11. fejezet

Mikor elkészültem mindennel, egy másik takarót vettem elő, mert a másikat kimostam a sok vér miatt. Nem viszek magammal könyvet, úgyse tudnék olvasni. Izgatott voltam, hogy újra találkozhatok vele, olyan természetes volt, hogy találkozunk, mintha nem is farkas lenne. Elindultam az erdőbe és éreztem, hogy valaki figyel. Körbenéztem, de nem láttam senkit. Mikor a tisztásra vezető úton voltam, hirtelen meghallottam mellettem egy morgást. Odanéztem de csak egy bokor volt ott. Nem bírtam mozdulni a félelemtől, de aztán rászántam magam. Körbejártam a bokrot, de nem láttam semmit, nem volt ott senki. Egy kicsit megnyugodva indultam tovább. Mikor kiértem a tisztásra, rögtön a patakhoz mentem és leültem a takaróra. Körülnéztem és figyeltem a madarakat. Nagyon szép volt az idő és ezen nagyon csodálkoztam, olyan kiszámíthatatlan mostanában az időjárás. Tegnap mikor itt voltam, teljesen beborult minden és hideg is volt, most meg gyönyörű idő van. Csak néztem, ahogy a madarak csiripelnek és egyszer csak előttem repül el egy pillangó. Gyönyörű volt és aztán egyre több lett. Néztem még egy darabig a lepkéket, aztán megint meghallottam valamit egy bokor mögül. A pillangók szétrebbentek, és elrepültek. Odapillantottam és megint elfogott a félelem.
-Bárki is vagy, gyere elő.-mondtam és a végén elcsuklott a hangom. Rettegtem, hogy visszajön a farkas és megtámad, és akkor nem lesz senki aki megvédene tőle. Mocorgást hallottam és aztán kijött a farkasom. Nagy kő esett le a szívemről. Odajött hozzám és én megszidtam egy kicsit.
-Ugye tudod, hogy majdnem szívrohamot kaptam?-kérdeztem tőle. Ő csak bűnbánóan figyelt és nem mozdult. Nem lehetett rá sokáig haragudni, így megbocsátottam neki.
-Jól van, de többet ilyet ne csinálj.-mondtam neki aztán leültünk a takarómra. Odanyúltam a mellső lábáért, hogy megnézzem, milyen a sebe. Tátott szájjal néztem bele a szemébe. Nem volt rajta egy karcolás sem.
-Ez lehetetlen, ilyen hamar nem gyógyulhat meg egy ilyen mély seb, még a farkasoknál sem.-mondtam hitetlenkedve. A farkas csak aggódva pillantott rám és figyelte a reakciómat. Én csak némán figyeltem, aztán már nem foglalkoztam vele. Csak ültünk és egymást figyeltük, újra előjöttek a pillangók és én kinyújtottam az ujjam, hátha rászáll az egyik. Nem kellet sokáig várni rá, már ott is volt az ujjamon egy kék pillangó. Nagyon szép volt, és a farkas még mindig engem figyelt. Látta rajtam, hogy tetszik nekem és nagy örömmel bújt oda hozzám. A pillangó megijedt és elszállt. Én megsimogattam a fejét és látszott rajta, hogy tetszik neki. Eszembe jutott Cameron. Nagyon kedves fiú és helyes is. Elmosolyodtam és ezt a farkas észrevette és a szemembe nézett. Kíváncsiságot fedeztem fel a szemébe én megy egy nagyot sóhajtottam.
-A fiúk.-mondtam és ezzel a rövid szóval mindent elmondtam. Örömöt láttam a szemében és kíváncsiságot. Nem akartam róla beszélni, így folytattam a simogatást. Hirtelen megcsörrent a telefonom és átkoztam magam érte, hogy nem hagytam otthon. Felállt a takaróról a farkas és engem figyelt. Felvettem a telefont és meglepetésemre anya hívott.
-Szia, mi történt.-kérdeztem kíváncsian.
