19. fejezet

Ott ültem a kövön, és Cameron még mindig fogta a kezemet. Vártam, hogy mondjon valamit, mert addig úgysem engedett volna el, míg nem magyarázza meg.
-Ami Emma és köztem történt, az egy félreértés volt. Ő csókolt meg és én nem akarok tőle semmit. Csak barátok vagyunk.-mondta és végig belenézett a szemembe.
-Rendben, nem zavar.-mondtam mintha mi sem történt volna. Belül nagyon fájt ez az egész, de nem akartam kimutatni.
-Tényleg?-nézett rám értetlenül Cameron.
-Tényleg.-mondtam és felálltam. Ő elengedte a kezemet és felállt.
-Akkor visszamehetünk?-kérdeztem és ő bólintott. Egymás mellet mentünk vissza, és mind a ketten elmentünk a saját szobánkba. Leültem az ágyamra és nagy szerencsémre nem volt ott senki. Legördült egy könnycsepp az arcomon, de rögtön le is töröltem. Nem érdemes sírni egy fiú után sem. Egyre jobban közeledett az este és én kimentem egy kicsit sétálgatni. Kimentem, de még nagyon világos volt. Elindultam a fa felé, amin a hintám volt és odaszaladtam. Mosolyogva ültem bele és meglöktem magamat. Nem akartam olyan magasra menni, inkább csak csendesen üldögéltem ott. Sokáig ülhettem ott mert már kezdett besötétedni. Visszamentem a házba és már mindenki ott volt.
-Szia, ugye jössz a tűzhöz?-kérdezte Vanessa.
-Milyen tűzhöz?-néztem rá értetlenül.
-Hát nagymamádék szerettek volna egy ilyen tábor tüzes estét és mi csak lelkesen bólogattunk.-mondta vigyorogva.
-Hát én inkább lepihennék. Hosszú napom volt.-mondtam neki. Semmi kedvem nem volt Emma képét bámulni. Jól behúztam volna neki egyet.


-Ne csináld már, jó buli lesz.-mondta és megadtam magamat.
-Rendben.-mondtam neki és elindultunk a nagyiék házához. Odaértünk, de senkit nem találtunk ott. Beljebb mentünk, de még mindig semmi. Bekopogtattam és beléptem. Cameron és Chris volt bent és beszélgettek.
-Ó bocsi, hogy megzavartalak titeket.-mondtam és már mentem is volna el, de Cameron itt termett és megfogta az ajtót mielőtt becsukhattam volna.
-Nem zavartál.-mondta és nem engedte el az ajtót.
-Rendben.-mondtam és vártam hogy elengedje az ajtót.
-Ugye te is jössz a tűzhöz?-kérdezte reménykedve.
-Hát igen megyek.-mondtam és elkezdett csillogni a szeme.
-Rendben, elkísérhetlek?-kérdezte tőlem és még jobban kinyitotta az ajtót. Chris felállt és kiment.
-Köszi, de nem. Vanessával megyek oda.-mondtam neki.
-Hát szerintem Vanessa már valaki mással megy.-mondta és a hátam mögé mutatott. Vanessa már Chrissel volt és éppen csókolóztak.
-Rendben.-mondtam miközben visszafordultam.
-Akkor indulhatunk?-kérdezte és én csak bólintottam. Christ és Vanessát otthagytuk, hadd legyenek egy kicsit kettesben. Mi elindultunk egymás mellet, és nem kellet sokat mennünk. Az erdőben volt a tűz és már mindenki ott volt. Nagyiék is ott voltak. A többiek a tűz körül ültek és beszélgettek. Mi is leültünk, és sajnos pont egymás mellet volt két szabad hely, így nem tehettem semmit. Leültem mellé, de rögtön fel is álltam mikor ránéztem a mellettem ülő Emmára. Felpattantam és elsiettem. Nagyihoz mentem, mert nem tudtam most Emmára nézni. Ha a közelemben van akkor csak baja esne és akármennyire is szeretném, nem tehetem meg.

-Segítsek valamiben?-kérdeztem nagyitól.
-Igen drágám, mindenkinek adj ebből.-mondta és odaadta nekem a nyársakat. Szalonnát sütöttünk a tűznél és én mindenkinek odaadtam a nyársat. Mikor Emmához értem, nagy volt a kísértés hogy olyat tegyek vele ami neki nem igazán lenne jó, de próbáltam viselkedni. Mindenkinek odaadtam és én is visszaültem a helyemre. Vanessáék még nem jöttek meg, és ez kezdett zavarni. Megsütöttük a szalonnákat és a kenyérre csepegtettünk. Mikor mindenki készen volt, elkezdtünk enni. Cameron mellettem ült, de nem velem beszélt. Mellette Justin ült és vele volt elfoglalva. Cameron kérdezgetett tőle pár furcsa dolgot, de ez nem érdekelt annyira. Nagyiék visszamentek házba, mert már eléggé elfáradtak és a lelkünkre kötötték, hogy a tüzet majd oltsuk el. Mikor megettünk mindent akkor érkeztek meg Vanessáék is, és Chris kezében észrevettem valamit. A gitárom volt a kezében, amit még kiskoromban hagytam itt. Hirtelen megdobbant a szívem. Imádtam gitározni és felcsillant a szemem. Chris odaadta Cameronnak és ő rám pillantott. Én elmosolyodtam, és akkor megszólalt Vanessa.
-Ashley is nagyon jól tud rajta játszani.-mondta és én dühösen néztem rá.
-Nem én ehhez béna vagyok.-mondtam de már Cameron is beszállt.
-Nem akarsz valamit játszani rajta?-nézett rám. Megőrülök ettől a tekintettől.
-Nem, most nem szeretnék, de te nyugodtan játssz rajta.-mondtam neki és ő elmosolyodott. Elkezdett játszani valamit, és gyönyörű volt. Nem énekelt hozzá, csak gitározott, de így is nagyon szép volt a dallama. Visszaemlékeztem arra az időszakra, amikor én gitároztam. Imádtam ahogyan szól a zene és mindig csak a nagyiéknak játszottam. Nem mertem másnak is, mert féltem tőlük. Nagyiéknak nagyon tetszett és mindig megtapsoltak. Ma már hanyagolom a gitározást, de még mindig tudok rajta játszani. Nem akartam a barátaim előtt, mert féltem hogy elrontanám.

Véget ért és mindenki megtapsolta Cameront. Én is tapsoltam és csak mosolyogtam. Ő rám nézett és szintén elmosolyodott.
-Biztos nem akarsz?-kérdezte.
-Nem, elrontanám ... nem, bocsi, de nem.-mondtam neki és felálltam. Cameron aggódva nézett utánam, de én elindultam. Sétálni akartam egyet, de kiérve az erdőből megláttam a hintámat és odaszaladtam hozzá. Háttal az erdőnek beleültem és meglöktem magamat. Most hajtottam, és minnél magasabbra akartam menni, de egyszer csak megálltam és hagytam, hogy lassítsak. Egyre lassabban mentem, de ekkor felgyorsultam. Nem csináltam semmit, és valaki meglökött. Cameron volt az. Egyszer meglökött és beült a másik hintába.
-Miért jöttél utánam?-kérdeztem tőle.
-Hát csak úgy elmentél, azt hittem, hogy rosszul vagy vagy nem tudom.-mondta de félreértette.
-Nem én nem erre értettem.-mondtam és ő értetlenül nézett rám.
-Délelőtt, amikor az a csók történt, miért érdekelt, hogy mi van velem?-kérdeztem tőle és vártam a válaszát.
-Hát... mert láttam mennyire rosszul esett neked, és...-mondta de én közbe vágtam.
-Igen, de már túl vagyok rajta. Nem történt semmi, ami miatt rosszul kéne érezned magadat.-mondtam neki és kiszálltam a hintából.Cameron nem jött utánam. Visszamentem a tűzhöz, és felkaptam a gitáromat. Nem vettek észre a többiek, de nem is bántam. Beljebb mentem az erdőbe és meg akartam keresni a tavat. Egy kicsit több időbe tellet míg megint megtaláltam, de végre megint ott voltam. Most nem zavarhatott senki, így leültem a kőre, amin délután is ültem. A gitáromat magammal hoztam, és most az ölembe vettem. Megpengettem, és utána már jött a többi is. Emlékeztem azokra a dalokra, amiket régen játszottam, és ebből el is játszottam párat. Egy dal közepén tartottam, mikor meghallottam valamit. Valami mocorgott egy bokorban,és nagyon megijedtem. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehetett az és nem bírtam megmozdulni.A szívem a torkomban dobogott, és csak vártam, hogy valami előjöjjön.

