4. fejezet

Visszamentünk a többiekhez, de Vanessa nem vette le a szemét a fiúról.
-Menj oda hozzá, és mutatkozz be neki. Ne itt csorgasd a nyálad.-mondtam neki, mert már idegesített, hogy nem figyel semmi másra csak arra a fiúra.
-Te megőrültél? És ha nem tetszem neki? Inkább maradok itt.- mondta. Nem bírtam nézni ahogy ezt csinálja így felállítottam és elkezdtem magam után húzni.
-Mit csinálsz? Hova megyünk-kérdezte a barátnőm ijedten. Nem válaszoltam, gondoltam úgy is leesik neki. Már majdnem ott voltunk az asztaluknál mikor Vanessa megállt és nem mozdult.
-Te meg vagy huzatva, ugye most nem gondoltad komolyan, hogy oda megyünk? Nincs az a pénz amiért én most odamegyek hozzájuk.-mondta a fejét rázva, de én még nem adtam fel.
-Vanessa, ha nem mész oda hozzá, akkor sosem tudod meg hogy tetszel-e neki. És én is odamegyek veled, nem kell félned.-győzködtem. Elgondolkodott egy pillanatra, aztán bólintott. Végül odamentünk az asztalukhoz, de még nem figyeltek fel ránk. A barátnőm egy hirtelen mozdulattal elhúzott onnan, így pár lépéssel egy kicsit messzebb kerültünk az asztaltól. Nem értetem őt, máris meggondolta magát? Meg akartam kérdezni, hogy miért húzott el onnan, de közbevágott és elkezdett beszélni.
-És mit fogunk nekik mondani? Azt, hogy bocsi, hogy zavarunk, de nagyon tetszel és csak azt akartam megkérdezni, hogy neked is tetszem-e?-mondta fintorogva.
-Nem dehogy is, csak köszönünk nekik. Nem kell beparázni, ismerjük őket a suliból és csak oda megyünk köszönni meg megkérdezzük csatlakozhatunk-e. Így jó lesz?- győzködtem tovább Vanessát. A barátainkat nyugodtan otthagyhattunk, mert már eldőlt a meccs, hiába próbálkozunk. A fiúk nyertek és nekünk már semmi esélyünk nem volt, így csak verseny nélkül guritottunk néhányat. Otthagytuk őket és én reménykedtem benne, hogy ide is jöhetünk, bemutatni a tehetségünket és közben Vanessa meg ismerkedik a kiszemeltjével. Megfogtam a kezét és elindultam vele az asztalhoz. Látszott Vanessán, hogy izgul, de bátorításképpen megszorítottam egy kicsit a kezét, hogy tudja én itt vagyok mellette. Odaértünk az asztalhoz és megszólítottam azt a fiút aki Vanessának tetszett.
-Szia, mi csak idejöttünk köszönni, mert láttunk titeket és gondoltam mi is guríthatnánk párat veletek.-mondtam és csak reménykedni tudtam, hogy igent mondanak. Vanessa mellettem csak mosolygott a fiúra, és a fiú és visszamosolygott, aztán válaszolt.
-Persze, gyertek nyugodtan. Amúgy én Chris vagyok ők itt a haverjaim Jason, Lucas és aki ott a pultnál van Cameron. Ő is nemsokára jön csak hoz egy kis kaját. Igaz egy iskolába járunk, onnan vagytok nekem ilyen ismerősök?-kérdezte meg udvariasan, de látszott rajta, hogy biztos a válaszban.
-Igen, egy iskolába járunk, de nem nagyon szoktunk beszélgetni, így gondoltam épp ideje elkezdeni.-mosolyogtam rá. Leültünk az asztalukhoz és megvártuk míg befejezik a menetet. Elkezdtünk beszélgetni mindenféléről, de Christ jobban érdekelte Vanessa. Nagyon összebarátkoztak, pedig csak nemrég jöttünk ide. Idővel visszajött Cameron is. Jó sokáig elvolt.
-Szia, hol voltál? Már nagyon éhesek vagyunk!-mondta Chris. De le nem vette a szemét Vanessáról. Cameron nem nézett ránk csak letette a nasit és nem válaszolt a kérdésre csak legyintett egyett a kezével és már ment is gurítani. Nagyon jól játszott, le is tarolta mindet. Mikor visszajött, Chris következett és már ment is volna de megállt.
