap mondtam, de ő nem ide jár suliba.-mondta és mikor kimondta Lucas nevét, felmordult egy kicsit és amikor Emma nevét mondta én rezzentem össze.

-Rendben, akkor velünk együtt,-mutattam rám meg Vanessára,-heten megyünk. Majd felhívom nagypapámat, hogy mikor indulhatunk. Jó bulinak ígérkezik.-néztem rá Lucasra, aki szintén bólogatott. Bulis srácnak néztem, így elhatároztam, hogy jól fogjuk érezni magunkat és nem érdekelnek a fiúk. Vanessa hazavitt, elköszöntem tőle és már rohantam is a telefonhoz. Tárcsáztam és a nagymamám vette fel.
-Szia, kicsim, hát hogy vannak a nagymama szeme fényei?-gondolt rám, Justinra és Lilyre.
-Köszi, nagyon jól vagyunk. Még Justin is, sőt ő nagyon is jól van.-mondtam neki. Justin már teljesen felépült a sérüléséből és mintha kicsrélték volna, és nem jó értelemben. Mindenkivel nagyon bunkó, és már el se visz a suliba minket, de megoldottuk.
-Örömmel hallom, és tudjátok már, hányan jösztök?-érdeklődött.
-Igen, négy fiú és három lány. Úgyhogy lesz segítség.-mondtam neki vigyorogva. De utána rögtön lefagyott az arcomról a mosoly. Nem tudtam, hogy fogok majd kijönni azzal az Emmával vagy hogy is hívják, de nem nagyon kedvelem. Igaz még nem találkoztam az "újdonsült barátnővel", de előre látom, nem fogok vele bájologni
-Rendben, akkor ha mindenkinek jó akkor, ahogy vége a sulinak, szerintem jöhettek is, hétfőn értetek megyünk egy jó nagy kocsival és elhozunk titeket ide. Itt fogtok aludni és ennivalót mindenkinek tudunk adni. És ha letelt a két hónap, megkapjátok a fizetéseteket.-mondta és én rögtön beleegyeztem. Elköszöntünk egymástól és már hívtam is Vanessát, hogy elmondjam a híreket.

Díj

1. Tedd ki a blogodra!
2. Írd ki a nevét annak, akitől kaptad!
3. Írd ki azt a 6-7 embert, akinek küldöd!
4. Válaszolj a kérdésekre!
Nagyon szépen köszönöm Szattinak, hogy rám gondolt :)

És kb. azoknak küldöm megint, akiket az előbb kiírtam :)

Mi a kedvenc...
-piád: gyümölcslevek
-kajád:sok van :D
-állatod:farkas, kutya, macska
-édesség:tejcsoki, chips :D
-zenei stílus:mindent szívesen hallgatok
-énekesed:nincs kedvenc
-énekesnőd: szintén
-színészed:az előbb leírtam :D
-színésznőd:ezt is
-együttesed:nincs
-blogod: mindenkit imádok, akinek olvasom a blogját :)
Puszi: Niki :)

Díj

1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket

Nagyon szépen köszönöm Szattinak, hogy rám gondolt :)

Kérdések: Kedvenc
...íróm: Stephenie Meyer, Claudia Gray, stb
...könyvem: Twilight Saga, Shiver, Evernight, Evermore, Pokoli báléjszakák, stb
...ételem: hát, nagyon sok van, nem tudok választani :D
...italom: gyümölcslé
...színem: sok van
...énekesem: sok van
...énekes nő: ebből is :D
...Eggyütes: nincs
...Dj: nincs
...színész/nő: Robert Pattinson, Nicole Kidman, Jessica Alba, stb.
...mozi film: Twilight, New Moon, Avatar, Villámtolvaj, stb.
...sorozat: Barátok közt :D
...dalom: rengeteg van, nem kezdem sorolni :D
...hangszerem: gitár, zongora
...Hónap: május
...nap: szombat
...évszak:tavasz, nyár
....napszak: éjszaka
...sport: hm... nem is tudom talán az úszás :D
...bloggerem: sok van és nem akarok kiemelni egyet mert szerintem mind nagyon jók!!!
...kommentelom: nekem mindenki nagyon fontos és örülök ha írnak, és próbálok rájuk válaszolni :)
...Kedven idézet: nah ebből rengeteg van és ha azt mindet leírnám.... :D

Nah és akiknek adom:
Csabi oldala: http://sunrisenapkelte.blogspot.com/
Szoffy oldala: http://lonelyfriendship.blogspot.com/
Brigi oldala: http://titkokarnyekaban.blogspot.com/
Nikki oldala: http://twilightsagafanfictions.blogspot.com