Gyorsan pattant ki onnan és én felsíkitottam. Egy farkas volt ott, de alig láttam valamit belőle. Ő a sikításomra hátrébb ment két lépést, és megállt. Nem mozdult. Én gyorsan felpattantam, de nem futottam el. Látta, hogy nem futok el, így közelebb jött. A hold fényében láttam, hogy ki áll ott és én nagyon megörültem neki.
-Te hogy kerülsz ide? Több km-re vagyunk az otthonodtól.-mondtam hitetlenkedve. A farkasom állt ott és én csak értetlenül néztem, hogy hogy került ide.

18. fejezet

Cameron szemszöge

Mikor lepakoltunk Karen nagyiék házába, mindenki elment egy kicsit körülnézni. Mi egy földszinti szobát kaptunk a fiúkkal. Rögtön lecsaptam a legjobb ágyra és a többiek csak a maradékból választhattak. Mikor elindultam rögtön az istálló felé mentem, egyedül, de észrevettem, hogy Emma felém tart.
-Veled tarthatok?-kérdezte mosolyogva.
-Hát ha akarsz.-mondtam neki és együtt elindultunk az istálló felé. Megnéztük az állatokat és mikor végeztünk én tovább akartam menni, mikor Emma megfogta a kezemet és elkezdett húzni. Nem értettem ezt az egészet, de engedtem neki. Az istálló mögé értünk és ekkor pár méterre megállt előttem.
-Miért jöttünk ide?-kiváncsiskodtam. Emma csak mosolygott és végig engem figyelt.
-Csak kíváncsi vagyok valamire.-mondta és egyre közelebb jött. Nem értettem mit akar és én csak értetlenül néztem rá.
-És mire?-kérdeztem és vártam a válaszát. Ő továbbra is csak mosolygott és egyre közelebb jött.
-Hát erre.-mondta és ekkor hirtelen megcsókolt. Nagyon hirtelen történt minden és én nem tudtam mi történik, és akkor hirtelen észbe kaptam és ellöktem magamtól Emmát.
-Te meg mi a francot művelsz?-kérdeztem tőle és ő értetlenül nézett rám.
-Azt hittem te is akarod.-mondta és ekkor egy halk hangot hallottam meg. A hang irányába néztem és láttam, hogy valaki elfut. Rögtön tudtam, hogy Ashley az és aggódva pillantottam utána. Dühösen ránéztem Emmára és elkezdtem futni. Utol akartam érni Ashleyt, nem akartam megbántani. Mostanában, nagyon furcsán viselkedik, mintha csak barát akarna lenni. Pedig ennél sokkal több van köztünk, csak nem vallja be magának.

Próbáltam utolérni, de nagyon belehúzott, és akkor hátranézett. Meglátott és nagyon megijedt. Vörös volt a szeme a könnyektől és összeszorult a szívem.
-Ne gyere utánam, hagyj most békén.-mondta nekem és még jobban belehúzott. A farm mellet egy erdő van és oda szaladt be Ashley. Már nem láttam őt.
-Áh.-mondtam és utána mentem. Próbáltam megkeresni őt, de ezt az erdőt nem ismertem. Nem tudtam, hogy hova mehetett, de meg kellet találnom. Hangokat hallottam, és megismertem Ashley hangját, mintha valakivel beszélne, de közben mindig elcsuklott a hangja. Nem értettem mit mond és, hogy kihez beszél, de már tudtam hol van. Úgy futottam, mint még soha és már nem is kellet sok, hogy megtaláljam. Odaértem, de ő még nem vett észre.nem láttam senkit mellette, így egy kicsit közelebb mentem hozzá. Egy farönkön ült és sírt. Nekem összeszorult a torkom, hogy én váltottam ezt ki belőle. Véletlenül ráléptem egy fa ágra és összerezzent. Megfordult és felállt, észrevett.
-Kérlek, menj innen. Most egyedül akarok lenni.-mondta nekem, de nem bírtam itt hagyni.
-Nem megyek sehova, meg akarom magyarázni ezt az egészet.-mondtam neki, de ő csak megrázta a fejét.
-Nem, nem kell megmagyaráznod semmit.-mondta és lesütötte a szemét.
-De, igenis meg kell. Félreérted a helyzetet.-rám nézett, és még mindig könnyes volt a szeme. Közelebb mentem hozzá, hogy letöröljem a könnyeket, de ő megfogta a kezemet és nem engedte.
-Nem értek semmit félre, semmi baj. Örülök nektek.-mondta és elengedte a kezemet. Megfordult és el akart menni.
-De ő csókolt meg. Én nem akarok tőle semmit.-mondtam és vártam a válaszát. Ő megállt egy másodpercre és tovább ment. Én lesütöttem a szememet, és elengedtem. Úgy látszik nagyon megbántottam, de valahogy ki kell engesztelnem. Én tudom, hogy érez valamit irántam, de ezt nem akarja kimutatni, és ezzel a csókkal most mindent leromboltam. Nemsokkal később én is elindultam vissza. Ashley már leült a többiekkel az asztalhoz, és nem látszott rajta semmi. Nem látszott, hogy sírt volna, semmi. Kifejezéstelen arccal ült ott és én is leültem. Emma is ott volt már, és rám nézett. Én dühösen pillantottam rá.

-Nekünk még van egy kis megbeszélni valónk.-súgtam a fülébe, mikor elmentem mellette. Ő csak értetlenül nézett rám, de már nem foglalkoztam vele. Leültem Chriss mellé, és mindenki elkezdett enni. Nagyon finom volt az ebéd, de Ashley nem sokat evett belőle. Mikor mindenki megevett mindent, elmentünk a szobánkba. Még mielőtt Emma elmehetett volna, megfogtam a karját, és magam után húztam. Meg kellet beszélnünk ezt az egészet.



Ashley szemszöge

Mikor befejeztük az evést, segítettem a nagymamámnak elpakolni. A többiek elmentek a szobákba, és nagyi észrevette, hogy nem vagyok valami jókedvű.
-Mi történt kicsikém?-aggodalmaskodott nagyi.
-Semmi.-mondtam. Nem akartam róla beszélni. Nem tudom, hogy higyek-e Cameronnak, hogy nincs köztük semmi, de nem is kéne vele foglalkoznom. Nem kéne, hogy érdekeljen, mert már csókolóztak is. Jól el vannak és nem akarok közéjük állni. El kell fogadnom a helyzetet és nem törődni velük.
-Rendben, ha nem akarsz róla beszélni akkor nem erőltetem-mondta a nagyi és megsimogatta az arcomat, én hálásan néztem rá. Mikor végeztünk a mosogatással elmentem én is a szobámba, de nem találtam ott senkit. ma még nem kell dolgoznunk, csak majd holnap. Mivel nem volt itt senki, így meg akartam keresni a kedvenc helyemet. Elindultam és bementem az erdőbe. Tíz percig gyalogoltam és végre megtaláltam. Ott álltam a tónál, amit a fák vettek körül. Nagy volt és ellégé mély is, de imádtam itt lenni. Amikor kicsi voltam, és itt nyaraltam a nagyiéknál, amikor csak tehettem ide jöttem. Mindig megnyugtatott ez a hely. Leültem egy kis kőre és nem gondoltam semmire. Cameronnal most már jó barátok lehetünk, és megpróbálom nem felzaklatni magamat miattuk.

