10. fejezet

Sziasztok :)
Mivel húsvét van ezért felrakok nektek egy új fejezetet:) Remélem örültök neki és remélem a lányoknak sok locsolkódojuk volt a fiúk meg sok csoki tojást szereztek :D :) nah akkor jöjjön a fejezet :) jó olvasást :)

Ott álltam lefagyva és nem bírtam mozdulni. A két farkas egymásra morgott, de nem mozdultak. Mindketten azt várták, hogy a másik támadjon először. Reszketett a lábam és csak a két farkasra tudtam koncentrálni. Nem voltam benne biztos, hogy megtudna védeni a farkasom, ha megtámadna a másik. És akkor a világos barna farkas megmozdult. Közeledett felém és ez még jobban fokozta a félelmemet. Én automatikusan hátráltam pár lépést, de nem bírtam elfutni, nem mertem. Már csak pár méterre volt tőlem, mikor felmordult és nekem ugrott. Szerencsére a farkasom még időben eléállt és nem tudott hozzám férkőzni. A farkasom nekiment és a világos szőrű farkas hátrált egy kicsit, de nem adta fel. Újra támadott és akkor már csak egy lépés választott el tőle, de a farkasom hátrébb tolt a fejével. Nekiment és ott harapta ahol tudta. Egy hangos vonyítás hagyta el a száját a világos farkasnak, és utána sántikálva hátrább lépett. A farkasom rámorgott. Nagyon rossz állapotban volt az a farkas aki megtámadott, de még egyszer megpróbálta. Megint egymásnak mentek és ekkor a mancsával meghúzta a farkasom melsőlábát. Hosszú és mély sebet hagyott rajta és elkezdett vérezni. Oda akartam menni hozzá, féltem, hogy mi lesz vele. Már elindultam, mikor észrevette ezt és rámorgott. Megálltam és nem mentem tovább. Mikor megnyugodott kissé visszafordult a másik farkashoz és megint rátámadott. Ezúttal ő karmolta meg és már alig állt a lábán. láttam rajta, hogy nagyon kimerült és megállt egy pillanatra. Rám nézett és dühöt fedeztem fel a szemeiben. Visszanézett a farkasomra, aztán egy hirtelen mozdulattal elfutott. Én némán álltam ott és nem mozdultam. Sokkosan ültem vissza a takaróra. A farkasom aki megmentett odajött hozzám és aggódva pillantott rám. Már kezdtem magamhoz térni és ránéztem. Szörnyű állapotban volt. A karján a sebből csak úgy ömlött a vér. Nem bírtam ránézni, szenvedett. Gyorsan rácsavartam a takarót amit hoztam magammal, hogy elállítsam a vérzést.
-Köszönöm, hogy megmentettél.-mondtam neki. Nagyon hálás voltam neki, hogy megmentett és már tudtam ki támadott rá Justinra. Nem értettem mi baja lehetett neki, hogy mivel dühíthettük fel ennyire, hogy megtámad minket. Levettem róla a takarót és láttam, hogy elállt a vérzés. Örültem neki. Megnéztem még, hogy van-e valahol még valamilyen sebe, de nem láttam rajta semmit. Kimerült volt és látszott rajta, hogy aggódik még valami miatt.
-Szerinted még visszajön?-kérdeztem tőle. Nem akartam még egyszer ezt átélni, mert nem bírtam volna ha baja esik. aggódó szemével rám nézett és felvonyított. Nem tudtam, hogy vissza jön-e még, de az biztos volt, hogy egy ideig nem látjuk ,mert neki is hatalmas sebei voltak. A farkas a fejét felém fordította és az ölembe helyezte. Hallottam, ahogy lélegzik és ez megnyugtatott. Hirtelen felemelte a fejét, mert érzett valamit a levegőben. Gyorsan felállt és figyelt. Én is körülnéztem, de nem láttam semmit. Hirtelen azt hittem, hogy visszajött a farkas, de ekkor elindult az erdő felé a farkasom. Én értetlenül néztem rá, mikor megállt és rám nézett. Bíztatóan nézett rám, mintha már nem lenne okom félni. Én bólintottam és ekkor elkezdett futni. Eltűnt az erdőben és én ott maradtam egyedül. Hirtelen nagy csend lett és már eléggé besötétedett. Felálltam és összepakoltam a véres takarót és a könyvemet. Elindultam hazafelé, de nagyon féltem, hogy visszajön a farkas, most hogy egyedül vagyok és megtámad. Hirtelen mozgolódást hallottam mellettem és megálltam. A szívem a torkomban dobogott és megremegtem. Nagyon féltem. Figyeltem, hogy hallok még valami zajt, de megint nagy lett a csend. Észbe kaptam és elkezdtem rohanni. Megsem álltam hazáig, annyira féltem és mikor megérkeztem a házhoz, megálltam. Kifújtam magam és mikor már egy kicsit megnyugodtam beléptem a házba. nem voltak otthon anyáék és én megnyugodtam. Nem akartam, hogy így lássanak és gyorsan felmentem a szobámba. Lezuhanyoztam és bebújtam az ágyba. Nagyon gyorsan elaludtam. Rém álmom volt. Nem emlékeztem rá de az éjszaka közepén sírva ébredtem fel. Nagy nehezen vissza tudtam aludni. Reggel nyűgösen kelltem, nagyon féltettem a farkasomat. Remélem hamar meggyógyul. Délután is ki akartam menni, hozzá, hogy megnézzem hogy van. Reggel megcsináltam a tennivalóimat és kicsit "nagyon" hamar végeztem így csak vártam Cameront. Sokáig vártam rá, de aztán befutott. Becsengetett és már be is szálltam a kocsiba.
