17. fejezet

-Két hónapig nem leszek itthon, így nem tudunk majd találkozni.-mondtam nagyon szomorúan, viszont ő meg sem mozdult. Nem láttam rajta, hogy elszomorodna vagy ilyesmi, és ezen meglepődtem. Egy kicsit rosszul esett, hogy nem akar már velem találkozni, de elfogadtam. Nem sokáig ültünk még ott, mert már megint felhangzott az erdőből jövő vonyítás és ő felállt, és elindult az erdő felé. Én csak sóhajtottam egyet és elengedtem.
-Remélem még találkozunk.-búcsúztam el tőle. Ő hirtelen megfordult és visszaszaladt hozzám. Megnyalta az arcomat és mélyen belenézett a szemembe. Megsimogattam a fejét és elköszöntem tőle. Nagyon fog hiányozni ebben a két hónapban, de nem tehetek semmit, el kell mennem. Elindultam visszafele és már kiértem az erdőből. Azon gondolkoztam éppen, hogy mit csinálhat a farkasom, mikor nem velem van. Elgondolkoztam rajta egy kicsit és akkor hirtelen valaki szólongatott. Hátranéztem és Cameron futott felém távolról. megálltam és megvártam őt, bár semmi kedvem nem volt hozz. Amikor közel vagyok hozzá, akkor elvesztem a fejemet és nem tudok értelmesen gondolkodni, és nem akartam ezt, hogy lássa mit vált ki belőlem. Mire ideért, rám mosolygott, de én nem viszonoztam.

-Szia, hogy vagy?-kérdezte még mindig mosolyogva és közben elindultunk.
-Köszi jól, és te miért vagy így felpörögve?-kérdeztem a nagy jó kedvét látva.
-Hát, csak jó napom van.-mondta és még mindig vigyorgott.
-Értem, az jó.-mondtam és én egy kicsit gyorsítottam a tempómon.
-És hol voltál,-érdeklődött Cameron.
-Csak sétáltam egyet.-válaszoltam.
-És jó volt?-kérdezte és én furcsán néztem rá.
-Igen jó volt, miért érdekel ennyire,-kérdeztem tőle.
-Csak érdekelt.-mondta és lenézett a földre.-Hazakísérhetlek?-kérdezte újra rám nézve. Nagyot dobbant a szívem és válaszoltam.
-Hát, ha nincs jobb dolgod.-mondtam és megint elkezdett mosolyogni. Nem tudtam neki ellenállni, pedig nemet akartam mondani. csendesen mentünk egymás mellet és nem szóltunk egymáshoz. Néha rám nézett és én nem bírtam ki hogy ne tegyem meg, én is visszanéztem rá. Nem tehettem róla. Vonzott és közel akartam lenni hozzá, viszont ez nem történhet meg, és távol kell maradnom tőle. El kell őt felejtenem, nem szabad rá gondolnom. Épp megérkeztünk hozzánk, de én még megállítottam a kapunál. Megfogtam a karját, és adtam egy puszit az arcára. Bizsergett a szám és nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele a szemébe. Egy nagyon hosszú másodpercig egymást néztük, aztán ős is adott nekem egy puszit. Bizsergett az arcom, és nagyon kellemes volt. Elmosolyodtam, de aztán észbe kaptam.

-Köszi, hogy hazakísértél.-mondtam aztán elindultam befele.
-Nincs mit, máskor is nagyon szívesen.-mondta és rám mosolygott. Én egy nagyot sóhajtottam, aztán igyekeztem bemenni, hogy ne legyen rám hatással. Ha nem láttam, akkor egy kicsit könnyebb volt. Elhatároztam, hogy nem fogok rá többet gondolni, és megpróbálok csak a barátja lenni, semmi több.