Néztem a tó vizét, ahogy hullámzik és egyszercsak lépkedéseket hallottam a hátam mögül és nagyon megijedtem. Hátranéztem és Cameron állt ott.
-Te meg mit keresel itt? Hogy találtál rám?-kérdeztem tőle. nem hittem el, hogy megtalálta a rejtekhelyemet és már itt sem lehetek egyedül.
-Csak beszélni szeretnék veled.-mondta és leült mellém.
-Szerintem nincs miről beszélnünk.-mondtam és felálltam. Vissza akartam menni a házba, de Cameron megfogta a kezemet és visszahúzott a kőre.
-Szerintem meg van.-mondta és nem engedte el a kezemet.

17. fejezet

-Két hónapig nem leszek itthon, így nem tudunk majd találkozni.-mondtam nagyon szomorúan, viszont ő meg sem mozdult. Nem láttam rajta, hogy elszomorodna vagy ilyesmi, és ezen meglepődtem. Egy kicsit rosszul esett, hogy nem akar már velem találkozni, de elfogadtam. Nem sokáig ültünk még ott, mert már megint felhangzott az erdőből jövő vonyítás és ő felállt, és elindult az erdő felé. Én csak sóhajtottam egyet és elengedtem.
-Remélem még találkozunk.-búcsúztam el tőle. Ő hirtelen megfordult és visszaszaladt hozzám. Megnyalta az arcomat és mélyen belenézett a szemembe. Megsimogattam a fejét és elköszöntem tőle. Nagyon fog hiányozni ebben a két hónapban, de nem tehetek semmit, el kell mennem. Elindultam visszafele és már kiértem az erdőből. Azon gondolkoztam éppen, hogy mit csinálhat a farkasom, mikor nem velem van. Elgondolkoztam rajta egy kicsit és akkor hirtelen valaki szólongatott. Hátranéztem és Cameron futott felém távolról. megálltam és megvártam őt, bár semmi kedvem nem volt hozz. Amikor közel vagyok hozzá, akkor elvesztem a fejemet és nem tudok értelmesen gondolkodni, és nem akartam ezt, hogy lássa mit vált ki belőlem. Mire ideért, rám mosolygott, de én nem viszonoztam.

-Szia, hogy vagy?-kérdezte még mindig mosolyogva és közben elindultunk.
-Köszi jól, és te miért vagy így felpörögve?-kérdeztem a nagy jó kedvét látva.
-Hát, csak jó napom van.-mondta és még mindig vigyorgott.
-Értem, az jó.-mondtam és én egy kicsit gyorsítottam a tempómon.
-És hol voltál,-érdeklődött Cameron.
-Csak sétáltam egyet.-válaszoltam.
-És jó volt?-kérdezte és én furcsán néztem rá.
-Igen jó volt, miért érdekel ennyire,-kérdeztem tőle.
-Csak érdekelt.-mondta és lenézett a földre.-Hazakísérhetlek?-kérdezte újra rám nézve. Nagyot dobbant a szívem és válaszoltam.
-Hát, ha nincs jobb dolgod.-mondtam és megint elkezdett mosolyogni. Nem tudtam neki ellenállni, pedig nemet akartam mondani. csendesen mentünk egymás mellet és nem szóltunk egymáshoz. Néha rám nézett és én nem bírtam ki hogy ne tegyem meg, én is visszanéztem rá. Nem tehettem róla. Vonzott és közel akartam lenni hozzá, viszont ez nem történhet meg, és távol kell maradnom tőle. El kell őt felejtenem, nem szabad rá gondolnom. Épp megérkeztünk hozzánk, de én még megállítottam a kapunál. Megfogtam a karját, és adtam egy puszit az arcára. Bizsergett a szám és nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele a szemébe. Egy nagyon hosszú másodpercig egymást néztük, aztán ős is adott nekem egy puszit. Bizsergett az arcom, és nagyon kellemes volt. Elmosolyodtam, de aztán észbe kaptam.

-Köszi, hogy hazakísértél.-mondtam aztán elindultam befele.
-Nincs mit, máskor is nagyon szívesen.-mondta és rám mosolygott. Én egy nagyot sóhajtottam, aztán igyekeztem bemenni, hogy ne legyen rám hatással. Ha nem láttam, akkor egy kicsit könnyebb volt. Elhatároztam, hogy nem fogok rá többet gondolni, és megpróbálok csak a barátja lenni, semmi több.

Ezen a délutánon már nem volt semmihez kedvem. Korán lefeküdtem és elég korán keltem. Vasárnap reggel volt és nekem be kellet pakolnom. Előszedtem az összes bőröndöt, ami nekem szükséges és egész délelőtt csak pakoltam. Olyan ruhákat pakoltam be ami egy farmon szükséges lehet, de mivel én lány vagyok, így nem maradhat ki a csini ruha sem. Rengeteg ruhát bepakoltam és már alig tudtam lezárni a bőröndöt, de végül csak sikerült. A délutánom szabad volt, így átmentem Lilyhez, hogy kell-e neki segítség.

-Szia, kell segítség?-kérdeztem a húgomtól, aki a szobájában ült egy halom ruha közepén.
-Azt megköszönném.-nézett rám hálásan, és én már ültem is le mellé segíteni.
-És várod már?-kezdtem a beszélgetést.
-Persze, nagyon jó lesz. Kíváncsi vagyok mit fogunk csinálni majd. De biztosan nem fogunk unatkozni.-mondta nagy vigyorral az arcán.
-Hát igen, az biztos.-értettem vele egyet. a délután többi részében segítettem Lilynek bepakolni, és mire végeztünk, már beesteledett. Elkészültem mindennel és indultam vacsorát készíteni. Leértem a konyhába és ott találtam anyát és Justint. Justin elég morcos kedvében volt, és nem értettem hogy miért.

-Justin, mi a baj?-kérdeztem tőle kedvesen.
-Semmi kedvem menni erre a szar nyári munkára, de anya rákényszerít.-mondta nagyon mérgesen.
-Igen, neked is ugyanúgy segítened kell a nagyszüleidnek, mint a többeknek és ebből nem nyitok vitát.-zárta le anya a témát. Anya felment az emeletre és ketten maradtunk a konyhában Justinnal.
-Jó buli lesz, nem kell aggódnod.-próbáltam győzködni de nem hatott rá.
-Áh.-legyintett egyet a kezével és fel is viharzott a szobájába.
Hangos csattogásokat hallottam a szobájából, gondoltam elkezdett pakolni. Nem igazán izgatott, hogy most neki milyen kedve van, én eldöntöttem, hogy jól fogom magam érezni és ezt senki és semmi nem ronthatja el. Este még megvacsoráztam és lefeküdtem, mert reggel nagyon korán jönnek a nagyiék és én addigra el akartam készülni. Reggel négykor keltem és megcsináltam a dolgaimat. A többieket hat órára rendeltem ide, és nagyiék egy negyed órával később jöttek. Már mindenki itt volt csak azt sajnáltuk, hogy Lucas nem jöhetett velünk, mert még mindig kórházban van, és így nem tud velünk jönni. Összesen nyolcan álltunk készen az utazásra és már be is szálltunk a kocsiba. még mielőtt elindultunk volna a farmra bementünk Lucashoz elköszönni.

