12. fejezet

-Ha lenne kedvetek, akkor tudnék nyárára egy jó kis munkát.-mondtam izgatottan és a többieken is látszott, hogy érdekli őket a dolog.
-Milyen munkát?-kérdezte Cameron.
-És hol lenne?-tette fel a következő kérdést Vanessa.
-Szóval,-kezdtem bele- a nagyszüleim farmjára kéne menni segíteni és mehetünk sokan, mert van elég hely és csak két hónapról lenne szó.-mondtam és láttam az arcukon, hogy nem nagyon vágynak a farmra.
-Most meg mi a baj? Jó buli lesz! És legalább együtt lehetünk két hónapig.-próbáltam felvidítani őket.
-Jól van én benne vagyok.-mondta Cameron és én hálásan néztem rá.
-Én is, jó buli lesz.-mondta Vanessa is és utána már a többiek is beszálltak.
-Nagyszerű, akkor majd mondok infókat, hogy mikor indulunk meg ilyesmi.-mondtam és már be is fejeztük az ebédet. Mindenki felállt és elindultunk a kijárat felé. Cameron egész végig engem nézett és én is. Aranyos srác volt, és kezdtem megbízni benne.
-Cameron, összeírnád, hogy kik akarnak majd jönni?-kérdeztem tőle, mert pontos számokat akartam mondani a nagyiéknak.
-Persze, majd este felhívlak.-mondta és már be is szállt a kocsijába. Én is beültem Vanessához és elindultunk hazafelé. Már majdnem hazaértünk, mikor eszembe jutott valami.

-Ó... nem is tudja a telefon számomat.-mondtam magamnak.
-Ki nem tudja?-kérdezte tőlem Vanessa.
-Hát Cameron. Mondtam neki, hogy írja össze kik akarnak jönni a fiúk közül és majd hívjon fel miatta, de nem adtam meg neki a mobilszámom.-mondtam elkeseredve.
-Jaj, emiatt ne aggódj, én már rég megadtam neki.-mondta semmi szemrebbenés nélkül és én nem hittem a fülemnek.
-Hogy mit csináltál? Azért mondhattad volna.-mondtam haragosan neki.
-Jól van bocsi, elfelejtettem szólni, jaj de ha láttad volna milyen aranyos volt mikor elkérte.-mondta izgatottan és ezek után már nem tudtam rá haragudni.-Látszik, hogy tetszel neki és az is hogy te is bele vagy zúgva. Csak azt nem értem, miért nem jöttök össze.-kérdőn tekintet rám Vanessa.
-Nem tudom, kell még egy kis idő.-mondtam neki, aztán már nem beszéltünk erről. Hamar hazaértünk és mikor elköszöntem a barátnőmtől, felmentem a szobámba. Mikor felértem, rögtön csörgött a telefonom. Nem tudtam ki lehet az, de izgatottan vettem fel.

-Szia. Hogy vagy?-érdeklődött Cameron és mikor meghallottam a hangját, nagyot dobbant a szívem.
-Köszi jól, és te?-érdeklődtem én is.
-Köszi, jól. Csak azért hívtalak, hogy megvan hányan jönnénk.-mondta.
-Ó.. máris? És hányan?-kérdeztem tőle.
-Velem együtt öten mennénk. Remélem nem baj, hogy ennyien megyünk.-kérdezte.
-Nem dehogy baj, kellenek az erős kezek.-mondtam mosolyogva. Boldog voltam, hogy két hónapot vele tölthetek.
-Rendben, ugye nem baj, hogy elhívtam egy barátnőmet is?-kérdezte és erre nem tudtam mit mondani. Csalódott voltam, azt hittem tetszem neki. Vagy kiábrándult belőlem?
-Nem..., persze hogy nem baj.-mondtam és a sírás kerülgetett.
-Rendben, akkor holnap találkozunk.-mondta és azzal le is tette. Összeszorult a gyomrom. Azt hittem, hogy egy jó nyarunk lesz, de nem biztos, hogy végig tudom nézni, azt hogy ők nyalják, falják egymást.
-De, menni fog, nem fog zavarni, nem fogja tönkre tenni a nyaramat.-mondogattam magamnak. Nem is jöttünk össze, akkor meg miért zavar ennyire? Nagy levegőt vettem és nem foglalkoztam tovább ezzel.

Délután nem csináltam semmit, csak a szokásos dolgokat. Hamar eltelt a délután és nem is vettem észre, hogy beesteledett. Éjszaka alig tudtam elaludni, folyton Cameronra gondoltam. De erőt vettem magamon és behunytam a szemem, és nagy nehezen elaludtam. Reggel könnyes szemmel ébredtem. Nem is emlékszem, hogy sírtam volna. Az nem lehet, hogy Cameron miatt volt. Azért, annyira nem vagyok belezúgva, hogy sírjak is miatta. Biztos csak belement valami, vagy nem tudom, de nem gondoltam többet erre. Megcsináltam a dolgaimat és kimentem a ház elé, hogy Vanessát megvárjam. Végre megérkezett és én szomorúan ültem be az anyósülésre.