Ezen a délutánon már nem volt semmihez kedvem. Korán lefeküdtem és elég korán keltem. Vasárnap reggel volt és nekem be kellet pakolnom. Előszedtem az összes bőröndöt, ami nekem szükséges és egész délelőtt csak pakoltam. Olyan ruhákat pakoltam be ami egy farmon szükséges lehet, de mivel én lány vagyok, így nem maradhat ki a csini ruha sem. Rengeteg ruhát bepakoltam és már alig tudtam lezárni a bőröndöt, de végül csak sikerült. A délutánom szabad volt, így átmentem Lilyhez, hogy kell-e neki segítség.

-Szia, kell segítség?-kérdeztem a húgomtól, aki a szobájában ült egy halom ruha közepén.
-Azt megköszönném.-nézett rám hálásan, és én már ültem is le mellé segíteni.
-És várod már?-kezdtem a beszélgetést.
-Persze, nagyon jó lesz. Kíváncsi vagyok mit fogunk csinálni majd. De biztosan nem fogunk unatkozni.-mondta nagy vigyorral az arcán.
-Hát igen, az biztos.-értettem vele egyet. a délután többi részében segítettem Lilynek bepakolni, és mire végeztünk, már beesteledett. Elkészültem mindennel és indultam vacsorát készíteni. Leértem a konyhába és ott találtam anyát és Justint. Justin elég morcos kedvében volt, és nem értettem hogy miért.

-Justin, mi a baj?-kérdeztem tőle kedvesen.
-Semmi kedvem menni erre a szar nyári munkára, de anya rákényszerít.-mondta nagyon mérgesen.
-Igen, neked is ugyanúgy segítened kell a nagyszüleidnek, mint a többeknek és ebből nem nyitok vitát.-zárta le anya a témát. Anya felment az emeletre és ketten maradtunk a konyhában Justinnal.
-Jó buli lesz, nem kell aggódnod.-próbáltam győzködni de nem hatott rá.
-Áh.-legyintett egyet a kezével és fel is viharzott a szobájába.
Hangos csattogásokat hallottam a szobájából, gondoltam elkezdett pakolni. Nem igazán izgatott, hogy most neki milyen kedve van, én eldöntöttem, hogy jól fogom magam érezni és ezt senki és semmi nem ronthatja el. Este még megvacsoráztam és lefeküdtem, mert reggel nagyon korán jönnek a nagyiék és én addigra el akartam készülni. Reggel négykor keltem és megcsináltam a dolgaimat. A többieket hat órára rendeltem ide, és nagyiék egy negyed órával később jöttek. Már mindenki itt volt csak azt sajnáltuk, hogy Lucas nem jöhetett velünk, mert még mindig kórházban van, és így nem tud velünk jönni. Összesen nyolcan álltunk készen az utazásra és már be is szálltunk a kocsiba. még mielőtt elindultunk volna a farmra bementünk Lucashoz elköszönni.

-Jó utat és érezzétek magatokat jól.-mondta Lucas és csak mosolygott.
-Annyira sajnálom, hogy te nem tudsz jönni.-mondtam neki és nem tudtam mosolyogni. Fájt, hogy itt kell őt hagynunk, és nem jöhet velünk és kimarad minden jóból, de nem tehetünk semmit.
-Ne sajnáld, érezzétek magatokat jól helyettem is.-mondta és megfogta a kezemet.
-Rendben és te meg gyógyulj meg.-mondtam neki aztán már el is mentünk. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. nagyiék egy nagy kocsival jöttek és így mindenki kényelmesen elfért benne. Elölt ült a nagypapám és mellette az anyós ülésen a nagymamám. Mögöttük Chriss, Vanessa és Liam ült. Utánunk Lily, én és Cameron. Én ültem középen és ez nagyon zavart. Mögöttünk már csak ketten ültek, Justin aki egész úton csak az utat bámulta és mellette a Emma aki meg zenét hallgatott. Két órás volt az út és én egyre jobban vártam, hogy odaérjünk. Cameron útközben próbált beszélni, és mivel elhatároztam, hogy barátok még lehetünk és így megadtam magam és elkezdtem vele beszélni. Sok mindenről dumáltunk. Kiderült, hogy imádja az állatokat és van is egy kutyája, akit nehezen hagyott otthon. Én is elmondtam neki, hogy én a farkasokért vagyok nagyon oda, és ezen egy kicsit meglepődött.