-Jó utat és érezzétek magatokat jól.-mondta Lucas és csak mosolygott.
-Annyira sajnálom, hogy te nem tudsz jönni.-mondtam neki és nem tudtam mosolyogni. Fájt, hogy itt kell őt hagynunk, és nem jöhet velünk és kimarad minden jóból, de nem tehetünk semmit.
-Ne sajnáld, érezzétek magatokat jól helyettem is.-mondta és megfogta a kezemet.
-Rendben és te meg gyógyulj meg.-mondtam neki aztán már el is mentünk. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. nagyiék egy nagy kocsival jöttek és így mindenki kényelmesen elfért benne. Elölt ült a nagypapám és mellette az anyós ülésen a nagymamám. Mögöttük Chriss, Vanessa és Liam ült. Utánunk Lily, én és Cameron. Én ültem középen és ez nagyon zavart. Mögöttünk már csak ketten ültek, Justin aki egész úton csak az utat bámulta és mellette a Emma aki meg zenét hallgatott. Két órás volt az út és én egyre jobban vártam, hogy odaérjünk. Cameron útközben próbált beszélni, és mivel elhatároztam, hogy barátok még lehetünk és így megadtam magam és elkezdtem vele beszélni. Sok mindenről dumáltunk. Kiderült, hogy imádja az állatokat és van is egy kutyája, akit nehezen hagyott otthon. Én is elmondtam neki, hogy én a farkasokért vagyok nagyon oda, és ezen egy kicsit meglepődött.

-Farkasok? És találkoztál már egyel?-érdeklődött Cameron.
-Nem.-hazudtam gyorsan és nagy szerencsémre már meg is érkeztünk a farmra és nem kellet tovább Cameronhoz közel lennem. Gyorsan kiszálltunk a kocsiból és mindenki kivette a táskákat a csomagtartóban. Nagyi megmutatta mindenkinek a szobáját és a szoba beosztásokat. Komolyan, mintha táborban lennénk.

-Lily, Vanessa, Emma és Ashley, ti a fenti szobát kapjátok meg. És ti fiúk pedig a másik házban lesztek, mert itt már nincs több szabad hely.-mondta és én nem bírtam mozdulni. Emmával leszek egy szobában? Ezt lehetetlen, nem lehet igaz. Nem is gondoltam, hogy Emmával leszek egy szobában, de ki nem állhatom azt a csajt. Nem akartam egy légtérben vele lenni, nemhogy még egy szobában is.
-Nagyi, biztos nincs hely még valahol máshol?-kérdeztem reménykedve nagyitól.
-Nem sajnálom, de nincs.-mondta és én teljesen kiborultam. Mikor mindenki lepakolta a táskákat a szobákba, elmehetett mindenki felfedező túrára. Én csak ott ültem az ágyon és nem tudtam elhinni hogy Emmával leszek egy szobában. Valahogy csak túltettem magam rajta, aztán és is elindultam felfedező túrára.

Nagyiéknak két házuk van mert sokszor látogatják meg őket a rokonok, és van mikor szállodának is használják, hiszen nincs a közelben egy szálloda sem. Lementem a földszintre és nem találtam ott senkit. Mindenki elment felfedezni a farmot, így hát én is elindultam egyedül, bár én már nagyon sokszor jártam itt, így az ismerős helyekre mentem el. Megnéztem az állatokat az istállóban és elmentem a fámhoz, ami hatalmas volt. Két nagy hinta volt rajta és rengeteg szép emléket idézett fel bennem. Minden nyáron amikor itt voltam, akkor le sem lehetett szedni erről a hintáról. Mindig rajta voltam és hintáztam. Nagyon jó érzés volt, amikor a szél fújta a hajamat és olyan érzés volt, mintha repültem volna. Ki akartam próbálni, de már ebéd idő lehetett, és össze akartam szedni a többieket, hogy jöjjenek ők is. Elindultam és először az istállóhoz mentem, amit biztosra véltem, lesz ott valaki. Odaértem és nem találtam bent senkit. Már éppen indultam volna tovább, mikor hangokat hallottam. Nem tudtam kivenni, kik lehettek azok, mert az istálló mögül jöttek a hangok. Elindultam hát, hogy szóljak nekik, de mikor odaértem, megláttam Cameront és Emmát beszélgetni.Nem akartam zavarni, így meg akartam várni, míg befejezik. Nem értettem miről beszélgetnek, mert nagyon csendesek voltak. Én megálltam egy kissebb fa mögött és őket figyeltem. Emma pár méterre állt Camerontól és láttam, hogy egyre közelebb megy hozzá. Cameron nem szólt semmit, és erre Emma még közelebb jött. És akkor megláttam, azt amit nem kellet volna. Nem bírtam visszatartani a sírást, és csak ömlöttek a könnyeim. Emma megcsókolta Cameront és nekem nem is kellett több, elkezdtem futni. Csak úgy záporoztak a könnyeim és nem tudtam visszafogni. Csak futottam és nem álltam meg.

16. fejezet

Elkápráztatott a szemével, és nem tudtam ellenállni. Megbabonázott, ahogy rám nézett és meg akartam csókolni. Izzott köztünk a levegő, közelebb hajoltam egy kicsit, de ő nem jött közelebb. Már majdnem megcsókoltam, mikor eszembe jutott, hogy van barátnője és akkor hirtelen elhúzódtam tőle. Szomorúan pillantottam rá.
-Ne haragudj.-mondtam neki és adtam az arcára egy puszit. Már szaladtam volna be a házba mikor megfogta a karomat és visszahúzott magához. Nagyon közel voltunk egymáshoz és éreztem a lélegzetét, ami bizsergette a bőrömet.
-Aludj jól.-mondta, aztán elengedett. Ránéztem és mosolygott. Visszamosolyogtam aztán bementem a házba.
-Jesszusom, mit csinálok én? Ezt nem tehetem meg! Van barátnője.-mondtam magamnak. Felsiettem a szobámba és beugrottam az ágyba. Beletemettem az arcomat a párnába és nyögtem egyet. Sokáig nem tudtam elaludni, sok volt nekem ez az este. Lucas balesete, és még Cameron is. Miért nem szeret egy fiú tiszta szívből és nem csak játszadozik velem. Nagyon elkeseredtem, de már nem bírtam fent lenni és elaludtam.

Nyugodt éjszakám volt, sokat aludtam. Vasárnap reggel alig akartam kimászni az ágyból, de nagy nehezen sikerült. Délelőtt nem csináltam semmit, délután meg Lucashoz mentünk be. Nagyon sajnáltam szegényt. Nem tudtunk vele beszélni, mert aludt és nem volt szívünk felkelteni. A nap többi részében olvastam a szobámban. Estefelé lezuhanyoztam és elmentem aludni. Nem volt erőm fent maradni, folyton Cameronra gondoltam, de próbáltam elfelejteni. Hétfő reggel álmosan keltem és nem volt ez másképp a hét többi napján sem. Reggelente Vanessa vitt a suliba és délután mindig meglátogattuk Lucast. Már egy kicsit jobb színben volt és a műtétre is sor került. Mikor bementünk hozzá a műtét után, be volt kötözve a karja és át is ázott a seb. Kicserélték, és utána már aludt is. Hamar eltelt az utolsó hét és én kezdtem egyre jobban örülni, hogy vége az iskolának és itt a nyári szünet. Cameronnal nem sokat beszéltem, inkább próbáltam távol maradni tőle, nem akartam szenvedni. Vanessa jól elvolt Chrissel és örültem, hogy legalább ők boldogok. Mikor elérkezett a péntek délután, nem tudtam mit csinálni. Lefújtuk a bowlingozást, mert Lucas nélkül nem ugyanaz. Így hát áthívtam Vanessát, hogy tartsunk egy csajos estét és dvd-zünk. Egy horror filmet néztünk meg, mert semmi kedvem nem volt romantikus filmeket nézni, ahol minden a szerelemről szól. És erre rögtön beugrott Cameron és Emma is. Ezért választottunk inkább horror filmet, bár Vanessa inkább a romantikus filmet választotta volna.

-Nem, a horror az sokkal jobb, lehet rajta félni.-győzködtem Vanessát.
-Hát jó, ha te ezt akarod.-egyezett bele Vanessa, bár látszott rajta, hogy nem igazán van oda a horror filmekért.
-Na akkor tedd be és gyere ide mellém.-mondtam neki és már el is kezdődött a film.