11. fejezet

Mikor elkészültem mindennel, egy másik takarót vettem elő, mert a másikat kimostam a sok vér miatt. Nem viszek magammal könyvet, úgyse tudnék olvasni. Izgatott voltam, hogy újra találkozhatok vele, olyan természetes volt, hogy találkozunk, mintha nem is farkas lenne. Elindultam az erdőbe és éreztem, hogy valaki figyel. Körbenéztem, de nem láttam senkit. Mikor a tisztásra vezető úton voltam, hirtelen meghallottam mellettem egy morgást. Odanéztem de csak egy bokor volt ott. Nem bírtam mozdulni a félelemtől, de aztán rászántam magam. Körbejártam a bokrot, de nem láttam semmit, nem volt ott senki. Egy kicsit megnyugodva indultam tovább. Mikor kiértem a tisztásra, rögtön a patakhoz mentem és leültem a takaróra. Körülnéztem és figyeltem a madarakat. Nagyon szép volt az idő és ezen nagyon csodálkoztam, olyan kiszámíthatatlan mostanában az időjárás. Tegnap mikor itt voltam, teljesen beborult minden és hideg is volt, most meg gyönyörű idő van. Csak néztem, ahogy a madarak csiripelnek és egyszer csak előttem repül el egy pillangó. Gyönyörű volt és aztán egyre több lett. Néztem még egy darabig a lepkéket, aztán megint meghallottam valamit egy bokor mögül. A pillangók szétrebbentek, és elrepültek. Odapillantottam és megint elfogott a félelem.
-Bárki is vagy, gyere elő.-mondtam és a végén elcsuklott a hangom. Rettegtem, hogy visszajön a farkas és megtámad, és akkor nem lesz senki aki megvédene tőle. Mocorgást hallottam és aztán kijött a farkasom. Nagy kő esett le a szívemről. Odajött hozzám és én megszidtam egy kicsit.
-Ugye tudod, hogy majdnem szívrohamot kaptam?-kérdeztem tőle. Ő csak bűnbánóan figyelt és nem mozdult. Nem lehetett rá sokáig haragudni, így megbocsátottam neki.
-Jól van, de többet ilyet ne csinálj.-mondtam neki aztán leültünk a takarómra. Odanyúltam a mellső lábáért, hogy megnézzem, milyen a sebe. Tátott szájjal néztem bele a szemébe. Nem volt rajta egy karcolás sem.
-Ez lehetetlen, ilyen hamar nem gyógyulhat meg egy ilyen mély seb, még a farkasoknál sem.-mondtam hitetlenkedve. A farkas csak aggódva pillantott rám és figyelte a reakciómat. Én csak némán figyeltem, aztán már nem foglalkoztam vele. Csak ültünk és egymást figyeltük, újra előjöttek a pillangók és én kinyújtottam az ujjam, hátha rászáll az egyik. Nem kellet sokáig várni rá, már ott is volt az ujjamon egy kék pillangó. Nagyon szép volt, és a farkas még mindig engem figyelt. Látta rajtam, hogy tetszik nekem és nagy örömmel bújt oda hozzám. A pillangó megijedt és elszállt. Én megsimogattam a fejét és látszott rajta, hogy tetszik neki. Eszembe jutott Cameron. Nagyon kedves fiú és helyes is. Elmosolyodtam és ezt a farkas észrevette és a szemembe nézett. Kíváncsiságot fedeztem fel a szemébe én megy egy nagyot sóhajtottam.
-A fiúk.-mondtam és ezzel a rövid szóval mindent elmondtam. Örömöt láttam a szemében és kíváncsiságot. Nem akartam róla beszélni, így folytattam a simogatást. Hirtelen megcsörrent a telefonom és átkoztam magam érte, hogy nem hagytam otthon. Felállt a takaróról a farkas és engem figyelt. Felvettem a telefont és meglepetésemre anya hívott.
-Szia, mi történt.-kérdeztem kíváncsian.
-szia semmi, csak majd gyere haza mert van egy meglepetésünk.-mondta izgatottan és én is az lettem.
-Nem is tudtam hogy otthon vagy.-mondtam csodálkozva, de mikor meghallottam a meglepetés szót már nem foglalkoztam ezzel.- Meglepetés? Milyen meglepetés?-kérdeztem és nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság.
-Ha hazajössz akkor megtudod.-mondta anya és én nem bírtam magammal.
-Rendben máris ott vagyok.-mondtam neki és már le is raktam a telefont. Izgatott lettem, mi az a meglepetés. ránéztem a farkasra és rögtön eltűnt a jókedvem. Ő szomorúan nézett rám.
-Még találkozunk, nem örökre megyek el.-mondtam neki és egy kicsit jobb kedve lett. Felálltam és még egyszer megsimogattam a fejét.-Nemsokára találkozunk.-mondtam neki és már el is indultam hazafelé. Még visszanéztem, de ő már nem volt ott. Furcsálltam, de nem foglalkoztam vele. Kiértem az erdőből és izgatottan mentem tovább haza. Már majdnem otthon voltam, mikor gyorsabban kezdtem el lépkedni. Mikor hazaértem, mosolyogva léptem be a konyhába. Nem volt ott senki, így elkezdtem keresgélni anyát. Fent voltam a szobámba , de ott se volt senki.
-Anya hol vagy?-kiabáltam.
-A nappaliba, gyere ide.-kaptam a választ és én izgatottan mentem le a lépcsőn. Mikor beértem a nappaliba tátott szájjal néztem a vendégeinket. Mindenki ott volt a családból és mosolyogva figyelték a reakciómat.
-Szia kicsikém, hogy van az én angyalkám?-jött oda hozzám a nagyi. Miután jól megölelgetett, oda jött a nagypapám is és ő is megölelt. Jó szorosan tartott én meg majdnem megfulladtam.
-Megfulladok!-mondtam neki és már el is engedett.-Hát ti meg hogy kerültök ide?-kérdeztem meglepetten tőlük.
