5. fejezet

Szombat reggel kialvatlanul keltem. Egész éjjel azon gondolkoztam, hogy mi lehetett a fán, mert egy madár nem csap ekkora zajt. Ezen gondolkozva mentem le a konyhába reggelizni. Nem akartam tovább erre gondolni, hiszen úgyse fogom már megtudni, mi volt ott a fán. Lementem a lépcsőn és rögtön a konyhába mentem, hogy reggelit csináljak magamnak. Beértem a konyhába és ott volt anyukám. Odamentem és megpusziltam. A konyhánk nem volt valami nagy, de azért olyan kicsi se. Van benne tűzhely, mikró, hűtő, meg ami egy konyhában szokott lenni. Sárga falai voltak és én ezt nagyon szerettem ,mert mindig azt az érzést keltették bennem, hogy süt a nap. A szüleinkkel olyan ritkán vagyunk együtt, mert dolgozniuk kell, de én ezt megértem, mert azért dolgoznak annyit, hogy legyen ennivalónk, meg el tudjanak tartani apával három gyereket. Reggelire megcsináltam magamnak a müzlit és közben anyával beszélgettem.
-És hogy megy a munka?-kérdezgettem őt.
-Nagyon jól. És neked hogy megy a suli?-kérdezett vissza anya.
-Jól. Most vannak az év végi téma zárók és tanulgatok rájuk.-mondtam nem túl nagy lelkesedéssel. Ezerszer szívesebben olvasnék valami izgalmas könyvet, mintsem a téma zárókra készülnék. De hát nincs mit tenni, tanulni kell.
-És a barátaiddal mi van?-kérdezte anya.
-Hát velük is minden rendben. Tegnap bowlingozni voltunk és a fiúk nyertek, így nekünk kell kifizetni egy vacsit nekik. Vanessának pedig kialakulóban van egy kapcsolat. Nagyon megtetszett neki egy fiú és tegnap találkoztunk vele és a haverjaival. Jól el voltak és látszott a fiún is, hogy bejön neki Vanessa.-mondtam nagy örömmel. Aztán hirtelen lefagyott az arcomról a mosoly. Eszembe jutott Cameron és a szeme ahogy rám nézett. Nem tudtam elfelejteni ezt a tekintetet, de nem is gondolhattam rá többet. Gyorsan kivertem a fejemből Cameront és az arcomra erőltettem egy mosolyt. Anya nem vette észre, mert nyugodtan ette a szendvicset, amit nemrég csinált. Megettem a müzlimet és bepakoltam a mosogatóba. Már mentem is ki a konyhából, de megálltam, mert majdnem nekem jött Lily.
-Jó reggelt.-mondtam neki.
-Jó reggelt.-mondta ő is, de már ment is tovább, így nem erőltettem tovább a dolgot. Nagyon sajnáltam, hogy így eltávolodtunk egymástól. Mióta anya rengeteget dolgozik, azóta nem csinálunk közös programokat. Annyira jó volt régen, mikor csaptunk egy csajos napot, csak így mi hárman. Elmentünk vásárolni, beültünk valahova és beszélgettünk. Mindent elmondtam nekik és Lily is elmondta a pasi ügyeit. Nagyon hiányzott már, hogy az egész család együtt legyen és együtt csináljunk valamit. És eszembe jutott valami, de ezzel még várni akartam egy kicsit a nyári szünetig. Titokban akartam csinálni, senkinek nem akartam elmondani. De ezzel most nem akartam foglalkozni, van még rá időm. Felmentem a szobámba, tanulnom kellett volna, de semmi kedvem nem volt hozzá, gondoltam tanulok majd holnap. Ki akartam menni az erdőbe, a rejtekhelyemre és olvasni. Kinéztem az ablakon és esett. Nagyon sajnáltam, hogy nem merülhettem el a könyvemben, de elhatároztam, hogyha eláll az eső akkor mindenképpen elmegyek az erdőbe és olvasok. Addig nem tehettem mást, csak tanultam törire. Készültem a hétfői dolgozatra, mert ezzel javíthatok a jegyemen és akár ötös is lehetek történelemből év végén. Egészen belemerültem, de azért mégse volt az igazi. Abbahagytam egy kicsit és lementem egy pohár vízért, mert nagyon szomjas voltam. Nem volt a konyhában senki. Justin még aludt pedig már mindjárt dél lesz. Lily meg tanult. Anya és apa kaptak egy hívást, hogy sürgősen be kell menniük mert határidőre kell megcsinálni egy munkát és nem szabad késni vele. Kitöltöttem a vizet és már mentem is vissza a szobámba. Már kezdtem volna olvasni tovább az unalmas törit de gyorsan kipillantottam az ablakon és láttam, hogy már nem esik. Széles mosoly ült kii az arcomra és gyorsan be is csuktam a töri könyvet. Átöltöztem olyan ruhába, amit nem sajnálok, ha sáros lesz, mivel még nem száradt meg minden. Kivettem a szekrényemből a plédet és elővettem a könyvemet, hogy majd azt olvashassam. Sokkal