Az eleje nem volt izgalmas, és a közepére kezdett félelmetessé válni. rögtön elfogyott a popcorn, mert nagyon féltem. Nem igazán bírtam a horror filmeket, de erre volt most szükségem. Elfelejtette velem Cameron és az este folyamán nem is gondoltam rá többet.Megtette a hatását a film és este alig tudtam elaludni. Vanessa is itt aludt , de ő nyugodtan volt. Nagy nehezen elaludtam, de többször is felkeltem, és akkor megfogadtam, hogy többet nem nézek horror filmet. Az éjszaka álmodtam is.

Egy farkas szerepelt benne, és egy tisztáson voltunk. Teljesen máshogy nézett ki mint ahová szoktunk menni, de a farkas ugyanaz volt. A tisztás két szélén álltunk és egyre közelebb mentünk egymáshoz. Már éppen megérintettem volna mikor felkeltem.

Felkeltem és hirtelen eszembe jutott a farkasom. Már nagyon rég nem láttam, és elfelejtkeztem róla. Kétségbe estem, hogy biztos elfelejtett, de nem adtam fel a reményt. Vanessa még aludt és nem akartam felkelteni. Nagyon lassan kimásztam az ágyból, és elővettem a ruháimat és felöltöztem. Nem volt időm semmi másra, így gyorsan lementem a földszintre és kimentem a házból. Még korán reggel volt, nem akartam senkit sem felkelteni. Elindultam az erdő felé, és nagyon hamar odaértem. hirtelen megtorpantam, mikor teljesen üres volt. Egy kicsit csalódott voltam, viszont nem várhattam el,l hogy itt várjon rám. Nem hoztam magammal a plédet, így kerestem a patak mellett egy követ és arra ültem le. Már egy fél órája ott ültem, mikor feladtam és elindultam hazafelé. Nagyon csalódott voltam, viszont igaza volt. Én nem jöttem és ő biztosan itt volt. Nagyon haragudtam magamra, mert ilyen feledékeny voltam. nagyot sóhajtottam és elindultam hazafelé. Kiértem az erdőbe és onnan már nagyon hamar hazaértem.

Mikor hazaértem, még nem volt ébren senki. nagyon lassan felmentem a szobámba és Vanessa még mélyen aludt. Lassan vissza akartam öltözni a pizsamámba, nehogy észrevegye Vanessa, hogy elmentem. És akkor hirtelen megfordult Vanessa és kinyitotta a szemét. Zavarosan körbenézett és végül rajtam állt meg a tekintete.

-Te meg hol voltál?-kérdezte Vanessa.
-Hát, csak elmentem egyet sétálni, kellett a friss levegő.-mondtam neki és ő is megnyugodott. elhitte és már nem foglalkozott tovább ezzel. Reggel ment el és utána nem tudtam mit csinálni. Elhatároztam, hogy délután visszamegyek a tisztásra, és addig maradok ott, amíg el nm jön. És ha nem jön el akkor én keresem meg. Gyorsan telt az idő és én egyre jobban izgultam. Nagyon reménykedtem benne, hogy eljön, bár erre nagyon kevés esélyt láttam. nem bírtam tovább várni, így felálltam és elindultam. Megint olyan gyorsan mentem, mit reggel, minnél hamarabb oda akartam érni. És végre ott voltam. Megint csalódnom kellet, hiszen nem találtam ott senkit. Leültem ugyanarra a kőre, mit reggel és vártam. Öt perce ültem már ott, és már kezdtem azt hinni, hogy el sem fog jönni, vagy hogy elfelejtett.

és akkor hirtelen megmozdult a bokor, és én reménykedve vártam, hogy előjöjjön onnan a farkasom. Megint megmozdult és én már mosolyogtam, és hirtelen lefagyott az arcomról a mosoly. Egy nyuszi jött elő, de utána már el is tűnt. Nagyon csalódott voltam, de megérdemeltem. Már feladtam és elkezdtem hazafelé menni, mikor megint megmozdult a bokor. Nem vártam semmit, de azért megvártam míg előjön onnan valami. Egy nyuszira számítottam, vagy egy mókusra, mikor előjött a farkasom. Nagyon megörültem neki. Én csak vigyorogtam és nem bírtam megmozdulni.

-Hát eljöttél.-mondtam nagyon boldogan és egy lépést felém jött. Egyet morgott, aztán még közelebb jött, és már itt állt mellettem.
-Nagyon sajnálom, hogy nem jöttem, de rengeteg minden történt és teljesen kiment a fejemből.-mondtam neki, és ő lehajtotta a fejét. Annyira sajnáltam, hogy nem jöttem, és őt is.
-De most már itt vagyok.-mondtam és rám nézett. Örült neki, és leült mellém. Én elkezdtem simogatni, és ezt nagyon élvezte. És akkor hirtelen eszembe jutott valami.
-Van egy rossz hírem.-mondtam neki és erre felkapta a fejét és kíváncsian nézett rám.

15. fejezet

Nagyon sötét volt, de ki tudtam venni, annyit, hogy valaki Lucas motorján ül. Nem láttam, hogy ki az , de mindenki nagyon feldühödött. Nem történt semmi. Ő csak ott ült a motoron, mi meg csak figyeltük, hogy mit akar tenni. És ekkor Lucas kiment az utca közepére és megszólalt.
-Azonnal szállj le a motoromról, mert megbánod.-mondta és szikrákat szort a szeme. Még nem láttam őt ennyire dühösnek, de megértettem. hogy jön ide valaki, és csak úgy elveszi más motorját.
És akkor a számomra idegen fiú, beindította a motort, és elindult vele. Messzire elment és nem láttam, hogy visszajönne. Lucas nagyon mérges volt, mert az ő motorját vitték el. teljesen ledöbbentem, nem értettem mi folyik itt, hogy honnan ismerik őt, és hogy miért vitte el a motorját. Mindenki nagyon mérges volt. Aztán, még egy kicsit vártunk és elkezdtünk befele menni. Hirtelen egy halk hangot hallottam a távolból, és egyre jobban erősödött. Hátranéztem Lucasra, de ő csak jött utánam. Aztán ő is meghallotta és hátra nézett. Megláttuk, ahogy felénk közeledik a motor, és nem lassít. nagyon megijedtem, mert Lucas nem mozdult.

-Lucas, menj onnan!-ordítottam neki és erre mindenki megfordult. Cameron még elindult Lucas felé, de késő volt. A motoros elütötte őt és utána megállt. Én feszülten figyeltem, mit fog tenni, de nem mozdult. Ránézett Lucasra és elégedetten mosolygott. Láttam az arcát egy pillanatra, de nem ismertem fel. A motoros még ránk nézett és gyorsan elhajtott. Én odaszaladtam Lucashoz, aki a földön hevert, eszméletlenül. A sírás kerülgetett, mikor megláttam, hogy a karjából ömlik a vér. És nem bírtam tovább. Elsírtam magam és akkor odajöttek a többiek is. Cameron átölelt és elhúzott onnan. A többiek odamentek, és hívták a mentőket. Nem tudom, mi történt ezután, mert Cameron bevitt a házba és ott nyugtatgatott.

-Nem lesz semmi baj.-mondta Cameron és leültünk a hintára.
-Dehogynem, ez az én hibám, ha hamarabb szóltam, volna vagy ellöktem volna onnan, akkor nem történt volna meg ez a balaeset.-mondtam neki még mindig sírva és felálltam. Ki akartam mnenni, megnézni, hogy van, de Cameron megfogta a kezemet, és nem engedett el.
-Hadd menjek, tudnom kell, hogy mi a baja.-mondtam neki és már el is engedte a kezemet. Én kiszaladtam, és ott voltak a mentősök. Odamentem az egyikhez és megkérdeztem, hogy van e súlyos sérülése.
-Még nem modhatok semmi biztosat, be kell vinnünk a kórházba és ott kivizsgálják.-mondta nekem és már be is szállt a kocsiba.