-Hát már nem is örülsz nekünk?-kérdezte a nagyi.
-Dehogyisnem, csak kicsit meglepődtem. Nektek mindig örülök, főleg hogy olyan ritkán találkozunk.-mondtam nekik és odamentem megölelni őket. Alig akartam elengedni őket, de aztán leültünk beszélgetni.
-Meg akartuk látogatni a kisunokáinkat, vagyis már nagyokat és meglepetésnek szántuk.-mondta és én nagyon örültem nekik.
-Jaj de jó, nagyon megleptetek. És meddig maradtok?-érdeklődtem.
-Még ma visszamegyünk, nem maradhatnak étel nélkül az állatok.-mondta nagypapa és én elszomorodtam. A nagyszüleimnek volt egy farmjuk és ott rengeteg állatot gondoztak. Még kisebb koromban sok nyarat töltöttem ott, de mostanság már nem nagyon szoktunk menni. Városi lány vagyok, de mindig szívesen vagyok a nagyiéknál. Nagyon sok emlék fűződik ahhoz a helyhez, és a tóhoz ami ott van a közelben.
-Nagyon örülök nektek, és hogy megy a munka?-érdeklődtem.
-Hát nem megy valami jól, már mi is öregek vagyunk és fáradunk. Főleg hogy a klubot is be kellett zárni, mert nincs bevétel sem és a pincér nő is felmondott.-mondta szomorúan és mosolyogva folytatta.-De ha lenne valaki aki eljönne segíteni jó pénzért a nyárra, akkor lehet beindulna a hely is és sokkal többen járnának oda.-mondta mosolyogva és már értettem mire akar kilyukadni.
-Á értem, szóval kellene egy kis segítség és ránk gondoltál?-kérdeztem izgatottan.
-Igen és csak két hónapról lenne szó és kapnátok fizetést is és ha gondoljátok, hozhatjátok a barátaitokat, sok a munka és kellene a segítő kezek.-mondta és egyre jobban érdekelt a dolog.
-És ha már barátokról van szó, akkor hívhatod Cameront is, ő elég erősnek látszik.-mondta anya nagy vigyorral az arcán és én mérgesen néztem rá. Nagyon furcsa volt, hogy ő jutott rögtön eszébe, de nekem is tetszett az ötlet.
-Rendben, nagyon jól hangzik.-mondtam nagyiéknak. És nem csak Cameront akartam elhívni, hanem Vanessát, Christ és még pár embert. Jó bulinak ígérkezett és egyre izgatottabban vártam a nyarat. Még beszélgettünk egy kicsit erről, hogy mikor induljunk, meg hányan mehetünk, és azt mondták, hogy van sok hely így mehetünk amennyien csak akarunk. Nem maradtak sokáig, vissza kellet menniük és nekem is volt egy kevés tanulnivalóm. Miután elbúcsúztam tőlük, Justin elkezdett kiabálni. Lilyvel odamentünk anyáékhoz és veszekedtek.
-Te megőrültél, én nem megyek, van nekem jobb dolgom is.-mondta és én nagyon meglepődtem. Nem szokott így viselkedni, nagyon durva mostanában. Mindenkivel lekezelő.
-De miért nem? Jó buli lesz.-győzködte anya Justint.
-Nem, és ez a végleges döntésem.-fejezte be Justin és már mi se tehettünk semmit. Még befejeztem a tanulnivalóimat és este Vanessa felhívott, hogy már holnap jön suliba és eljön értem. Azt hittem, hogy egész héten beteg lesz, de örültem neki hogy jobban van. Este hamar elaludtam és mikor reggel felkeltem, nagyon izgatott voltam, és reméltem hogy a barátaim legalább eljönnek majd egy kis nyári munkára. Gyorsan megreggeliztem és már indultam is ki és Vanessa ott várt rám.
-Szia.-köszöntem neki, ő meg nagy vigyorral fogadott.
-Szia.-mondta és vártam hogy elinduljunk, de csak mosolyogva nézett rám. Én értetlenkedve néztem vissza rá, aztán megszólalt.-Azt csiripelték a madarak, hogy összejöttél Cameronnal.-mondta és még mindig vigyorgott, közben elindultunk a suliba.
-Melyik madár volt az? Összekötözöm a csőrét.-mondtam viccelődve aztán folytattam.-És egyáltalán nem jöttünk össze csak nagyon jó barátok vagyunk.-mondtam neki és már le akartam zárni a témát de még nem fejezte be.
-Á értem, nagyon jó barátok mi?-folytatta Vanessa és kezdett elegem lenni belőle.
-Igen, de csak ennyi, és nem akarok róla beszélni.-mondtam és pár perc múlva oda is értünk a suliba. Vanessa nem hozta szóba többet és hálás voltam neki ezért. Mikor kiszálltam a kocsiból megláttam Cameront, aki nagyon mosolygott valamin, mikor rám nézett. Én visszamosolyogtam, mikor észrevettem, hogy Vanessa mellettem áll és engem néz.Lefagyott az arcomról a mosoly és levettem a szememet Cameronról és közömbösen elindultam a terem felé. Vanessa csak mosolyogva jött utánam és egy nagy sóhaj közepette, megrázta a fejét. Nagyon lassan teltek az órák és nekem teljesen kiment a fejemből, hogy megkérdezzem őket a nyárról. Mikor elérkezett az ebédidő, mindenki leül az asztalhoz és elkezdtünk enni. Vanessa egész nap szomorú volt, így megkérdeztem tőle, mi a baja.
-Nem tudunk elmenni nyaralni, mert anya cége csődbe ment. Pedig nagyon vártam már.-mondta szomorúan.
-Az én szüleim se valami vastagok mostanság.-kapcsolódott be Chris is és ekkor elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy elmondjam nekik a tervem.
-Nekem volna erre egy megoldásom.-mondtam izgatottan és erre mindenki felfigyelt.

