23. fejezet

Mikor pont mentem volna ki a konyhából beleütköztem Cameronba. Ő elmosolyodott, de én csak mentem tovább. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ő farkas, Ez teljes képtelenség. Senki se mondta el nekem, még Vanessa és Lucas sem. Lucas is már szinte a legjobb fiú barátom volt. Nem tudtam elhinni, hogy ő sem mondta el nekem. Elhessegettem ezeket a gondolatokat és elmentem az étterembe. Nem volt még ott senki, így leültem az egyik falhoz. Beindítottam a zenegépet, de most valami lassú számot akartam. Nem volt hangulatom a gyorshoz. Már a szám felén túl volt, és akkor hirtelen Cameron viharzott be. Kikapcsolta a zenegépet és felállított a földről, miközben megfogta a kezemet.

-Mi van? Mit akarsz?-kérdeztem értetlenül.
-Meg kell bocsátanod, én nem bírom ezt hogy haragszol rám.-mondta és belenézett a szemembe.
-Még most sem hiszem el hogy farkas vagy.-mondtam csak magamnak, olyan hihetetlen ez az egész.
-Ha szeretnéd megmutatom.-mondta még mindig rabul ejtve a tekintetemet és elmosolyodott.
-Nem nem azt felejtsd el. Nem szeretném látni se a farkast és téged sem.-mondtam és kihúztam a kezemet az övéből.
-Nagyon sajnálom hogy megbántottalak, de nem tehettem mást.-mondta és lehajtotta a fejét.
-Jó de most már nem tudok benned megbízni. Nem értem miért nem mondtad el hamarabb.-mondtam neki.
-Mert meg akartalak védeni.-mondta nekem.
-És úgy nem lehetett volna, ha én tudom?-néztem rá, de a válaszát már nem vártam meg. Kiszaladtam az étteremből és az erdőig futottam. Ott megálltam és sétálva mentem tovább.

Egészen a tavamhoz mentem és ott leültem a kövemre. Legördült egy könnycsepp az arcomról, de próbáltam visszatartani. Ha ennyire fontos lennék Cameronnak akkor elmondta volna nekem és nem csak most mikor meghallottam az Emmával való beszélgetésüket. Belemerültem a gondolataimba, de rögtön kizökkentett egy ág reccsenése. Rögtön felpattantam, de nem ijedtem meg. Még nem láttam ki van ott, de tudtam hogy Cameron lesz az és jönne bocsánatot kérni.
-Nem érdekelsz Cameron, mondtam, hogy ez most nagyon sok nekem.-mondtam és legördült még egy könnycsepp az arcomon. Már nem bírtam elviselni. Vártam, hogy kijöjjön a bokor mögül és mikor láttam, hogy megint megmozdul kiugrott egy farkas. Nem Cameron volt az. A szívem a torkomban volt, és nagyon gyorsan kapkodtam a levegőt. Sikítani próbáltam, de alig jött ki hang a torkomon. A lábam remegett, és majdnem elájultam, mikor ő csak nyugodtan állt ott előttem.

-Te.. te ki vagy?-kérdeztem tőle, mert biztos voltam benne, hogy nem csak egy farkas. Annál sokkal több. Nem mozdult. Csak állt ott és nézett.






Cameron szemszöge

Mikor Ashley kiviharzott, én ott maradtam egyedül az étteremben. Nem volt ott senki így leültem az egyik székre. Annyira utáltam most magamat, hogy nem mondtam el hamarabb, de nem tehettem mást. Csak őt védtem, de ő nem hiszi el. Azt hiszi, hogy direkt hagytuk ki mindenből, és hogy becsaptam. Igaza volt. Nem mondtam el neki és úgy voltam vele farkas alakban. Ő nem is sejtett semmit, és én átvertem. Rossz érzés volt, hogy haragudott rám és ki akartam engesztelni.