Bementem Cameronhoz és a többiek is már ott voltak. Mindenki szomorúan ült ott.
-Bemegyek a kórházba, jön velem valaki?-kérdeztem és már mindenki fel is állt.
-Én majd elviszlek.-mondta Cameron és csak bólintani tudtam. Emma morgott egyet és én vágtam egy fintort. El is felejtettem, hogy itt van, de nem akartam vele foglalkozni. Sokkal fontosabb most Lucas állapota. Elindultunk és én beszálltam Cameron kocsijába. Mindenki a sajátjával ment. Elindultunk és én nagyon ideges voltam.
-Nyugi, nem lesz semmi baja, kemény gyerek.-mondta vígasztalva.
-Ha bármi baja is lesz, azt nem bocsátom meg magamnak.-mondtam neki.
-De nem a te hibád volt, hanem Jasoné.-mondta és én erre felkaptam a fejemet.
-Ki ez a Jason és honnan ismeritek? Miért csinálta ezt?-szegeztem neki a kérdéseket.
-Nem mondhatok többet, csak annyit, hogy nem vagyunk olyan jóban.-mondta és én felnevettem. Cameron értetlenül nézett rám.
- Nem vagytok olyan jóban? Elüttötte Lucast, majdnem meghalt. És csak nem vagytok jóban?-kérdeztem és egyre jobban összezavarodtam.
-Ez sokkal bonyolultabb.-mondta nekem.
-Azt elhiszem.-mondtam és ezzel le is zártam a témát.

Nagyon furcsa volt ez az egész. Lucast elüti egy idegen és kiderül, hogy ellenségek. Nem értettem miért csinálta ezt, de biztos csinált valamit, ami miatt ezt tette. Nagyon izgultam Lucas miatt, de szerencsére megérkeztünk a kórházba. Kiszálltunk és én már mentem is be. Cameron utolért és együtt mentünk be. Megkérdeztük, hogy mi van vele, de még nem tudtak semmi biztosat. Leültünk a váróba és én nem bírtam megammal. A kezemmel a lábamon doboltam, annyira ideges voltam. Cameron megfogta a kezemet és rám mosolygott.

-Nem lesz semmi baj, rendbe fog jönni.-mondta bíztatóan.
-Nagyon remélem.-mondtam és én is rámosolyogtam. Még mindig fogta a kezemet és ekkor betoppantak a többiek is. Megláttam Emmát és rögtön elengedtem Cameron kezét. Nem akartam, hogy féltékeny legyen, és hogy azt higye bármi is van köztünk. Próbálom lezárni ezt az egészet, de nem nagyon megy. Megráztam a fejemet, és már láttam is ahogy közeledik felénk az orvos. Gyorsan felpattantam és odamentem hozzá. Húztam megammal Cameront is és a többiek is jöttek.

-Nincs súlyos sérülése csak eltört a karja és a lába. Meg kell majd műteni a karját, és pár hét múlva már haza is mehet.-mondta és bíztatóan ránk mosolygott. Én egy kicsit megnyugodtam, de aggódtam a műtét miatt.
-Nem kell aggódni, rutin műtét lesz és jobb lesz mint újkorában.-mondta, de még most sem nyugodtam meg teljesen.
-Most pihennie kell és csak holnap mehetnek be hozzá. Jó látni, hogy ennyien szeretik és aggódnak érte, kevés az ilyen.-mosolygott megint, aztán el is ment. Elköszöntünk a többiektől és elindultam kifelé.

Vanessával akartam hazamenni, de hátulról megállított Cameron és megfogta a kezemet. Én megálltam és szembe fordultam Cameronnal. Belenéztem a szemébe és megint megbabonázott. Nem akartam ezt az érzést érezni, hisz neki van barátnője. Mást szeret és boldogok. Elkaptam a tekintetemet és utánna kérdőn pillantottam rá.
-Hazaviszlek, rendben?-kérdezte tőlem és én haboztam. Nem akartam kitúrni Emmát.
-Hát, Vanessával megyek haza, és te Emmát viszed el.-mondtam neki és kivettem a kezemet a kezéből amit fogott, és elindultam Vanessa kocsija felé. Nem tudtam hova parkolt, és kerestem a kocsiját. Nem láttam.
-Már elmentek, Emmát is hazavitték.-mondta és egy hosszú percig egymást néztük. Nem tudtam mit csináljak, de végül beadtam e derekamat. Elindultam Cameron felé és ő átkarolta a derekamat. Én egy kicsit elhúzódtam, mert mégiscsak van barátnője, de rajta hagyta a kezét. Odaértünk a kocsihoz és beszálltunk. Elhelyezkedtem és már indultunk is. Gyakran néztem rá, pedig próbáltam nem tenni. Még mindig érzek iránta valamit, és megszakad a szívem, hogy ő nem érez úgyanúgy mint én. Szomorú voltam, de majd csak túlélem valahogy.
-És hogy vagy, mostanában olyan keveset beszélünk.-mondta Cameron.
-Hát igen, szerintem is, de most egy ideig ez jót is fog tenni.-mondtam neki és ő értetlenül nézett rám. Nem akartam túl sokat vele lenni, mert nem bírom elviselni, amikor más lánnyal van. Távolról még kibírható, de többet nem akarok tudni róluk. Lassan megérkeztünk a házunkhoz és eljött a búcsuzás ideje.

Kiszálltunk a kocsiból és bekisért az ajtóig. Nagyon emlékeztetett arra az estére, amikor majdnem megcsókoltuk egymást, de az a csók csak majdnem csók volt. Jobb is így, hogy nem volt komolyabb, mert nem csalódtam nagyot. Odaértem az ajtóhoz és Cameron megfogta a kezemet. Nagyon meglepődtem és rámosolyogtam.

14. fejezet

Nagyot csattant a földön a telefonom, de nem érdekelt. Visszatettem a fejemet a párnára és már majdnem megint elaludtam, mikor megint elkezdett csörögni. Kihúztam a fejem alól a párnát és rátettem a fejemre, hogy ne halljam. Mikor nem maradt abba a zenélés, nyögtem egyet és felálltam. Odamentem a telefonomért és felvettem.
-Mit szeretnél?-kérdeztem tőle udvariasan.
-Öhmm... csak tudni akartam, hogy épségben hazaértél?-mondta Cameron és én erre felháborodtam.
-Igen, épségben hazaértem, és nem kell miattam aggódnod. Lucas hazahozott és ennyi, ne foglalkozz velem!-fakadtam ki és ezzel le is csaptam a telefont.

Ne aggódjon értem ennyire, ott van neki Emma, mondjuk őt épségben hazafuvarozta, így nem kell tőle is megkérdezni, hogy hazaért. Dühösen visszafeküdtem az ágyba, de nem tudtam aludni. Miért kell ilyennek lennie. Miért nem hagy már békén, felfogtam, hogy van barátnője, nem kell hogy velem is foglalkozzon. Végül nagy nehezen elaludtam és reggel későn keltem. Tizenegykor keltem ki az ágyból, bár nem csodáltam, mivel tegnap nagyon fáradt voltam. Kialudtam magamat és jókedvűen mentem le a konyhába. Senki nem volt ott, de nem is bántam. Most egy kicsit egyedül akartam lenni. Nem kellet már semmit tanulni az utolsó hétre és ennek nagyon örültem. Nagyon vártam már hogy vége legyen a sulinak és elkezdődjön a nyár. reggeliznem kellett volna de nem voltam éhes, várni akartam délig. nagyon lassan telt az idő, de végre elérkezett az ebédidő. Csak bekaptam egy szendvicset és már mentem is fel a szobámba. Hirtelen megint meghallottam a telefonomat és nem akartam tudomást venni róla. Mikor már megint megcsörrent, már nem bírtam tovább. Odamentem és rögtön felvettem.