10. fejezet

Sziasztok :)
Mivel húsvét van ezért felrakok nektek egy új fejezetet:) Remélem örültök neki és remélem a lányoknak sok locsolkódojuk volt a fiúk meg sok csoki tojást szereztek :D :) nah akkor jöjjön a fejezet :) jó olvasást :)

Ott álltam lefagyva és nem bírtam mozdulni. A két farkas egymásra morgott, de nem mozdultak. Mindketten azt várták, hogy a másik támadjon először. Reszketett a lábam és csak a két farkasra tudtam koncentrálni. Nem voltam benne biztos, hogy megtudna védeni a farkasom, ha megtámadna a másik. És akkor a világos barna farkas megmozdult. Közeledett felém és ez még jobban fokozta a félelmemet. Én automatikusan hátráltam pár lépést, de nem bírtam elfutni, nem mertem. Már csak pár méterre volt tőlem, mikor felmordult és nekem ugrott. Szerencsére a farkasom még időben eléállt és nem tudott hozzám férkőzni. A farkasom nekiment és a világos szőrű farkas hátrált egy kicsit, de nem adta fel. Újra támadott és akkor már csak egy lépés választott el tőle, de a farkasom hátrébb tolt a fejével. Nekiment és ott harapta ahol tudta. Egy hangos vonyítás hagyta el a száját a világos farkasnak, és utána sántikálva hátrább lépett. A farkasom rámorgott. Nagyon rossz állapotban volt az a farkas aki megtámadott, de még egyszer megpróbálta. Megint egymásnak mentek és ekkor a mancsával meghúzta a farkasom melsőlábát. Hosszú és mély sebet hagyott rajta és elkezdett vérezni. Oda akartam menni hozzá, féltem, hogy mi lesz vele. Már elindultam, mikor észrevette ezt és rámorgott. Megálltam és nem mentem tovább. Mikor megnyugodott kissé visszafordult a másik farkashoz és megint rátámadott. Ezúttal ő karmolta meg és már alig állt a lábán. láttam rajta, hogy nagyon kimerült és megállt egy pillanatra. Rám nézett és dühöt fedeztem fel a szemeiben. Visszanézett a farkasomra, aztán egy hirtelen mozdulattal elfutott. Én némán álltam ott és nem mozdultam. Sokkosan ültem vissza a takaróra. A farkasom aki megmentett odajött hozzám és aggódva pillantott rám. Már kezdtem magamhoz térni és ránéztem. Szörnyű állapotban volt. A karján a sebből csak úgy ömlött a vér. Nem bírtam ránézni, szenvedett. Gyorsan rácsavartam a takarót amit hoztam magammal, hogy elállítsam a vérzést.
-Köszönöm, hogy megmentettél.-mondtam neki. Nagyon hálás voltam neki, hogy megmentett és már tudtam ki támadott rá Justinra. Nem értettem mi baja lehetett neki, hogy mivel dühíthettük fel ennyire, hogy megtámad minket. Levettem róla a takarót és láttam, hogy elállt a vérzés. Örültem neki. Megnéztem még, hogy van-e valahol még valamilyen sebe, de nem láttam rajta semmit. Kimerült volt és látszott rajta, hogy aggódik még valami miatt.
-Szerinted még visszajön?-kérdeztem tőle. Nem akartam még egyszer ezt átélni, mert nem bírtam volna ha baja esik. aggódó szemével rám nézett és felvonyított. Nem tudtam, hogy vissza jön-e még, de az biztos volt, hogy egy ideig nem látjuk ,mert neki is hatalmas sebei voltak. A farkas a fejét felém fordította és az ölembe helyezte. Hallottam, ahogy lélegzik és ez megnyugtatott. Hirtelen felemelte a fejét, mert érzett valamit a levegőben. Gyorsan felállt és figyelt. Én is körülnéztem, de nem láttam semmit. Hirtelen azt hittem, hogy visszajött a farkas, de ekkor elindult az erdő felé a farkasom. Én értetlenül néztem rá, mikor megállt és rám nézett. Bíztatóan nézett rám, mintha már nem lenne okom félni. Én bólintottam és ekkor elkezdett futni. Eltűnt az erdőben és én ott maradtam egyedül. Hirtelen nagy csend lett és már eléggé besötétedett. Felálltam és összepakoltam a véres takarót és a könyvemet. Elindultam hazafelé, de nagyon féltem, hogy visszajön a farkas, most hogy egyedül vagyok és megtámad. Hirtelen mozgolódást hallottam mellettem és megálltam. A szívem a torkomban dobogott és megremegtem. Nagyon féltem. Figyeltem, hogy hallok még valami zajt, de megint nagy lett a csend. Észbe kaptam és elkezdtem rohanni. Megsem álltam hazáig, annyira féltem és mikor megérkeztem a házhoz, megálltam. Kifújtam magam