-Szia, hogy vagy? Minden rendben?-kérdezte aggódva Cameron.
-Persze, miért ne lenne?-kérdeztem vissza.
-Hát nem tudom, csak úgy érdeklődtem.-mondta és már el is indultunk. Furcsa volt ez a kérdezgetés, de nem nagyon foglalkoztam vele, és hátradőltem az ülésen. Hamar beértünk a suliba mikor kiszálltam a kocsiból, megint udvarias volt és kisegített. Még volt öt percünk az óra kezdetéig és elindultunk az osztály termek felé. A két terem egymás mellett volt, így elkísért a bejáratig.
-Hát akkor óra után találkozunk.-mondta mosolyogva Cameron aztán egy puszit adott az arcomra. Bizsergett, de ez nagyon tetszett.
-Szia.-mondtam neki és vissza mosolyogtam. Bementem a terembe és egy unalmas óra vette kezdetét. Mikor szerencsére véget ért, boldogan mentem ki a teremből, hogy újra láthatom Cameront.
-Szia, milyen volt az órád?-kérdezte tőlem.
-Unalmas.-vágtam egy fintort és én is megkérdeztem tőle.-És neked?
-Nekem is.-mosolygott. Nem tudtam levenni a szemem róla, megbabonázott a mosolyával és a szemét még csak említeni sem merem. Nem is vettem észre, hogy mennyire megkedveltem, pedig mennyire nem akartam vele semmilyen kapcsolatot. Félreismertem őt. Kellemesen csalódtam benne. A nap folyamán mindig elkísért az órákra és utána mindig ott várt engem. Az utolsó óra volt és ő megint ott várt engem. Együtt mentünk be az ebédlőbe és mikor beléptünk, megfogta a kezemet. Felnéztem rá és csak mosolygott. Nem hittem el, de tetszett. Mikor leültünk a többiekhez, csak vigyorogtunk mint a vadalma és nem szóltunk semmit. Chris észrevette ezt és megszólalt.
-Nah mi van összejöttetek?-kérdezte tőlünk Chris. Egymásra néztünk Cameronnal és én még nem akartam ezt így kijelenteni, de alakult valami köztünk. Elmosolyodtam és Cameron válaszolt helyettem.
-Bármi megeshet.-mondta sejtetően Cameron és többet nem beszéltünk erről. Chrisnek nagyon hiányzott Vanessa, látszott rajta. Tegnap még felhívtam őt, hogy mi van vele, de rossz állapotban volt, hallatszott a hangján. Mikor megettük az ebédünket, elpakoltunk mindent és Cameron megfogta a kezemet és az asztalra tettük a kezünket. Ránéztem és hirtelen megláttam Cameron karján egy heget. Nem látszott mélynek a seb, de elég hosszú volt és már gyógyulóban volt. Érdekes, tegnap ezt még nem vettem észre és nem tegnap szerezhette.
-Mi történt a karoddal?-kérdeztem tőle. Nagyon kíváncsi voltam a válaszára. Chris és Cameron összenézett és utána válaszolt.
-Még múlt héten szereztem, elestem egy kőben és felhorzsoltam.-mondta Cameron és a reakciómat figyelte. Én elhittem neki és már nem kérdeztem semmit. Elindultunk Cameronnal kézen fogva a kocsijához.
-Nagyon rendes vagy hogy engem viszel-hozol a suliba.-mondtam neki őszintén, mert tényleg nagyon hálás voltam neki ezért. Nekem sajnos nincs kocsim, de talán kapok egyet a szüleimtől, hogy ne Justin vigyen mindig mindenhova.
-Ugyan, ez nekem nem fáradság, örömmel teszem.-mondta nekem és mosolygott. Mikor hazavitt, még nem szálltam ki a kocsiból.
-Bocsi, de most dolgom van így nem tudlak bekísérni.-mondta szomorúan.
-Rendben, nincs semmi baj.mondtam neki és még búcsúzóul adott két puszit. Nem siettük el a dolgokat és ez így volt jó. Kiszálltam és mikor beértem a házba már el is ment. Felmentem a szobámba és elkezdtem készülődni az erdőbe. Vártam már a farkasommal való találkozást.