-Mit akarsz már megint?-kérdeztem Camerontól.
-Héj, mivel bántottalak meg?-kérdezte Vanessa a telefonból.
-Jaj ne haragudj, csak azt hittem, hogy Cameron hív már megint.-mondtam neki.
-Hívott? Mit akart?-érdeklődött a barátnőm.
-Csak megkérdezte, hogy hazaértem-e épségben.-mondtam neki és közben a szememet forgattam.
-Milyen figyelmes.-jegyezte meg Vanessa.
-Ja, nagyon. Nah de miért hívtál?-kérdeztem tőle.
-Hát nem biztos, hogy akarsz jönni, inkább meg se kérdezem.-mondta és én egy nagyot sóhajtottam. Tudtam, hogy ott lesz Cameron is, bárhova is menjünk és ezért tudja, hogy nem akarok menni.
-Ha már elkezdted, akkor mond.-mondtam és vártam a válaszát.
-Hát Chris meghívott egy kerti sütésre és mondta hogy te is jöhetnél.-kezdte el és utána nagy csend következett.
-Rendben, elmegyek, de csak miattad.-adtam be a derekam.
-Jaj köszi, imádlak.-mondta nekem. Én csak mosolyogtam.
-Tudom, és én is. Akkor majd gyere értem.Oké? Szia.-mondtam neki.
-Rendben. Szia.-és azzal le is tettem a telefont.

Gyorsan eltelt ez a pár óra, túl gyorsan. Mire elkészültem, már meg is érkezett Vanessa. Gyorsan beszálltam a kocsiba és már indultunk is.
-És ott lesz Emma is?-kérdeztem tőle.
-Hát elég valószínű.-nézett rám a reakciómat figyelve.
-Rendben, semmi baj.-mondtam neki és magamra erőltettem egy mosolyt, de lebuktam.
-De nyugodtan lemondhatjuk, nekem nem baj.-mondta megint rám nézve.
-Nem, ha már elindultunk, nem fordulunk vissza.-mondtam őszintén és Vanessa megnyugodott.

Mikor odaértünk, nagyon sötét volt mindenhol és csak a ház mögül láttunk egy kis fényt. Nem láttam túl sokat Chrissék házából, de kívülről fehér volt. Mikor becsengettünk, Chriss nyitott ajtót. Vanessát egy csókkal köszöntötte, és engem meg megölelt. Bementünk és csak tátott szájjal néztem körbe. Nagyon szép a lakásuk és nagyon hangulatos is. A falak barack színűek voltak és mellettük a fa bútor, nagyon jól mutatott.
-Már mindenki itt van, gyertek ki a kertbe.-mondta Chris és megfogta Vanessa kezét. Mikor kiértünk a kertbe, mindenki minket nézett. Szerencsére odajött mellém Lucas, megfogta a kezem és leültetett a hintába. Mellém ült és utána körülnéztem, kik jöttek még el. Itt volt Cameron, mellette Emma ült és beszélgettek. Gyorsan továbbmentem és láttam, hogy még itt van az összes fiú akivel együtt szoktunk ülni ebédnél. Sokan összegyűltünk és elkezdtem beszélgetni Lucassal. Elmondta, hogy nagyon örült neki amikor elhívták a fiúk őt is a nyári munkára. Neki is jól jön a pénz és legalább együtt lehet a társaság. Mikor kész lett a vacsi, mindenki odament venni magának egy tányérba. Chriss és Cameron csinálta a hot-dogokat és büszkék voltak magukra. Odamentem és megtöltöttem mindennel amivel csak lehetett. Utána visszaültem a helyemre, de már Lucas nem volt ott. Mindenki leült a helyére és elkezdtünk enni. Cameron a velem szemben ülő székben ült és Emmával beszélgetett. Én kezdtem egyre jobban fázni és csak most jutott eszembe, hogy nem pakoltam be pulcsit. Átkoztam magam mert nem hoztam, így kérnem kellett valakitől.

-Vanessa? Véletlenül, nincs még egy pulcsid?-kérdeztem és nagyon reménykedtem benne, hogy hozott egy tartalékot.
-Bocsi, de nem hoztam még egyet.-mondta szomorúan és én is az lettem. Nem akartam mástól kérni, így maradt az, hogy halálra fagyok. Még eszembe jutott Lucas is, de őt sehol nem találtam. Furcsálltam, hogy így lelépett. Nagyon hideg volt és akkor hirtelen mögöttem termett Cameron és megérintette a vállam. Nem is láttam, hogy felállt. Odanyújtott egy pulcsit és én nem szóltam semmit. Nem akartam elvenni.
-Kiszaladtam érte a kocsiba.-mondta és még mindig várta, hogy elvegyem. Nagyon hideg volt, így csak elvettem tőle.
-Köszi.-mondtam neki hálásan. Felvettem és melegség járta át az egész testemet. Nagyon jó meleg volt a pulcsija és ebben a percben nagyon hálás voltam neki. Leült mellém, és már épp kérdezni akart valamit, mikor megjelent Lucas.Cameron felállt és Lucas ült a helyére. Cameron elment és szomorúan pillantottam utána. Megakartam kérdezni Lucastól, hogy merre járt, de ekkor egy halk hangot hallottam. Lucas is felfigyelt rá, mert nagyon dühös lett. Nem értettem mi baja lehet. Egyre erősödött a hang és már itt hallottam a ház előtt, és mintha megállt volna. Egy motor hangjához hasonlított, de nem voltam benne biztos. Lucas és Cameron felállt és mindenki nagyon dühösen nézett. Fogalmam sem volt róla, hogy mi történik, de mindenki elkezdett bemenni a házba és onnan meg ki a ház elé. Követtem őket Vanessával, aki mellettem jött mindvégig. Aggódó arccal néztünk egymásra. Egyszerre állt meg mindenki, és akkor mi is megláttuk azt ami miatt mindenki dühös volt.

13. fejezet

Vanessa nem vette fel a telefont, így nem próbálkoztam tovább. Este úgy is találkozunk, hisz ma péntek van és ma bowlingozni megyünk. Nem nagyon akartam menni, mert biztos ott lesz Emma és nem akartam vele jópofizni, de kellet egy kis kikapcsolódás. Délután nem sok mindent csináltam, inkább csak vártam az estét. Justin nem volt otthon és ez egyre furcsább. Mostanában nem is szokott itthon lenni. Egyre gyorsabban telt az idő én én annál inkább nem vártam ezt az estét. Elkezdtem készülődni és mire készen lettem, már hallottam is a csengőt. Gyorsan leszaladtam és kinyitottam az ajtót. Nagyot dobbant a szívem. Cameron állt az ajtóban.
-Szia, Vanessa nem tudott érted jönni, mert Chrissel van, majd ott találkozunk velük.-mondta Cameron.
-Ó.. de azért én mégis felhívnám, hátha el tud jönni értem.-akadékoskodtam. Nem akartam vele menni, sőt nem is akartam látni őt.
-Oké, megpróbálhatod.-mondta és én már tárcsáztam is. Kicsöngött, de nem vette fel a telefont. Leraktam és Cameronra néztem.
-Nah akkor jössz vagy sem?-kérdezte vigyorogva.
-Megyek.-mondtam kelletlenül.

Beszálltunk a kocsijába és elindultunk. Nem szóltam hozzá és ő se hozzám. Egész úton a tájat néztem a ablakból és nem néztem rá. Éreztem, hogy néha rám pillant, de nem néztem rá. Megérkeztünk és gyorsan kiszálltam a kocsiból, még mielőtt idejöhetett volna segíteni. Szomorúan pillantott rám, és utánna bementünk. Megkerestük Vanessáékat és mikor megtaláltuk ,mérgesen pillantottam rá. Nem tudtam elhinni, hogy képes volt ezt tenni, hogy tudja jól, hogy nem akarok vele lenni ezek után és mégis ő jön értem. Vanessa bűnbánóan tekintett rám és megszólalt.

