9. fejezet

Mosolyogva nézett rám Cameron én meg nem hittem a szememnek. Nem hittem el, hogy Vanessa tényleg megtette, hogy idehívta.
-Szia, gondolom mondta Vanessa hogy nem tud elvinni, így én jöttem. Remélem nem probléma?-kérdezte. Én még mindig nem tértem magamhoz, de aztán válaszoltam.
-Nem, semmi baj.-mondtam neki és vagy fél percig csak egymást néztük, aztán Cameron szólalt meg.
-Akkor indulunk?-kérdezte tőlem és én gyorsan elkaptam a tekintetem róla aztán bólintottam. Becsuktam az ajtót, aztán már be is ültünk a kocsijába. Nagyon szép ezüst volt és belül nagyon tágas. Tetszett. Beültem az anyós ülésre és indultunk is. Nem szóltunk egymáshoz egy darabig, aztán Cameron szólalt meg először.
-Hogy van a tesód?-kérdezte.
-Jól van, sokat alszik mostanában, de jól van és gyógyul a sebe is.-mondtam neki.
-Hm... értem.-mondta elgondolkozva.
-És neked van testvéred?-kérdeztem udvariasan.
-Nem, én egyke vagyok, de a barátaim nekem olyanok mintha a testvéreim lennének.-mondta rám nézve, aztán az útra figyelt megint. Nem tudtam levenni róla a szememet. Rám nézett és elmosolyodott.
-Mi van? Van valami az arcomon?-kérdezte mosolyogva.
-Nem nem.-mondtam,zavarban voltam, aztán levettem róla a tekintetemet. Nem szóltunk egymáshoz többet és már meg is érkeztünk az iskola parkolójába. Gyorsan kiszállt és odajött, hogy kinyissa nekem az ajtót. Meglepődtem, hogy ilyen udvarias, nem gondoltam volna. Mikor kiszálltam, pont mellette álltam és véletlenül összeért egy pillanatra a kezünk. Kellemes bizsergést éreztem, aztán gyorsan elhúzódtam.
-Köszi, hogy elhoztál, de mennem kell órára.-mondtam neki és belenéztem a szemébe. Nem kellett volna. Megigéztek a szemei és megint nem tudtam gondolkodni. Gyorsan összeszedtem magam és elindultam.
-Nincs mit és délután itt várlak.-mondta nekem még utoljára. Beértem az osztály terembe és kezdetét vette az óra. Nem tudtam figyelni, állandóan Cameronon járt az eszem. Azok a szemek. Gyorsan megráztam a fejemet, hogy elfelejtsem, de nem segített. Véget ért az óra és már mentem is a következő órámra, mikor nekem jött valaki. Felnéztem és láttam hogy Johnny áll mellettem. Szikrázva pillantott rám, mintha haragudna rám. Nem értettem mi baja van velem, de meg se kérdezhettem, mert jött Chris és már el is tűnt onnan. Odajött hozzám és aggódva nézett rám.
-Jól vagy? Mit csinált veled?-kérdezte tőlem Chris és morogva pillantott Johnny után.
-Igen jól vagyok, csak majdnem fellökött. Nem tudom mi baja van velem.-mondtam őszintén neki.
-Semmi, ő ilyen, de ne foglalkozz vele.-mondta aztán már el is tűnt mellőlem. Nem értettem ezt az egészet, de már becsengettek és én is siettem a terem felé. Szerencsére még nem érkezett meg a tanár, így gyorsan leültem a helyemre és vártam hogy megérkezzen a töri tanárunk. Kicsit izgultam, a dolgozat miatt,amit még múlt órán írtunk, hogyan sikerült. Megérkezett a tanár és kiosztotta a dolgozatokat. Nekem ötös lett és ennek nagyon örültem, mert akkor év végén is megkapom az ötöst.
-Gratulálok Ashley, szép munka.-mondta elismerően a tanárnő.
-Köszönöm.-mondtam neki. Már végigvettük a könyvet, így nem volt mit tanulni. Megengedte a tanár, hogy beszélgessünk. De nekem nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni. Hamar vége lett az órának és kicsengettek. Kiléptem a teremből és Cameron várt rám az ajtó előtt.
-Szia, te mit keresel itt?-kérdeztem tőle.
-Szia, téged vártalak.-mondta mosolyogva.-És hallottam, hogy Johnny neked jött. Ugye nem esett bajod?-kérdezte aggódva. Furcsálltam, hogy ennyire agódnak értem, de csak nekem jött egy fiú, nem kell ennyire felfújni.
-Nem és köszi, hogy így aggódsz értem, de nem kell így felfújni ezt a dolgot.-mondtam neki.
-Jól van, csak tudni akartam, hogy jól vagy-e.-mondta őszintén.
-Igen jól vagyok és köszi, hogy így aggódtok értem.-mondtam neki. Tényleg rendes volt tőle és aranyos, hogy így aggódik értem.
-Rendben, akkor most megyek órára.-mondta aztán el is ment. Én is elindultam órára. A délelőtt többi része elég unalmasan és lassan telt. Végre elérkezett az ebédidő és egy kicsit izgultam, hogy most nincs itt Vanessa, akkor odaüljek Cameronékhoz vagy ne, de végül odamentem hozzájuk. Leültem Cameron mellé, és nagyon vigyorgott. Nem akartam tudni, hogy miért, de sejtettem hogy annak örül ennyire, hogy mellé ültem le. Nagyot sóhajtottam és elkezdtem enni az ebédemet. Már befejeztem, mikor leesett a szalvétám a földre. Fel akartam venni, de Cameron gyorsabb volt. Ideadta és összeért a kezünk. Megint azt a kellemes bizsergést éreztem az ujjaimon. Ideadta és én megköszöntem. Belenézett a szemembe. Chris morgására elkapta a tekintetét rólam és én is Chrisre néztem. Furcsa volt. Bejött Johnny és mindenki az asztalnál hirtelen olyan felszült lett. Fogalmam sem volt, miért ilyenek, de nem volt alkalmam megkérdezni, mert Cameron megszólalt.