és mikor már egy kicsit megnyugodtam beléptem a házba. nem voltak otthon anyáék és én megnyugodtam. Nem akartam, hogy így lássanak és gyorsan felmentem a szobámba. Lezuhanyoztam és bebújtam az ágyba. Nagyon gyorsan elaludtam. Rém álmom volt. Nem emlékeztem rá de az éjszaka közepén sírva ébredtem fel. Nagy nehezen vissza tudtam aludni. Reggel nyűgösen kelltem, nagyon féltettem a farkasomat. Remélem hamar meggyógyul. Délután is ki akartam menni, hozzá, hogy megnézzem hogy van. Reggel megcsináltam a tennivalóimat és kicsit "nagyon" hamar végeztem így csak vártam Cameront. Sokáig vártam rá, de aztán befutott. Becsengetett és már be is szálltam a kocsiba.
-Szia, hogy vagy? Minden rendben?-kérdezte aggódva Cameron.
-Persze, miért ne lenne?-kérdeztem vissza.
-Hát nem tudom, csak úgy érdeklődtem.-mondta és már el is indultunk. Furcsa volt ez a kérdezgetés, de nem nagyon foglalkoztam vele, és hátradőltem az ülésen. Hamar beértünk a suliba mikor kiszálltam a kocsiból, megint udvarias volt és kisegített. Még volt öt percünk az óra kezdetéig és elindultunk az osztály termek felé. A két terem egymás mellett volt, így elkísért a bejáratig.
-Hát akkor óra után találkozunk.-mondta mosolyogva Cameron aztán egy puszit adott az arcomra. Bizsergett, de ez nagyon tetszett.
-Szia.-mondtam neki és vissza mosolyogtam. Bementem a terembe és egy unalmas óra vette kezdetét. Mikor szerencsére véget ért, boldogan mentem ki a teremből, hogy újra láthatom Cameront.
-Szia, milyen volt az órád?-kérdezte tőlem.
-Unalmas.-vágtam egy fintort és én is megkérdeztem tőle.-És neked?
-Nekem is.-mosolygott. Nem tudtam levenni a szemem róla, megbabonázott a mosolyával és a szemét még csak említeni sem merem. Nem is vettem észre, hogy mennyire megkedveltem, pedig mennyire nem akartam vele semmilyen kapcsolatot. Félreismertem őt. Kellemesen csalódtam benne. A nap folyamán mindig elkísért az órákra és utána mindig ott várt engem. Az utolsó óra volt és ő megint ott várt engem. Együtt mentünk be az ebédlőbe és mikor beléptünk, megfogta a kezemet. Felnéztem rá és csak mosolygott. Nem hittem el, de tetszett. Mikor leültünk a többiekhez, csak vigyorogtunk mint a vadalma és nem szóltunk semmit. Chris észrevette ezt és megszólalt.
-Nah mi van összejöttetek?-kérdezte tőlünk Chris. Egymásra néztünk Cameronnal és én még nem akartam ezt így kijelenteni, de alakult valami köztünk. Elmosolyodtam és Cameron válaszolt helyettem.
-Bármi megeshet.-mondta sejtetően Cameron és többet nem beszéltünk erről. Chrisnek nagyon hiányzott Vanessa, látszott rajta. Tegnap még felhívtam őt, hogy mi van vele, de rossz állapotban volt, hallatszott a hangján. Mikor megettük az ebédünket, elpakoltunk mindent és Cameron megfogta a kezemet és az asztalra tettük a kezünket. Ránéztem és hirtelen megláttam Cameron karján egy heget. Nem látszott mélynek a seb, de elég hosszú volt és már gyógyulóban volt. Érdekes, tegnap ezt még nem vettem észre és nem tegnap szerezhette.
-Mi történt a karoddal?-kérdeztem tőle. Nagyon kíváncsi voltam a válaszára. Chris és Cameron összenézett és utána válaszolt.
-Még múlt héten szereztem, elestem egy kőben és felhorzsoltam.-mondta Cameron és a reakciómat figyelte. Én elhittem neki és már nem kérdeztem semmit. Elindultunk Cameronnal kézen fogva a kocsijához.
-Nagyon rendes vagy hogy engem viszel-hozol a suliba.-mondtam neki őszintén, mert tényleg nagyon hálás voltam neki ezért. Nekem sajnos nincs kocsim, de talán kapok egyet a szüleimtől, hogy ne Justin vigyen mindig mindenhova.
-Ugyan, ez nekem nem fáradság, örömmel teszem.-mondta nekem és mosolygott. Mikor hazavitt, még nem szálltam ki a kocsiból.
-Bocsi, de most dolgom van így nem tudlak bekísérni.-mondta szomorúan.
-Rendben, nincs semmi baj.mondtam neki és még búcsúzóul adott két puszit. Nem siettük el a dolgokat és ez így volt jó. Kiszálltam és mikor beértem a házba már el is ment. Felmentem a szobámba és elkezdtem készülődni az erdőbe. Vártam már a farkasommal való találkozást.