-szia semmi, csak majd gyere haza mert van egy meglepetésünk.-mondta izgatottan és én is az lettem.
-Nem is tudtam hogy otthon vagy.-mondtam csodálkozva, de mikor meghallottam a meglepetés szót már nem foglalkoztam ezzel.- Meglepetés? Milyen meglepetés?-kérdeztem és nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság.
-Ha hazajössz akkor megtudod.-mondta anya és én nem bírtam magammal.
-Rendben máris ott vagyok.-mondtam neki és már le is raktam a telefont. Izgatott lettem, mi az a meglepetés. ránéztem a farkasra és rögtön eltűnt a jókedvem. Ő szomorúan nézett rám.
-Még találkozunk, nem örökre megyek el.-mondtam neki és egy kicsit jobb kedve lett. Felálltam és még egyszer megsimogattam a fejét.-Nemsokára találkozunk.-mondtam neki és már el is indultam hazafelé. Még visszanéztem, de ő már nem volt ott. Furcsálltam, de nem foglalkoztam vele. Kiértem az erdőből és izgatottan mentem tovább haza. Már majdnem otthon voltam, mikor gyorsabban kezdtem el lépkedni. Mikor hazaértem, mosolyogva léptem be a konyhába. Nem volt ott senki, így elkezdtem keresgélni anyát. Fent voltam a szobámba , de ott se volt senki.
-Anya hol vagy?-kiabáltam.
-A nappaliba, gyere ide.-kaptam a választ és én izgatottan mentem le a lépcsőn. Mikor beértem a nappaliba tátott szájjal néztem a vendégeinket. Mindenki ott volt a családból és mosolyogva figyelték a reakciómat.
-Szia kicsikém, hogy van az én angyalkám?-jött oda hozzám a nagyi. Miután jól megölelgetett, oda jött a nagypapám is és ő is megölelt. Jó szorosan tartott én meg majdnem megfulladtam.
-Megfulladok!-mondtam neki és már el is engedett.-Hát ti meg hogy kerültök ide?-kérdeztem meglepetten tőlük.
-Hát már nem is örülsz nekünk?-kérdezte a nagyi.
-Dehogyisnem, csak kicsit meglepődtem. Nektek mindig örülök, főleg hogy olyan ritkán találkozunk.-mondtam nekik és odamentem megölelni őket. Alig akartam elengedni őket, de aztán leültünk beszélgetni.
-Meg akartuk látogatni a kisunokáinkat, vagyis már nagyokat és meglepetésnek szántuk.-mondta és én nagyon örültem nekik.
-Jaj de jó, nagyon megleptetek. És meddig maradtok?-érdeklődtem.
-Még ma visszamegyünk, nem maradhatnak étel nélkül az állatok.-mondta nagypapa és én elszomorodtam. A nagyszüleimnek volt egy farmjuk és ott rengeteg állatot gondoztak. Még kisebb koromban sok nyarat töltöttem ott, de mostanság már nem nagyon szoktunk menni. Városi lány vagyok, de mindig szívesen vagyok a nagyiéknál. Nagyon sok emlék fűződik ahhoz a helyhez, és a tóhoz ami ott van a közelben.
-Nagyon örülök nektek, és hogy megy a munka?-érdeklődtem.
-Hát nem megy valami jól, már mi is öregek vagyunk és fáradunk. Főleg hogy a klubot is be kellett zárni, mert nincs bevétel sem és a pincér nő is felmondott.-mondta szomorúan és mosolyogva folytatta.-De ha lenne valaki aki eljönne segíteni jó pénzért a nyárra, akkor lehet beindulna a hely is és sokkal többen járnának oda.-mondta mosolyogva és már értettem mire akar kilyukadni.
-Á értem, szóval kellene egy kis segítség és ránk gondoltál?-kérdeztem izgatottan.
-Igen és csak két hónapról lenne szó és kapnátok fizetést is és ha gondoljátok, hozhatjátok a barátaitokat, sok a munka és kellene a segítő kezek.-mondta és egyre jobban érdekelt a dolog.