Hirtelen Emma lépett be az ajtón, de én tudtam, hogy jön.
-Szia.-mondta nekem és leült a mellettem lévő székre.
-Szia.-mondtam én is de nem voltam most valami jókedvű.
-Beszéltetek?-kérdezte Emma.
-Igen, beszéltünk.-mondtam.
-Látszik rajtad.-mondta.
-Köszi.-mondtam Emmának és ránéztem.
-Majd megnyukszik. Még időre van szüksége, ezt nem lehet ilyen gyorsan feldolgozni.-mondta és én megértettem.
-Tudom és igazad van, de annyira fáj. Tudod mit érzek iránta és most gyűlölöm magamat, hogy becsaptam.-magyaráztam neki.
-Tudom de nem mondhattad el hamarabb neki. Ezt neki is meg kell értenie.-mondta.
-Igen, de... remélem megbocsájt.-mondtam neki.
-Egészen biztosan. csak időre van szüksége.-mondta bátorítóan és megfogta a kezemet.
-Köszi, hogy így kiállsz mellettem.
-Jaj ugyan már ez a legkevesebb. Azt szeretném ha boldog lennél. És ha ehhez Ashley kell akkor segítek ahogy csak tudok.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm.-mondtam neki és erre beléptek a többiek is.

-Sziasztok, ti meg mit csináltok itt?-kérdezte Vanessa.
-Semmit, csak beszélgettünk.-mondtam neki. Vanessa közelebb jött és leült mellénk.
-Beszéltél Ashleyvel?-kérdezte tőlem Vanessa.
-Igen beszéltem vele, de még mindig mérges.-mondtam szomorúan.
-És most hol van?-nézett körül az étteremben, mert sehol nem látta.
-Elment kiszellőztetni a fejét.-mondtam neki és tudtam, hogy az erdőbe ment, de nem akartam utána menni. csak mindent összezavarnék, és jobb ha ezt magában rendezi le és feldolgozza ezt az egész farkas ügyet. Megérkezett Chris is és már rögtön idejött mellém. Látta rajtam, hogy mi történt és csak rátette a kezét a vállamra és leült mellém, nem kérdezett semmit.
-Annyira sajnálom szegényt, rázúdítottunk most mindent és még a tesója is itt van. Nem tudom mi kesz ha Justin is végleg farkas lesz.-mondta Vanessa.
-Én mindentől megvédem majd, Johhnytól is.-mondtam.
-Nyugi, mi is itt vagyunk.-mondta vigyorogva Chris.-Minket ki ne hagyj ebből.-mondta.
-Rendben ehhez ti is kellettek.-mondtam már én is vigyorogva.

-És velem mi lesz?-kérdezte Vanessa.
-Nah nem ez neked túl veszélyes. Nem engedem hogy bármi bajod essen.-mondta nagyon komolyan Chris.
-Nah persze engem minden jóból kihagytok.-mondta megsértődve.
-Jajj, csak nem szeretném ha bajod esne.-ölelte át Chris.
-Nah persze, mi bajom eshetne melletted?-kérdezte már mosolyogva Christől és ő is viszonozta az ölelést.
-Hát semmi, de akkor sem, ez túl veszélyes.
-Rendben, megértettem.-mondta beletörődve Vanessa.

-Hát, remélem Justin szereti annyira a testvérét, hogy nem bántja.-mondta Chris nekünk.
-Persze, hisz testvérek. Szerintem nem lenne rá képes, de azért legyünk óvatosak.-mondtam nekik és mindenki bólintott.
-Nah és mikor kezdjük a munkát?-kérdezte Emma.
-Hát Ashley még nem ért vissza, de szerintem nélküle is elkezdhetjük.-mondta Vanessa.
-Rendben, mi is menjünk fiúk, mert kikapunk Ashley nagymamájától.-mondta vigyorogva Chris.
-Rendben, remélem Ashley is hamar visszajön.-mondtam csak magamnak.
-Persze, biztos csak elment sétálni, nemsokára itt lesz.-mondta bíztatóan nekem Chris.
-Rendben, akkor munkára fel.-mondtam mosolyogva és ki is mentünk az étteremből.