30. fejezet

Nem tudtam, hogy hol keressem még. Azt mondta, hogy évek óta a családban van, akkor nem biztos, hogy nálam van. Akkor lehet, hogy anyáéknál van. Viszont nem tudok érte menni, csak úgy. Fel kell hívnom őket, de Cameronnak nem szabad megtudnia.
Már elég régóta bent vagyok, így elzártam a csapot, és felöltöztem. Kimentem és Cameron ott várt rám, ahogy hagytam. Rám mosolygott, én meg odaültem az ölébe.
-Hiányoztál.-mondta nekem, és én rámosolyogtam.
-Nekem is te.-mondtam neki és megcsókoltam. Hosszú csók volt és nagyon jó. Aztán mikor véget ért a csók, eltávolodtam tőle és a szemébe néztem.
-Ezt meg miért kaptam?-kérdezte mosolyogva.
-Mert szeretlek.-mondtam neki.
-Én is téged.-mondta és megcsókolt.

Nagyon boldog voltam. Annyira jó érzés volt, hogy valaki ennyire szeret engem és én is ugyanúgy szerethetem őt. Nem akartam hazudni neki a kőröl, de nem akartam, hogy baja essen neki és senki másnak miattam. Elintézem egyedül ezt a dolgot, és majd ha elment a vámpír, akkor elmondom nekik, és nem kell aggódniuk majd semmi miatt.
Nem tudok semmit a vámpírról, se a nevét, semmit. Azt se értem, hogy minek kell neki ez a kő. Abban biztos vagyok, hogy nagyon fontos lehet a számára, ha képes lenne emiatt megölni engem. Nem fogom engedni, hogy bárkit is bántson. Megkeresem a követ és odaadom neki.

Felálltam Cameron öléből és a telefonomért nyúltam.
-Kit akarsz felhívni?
-Hát csak anyáékat, tudni akarom mi van velük.-mondta mosolyogva.
-Értem, én addig elmegyek és hozok valamit inni. Lucas itt lesz az ajtónál, ha valami baj van, csak sikíts.-mondta nekem és adott a homlokomra egy puszit.
-Rendben, de nem lesz semmi baj.-mondtam neki.
Kiment a szobából és vártam egy fél percet, és utána rögtön anya telefonszámát tárcsáztam. Kicsöngött, és vártam. Aztán meghallottam az ismerős hangot.
-Szia kincsem, hogy vagy? Jól érzitek magatokat?-kérdezte rögtön anya.
-Igen, nagyon jó minden.-mondtam neki.
-Jaj de jó, akkor mindenki jól van igaz?-kérdezte aggódva.
-Igen, minden rendben van, csak szeretnék kérdezni valamit.-tértem rá rögtön a tárgyra.
-Persze kicsim, nyugodtan.-mondta és nagy csönd lett a vonal túlsó felén.
-Hát, azt szeretném megkérdezni, hogy van-e neked egy kék köved.-kérdeztem meg tőle?
-Milyen kőre gondolsz?-érdeklődött.
-Hát pontosan nem tudom, de szerintem nyaklánc, vagy gyűrű, vagy valami ilyesmi, csak kék kő.-mondtam neki. Hosszú csend volt, aztán valami zajt hallottam.
-Anya? Ott vagy?-kérdeztem mert nagy csend lett. Nem válaszolt senki, és kezdtem egyre jobban izgulni, míg végül megszólalt anya.
-Itt vagyok, csak megnéztem az ékszereim között, de nekem nincs kék kövem, nekem nem áll jól a kék.-mondta nekem és ezzel csak több aggodalom lett bennem.
-Rendben, semmi baj.-mondtam neki.
-De miért kérdezted?-kérdezte meg.
-Semmi, csak úgy szerettem volna egy kék nyakláncot és gondoltam neked hátha van és kölcsönkérném.-mondtam neki. Nem mondhattam el neki, hogy egy vámpír üldöz és meg akar ölni, ja és mindenek tetejébe farkas barátaim vannak, akiket nagyon szeretek, viszont nem csak ők vannak, és a másik falka meg akar ölni. nem mondhattam el neki semmit.
-Hát rendben, akkor majd veszek neked egyet.-mondta nekem.
-Annyira nem fontos, nem kell venni, de azért köszi.-mondtam neki mosolyogva.
-Rendben, de nekem most mennem kell dolgozni, majd még beszélünk.-mondta anya.
-Rendben, akkor szia.-mondtam neki.
-Szia kincsem, vigyázzatok magatokra és érezzétek jól magatokat.-mondta nekem.
-Rendben, és hiányzol.-mondtam neki, és tényleg nagyon hiányzott. Már annyira meg akartam ölelni, és hogy tudjam nincs semmi baj, de erre még várnunk kellet.
-Nekem is te. Szia.-mondta és ezzel le is tette a telefont.