9. fejezet

Mosolyogva nézett rám Cameron én meg nem hittem a szememnek. Nem hittem el, hogy Vanessa tényleg megtette, hogy idehívta.
-Szia, gondolom mondta Vanessa hogy nem tud elvinni, így én jöttem. Remélem nem probléma?-kérdezte. Én még mindig nem tértem magamhoz, de aztán válaszoltam.
-Nem, semmi baj.-mondtam neki és vagy fél percig csak egymást néztük, aztán Cameron szólalt meg.
-Akkor indulunk?-kérdezte tőlem és én gyorsan elkaptam a tekintetem róla aztán bólintottam. Becsuktam az ajtót, aztán már be is ültünk a kocsijába. Nagyon szép ezüst volt és belül nagyon tágas. Tetszett. Beültem az anyós ülésre és indultunk is. Nem szóltunk egymáshoz egy darabig, aztán Cameron szólalt meg először.
-Hogy van a tesód?-kérdezte.
-Jól van, sokat alszik mostanában, de jól van és gyógyul a sebe is.-mondtam neki.
-Hm... értem.-mondta elgondolkozva.
-És neked van testvéred?-kérdeztem udvariasan.
-Nem, én egyke vagyok, de a barátaim nekem olyanok mintha a testvéreim lennének.-mondta rám nézve, aztán az útra figyelt megint. Nem tudtam levenni róla a szememet. Rám nézett és elmosolyodott.
-Mi van? Van valami az arcomon?-kérdezte mosolyogva.
-Nem nem.-mondtam,zavarban voltam, aztán levettem róla a tekintetemet. Nem szóltunk egymáshoz többet és már meg is érkeztünk az iskola parkolójába. Gyorsan kiszállt és odajött, hogy kinyissa nekem az ajtót. Meglepődtem, hogy ilyen udvarias, nem gondoltam volna. Mikor kiszálltam, pont mellette álltam és véletlenül összeért egy pillanatra a kezünk. Kellemes bizsergést éreztem, aztán gyorsan elhúzódtam.
-Köszi, hogy elhoztál, de mennem kell órára.-mondtam neki és belenéztem a szemébe. Nem kellett volna. Megigéztek a szemei és megint nem tudtam gondolkodni. Gyorsan összeszedtem magam és elindultam.
-Nincs mit és délután itt várlak.-mondta nekem még utoljára. Beértem az osztály terembe és kezdetét vette az óra. Nem tudtam figyelni, állandóan Cameronon járt az eszem. Azok a szemek. Gyorsan megráztam a fejemet, hogy elfelejtsem, de nem segített. Véget ért az óra és már mentem is a következő órámra, mikor nekem jött valaki. Felnéztem és láttam hogy Johnny áll mellettem. Szikrázva pillantott rám, mintha haragudna rám. Nem értettem mi baja van velem, de meg se kérdezhettem, mert jött Chris és már el is tűnt onnan. Odajött hozzám és aggódva nézett rám.
-Jól vagy? Mit csinált veled?-kérdezte tőlem Chris és morogva pillantott Johnny után.
-Igen jól vagyok, csak majdnem fellökött. Nem tudom mi baja van velem.-mondtam őszintén neki.
-Semmi, ő ilyen, de ne foglalkozz vele.-mondta aztán már el is tűnt mellőlem. Nem értettem ezt az egészet, de már becsengettek és én is siettem a terem felé. Szerencsére még nem érkezett meg a tanár, így gyorsan leültem a helyemre és vártam hogy megérkezzen a töri tanárunk. Kicsit izgultam, a dolgozat miatt,amit még múlt órán írtunk, hogyan sikerült. Megérkezett a tanár és kiosztotta a dolgozatokat. Nekem ötös lett és ennek nagyon örültem, mert akkor év végén is megkapom az ötöst.
-Gratulálok Ashley, szép munka.-mondta elismerően a tanárnő.
-Köszönöm.-mondtam neki. Már végigvettük a könyvet, így nem volt mit tanulni. Megengedte a tanár, hogy beszélgessünk. De nekem nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni. Hamar vége lett az órának és kicsengettek. Kiléptem a teremből és Cameron várt rám az ajtó előtt.
-Szia, te mit keresel itt?-kérdeztem tőle.
-Szia, téged vártalak.-mondta mosolyogva.-És hallottam, hogy Johnny neked jött. Ugye nem esett bajod?-kérdezte aggódva. Furcsálltam, hogy ennyire agódnak értem, de csak nekem jött egy fiú, nem kell ennyire felfújni.
-Nem és köszi, hogy így aggódsz értem, de nem kell így felfújni ezt a dolgot.-mondtam neki.
-Jól van, csak tudni akartam, hogy jól vagy-e.-mondta őszintén.
-Igen jól vagyok és köszi, hogy így aggódtok értem.-mondtam neki. Tényleg rendes volt tőle és aranyos, hogy így aggódik értem.
-Rendben, akkor most megyek órára.-mondta aztán el is ment. Én is elindultam órára. A délelőtt többi része elég unalmasan és lassan telt. Végre elérkezett az ebédidő és egy kicsit izgultam, hogy most nincs itt Vanessa, akkor odaüljek Cameronékhoz vagy ne, de végül odamentem hozzájuk. Leültem Cameron mellé, és nagyon vigyorgott. Nem akartam tudni, hogy miért, de sejtettem hogy annak örül ennyire, hogy mellé ültem le. Nagyot sóhajtottam és elkezdtem enni az ebédemet. Már befejeztem, mikor leesett a szalvétám a földre. Fel akartam venni, de Cameron gyorsabb volt. Ideadta és összeért a kezünk. Megint azt a kellemes bizsergést éreztem az ujjaimon. Ideadta és én megköszöntem. Belenézett a szemembe. Chris morgására elkapta a tekintetét rólam és én is Chrisre néztem. Furcsa volt. Bejött Johnny és mindenki az asztalnál hirtelen olyan felszült lett. Fogalmam sem volt, miért ilyenek, de nem volt alkalmam megkérdezni, mert Cameron megszólalt.