jobban szeretek a szabadban olvasni, mert ott hallom a madarakat és érzem az erdő illatát. Lementem a konyhába és egy papír lapra felírtam a testvéreimnek, hogy az erdőbe mentem. Ők mindig tudták, hogy imádok olvasni, és csak az erdőben tudok nyugodtan. A papírt odatettem a fűszeres polcra, ahonnan rögtön kiszúrják, ha bejönnek ide. Elővettem a kulcsomat és kiléptem a házból. Elindultam az erdőbe és megkerestem a rejtett ösvényt. Egész úton olyan érzésem volt mintha figyelnének, követnének. Elhessegettem a rossz gondolatokat és mentem tovább. Nagy nehezen megtaláltam az utat, eléggé el volt dugva. Elindultam rajta és egy kis idő múlva már oda is értem a tisztásra. Ugyanúgy néztem végig rajta, mint ahogy az első alkalommal. Megint megbabonázott a táj szépsége. Elindultam a kis folyóhoz és leterítettem a fűbe a pokrócot. A fű vizes volt egy kicsit a délelőtti esőtől de nem érdekelt különösebben, mert a takaró amit hoztam eléggé vastag volt, így nem tudott átázni. Leültem a pokrócra és kinyitottam a könyvet. Elolvastam belőle két fejezetet és megint az az érzés tört rám mint amikor idefele jöttem, hogy valaki néz. Körbenéztem a tisztáson, de nem láttam senkit. Visszanéztem a könyvbe és folytattam. Csak pár sort olvastam, mikor hallottam hogy a tisztás túloldalán megmozdult a bokor. Odanéztem, de nem láttam semmit. Letettem a könyvet és felálltam. Hosszan néztem azt a bokrot, de semmi. Már ültem volna le, mikor megint megmozdult a bokor. Nagyon megijedtem, hiszen nem tudtam mi lehetett ott. Egyszer csak elkezdett rázkódni a bokor és egy barna bundájú farkas lépett ki a bokor mögül. A földbe gyökerezett a lábam. Nem tudtam, hogy most mit csináljak, nagyon megijedtem. El akartam futni, de a lábam nem engedelmeskedett. Csak álltam ott és nem mozdultam. A farkas sem mozdult. Lassan lehajoltam, hogy megfogjam a könyvemet és a takarót és elfussak innen. Nagyon lassan csináltam mindent, nehogy valahogy feldühítsem és rám támadjon. Rémült arccal felkaptam a kezembe a könyvet és ezt végigkövette a szemével a farkas is. Nyúltam volna a pokrócért is de megálltam, mert lépett egyet felém a farkas. Belenéztem a szemébe és szomorúságot láttam benne. Nagyon ismerős volt a szeme, de nem tudtam hova tenni. Megálltam és otthagytam a plédet a földön. Hosszan néztem, hogy mit csinál, de csak mozdulatlanul állt. Nem mertem odamenni hozzá, mert féltem, hogy megharap. Aztán megmozdult a a farkas. Megfordult és elindult vissza az erdőbe. De fél úton megállt, felém fordult és lefeküdt a fűbe. Nem értettem, miért csinálta ezt. Azt hittem, hogy visszamegy az erdőbe és békén hagy, de tévedtem. Már kezdtem megnyugodni, hogy nem akar rám támadni, de most megint aggódtam, hogy itt fog figyelni. Nem mozdultam, mert féltem, hogy rám ugrik. Nem történt semmi, csak feküdt a fűben és várt. Megint a szemébe néztem és most már reménykedve nézett rám. Nem tudtam mire véljem ezt, de vonzott a tekintete. Vágyakozóan és mintha csillogna is a szeme. Nagyon furcsa volt ez a farkas. Igaz még nem találkoztam egyel sem. de nem ilyennek képzeltem el őket. Ő teljesen más volt, mint a természet filmekben. Nem tudtam ellenállni a tekintetének így tettem egy lépést felé. Újra belenéztem a szemébe és most izgatottságot fedeztem fel benne. Felállt a farkas és mint egy kutya aki most látja hosszú idő után a gazdiját, elkezdte csóválni a farkát. Nagyon aranyos volt, de még mindig féltem tőle. Észrevehette, mert gyorsan visszafeküdt a fűbe és bűnbánóan tekintett rám. Olyan volt mint egy kiskutya, így tettem felé még egy lépést, hogy lássam mi a reakciója. Nem mozdult. Izgatott lett, ahogyan egyre közelebb kerültem hozzá. Tettem felé még pár lépést és már csak öt méter választott el egymástól. Nem akartam hirtelen mozdulatot tenni,a szívem a törkomban dobogott és reszketett kezem, lábam nehogy valami baj legyen, hiszen mégiscsak egy vadálatról van szó. Rám nézett és bátorítóan vonyított egyet. Ezek után már nem tudtam félni tőle, így még közelebb mentem hozzá. Egy lépés választott el tőle és leguggoltam. A farkas még mindig nem állt fel.