-Szia, történt valami?-kérdezte aggódva.
-Nem... nem történt semmi.-mondtam és legördült az arcomon egy könnycsepp.
-Jaj, mi a baj?-ölelt át Vanessa.
-Cameronnak barátnője van.-mondtam neki és a nyakába borultam. Nem értettem a kifakadásomat, pedig elhatároztam, hogy nem foglalkozom ezzel és mégis, legbelül nagyon fájt.
-Az nem lehet.-mondta hitetlenkedve a barátnőm.
-Pedig igaz, tegnap felhívott a létszám miatt és utána megkérdezte, hogy nem baj, ha elhívja a barátnőjét is.-mondtam és próbáltam nem megint elsírni magam.
-De mikor, és hogy? De annyira látszott rajta, hogy tetszel neki.-mondta és én meg csak bólogatni tudtam.
-Hát ez lett a vége, de nem érdekel, mi jól fogjuk érezni magunkat és nem fog érdekelni a kis barátnője. mondtam a végén egy fintorral. Eldöntöttem, hogy azért sem leszek gyenge és elviselem. Meglepődtem magamon egy kicsit, hogy mégis érdekel, és pont most, mikor lett egy barátnője. Elindultunk és hamar odaértünk a sulihoz, túl hamar és nem tudtam eltüntetni, a pityergésem nyomait. Kicsit még piros volt a szemem, de nem volt vészes. Gyorsan kiszálltam a kocsiból és megláttam mellettünk Cameront. Én igyekeztem elmenni előtte és nem rá nézni, de mielőtt beértem volna az ajtón, elkapott Cameron. Megfogta a kezem és visszahúzott magához. Önkéntelenül is a szemébe néztem és aggodalmat fedeztem fel benne. Elkaptam a szememet róla, nem akartam a szemébe nézni.

-Te sírtál?-kérdezte aggódva Cameron.
-Nem, csak belement a szemembe valami.-mondtam és magamra erőltettem egy mosolyt. Nem akartam, hogy lássa miatta sírtam, és hogy érdekel. Ha neki más kell akkor nem avatkozok bele. Barátok még lehetünk.
-Rendbe.-mondta, de látszott rajta, hogy nem nagyon veszi be a mesémet. Elengedte a karomat és én rögtön elindultam a bejárathoz. A suliban még bementem a mosdóba, hogy rendbe szedjem magam és utána elindultam az órára. Egész nap próbáltam a tananyagra figyelni, több, kevesebb sikerrel. Mikor vége lett az óráknak, mentünk a szokásos helyünkhöz, az ebédlőbe. Leültünk és most kivételesen nem Cameron mellé ültem le, hanem Lucas mellé. Ő is itt szokott ülni velünk, de még nem beszélgettünk, így idejét láttam annak, hogy elkezdjük.

-Szia, hogy vagy?-kérdeztem tőle. Eléggé meglepettnek tűnt, de azért válaszolt.
-Köszi,jól és te?-kérdezte udvariasan tőlem.
-Köszi én is.-mondtam és jobban szemügyre vettem. Kék szeme volt és eléggé kidolgozott volt a felső teste, mármint amennyit láttam a pólótól. Rövid barna haja volt és fel volt zselézve. Helyes volt, de nem az én esetem. A szemem sarkából Cameronra néztem aki eléggé mérgesen nézett Lucasra, és ezt nem értettem. Most mi baja van? Azt hittem van barátnője, akkor meg miért csinálja ezt? Nem értettem őt, de én nem akartam Lucastól semmit. Jófejnek látszott és beszélgetni kezdtünk. Cameronban csalódtam. Azt hittem, hogy ő más mint a többi, de ő is csak szédített. Túl teszem magam rajta és nem fogok vele foglalkozni. Lucassal jó elbeszélgettem, de csak mint barátra tekintettem rá, és látszott rajta, hogy ő sem akar többet és ennek örültem. Cameron mindvégig minket figyelt, és látszott rajta, hogy majd megőrül, de nem foglalkoztam vele.
-Cameron, kik is jönnek majd a nyári munkára?-kérdeztem tőle és elsorolta az asztalnál ülőket.
-Chris, én, Liam, Lucas és Emma akit tegnap mondtam, de ő nem ide jár suliba.-mondta és mikor kimondta Lucas nevét, felmordult egy kicsit és amikor Emma nevét mondta én rezzentem össze.

-Rendben, akkor velünk együtt,-mutattam rám meg Vanessára,-heten megyünk. Majd felhívom nagypapámat, hogy mikor indulhatunk. Jó bulinak ígérkezik.-néztem rá Lucasra, aki szintén bólogatott. Bulis srácnak néztem, így elhatároztam, hogy jól fogjuk érezni magunkat és nem érdekelnek a fiúk. Vanessa hazavitt, elköszöntem tőle és már rohantam is a telefonhoz. Tárcsáztam és a nagymamám vette fel.
-Szia, kicsim, hát hogy vannak a nagymama szeme fényei?-gondolt rám, Justinra és Lilyre.
-Köszi, nagyon jól vagyunk. Még Justin is, sőt ő nagyon is jól van.-mondtam neki. Justin már teljesen felépült a sérüléséből és mintha kicsrélték volna, és nem jó értelemben. Mindenkivel nagyon bunkó, és már el se visz a suliba minket, de megoldottuk.
-Örömmel hallom, és tudjátok már, hányan jösztök?-érdeklődött.
-Igen, négy fiú és három lány. Úgyhogy lesz segítség.-mondtam neki vigyorogva. De utána rögtön lefagyott az arcomról a mosoly. Nem tudtam, hogy fogok majd kijönni azzal az Emmával vagy hogy is hívják, de nem nagyon kedvelem. Igaz még nem találkoztam az "újdonsült barátnővel", de előre látom, nem fogok vele bájologni
-Rendben, akkor ha mindenkinek jó akkor, ahogy vége a sulinak, szerintem jöhettek is, hétfőn értetek megyünk egy jó nagy kocsival és elhozunk titeket ide. Itt fogtok aludni és ennivalót mindenkinek tudunk adni. És ha letelt a két hónap, megkapjátok a fizetéseteket.-mondta és én rögtön beleegyeztem. Elköszöntünk egymástól és már hívtam is Vanessát, hogy elmondjam a híreket.