-Ha megetted, akkor hazavinnélek.-mondta és én már el is pakoltam mindent, és felálltam.
-Rendben, akkor mehetünk is.-mondtam és ő is felállt. Elköszöntünk a többiektől és kimentünk a parkolóba. Beültem a kocsiba és már indultunk is. Kezdtem megkedvelni Cameront, aranyos volt és nagyon helyes is. Útközben rám pillantott néha és ilyenkor én is őt néztem. Egymásra mosolyogtunk. Nagyon hamar hazaértünk. Kiszálltam a kocsiból és ő is. Elkísért az ajtóig, és én már köszöntem volna el tőle, mikor felém hajolt és meg akart csókolni. Lassan közelített és én sem tiltakoztam. Hittem, hogy most vele más lesz és nem fog átverni, mint a többiek. Már majdnem megcsókoltt, de hirtelen anya lépett ki a házból és mi összerezzentünk. Gyorsan elhúzódtam tőle és kínosan anyára pillantottam.
-Jaj ne haragudjatok, csak nem tudtam, hogy te vagy itt a ház előtt. Már megyek is.-mondta és már be is ment a házba. Cameronra néztem. Zavarban voltunk mindketten.
-Hát akkor...-mondta Cameron.
-Hát akkor....-mondtam én is. Elnevettünk magunkat és adott egy puszit az arcomra. Kellemes bizsergést éreztem az arcomon.
-Akkor holnap reggel találkozunk.- mondta és elindult a kocsija felé. Elhajtott én meg mosolyogva mentem be a házba. Mennyire nem akartam vele lenni, de most már kedveltem. Lassan akartam haladni, nem akarok megint csalódni, de Cameron más volt. Ő nagyon kedves velem és mindig udvarias. Reméltem, hogy nem lesz csalódás a vége. A konyhába lépve anya szomorúan jött oda hozzám és megölelt.
-Jaj drágám, annyira sajnálom hogy megzavartalak titeket.-mondta bűnbánóan.
-Semmi baj anya.-mondtam neki és elengedett. Kikérdezett még róla, hogy mi van velünk, de azt mondtam neki, hogy nincs köztünk semmi.
-Kár pedig, nagyon helyes fiú-mondta anya.
-Igen, de nem akarok vele is úgy járni mint a többiekkel. Remélem vele más lesz. Még nem akarok vele komolyabban összejönni, de kedvelem őt.- mondtam neki őszintén. Mikor befejeztük a beszélgetést felmentem a szobámba, de nem volt kedvem tanulni. Ki akartam menni az erdőbe olvasni és hogy megnyugodjak kicsit, mert nagyon fel voltam pörögve. Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy az a farkas támadta volna meg Justint akivel találkoztam, de egy kicsit bennem volt a félelem. Látni akartam a tisztást, így összepakoltam a cuccomat és már el is indultam az erdő felé. Anyának azt mondtam, hogy Vanessát látogatom meg, mert ha tudta volna, hogy hova megyek, biztos nem engedett volna el a farkasok miatt. Pár perc múlva már az ösvényen voltam. Megérkeztem a tisztásra és megint elállt a lélegzetem. Nem tudtam megunni, annyira szép volt. Letettem a plédet a kis patak melletti fűre és reméltem, hogy megint eljön a farkas. Leültem és elővettem a könyvet. Még bele se kezdtem de már zörgést hallottam. Hátra fordultam és láttam, hogy a farkasom állt ott. Nem mozdultam, csak figyeltem ahogy lassan közelít felém. Már nem féltem. Ahogy megláttam, tudtam, hogy nem ő támadott rá Justinra. Lassan idejött mellém és lefeküdt a pokrócra. Megsimogattam a fejét és az orrával a könyvemre mutatott. Nem értettem mit akart, de aztán rájöttem. Megfogtam és megmutattam neki. Egy izgalmas könyv lehetett a tartalma szerint, amiben van szerelem is. Nagyon szerettem ezeket a könyveket és imádtam ezeket olvasni. Nagyon tetszettek benne, hogy olyan dolgok vannak benne, ami a valóságban nincsen és ezt el tudtam képzelni, bele tudtam élni magamat. Mindig is álmodozó típus voltam és mindig arról álmodtam, hogy egyszer velemi is történhetne ilyen dolgok, de ez a valóság, így ezek csak álmok maradnak. Kinyitottam a könyvet és elkezdtem olvasni. A farkas velem szemben feküdt a takarón és csak figyelt. Engem nézett, miközben én olvastam. Már vagy fél órája olvastam, mikor a farkasom felállt és hátat fordítva nekem támadó pozíciót vett fel, mintha engem védene valamitől. Nem értettem mi a baja lehet, és akkor előttem megmozdult a bokor. Felálltam és csak mozdulatlanul figyeltem. Még egyszer megmozdult a bokor és egy farkas jött ki onnan. Világos barna bundája volt, sokkal világosabb mint az farkasomnak. Szeme csak úgy szórta a szikrákat, mintha haragudna valamiért. Rám vicsorgott és a testtartása támadó volt. A szívem a torkomban dobogott és nem bírtam megmozdulni. Ez a farkas nem olyan volt mint az előttem álló. Nem értettem mi folyik itt, honnan kerül ide még egy farkas és miért akarják egymást megtámadni. A farkas rám nézett és mégjobban elkezdett vicsorítani. Már mindent értettem. Nem az előttem álló farkast akarja megtámadni, hanem engem.

