18. fejezet

Cameron szemszöge

Mikor lepakoltunk Karen nagyiék házába, mindenki elment egy kicsit körülnézni. Mi egy földszinti szobát kaptunk a fiúkkal. Rögtön lecsaptam a legjobb ágyra és a többiek csak a maradékból választhattak. Mikor elindultam rögtön az istálló felé mentem, egyedül, de észrevettem, hogy Emma felém tart.
-Veled tarthatok?-kérdezte mosolyogva.
-Hát ha akarsz.-mondtam neki és együtt elindultunk az istálló felé. Megnéztük az állatokat és mikor végeztünk én tovább akartam menni, mikor Emma megfogta a kezemet és elkezdett húzni. Nem értettem ezt az egészet, de engedtem neki. Az istálló mögé értünk és ekkor pár méterre megállt előttem.
-Miért jöttünk ide?-kiváncsiskodtam. Emma csak mosolygott és végig engem figyelt.
-Csak kíváncsi vagyok valamire.-mondta és egyre közelebb jött. Nem értettem mit akar és én csak értetlenül néztem rá.
-És mire?-kérdeztem és vártam a válaszát. Ő továbbra is csak mosolygott és egyre közelebb jött.
-Hát erre.-mondta és ekkor hirtelen megcsókolt. Nagyon hirtelen történt minden és én nem tudtam mi történik, és akkor hirtelen észbe kaptam és ellöktem magamtól Emmát.
-Te meg mi a francot művelsz?-kérdeztem tőle és ő értetlenül nézett rám.
-Azt hittem te is akarod.-mondta és ekkor egy halk hangot hallottam meg. A hang irányába néztem és láttam, hogy valaki elfut. Rögtön tudtam, hogy Ashley az és aggódva pillantottam utána. Dühösen ránéztem Emmára és elkezdtem futni. Utol akartam érni Ashleyt, nem akartam megbántani. Mostanában, nagyon furcsán viselkedik, mintha csak barát akarna lenni. Pedig ennél sokkal több van köztünk, csak nem vallja be magának.

Próbáltam utolérni, de nagyon belehúzott, és akkor hátranézett. Meglátott és nagyon megijedt. Vörös volt a szeme a könnyektől és összeszorult a szívem.
-Ne gyere utánam, hagyj most békén.-mondta nekem és még jobban belehúzott. A farm mellet egy erdő van és oda szaladt be Ashley. Már nem láttam őt.
-Áh.-mondtam és utána mentem. Próbáltam megkeresni őt, de ezt az erdőt nem ismertem. Nem tudtam, hogy hova mehetett, de meg kellet találnom. Hangokat hallottam, és megismertem Ashley hangját, mintha valakivel beszélne, de közben mindig elcsuklott a hangja. Nem értettem mit mond és, hogy kihez beszél, de már tudtam hol van. Úgy futottam, mint még soha és már nem is kellet sok, hogy megtaláljam. Odaértem, de ő még nem vett észre.nem láttam senkit mellette, így egy kicsit közelebb mentem hozzá. Egy farönkön ült és sírt. Nekem összeszorult a torkom, hogy én váltottam ezt ki belőle. Véletlenül ráléptem egy fa ágra és összerezzent. Megfordult és felállt, észrevett.
-Kérlek, menj innen. Most egyedül akarok lenni.-mondta nekem, de nem bírtam itt hagyni.
-Nem megyek sehova, meg akarom magyarázni ezt az egészet.-mondtam neki, de ő csak megrázta a fejét.
-Nem, nem kell megmagyaráznod semmit.-mondta és lesütötte a szemét.
-De, igenis meg kell. Félreérted a helyzetet.-rám nézett, és még mindig könnyes volt a szeme. Közelebb mentem hozzá, hogy letöröljem a könnyeket, de ő megfogta a kezemet és nem engedte.
-Nem értek semmit félre, semmi baj. Örülök nektek.-mondta és elengedte a kezemet. Megfordult és el akart menni.
-De ő csókolt meg. Én nem akarok tőle semmit.-mondtam és vártam a válaszát. Ő megállt egy másodpercre és tovább ment. Én lesütöttem a szememet, és elengedtem. Úgy látszik nagyon megbántottam, de valahogy ki kell engesztelnem. Én tudom, hogy érez valamit irántam, de ezt nem akarja kimutatni, és ezzel a csókkal most mindent leromboltam. Nemsokkal később én is elindultam vissza. Ashley már leült a többiekkel az asztalhoz, és nem látszott rajta semmi. Nem látszott, hogy sírt volna, semmi. Kifejezéstelen arccal ült ott és én is leültem. Emma is ott volt már, és rám nézett. Én dühösen pillantottam rá.

-Nekünk még van egy kis megbeszélni valónk.-súgtam a fülébe, mikor elmentem mellette. Ő csak értetlenül nézett rám, de már nem foglalkoztam vele. Leültem Chriss mellé, és mindenki elkezdett enni. Nagyon finom volt az ebéd, de Ashley nem sokat evett belőle. Mikor mindenki megevett mindent, elmentünk a szobánkba. Még mielőtt Emma elmehetett volna, megfogtam a karját, és magam után húztam. Meg kellet beszélnünk ezt az egészet.



Ashley szemszöge

Mikor befejeztük az evést, segítettem a nagymamámnak elpakolni. A többiek elmentek a szobákba, és nagyi észrevette, hogy nem vagyok valami jókedvű.
-Mi történt kicsikém?-aggodalmaskodott nagyi.
-Semmi.-mondtam. Nem akartam róla beszélni. Nem tudom, hogy higyek-e Cameronnak, hogy nincs köztük semmi, de nem is kéne vele foglalkoznom. Nem kéne, hogy érdekeljen, mert már csókolóztak is. Jól el vannak és nem akarok közéjük állni. El kell fogadnom a helyzetet és nem törődni velük.
-Rendben, ha nem akarsz róla beszélni akkor nem erőltetem-mondta a nagyi és megsimogatta az arcomat, én hálásan néztem rá. Mikor végeztünk a mosogatással elmentem én is a szobámba, de nem találtam ott senkit. ma még nem kell dolgoznunk, csak majd holnap. Mivel nem volt itt senki, így meg akartam keresni a kedvenc helyemet. Elindultam és bementem az erdőbe. Tíz percig gyalogoltam és végre megtaláltam. Ott álltam a tónál, amit a fák vettek körül. Nagy volt és ellégé mély is, de imádtam itt lenni. Amikor kicsi voltam, és itt nyaraltam a nagyiéknál, amikor csak tehettem ide jöttem. Mindig megnyugtatott ez a hely. Leültem egy kis kőre és nem gondoltam semmire. Cameronnal most már jó barátok lehetünk, és megpróbálom nem felzaklatni magamat miattuk.

Néztem a tó vizét, ahogy hullámzik és egyszercsak lépkedéseket hallottam a hátam mögül és nagyon megijedtem. Hátranéztem és Cameron állt ott.
-Te meg mit keresel itt? Hogy találtál rám?-kérdeztem tőle. nem hittem el, hogy megtalálta a rejtekhelyemet és már itt sem lehetek egyedül.
-Csak beszélni szeretnék veled.-mondta és leült mellém.
-Szerintem nincs miről beszélnünk.-mondtam és felálltam. Vissza akartam menni a házba, de Cameron megfogta a kezemet és visszahúzott a kőre.
-Szerintem meg van.-mondta és nem engedte el a kezemet.