-Ugye nem fogsz bántani?-kérdeztem tőle. Eléggé szánalmas volt tőlem, hogy egy farkassal beszélgetek. Bíztam benne így nagyon óvatosan kinyújtottam a kezemet, hogy megérintsem. A farkas örömmel figyelte a mozdulatot. A kezem nagyon lassan haladt, és végül megérintettem a bundáját. Nagyon selymes volt és ez tetszett. Elkezdtem simogatni a fejét és ő meg a szemembe nézett. Már nem féltem tőle, mert tudtam, hogy nem akar bántani. Már épp vettem volna el a kezemet mikor ő elkezdte nyalogatni. Nem húztam el a kezemet, és hagytam neki. Hirtelen megjelent mellettem egy pillangó. Nagyon szép volt, sárga színű. Aztán hirtelen megjelent még egy, és azután folyamatosan jöttek. Mindegyik leszállt a mellettünk lévő virágokra. Nagyon tetszett. Közben észrevettem, hogy kiderült az ég is és elkezdett sütni a nap. Furcsálltam, hiszen itt Forksban állandóan esik az eső, és csak nagyon ritka az olyan alkalom amikor süt a nap, főleg eső után. Gyönyörű volt az idő. Nem értettem ezt a hirtelen változó időjárást, de nem bántam. Hirtelen megszólalt a telefonom a távolból, ahol a pokrócon hagytam. Olyan rossz volt az időzítés és nem akartam felvenni. Abbahagyta a zenélést és már kezdtem megnyugodni mikor újra megszólalt.
-Nagyon kitartó.-mondtam a farkasnak bosszankodva, hogy megzavartak. Azért eléggé szánalmas vagyok, hogy egy farkassal beszélgetek, hiszen ő úgyse érti amit mondok neki. Visszahúztam a kezemet és lassan felálltam. Oda akartam menni, hogy kikapcsoljam a telefonomat és visszajöjjek a farkashoz, mikor hirtelen egy farkas vonyítás hallatszott az erdőből. Felállt a farkas és szomorúan nézett rám, mintha engedélyt kérne, ahhoz hogy elmehessen. Nem értettem miért néz így rám, hiszen csak most találkoztunk és azt csinál amit akar. De nem volt szívem csak úgy itt hagyni.
-Menj csak, remélem még találkozunk.-mondtam reménykedve. Nagyon megszerettem ez alatt a kis idő alatt, viszont még egy kicsit bennem volt a félsz, hogy esetleg bántana. A farkas elindult az erdő felé és mielőtt bement volna a sűrűbe, még visszanézett rám és már ment is. Hogy lehet, hogy egy farkas ilyen kedves és így viselkedjen egy emberrel? A természet filmekben azt láttam, hogy megtámadják az embereket, és nem pedig megnyalják a kezünket. Nem értettem őt, de tetszett. Vissza akartam még jönni, és találkozni vele, vonzott valami hozzá, a tekintete. Nem értettem, hogy ragaszkodhattam ennyire egy farkashoz, mikor csak pár percet voltunk együtt. A gondolat menetemből a telefonom csörgése rázott ki, ami újra elkezdte a szokásos zenét. Gyorsan odaszaladtam a plédhez és a könyvemhez amit félbehagytam és felvettem a telefont.