8. fejezet

Direkt Vanessa felé fordultam, még véletlenül sem akartam Cameronhoz közel lenni. Vanessa Chrissel beszélgetett én meg belekezdtem az ebédembe. Nem néztem Cameronra, de éreztem magamon a tekintetét. Chrisre néztem aki meglepődött arcot vágott és rám nézett.
-Most mondta Vanessa, hogy mi történt a tesóddal. Jól van?-kérdezte tőlem Chris.
-Igen semmi baja, azt mondta az orvos, hogy egy farkas harapta meg a lábát, de nem komoly.-válaszoltam neki. Amikor kiejtettem a farkas szót megrándultam, nem szerettem volna ha az a farkas lett volna akivel találkoztam. Chris eltöprengett azon amit mondtam és Cameronra nézett.
-Egy farkas? És mit látott pontosan a bátyád?-kérdezte Cameron tőlem.
-Nem emlékszik semmire.-mondtam már felé fordulva. Elhatároztam, hogy nem leszek távolságtartó vele, hiszen nem csinált semmit és lehetünk barátok.
-És azóta jobban van?-kérdezett ismét Cameron. Furcsálltam, hogy ennyire érdeklődik a bátyám iránt de válaszoltam neki.
-Igen, azóta folyton alszik, de jobban van.-mondtam. Erre a kijelentésemre megint összenézett a két fiú és aggódó tekintettel néztek vissza rám.-Most mi van, valami rosszat mondtam?.kérdeztem tőlük. Nem értettem mi van velük.
-Nem, semmi baj.-mondták egy kicsit zaklatottan egyszerre. Nem foglalkoztam velük, mert Chris visszafordult Vanessához és én is folytattam az ebédemet. Eltelt pár perc, mikor Cameron és Chris megint egymásra néztek és utána az ajtó felé fordultak. Nem értettem ki van ott, így én is odafordultam. Egy csapat fiú jött be. Először nem ismertem fel őket, de utána beugrott. Ők Chrissék osztálytársai. Felismertem az egyik fiút, akit a kórházban láttam, de már nem volt az arcán a kötés. Furcsálltam, mert mikor tegnap láttam, akkor súlyosnak tűnt, de most csak kis rózsaszín csíkok vannak rajta.
-Hogy hívják azt a sebhelyes arcút?-kérdeztem Camerontól. Láthatólag örült neki, hogy tőle kérdezem.
-Johnnynak hívják. Nagyon bunkó mindenkivel, de ne is foglalkozz vele.-mondta és elkomorult az arca. Az asztalunknál mindenki őt nézte, de nem vette észre. leültek az asztalukhoz és Johhny rám nézett. Furcsálltam, mert vigyorgott. Mintha örült volna valaminek. Utána rávigyorgott Chrisre is és Cameronra is. Cameron nagyon feldühödött, de nem mozdult. Nem értettem mi ez az egész.
-Most mi van, mi a baj?-kérdeztem aggódva tőle.
-Semmi, már nem fontos.-mondta egy kicsit szomorkásan. Johhny visszafordult az asztalukhoz és már nem nézett ránk többet. A fiúk is visszafordultak.
-Nem haragusztok, ha mi most elmegyünk egy kicsit?-kérdezte tőlünk Cameron, de rám nézett.
-Nem, menjetek csak.-mondtam neki. Rám mosolygott, én meg vissza. Tudom hogy nem kellet volna, de volt valami a mosolyában, ami arra késztetett, hogy én is visszamosolyogjak. Felcsillogott a szeme, de Chris már húzta is maga után így elmentek. Ketten maradtunk az asztalnál Vanessával.
-Na mi van belezúgtál Cameronba?-kérdezte incselkedve Vanessa.
-Te meg miről beszélsz? nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk.-mondtam neki őszintén.
-Jah persze és akkor mi volt ez a mosolygás?-már nagyon feldühített és felálltam, hogy otthagyjam. Megfogta a kezem és visszarántott.
-Jól van bocsánat, én csak szeretném, ha összejönnétek. Olyan szép pár lennétek.-mondta bűnbánóan Vanessa.
-Tudom, hogy csak jót akarsz, de te is tudod, miért nem akarok összejönni senkivel. Barátok lehetünk csak Cameronnal.-mondtam neki.
-De azért megpróbálhatnád, nem fogsz belehalni.-bizonygatta a barátnőm.
-Nem tudom, egyelőre csak barátok lehetünk, és majd ha túl leszek mindenen akkor esetleg, de ez még nagyon messze van és nem is biztos, hogy tetszem neki.-válaszoltam.
-Te most viccelsz? Majd ki esik a szeme. Folyton téged néz és már randira is hívott.-mondta Vanessa.
-Jól van, de akkor is, most csak barátok lehetünk és ezzel a téma lezárva.-mondtam neki. Befejeztem még az ebédemet aztán indultunk a kocsijához. Kiértünk az udvarra mikor megláttuk Christ és Cameront beszélgetni. Cameron nagyon magyarázott valamit és nagyon aggódónak tűntek. Vanessa elkezdett integetni Chrisnek és mikor észrevették akkor rögtön abbahagyták a beszélgetést. Chris visszaintegetett és már külön is váltak Cameronnal. Mind a ketten idejöttek és Chris megcsókolta Vanessát. Cameron engem nézett. Megbabonáztak a szemei, nem tudtam róla levenni a szemem. Akaratlanul is rámosolyogtam és ő is vissza rám. Nagyon örültem, neki, de aztán észbe kaptam. Megfogtam Vanessa karját és elköszöntem a fiúktól. Vanessa is elköszönt tőlük és már be is szálltunk a kocsiba. Vanessa beindította a kocsit és már indultunk is. Még futólag odapillantottam Cameronra, aki szomorúan nézett rám. Nem akartam ezt, most reményt keltettem benne. De úgyse lenne velem boldog. Most nem tudnék egy fiút sem boldoggá tenni. Sok rossz tapasztalatom volt, és nem tudok most egy fiúban sem megbízni. Barátként tudok csak rá tekintetni. Ránéztem Vanessára aki kérdőn fordult felém. Nem válaszoltam, így megértette, hogy nem akarok róla beszélni. Megérkeztünk, elköszöntem Vanessától és már bent is voltam a házban. Délután nem csináltam semmi. Megtanultam mindent , így tv-ztem. Justinnál is voltam aki aludt, így nem zavartam. Estefelé megvacsoráztam és bebújtam az ágyba. Cameronra gondoltam, hogy milyen szép szemei vannak. Kivertem a fejemből ezeket a gondolatokat és behunytam a szemem. Nem aludtam el rögtön. Reggel megcsináltam a teendőimet és mikor már vettem volna fel a cipőmet megszólalt a telefonom. Vanessa volt az. Nem értettem miért hív, ha nemsokára idejön, de azért felvettem.
-Szia, bocsi de ma nem tudok suliba menni és szerintem a héten sem. Megfáztam és lázas is vagyok.-mondta náthásan. Hallatszott a hangán, hogy tényleg rosszul van.- Mivel nem tudlak elvinni a suliba ezért küldök neked egy meglepetést. És tényleg ne haragudj, de csak ő maradt.-mondta. Kezdtem sejteni kire gondol, de mire megszólalhattam volna, már el is köszönt és lerakta. Megszólalt a csengő és kinyitottam az ajtót. Leesett állal néztem rá.