-Bocsi, de nekünk most ki kell mennünk a mosdóba.-mondta a fiúknak Vanessa és már alig vártam, hogy milyen mentséget tud felhozni. Beértünk és szerencsére nem volt ott senki, így nyugodtan tudtunk beszélgetni.
-Szóval, hallgatlak.-mondtam neki és vártam a magyarázkodását.
-Ne haragudj, de délután Chriss elvitt randira és nagyon sokáig elhúzódott és már Chriss rég lebeszélte Cameronnal, hogy ő fog érted menni. Nem tehetem semmit.-nézett rám bűnbánóan. nem tudtam rá haragudni, így megbocsátottam neki.
-Rendben, de nem szeretnék többet ilyet, el akarom felejteni. És milyen vol a randi?-kérdeztem tőle.
-El sem tudod hinnei, nagyon jó volt.-mondta és míg kimentünk elmesélte a randiját. Pont időben érkeztünk meg a fiúkhoz, hisz megérkezett Emma. Nem is lehetne jobbkor. Mindenkit puszival köszöntött és Cameront a végére hagyta. Mikor felállt Cameron, hogy odahajoljon, Emma is odahajolt és mosolyogva adott két puszit, közben a szemébe nézett. Én gyorsan elfordultam, nem akartam látni. Emma leült Cameron mellé, én meg Lucas mellé. Elkezdtük a játékot és Cameron kezdte. Felállt és gurított, közben Emma nagyon figyelte őt, közben mosolygott. Hányingerem volt, de nem akartam kimutatni, mennyire rosszul esik ez nekem, így csak ültem és elkezdtem beszélgetni Lucassal. Már épp kérdeztem volna tőle valamit, de én következtem. Unottan mentem oda és gurítottam. Nagyot néztem mikor letaroltam mind a tizet, és büszkén mentem vissza a helyemre.

-Ez nagyon jó volt, ügyes voltál.-dícsért meg Lucas.
-Köszi, de most te jössz.-mondtam mosolyogva.
-Igen, csak figyelj, milyen jó leszek.-mondta büszkén és én kételkedve néztem rá. Felvette a legnehezebb golyót és eldobta. Leesett állal néztem, mikor ő is letarolta az összes bábut.
-Nah milyen voltam?-kérdezte tőlem.
-Ügyes, nagyon ügyes.-mondtam elismerően.
-Hm.. köszi, fogadjunk, hogy nem tudod mégegyszer mecsinálni azt a tizest.-mondta és én kiült az arcomra a nagy mosoly.
-Rendben, fogadjunk.-mondtam.
-Ha nem nem tarolsz, akkor megcsókolod Cameront, és ha eltalálod mindegyik bábut akkor én csókolom meg Emmát.-mondta és rögtön lefgyott az arcomról a mosoly. Haboztam egy kicsit, nem akartam semmit ilyet csinálni vele.
-Nah mi van beijedtél?-kérdezte Lucas.
-Nem, csak... jól van akkor csináljuk.-mondtam és nagyon imádkoztam azért, hogy az összes bábut letaroljam. Cameron, nem nagyon figyelte a beszélgetésünket, inkább Emmával volt elfoglalva. Amíg felvettem a golyót, addig, Lucas beavatta őt is meg Emmát is a mi kis fogadásunkba. Érdeklődve pillantott rám Cameron és én elkaptam róla a tekintetemet. Nagy levegőt vettem és gurítottam. Nagyon ki akart menni a szélére a golyó, de végül irányt váltott és egyenesen a közepébe ment. Ledöntöttem az összes bábut és nagy mosollyal ültem vissza a helyemre. Lucas tátott szájjal nézett rám.

-Ezt meg hogy csináltad, ez lehetetlen.-mondta még mindig tátott szájjal.
-Hát, pedig ellégé valóságos, nah akkor megcsókolod végre Emmát?-kérdeztem Lucastól. Emma is nagyot nézett, mikor Lucas odahajolt hozzá, és rögtön eltolta magától.
-Mit képzelsz? Nehogy meg merd tenni!-mondta dühösen Emma Lucasnak. Ő kétségbeesetten rám nézett és én csak bólintottam. Hálásan nézett rám Lucas és visszaült mellém.
-Köszi, nem nagyon akartam megcsókolni.-mondta hálásan.
-Hát, igen én is így vagyok Cameronnal.-mondtam és Lucas nagy szemmekkel nézett rám.
-Komolyan? Pedig azt hittem, hogy van valami köztetek.-mondta komolyan és én csak megráztam a fejem.
-Igen, én is azt hittem, de hanyagoluk a témát.-mondtam neki. Nem akartam róluk beszélni, gondolom Lucas is tudja, hogy összejöttek Emmával. Ezért nem akarta megcsókolni, mert tudta és nem akarta felbosszanitani Cameront. Én ezt megértettem.
Az este további részében, jól elvoltam Lucassal és a többiekkel. Cameron nem nagyon foglalkozott velünk, ez egyre jobban zavart. Már éppen menni készültünk Vanessával, mikor eszébe jutott, hogy nem is az ő kocsojával jöttek. Chriss akarta hazavinni. Nem akartam megint Cameronnal menni, ő biztos Emmát viszi haza, és vágtam egy pofát, és ezt észrevette Lucas.

-Hazavihetlek?-kérdezte mosolyogva. Cameron meghallotta és Lucasra nézett, ő visszanézett rá és utánna rám néztek. Cameron szomorú tekintettel, Lucas meg a válaszomra várt.
-Igen, azt megköszönném.-mondtam neki. Összeszedte a cuccát és már indultunk is. Már majdnem kiértünk, mikor valaki hátulról megállított és megfogta a kezemet. Megfordultam és Cameron állt ott.
-Nem vihetlek én haza?-kérdezte reménykedve.
-Nem, majd Emmát hazaviszed.-mondtam neki és megfordultam. Nem láttam az arcát, de nem is érdekelt mit gondol. Csak egy baráti gesztus akart lenni, semmi több. Gyorsan mentem ki a parkolóba és megálltam. Nem tudtam melyik Lucas kocsija, így megvártam. Ő csak mosolyogva lépkedett mellettem és én csak figyeltem merre megy. És akkor megállt. Nem hittem a szememnek, egy nagy motor előtt állt meg. Nem tudom milyen fajta lehetett, nem ismerem a motorfajtákat, de nagyon jól nézett ki. Nagy és fekete volt.
-Nah mi lesz, felszálsz vagy tegyelek rá?-kérdezte vigyorogva.
-Jaj de szellemes vagy.-mondtam neki én is mosolyogva és elindultam a motor felé. Odaadta a kezembe a sisakot és megálltam. Még sosem ültem motoron és egy kicst féltem tőle.
-Nem lesz semmi baj, vigyázok rád.-mondta és én megnyugodtam. Felszálltam mögé és elindultunk. Én szorosan átkaroltam őt, nem akartam leesni. Ő csak nevetett ezen és én megszorítottam a derekát. Ezen még jobban elkezdtett nevetni és erre én is csak nevettem. Nagyon tetszett a motorozás és eldöntöttem, hogy én is akarok egy ilyet. Nem mentünk olyan gyorsan, és ezért hálás voltam neki. Hirtelen megvilágított lett előttünk az út és észrevettem, hogy a hátunk mögött egy kocsi jött. Melénk ért és én felismertem. Cameron kocsija volt az és láttam, hogy mellette Emma ült. Összeszorult a gyomrom, mikor rájuk néztem. Cameron is észrevett minket és én lazítottam a szorításomon. Lucas megfogta a kezemet és dereka köré húzta még jobban, hogy le ne essek. Visszanéztem Cameronra, de már nem láttam az arcát. Lucas is észrevette őket és felgyorsítottunk. Megijedtem ettől és jó szorosan hozzábújtam, és megelőztük Cameronékat. Mikor hazaértünk, leszálltam a motorról és visszaadtam a sisakot.
-Köszönöm, hogy hazahoztál.-mondtam neki hálásan.
-Ugyan, nincs mit.-mondta és elköszöntem tőle. Visszaszáltt a motorra és már el is ment. Én bementem a házba és rögtön lefeküdtem az ágyamba. Nem bírtam már semmit csinálni, és így ahogy voltam, elaludtam. Hirtelen egy nagyon hangos zajra ébredtem és észrevettem hogy a telefonom csörög. Nemrég aludhattam el, olyan fél órája értem haza. Megnéztem kiaz és mikor láttam, eldobtam a telefonomat.