Ahogy leraktam a telefont, belépett Cameron.
-Hogy vannak anyukádék?-kérdezte tőlem, közben lerakta a két innivalót az asztalra és leült mellém.
-Jól vannak, hiányzom nekik, és nekem is ők.-mondtam neki és ő átkarolt.
-Még van egy kis idő, de nemsokára láthatjátok egymást.-mondta.

Hamar eltelt ez a nap, itt voltunk a szobában egész nap és beszélgettünk. Közben hazajöttek a lányok is a sátorozásról, és elkezdte mesélni, hogy milyen élmények voltak.
-Legközelebb neked is jönnöd kell.-mondta Vanessa nekem.
-Rendben.-mondtam neki.
-De akkor már a fiúk is jönnek.-mondta vigyorogva Cameron.
Közben átjött a többi fiú is és így telt el a nap többi része.
Már beesteledett, így átmentünk a másik házba, hogy vacsorázzunk. Olyan szép volt ez az este. Cameron megfogta a kezemet, és így mentünk át a másik házba.
Leültünk az asztalhoz, és már Justin is ott volt. Eddig mindig olyan morcos volt, most meg mintha egy mosolyt láttam volna az arcán. Örültem, hogy most mindenki olyan boldog.

Nagyi kihozta a vacsit, és leült papa mellé. Egymásra mosolyogtak, olyan aranyosak voltak.Elkezdtem enni, és a többiek is. Rámosolyogtam Cameronra, és adott egy puszit az arcomra. Aztán ránéztem nagyira, és ekkor megpillantottam. Nagyi nyakában lógott egy kék kő, és bár nem tudtam biztosra, hogy ez az a kő, de valahogy éreztem, hogy megtaláltam azt amit kerestem. Megdöbbenve ültem ott, mikor Cameron a karomhoz ért.
-Tessék?-néztem rá ismét Cameronra.
-Minden rendben?-kérdezte aggódva Cameron.
-Persze, csak elbambultam kicsit.-mondtam neki.
Mikor mindenki megette a vacsorát, felálltunk az asztaltól és átmentünk a nappaliba. Én ott maradtam nagyinak segíteni.
-Kedves vagy hogy segítesz.-mondta nekem nagyi és adott egy puszit az arcomra.
-Ugyan már, nincs mit, ennyit csak megtehetek.-mondtam és én is adtam egy puszit az arcára.
Segítettem neki elmosogatni, és elpakoltuk az edényeket, aztán megkérdeztem tőle.
-Nagyi? Kérdezhetek valamit?-kérdeztem tőle.
-Persze bogaram, bármit.-mondta nekem.
-Honnan van ez a nyaklánc? Nagyon szép.-mondtam neki.
-Hát ez már nagyon rég a családunknál van. Ezt még a nagymamám adta nekem és neki is a nagymamája, és így tovább, öröklődött.-mondta nekem.
-Értem.-mondtam neki és elkezdtem gondolkozni. Nem vehetem el nagyitól csak úgy, nagyon sokat jelent neki.
-Tudod mit? Várni akartam a szülinapodig, de nem tudok.-mondta mosolyogva és közben kivette a nyakából a kék követ, és beletette a nyakamba.
-Ez nekem adod? De hát, ez a tiéd.-mondtam neki megdöbbenve.
-Most már a tiéd. Én is a nagymamámtól kaptam és most ez a tiéd. Majd te is add tovább a lányodnak, vagy az undokádnak.-mondta nekem.
-Jaj nagyi, köszönöm szépen.-mondtam meghatódottan és a nyakába borultam.
-Nincs mit, kis szívem.És vigyázz nagyon rá.-ölelt meg ő is.
-Rendben.-mondtam neki, és elengedtük egymást. nagyi még elpakolta azt a pár edényt, ami még maradt közben mesélni kezdett.
-Tudod, még a nagymamám mesélte, hogy ennek a kőnek nagy ereje van. Nagyon régen éltek vámpírok, és úgy tartották a legendák, hogy ez az egytelen dolog ami meg tudja ölni őket. Nagy ereje van és a vámpírok féltek tőle. Aztán egyszer csak egy vámpír megölt álmában egy asszonyt és elpusztította a követ. Nagyon kevés maradt belőle. Ilyen kő ez is, és így öröklődött sok éven át. De ma már nem léteznek vámpírok és ez is csak egy legenda volt, amit még a nagymamám mesélt kiskoromban.-mondta mosolyogva, de én egyáltalán nem mosolyogtam.
Most már értettem mindent, hogy miért akarja ennyire megszerezni ezt a követ a vámpír.