8. fejezet

Direkt Vanessa felé fordultam, még véletlenül sem akartam Cameronhoz közel lenni. Vanessa Chrissel beszélgetett én meg belekezdtem az ebédembe. Nem néztem Cameronra, de éreztem magamon a tekintetét. Chrisre néztem aki meglepődött arcot vágott és rám nézett.
-Most mondta Vanessa, hogy mi történt a tesóddal. Jól van?-kérdezte tőlem Chris.
-Igen semmi baja, azt mondta az orvos, hogy egy farkas harapta meg a lábát, de nem komoly.-válaszoltam neki. Amikor kiejtettem a farkas szót megrándultam, nem szerettem volna ha az a farkas lett volna akivel találkoztam. Chris eltöprengett azon amit mondtam és Cameronra nézett.
-Egy farkas? És mit látott pontosan a bátyád?-kérdezte Cameron tőlem.
-Nem emlékszik semmire.-mondtam már felé fordulva. Elhatároztam, hogy nem leszek távolságtartó vele, hiszen nem csinált semmit és lehetünk barátok.
-És azóta jobban van?-kérdezett ismét Cameron. Furcsálltam, hogy ennyire érdeklődik a bátyám iránt de válaszoltam neki.
-Igen, azóta folyton alszik, de jobban van.-mondtam. Erre a kijelentésemre megint összenézett a két fiú és aggódó tekintettel néztek vissza rám.-Most mi van, valami rosszat mondtam?.kérdeztem tőlük. Nem értettem mi van velük.
-Nem, semmi baj.-mondták egy kicsit zaklatottan egyszerre. Nem foglalkoztam velük, mert Chris visszafordult Vanessához és én is folytattam az ebédemet. Eltelt pár perc, mikor Cameron és Chris megint egymásra néztek és utána az ajtó felé fordultak. Nem értettem ki van ott, így én is odafordultam. Egy csapat fiú jött be. Először nem ismertem fel őket, de utána beugrott. Ők Chrissék osztálytársai. Felismertem az egyik fiút, akit a kórházban láttam, de már nem volt az arcán a kötés. Furcsálltam, mert mikor tegnap láttam, akkor súlyosnak tűnt, de most csak kis rózsaszín csíkok vannak rajta.
-Hogy hívják azt a sebhelyes arcút?-kérdeztem Camerontól. Láthatólag örült neki, hogy tőle kérdezem.
-Johnnynak hívják. Nagyon bunkó mindenkivel, de ne is foglalkozz vele.-mondta és elkomorult az arca. Az asztalunknál mindenki őt nézte, de nem vette észre. leültek az asztalukhoz és Johhny rám nézett. Furcsálltam, mert vigyorgott. Mintha örült volna valaminek. Utána rávigyorgott Chrisre is és Cameronra is. Cameron nagyon feldühödött, de nem mozdult. Nem értettem mi ez az egész.
-Most mi van, mi a baj?-kérdeztem aggódva tőle.
-Semmi, már nem fontos.-mondta egy kicsit szomorkásan. Johhny visszafordult az asztalukhoz és már nem nézett ránk többet. A fiúk is visszafordultak.
-Nem haragusztok, ha mi most elmegyünk egy kicsit?-kérdezte tőlünk Cameron, de rám nézett.
-Nem, menjetek csak.-mondtam neki. Rám mosolygott, én meg vissza. Tudom hogy nem kellet volna, de volt valami a mosolyában, ami arra késztetett, hogy én is visszamosolyogjak. Felcsillogott a szeme, de Chris már húzta is maga után így elmentek. Ketten maradtunk az asztalnál Vanessával.
-Na mi van belezúgtál Cameronba?-kérdezte incselkedve Vanessa.
-Te meg miről beszélsz? nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk.-mondtam neki őszintén.
-Jah persze és akkor mi volt ez a mosolygás?-már nagyon feldühített és felálltam, hogy otthagyjam. Megfogta a kezem és visszarántott.
-Jól van bocsánat, én csak szeretném, ha összejönnétek. Olyan szép pár lennétek.-mondta bűnbánóan Vanessa.
-Tudom, hogy csak jót akarsz, de te is tudod, miért nem akarok összejönni senkivel. Barátok lehetünk csak Cameronnal.-mondtam neki.
-De azért megpróbálhatnád, nem fogsz belehalni.-bizonygatta a barátnőm.
-Nem tudom, egyelőre csak barátok lehetünk, és majd ha túl leszek mindenen akkor esetleg, de ez még nagyon messze van és nem is biztos, hogy tetszem neki.-válaszoltam.
-Te most viccelsz? Majd ki esik a szeme. Folyton téged néz és már randira is hívott.-mondta Vanessa.
-Jól van, de akkor is, most csak barátok lehetünk és ezzel a téma lezárva.-mondtam neki. Befejeztem még az ebédemet aztán indultunk a kocsijához. Kiértünk az udvarra mikor megláttuk Christ és Cameront beszélgetni. Cameron nagyon magyarázott valamit és nagyon aggódónak tűntek. Vanessa elkezdett integetni Chrisnek és mikor észrevették akkor rögtön abbahagyták a beszélgetést. Chris visszaintegetett és már külön is váltak Cameronnal. Mind a ketten idejöttek és Chris megcsókolta Vanessát. Cameron engem nézett. Megbabonáztak a szemei, nem tudtam róla levenni a szemem. Akaratlanul is rámosolyogtam és ő is vissza rám. Nagyon örültem, neki, de aztán észbe kaptam. Megfogtam Vanessa karját és elköszöntem a fiúktól. Vanessa is elköszönt tőlük és már be is szálltunk a kocsiba. Vanessa beindította a kocsit és már indultunk is. Még futólag odapillantottam Cameronra, aki szomorúan nézett rám. Nem akartam ezt, most reményt keltettem benne. De úgyse lenne velem boldog. Most nem tudnék egy fiút sem boldoggá tenni. Sok rossz tapasztalatom volt, és nem tudok most egy fiúban sem megbízni. Barátként tudok csak rá tekintetni. Ránéztem Vanessára aki kérdőn fordult felém. Nem válaszoltam, így megértette, hogy nem akarok róla beszélni. Megérkeztünk, elköszöntem Vanessától és már bent is voltam a házban. Délután nem csináltam semmi. Megtanultam mindent , így tv-ztem. Justinnál is voltam aki aludt, így nem zavartam. Estefelé megvacsoráztam és bebújtam az ágyba. Cameronra gondoltam, hogy milyen szép szemei vannak. Kivertem a fejemből ezeket a gondolatokat és behunytam a szemem. Nem aludtam el rögtön. Reggel megcsináltam a teendőimet és mikor már vettem volna fel a cipőmet megszólalt a telefonom. Vanessa volt az. Nem értettem miért hív, ha nemsokára idejön, de azért felvettem.
-Szia, bocsi de ma nem tudok suliba menni és szerintem a héten sem. Megfáztam és lázas is vagyok.-mondta náthásan. Hallatszott a hangán, hogy tényleg rosszul van.- Mivel nem tudlak elvinni a suliba ezért küldök neked egy meglepetést. És tényleg ne haragudj, de csak ő maradt.-mondta. Kezdtem sejteni kire gondol, de mire megszólalhattam volna, már el is köszönt és lerakta. Megszólalt a csengő és kinyitottam az ajtót. Leesett állal néztem rá.