15. fejezet

Nagyon sötét volt, de ki tudtam venni, annyit, hogy valaki Lucas motorján ül. Nem láttam, hogy ki az , de mindenki nagyon feldühödött. Nem történt semmi. Ő csak ott ült a motoron, mi meg csak figyeltük, hogy mit akar tenni. És ekkor Lucas kiment az utca közepére és megszólalt.
-Azonnal szállj le a motoromról, mert megbánod.-mondta és szikrákat szort a szeme. Még nem láttam őt ennyire dühösnek, de megértettem. hogy jön ide valaki, és csak úgy elveszi más motorját.
És akkor a számomra idegen fiú, beindította a motort, és elindult vele. Messzire elment és nem láttam, hogy visszajönne. Lucas nagyon mérges volt, mert az ő motorját vitték el. teljesen ledöbbentem, nem értettem mi folyik itt, hogy honnan ismerik őt, és hogy miért vitte el a motorját. Mindenki nagyon mérges volt. Aztán, még egy kicsit vártunk és elkezdtünk befele menni. Hirtelen egy halk hangot hallottam a távolból, és egyre jobban erősödött. Hátranéztem Lucasra, de ő csak jött utánam. Aztán ő is meghallotta és hátra nézett. Megláttuk, ahogy felénk közeledik a motor, és nem lassít. nagyon megijedtem, mert Lucas nem mozdult.

-Lucas, menj onnan!-ordítottam neki és erre mindenki megfordult. Cameron még elindult Lucas felé, de késő volt. A motoros elütötte őt és utána megállt. Én feszülten figyeltem, mit fog tenni, de nem mozdult. Ránézett Lucasra és elégedetten mosolygott. Láttam az arcát egy pillanatra, de nem ismertem fel. A motoros még ránk nézett és gyorsan elhajtott. Én odaszaladtam Lucashoz, aki a földön hevert, eszméletlenül. A sírás kerülgetett, mikor megláttam, hogy a karjából ömlik a vér. És nem bírtam tovább. Elsírtam magam és akkor odajöttek a többiek is. Cameron átölelt és elhúzott onnan. A többiek odamentek, és hívták a mentőket. Nem tudom, mi történt ezután, mert Cameron bevitt a házba és ott nyugtatgatott.

-Nem lesz semmi baj.-mondta Cameron és leültünk a hintára.
-Dehogynem, ez az én hibám, ha hamarabb szóltam, volna vagy ellöktem volna onnan, akkor nem történt volna meg ez a balaeset.-mondtam neki még mindig sírva és felálltam. Ki akartam mnenni, megnézni, hogy van, de Cameron megfogta a kezemet, és nem engedett el.
-Hadd menjek, tudnom kell, hogy mi a baja.-mondtam neki és már el is engedte a kezemet. Én kiszaladtam, és ott voltak a mentősök. Odamentem az egyikhez és megkérdeztem, hogy van e súlyos sérülése.
-Még nem modhatok semmi biztosat, be kell vinnünk a kórházba és ott kivizsgálják.-mondta nekem és már be is szállt a kocsiba.

Bementem Cameronhoz és a többiek is már ott voltak. Mindenki szomorúan ült ott.
-Bemegyek a kórházba, jön velem valaki?-kérdeztem és már mindenki fel is állt.
-Én majd elviszlek.-mondta Cameron és csak bólintani tudtam. Emma morgott egyet és én vágtam egy fintort. El is felejtettem, hogy itt van, de nem akartam vele foglalkozni. Sokkal fontosabb most Lucas állapota. Elindultunk és én beszálltam Cameron kocsijába. Mindenki a sajátjával ment. Elindultunk és én nagyon ideges voltam.
-Nyugi, nem lesz semmi baja, kemény gyerek.-mondta vígasztalva.
-Ha bármi baja is lesz, azt nem bocsátom meg magamnak.-mondtam neki.
-De nem a te hibád volt, hanem Jasoné.-mondta és én erre felkaptam a fejemet.
-Ki ez a Jason és honnan ismeritek? Miért csinálta ezt?-szegeztem neki a kérdéseket.
-Nem mondhatok többet, csak annyit, hogy nem vagyunk olyan jóban.-mondta és én felnevettem. Cameron értetlenül nézett rám.
- Nem vagytok olyan jóban? Elüttötte Lucast, majdnem meghalt. És csak nem vagytok jóban?-kérdeztem és egyre jobban összezavarodtam.
-Ez sokkal bonyolultabb.-mondta nekem.
-Azt elhiszem.-mondtam és ezzel le is zártam a témát.