-Ha megetted, akkor hazavinnélek.-mondta és én már el is pakoltam mindent, és felálltam.
-Rendben, akkor mehetünk is.-mondtam és ő is felállt. Elköszöntünk a többiektől és kimentünk a parkolóba. Beültem a kocsiba és már indultunk is. Kezdtem megkedvelni Cameront, aranyos volt és nagyon helyes is. Útközben rám pillantott néha és ilyenkor én is őt néztem. Egymásra mosolyogtunk. Nagyon hamar hazaértünk. Kiszálltam a kocsiból és ő is. Elkísért az ajtóig, és én már köszöntem volna el tőle, mikor felém hajolt és meg akart csókolni. Lassan közelített és én sem tiltakoztam. Hittem, hogy most vele más lesz és nem fog átverni, mint a többiek. Már majdnem megcsókoltt, de hirtelen anya lépett ki a házból és mi összerezzentünk. Gyorsan elhúzódtam tőle és kínosan anyára pillantottam.
-Jaj ne haragudjatok, csak nem tudtam, hogy te vagy itt a ház előtt. Már megyek is.-mondta és már be is ment a házba. Cameronra néztem. Zavarban voltunk mindketten.
-Hát akkor...-mondta Cameron.
-Hát akkor....-mondtam én is. Elnevettünk magunkat és adott egy puszit az arcomra. Kellemes bizsergést éreztem az arcomon.
-Akkor holnap reggel találkozunk.- mondta és elindult a kocsija felé. Elhajtott én meg mosolyogva mentem be a házba. Mennyire nem akartam vele lenni, de most már kedveltem. Lassan akartam haladni, nem akarok megint csalódni, de Cameron más volt. Ő nagyon kedves velem és mindig udvarias. Reméltem, hogy nem lesz csalódás a vége. A konyhába lépve anya szomorúan jött oda hozzám és megölelt.
-Jaj drágám, annyira sajnálom hogy megzavartalak titeket.-mondta bűnbánóan.
-Semmi baj anya.-mondtam neki és elengedett. Kikérdezett még róla, hogy mi van velünk, de azt mondtam neki, hogy nincs köztünk semmi.
-Kár pedig, nagyon helyes fiú-mondta anya.
-Igen, de nem akarok vele is úgy járni mint a többiekkel. Remélem vele más lesz. Még nem akarok vele komolyabban összejönni, de kedvelem őt.- mondtam neki őszintén. Mikor befejeztük a beszélgetést felmentem a szobámba, de nem volt kedvem tanulni. Ki akartam menni az erdőbe olvasni és hogy megnyugodjak kicsit, mert nagyon fel voltam pörögve. Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy az a farkas támadta volna meg Justint akivel találkoztam, de egy kicsit bennem volt a félelem. Látni akartam a tisztást, így összepakoltam a cuccomat és már el is indultam az erdő felé. Anyának azt mondtam, hogy Vanessát látogatom meg, mert ha tudta volna, hogy hova megyek, biztos nem engedett volna el a farkasok miatt. Pár perc múlva már az ösvényen voltam. Megérkeztem a tisztásra és megint elállt a lélegzetem. Nem tudtam megunni, annyira szép volt. Letettem a plédet a kis patak melletti fűre és reméltem, hogy megint eljön a farkas. Leültem és elővettem a könyvet. Még bele se kezdtem de már zörgést hallottam. Hátra fordultam és láttam, hogy a farkasom állt ott. Nem mozdultam, csak figyeltem ahogy lassan közelít felém. Már nem féltem. Ahogy megláttam, tudtam, hogy nem ő támadott rá Justinra. Lassan idejött mellém és lefeküdt a pokrócra. Megsimogattam a fejét és az orrával a könyvemre mutatott. Nem értettem mit akart, de aztán rájöttem. Megfogtam és megmutattam neki. Egy izgalmas könyv lehetett a tartalma szerint, amiben van szerelem is. Nagyon szerettem ezeket a könyveket és imádtam ezeket olvasni. Nagyon tetszettek benne, hogy olyan dolgok vannak benne, ami a valóságban nincsen és ezt el tudtam képzelni, bele tudtam élni magamat. Mindig is álmodozó típus voltam és mindig arról álmodtam, hogy egyszer velemi is történhetne ilyen dolgok, de ez a valóság, így ezek csak álmok maradnak. Kinyitottam a könyvet és elkezdtem olvasni. A farkas velem szemben feküdt a takarón és csak figyelt. Engem nézett, miközben én olvastam. Már vagy fél órája olvastam, mikor a farkasom felállt és hátat fordítva nekem támadó pozíciót vett fel, mintha engem védene valamitől. Nem értettem mi a baja lehet, és akkor előttem megmozdult a bokor. Felálltam és csak mozdulatlanul figyeltem. Még egyszer megmozdult a bokor és egy farkas jött ki onnan. Világos barna bundája volt, sokkal világosabb mint az farkasomnak. Szeme csak úgy szórta a szikrákat, mintha haragudna valamiért. Rám vicsorgott és a testtartása támadó volt. A szívem a torkomban dobogott és nem bírtam megmozdulni. Ez a farkas nem olyan volt mint az előttem álló. Nem értettem mi folyik itt, honnan kerül ide még egy farkas és miért akarják egymást megtámadni. A farkas rám nézett és mégjobban elkezdett vicsorítani. Már mindent értettem. Nem az előttem álló farkast akarja megtámadni, hanem engem.