-Farkasok? És találkoztál már egyel?-érdeklődött Cameron.
-Nem.-hazudtam gyorsan és nagy szerencsémre már meg is érkeztünk a farmra és nem kellet tovább Cameronhoz közel lennem. Gyorsan kiszálltunk a kocsiból és mindenki kivette a táskákat a csomagtartóban. Nagyi megmutatta mindenkinek a szobáját és a szoba beosztásokat. Komolyan, mintha táborban lennénk.

-Lily, Vanessa, Emma és Ashley, ti a fenti szobát kapjátok meg. És ti fiúk pedig a másik házban lesztek, mert itt már nincs több szabad hely.-mondta és én nem bírtam mozdulni. Emmával leszek egy szobában? Ezt lehetetlen, nem lehet igaz. Nem is gondoltam, hogy Emmával leszek egy szobában, de ki nem állhatom azt a csajt. Nem akartam egy légtérben vele lenni, nemhogy még egy szobában is.
-Nagyi, biztos nincs hely még valahol máshol?-kérdeztem reménykedve nagyitól.
-Nem sajnálom, de nincs.-mondta és én teljesen kiborultam. Mikor mindenki lepakolta a táskákat a szobákba, elmehetett mindenki felfedező túrára. Én csak ott ültem az ágyon és nem tudtam elhinni hogy Emmával leszek egy szobában. Valahogy csak túltettem magam rajta, aztán és is elindultam felfedező túrára.

Nagyiéknak két házuk van mert sokszor látogatják meg őket a rokonok, és van mikor szállodának is használják, hiszen nincs a közelben egy szálloda sem. Lementem a földszintre és nem találtam ott senkit. Mindenki elment felfedezni a farmot, így hát én is elindultam egyedül, bár én már nagyon sokszor jártam itt, így az ismerős helyekre mentem el. Megnéztem az állatokat az istállóban és elmentem a fámhoz, ami hatalmas volt. Két nagy hinta volt rajta és rengeteg szép emléket idézett fel bennem. Minden nyáron amikor itt voltam, akkor le sem lehetett szedni erről a hintáról. Mindig rajta voltam és hintáztam. Nagyon jó érzés volt, amikor a szél fújta a hajamat és olyan érzés volt, mintha repültem volna. Ki akartam próbálni, de már ebéd idő lehetett, és össze akartam szedni a többieket, hogy jöjjenek ők is. Elindultam és először az istállóhoz mentem, amit biztosra véltem, lesz ott valaki. Odaértem és nem találtam bent senkit. Már éppen indultam volna tovább, mikor hangokat hallottam. Nem tudtam kivenni, kik lehettek azok, mert az istálló mögül jöttek a hangok. Elindultam hát, hogy szóljak nekik, de mikor odaértem, megláttam Cameront és Emmát beszélgetni.Nem akartam zavarni, így meg akartam várni, míg befejezik. Nem értettem miről beszélgetnek, mert nagyon csendesek voltak. Én megálltam egy kissebb fa mögött és őket figyeltem. Emma pár méterre állt Camerontól és láttam, hogy egyre közelebb megy hozzá. Cameron nem szólt semmit, és erre Emma még közelebb jött. És akkor megláttam, azt amit nem kellet volna. Nem bírtam visszatartani a sírást, és csak ömlöttek a könnyeim. Emma megcsókolta Cameront és nekem nem is kellett több, elkezdtem futni. Csak úgy záporoztak a könnyeim és nem tudtam visszafogni. Csak futottam és nem álltam meg.