Nagyon furcsa volt ez az egész. Lucast elüti egy idegen és kiderül, hogy ellenségek. Nem értettem miért csinálta ezt, de biztos csinált valamit, ami miatt ezt tette. Nagyon izgultam Lucas miatt, de szerencsére megérkeztünk a kórházba. Kiszálltunk és én már mentem is be. Cameron utolért és együtt mentünk be. Megkérdeztük, hogy mi van vele, de még nem tudtak semmi biztosat. Leültünk a váróba és én nem bírtam megammal. A kezemmel a lábamon doboltam, annyira ideges voltam. Cameron megfogta a kezemet és rám mosolygott.

-Nem lesz semmi baj, rendbe fog jönni.-mondta bíztatóan.
-Nagyon remélem.-mondtam és én is rámosolyogtam. Még mindig fogta a kezemet és ekkor betoppantak a többiek is. Megláttam Emmát és rögtön elengedtem Cameron kezét. Nem akartam, hogy féltékeny legyen, és hogy azt higye bármi is van köztünk. Próbálom lezárni ezt az egészet, de nem nagyon megy. Megráztam a fejemet, és már láttam is ahogy közeledik felénk az orvos. Gyorsan felpattantam és odamentem hozzá. Húztam megammal Cameront is és a többiek is jöttek.

-Nincs súlyos sérülése csak eltört a karja és a lába. Meg kell majd műteni a karját, és pár hét múlva már haza is mehet.-mondta és bíztatóan ránk mosolygott. Én egy kicsit megnyugodtam, de aggódtam a műtét miatt.
-Nem kell aggódni, rutin műtét lesz és jobb lesz mint újkorában.-mondta, de még most sem nyugodtam meg teljesen.
-Most pihennie kell és csak holnap mehetnek be hozzá. Jó látni, hogy ennyien szeretik és aggódnak érte, kevés az ilyen.-mosolygott megint, aztán el is ment. Elköszöntünk a többiektől és elindultam kifelé.

Vanessával akartam hazamenni, de hátulról megállított Cameron és megfogta a kezemet. Én megálltam és szembe fordultam Cameronnal. Belenéztem a szemébe és megint megbabonázott. Nem akartam ezt az érzést érezni, hisz neki van barátnője. Mást szeret és boldogok. Elkaptam a tekintetemet és utánna kérdőn pillantottam rá.
-Hazaviszlek, rendben?-kérdezte tőlem és én haboztam. Nem akartam kitúrni Emmát.
-Hát, Vanessával megyek haza, és te Emmát viszed el.-mondtam neki és kivettem a kezemet a kezéből amit fogott, és elindultam Vanessa kocsija felé. Nem tudtam hova parkolt, és kerestem a kocsiját. Nem láttam.
-Már elmentek, Emmát is hazavitték.-mondta és egy hosszú percig egymást néztük. Nem tudtam mit csináljak, de végül beadtam e derekamat. Elindultam Cameron felé és ő átkarolta a derekamat. Én egy kicsit elhúzódtam, mert mégiscsak van barátnője, de rajta hagyta a kezét. Odaértünk a kocsihoz és beszálltunk. Elhelyezkedtem és már indultunk is. Gyakran néztem rá, pedig próbáltam nem tenni. Még mindig érzek iránta valamit, és megszakad a szívem, hogy ő nem érez úgyanúgy mint én. Szomorú voltam, de majd csak túlélem valahogy.
-És hogy vagy, mostanában olyan keveset beszélünk.-mondta Cameron.
-Hát igen, szerintem is, de most egy ideig ez jót is fog tenni.-mondtam neki és ő értetlenül nézett rám. Nem akartam túl sokat vele lenni, mert nem bírom elviselni, amikor más lánnyal van. Távolról még kibírható, de többet nem akarok tudni róluk. Lassan megérkeztünk a házunkhoz és eljött a búcsuzás ideje.

Kiszálltunk a kocsiból és bekisért az ajtóig. Nagyon emlékeztetett arra az estére, amikor majdnem megcsókoltuk egymást, de az a csók csak majdnem csók volt. Jobb is így, hogy nem volt komolyabb, mert nem csalódtam nagyot. Odaértem az ajtóhoz és Cameron megfogta a kezemet. Nagyon meglepődtem és rámosolyogtam.