-És ha már barátokról van szó, akkor hívhatod Cameront is, ő elég erősnek látszik.-mondta anya nagy vigyorral az arcán és én mérgesen néztem rá. Nagyon furcsa volt, hogy ő jutott rögtön eszébe, de nekem is tetszett az ötlet.
-Rendben, nagyon jól hangzik.-mondtam nagyiéknak. És nem csak Cameront akartam elhívni, hanem Vanessát, Christ és még pár embert. Jó bulinak ígérkezett és egyre izgatottabban vártam a nyarat. Még beszélgettünk egy kicsit erről, hogy mikor induljunk, meg hányan mehetünk, és azt mondták, hogy van sok hely így mehetünk amennyien csak akarunk. Nem maradtak sokáig, vissza kellet menniük és nekem is volt egy kevés tanulnivalóm. Miután elbúcsúztam tőlük, Justin elkezdett kiabálni. Lilyvel odamentünk anyáékhoz és veszekedtek.
-Te megőrültél, én nem megyek, van nekem jobb dolgom is.-mondta és én nagyon meglepődtem. Nem szokott így viselkedni, nagyon durva mostanában. Mindenkivel lekezelő.
-De miért nem? Jó buli lesz.-győzködte anya Justint.
-Nem, és ez a végleges döntésem.-fejezte be Justin és már mi se tehettünk semmit. Még befejeztem a tanulnivalóimat és este Vanessa felhívott, hogy már holnap jön suliba és eljön értem. Azt hittem, hogy egész héten beteg lesz, de örültem neki hogy jobban van. Este hamar elaludtam és mikor reggel felkeltem, nagyon izgatott voltam, és reméltem hogy a barátaim legalább eljönnek majd egy kis nyári munkára. Gyorsan megreggeliztem és már indultam is ki és Vanessa ott várt rám.
-Szia.-köszöntem neki, ő meg nagy vigyorral fogadott.
-Szia.-mondta és vártam hogy elinduljunk, de csak mosolyogva nézett rám. Én értetlenkedve néztem vissza rá, aztán megszólalt.-Azt csiripelték a madarak, hogy összejöttél Cameronnal.-mondta és még mindig vigyorgott, közben elindultunk a suliba.
-Melyik madár volt az? Összekötözöm a csőrét.-mondtam viccelődve aztán folytattam.-És egyáltalán nem jöttünk össze csak nagyon jó barátok vagyunk.-mondtam neki és már le akartam zárni a témát de még nem fejezte be.
-Á értem, nagyon jó barátok mi?-folytatta Vanessa és kezdett elegem lenni belőle.
-Igen, de csak ennyi, és nem akarok róla beszélni.-mondtam és pár perc múlva oda is értünk a suliba. Vanessa nem hozta szóba többet és hálás voltam neki ezért. Mikor kiszálltam a kocsiból megláttam Cameront, aki nagyon mosolygott valamin, mikor rám nézett. Én visszamosolyogtam, mikor észrevettem, hogy Vanessa mellettem áll és engem néz.Lefagyott az arcomról a mosoly és levettem a szememet Cameronról és közömbösen elindultam a terem felé. Vanessa csak mosolyogva jött utánam és egy nagy sóhaj közepette, megrázta a fejét. Nagyon lassan teltek az órák és nekem teljesen kiment a fejemből, hogy megkérdezzem őket a nyárról. Mikor elérkezett az ebédidő, mindenki leül az asztalhoz és elkezdtünk enni. Vanessa egész nap szomorú volt, így megkérdeztem tőle, mi a baja.
-Nem tudunk elmenni nyaralni, mert anya cége csődbe ment. Pedig nagyon vártam már.-mondta szomorúan.
-Az én szüleim se valami vastagok mostanság.-kapcsolódott be Chris is és ekkor elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy elmondjam nekik a tervem.
-Nekem volna erre egy megoldásom.-mondtam izgatottan és erre mindenki felfigyelt.