-Ó de egy hülye vagyok, el is felejtettem bemutatni neked a lányokat. Ő itt Vanessa és a barátnője Ashley. Idejöttek egy kicsit beszélgetni.-mondta Chris. Amikor a barátnőmet mutatta be furcsán csillogott a szeme. Nem tudtam mitől lehet de nem is foglalkoztam vele. Cameron odahajolt Vanessához és kezetfogott vele, aztán cinkosan Chrisre mosolygott. Ezt észrevettem, de elkönyveltem magamban, hogy biztos csak azért mert észrevette, hogy mindeketten tetszenek egymásnak. Cameron felémfordult, de még nem nézett rám. Kezetfogtunk aztán belenézett a szemembe. Gyönyörű szeme volt. Sötét barna már-már inkább feketének látszott, de melegséget sugárzott a tekintete. Megjelent a szemében az a csillogás amit észrevettem Chrisnél is. Nem engedte el a kezem és mélyen belefúrta a tekintetét az enyémbe. Vanessa harmadjára mondta a nevemet mikor elkaptam a tekintetem a szeméről.
-Mivan?-kérdeztem tőle meglepetten.
-Semmi csak elbambultál.-mondta Vanessa. Nem tudom mi ütött belém. Cameron leült pont mellém és megfogta a kezemet. Én ösztönösen elhúzódtam mellőle és nem szóltam hozzá. Nem törődött vele, így közelebb jött hozzám de most nem fogta meg a kezem. Nem értettem miért csinálja ezt, de nem akartam egy fiúhoz se ennyire közel kerűlni.
-Mindig ide jártok vagy csak most jöttetek el ide bowlingozni?-kérdezte tőlem Cameron. Nem válaszoltam rögtön. Közben Chris visszajött az asztalhoz és leült Vanessa mellé. Addig a barátaik gurítottak.
-Nem mi minden pénteken jövünk a haverjainkkal.-mondtam. Nem bírtam, hogy állandóan engem néz így megfogtam Vanessa kezét és felállítottam.
-Bocsi de nekünk most ki kell mennünk a mosdóba- mondtam a fiúknak és már húztam is magam után a barátnőmet. Értetlenül nézett rám, hogy mi ez a hangulatváltozásom és miért akartam ilyen gyorsan eljönni onnan. Bementünk a mosdóba és Vanessa már beszélni is kezdett.
-Most meg mi van? Valami baj van? Nem érzed jól magad?-kérdezte aggódva a legjobb barátnőm. Azt szerettem benne, hogy mindig ilyen figyelmes.
-Nem, nem-nyugtattgattam Vanessát-csak nem bírtam, hogy az a Cameron gyerek állandóan engem néz.-folytattam. Nem értettem mi baja, de nem akartam, hogy így viselkedjen velem.
-Hát nem vetted észre?-mondta. Értetlenül néztem rá, Vanessa egy nagyot sóhajtott és folytatta.-Tetszel neki, de nagyon, azért ült melléd, fogta meg a kezed, csak veled beszél és néz folyton téged. Te tényleg nem vetted észre?-kérdezte. Elgondolkoztam, hogy tényleg igaz amit mond és én ezt eddig nem vettem észre. Nagyon helyes volt Cameron, de nem akartam tőle semmit. Volt pár elég rossz tapasztalatom, amikor a fiúk kihasználtak, de még szerencsére épp időben léptem és nem történt semmi komoly. Nem akartam megint ilyennek kitenni magam. Nem akartam egy újabb kapcsolatot, ami csak szendvedéssel végződne. Le kell ráznom magamról és nem szabad hagyni, hogy reménykedjen.
-De én nem akarok senkivel sem járni, tudod mi volt az előző kapcsolataimban és most nem szeretném újra átélni ezeket.-mondtam fájdalmasan. Vanessa megfogta a kezemet.
-De lehet, hogy vele más lesz, szerintem nagyon jó fej és Chrissel is jól elvagyunk. Amióta meglátott azóta állandóan velem van és beszélgetünk lehet, hogy lesz belőle valami.-mondta Vanessa boldogan. Örültem a boldogságának, hogy végre meg mertük szólítani a fiút aki tetszik neki. Ezen elmosolyodtam. Végre meg merte szólítan a kiszemeltjét, modjuk ebben nekem is szerepem volt mivel én rángattam oda, így büszke voltam magamra. De én csak neki szerettem volna jót, hogy ő legyen boldog. Nekem nem kell egy fiú sem egy ideig.
-Nagyon helyes Cameron, meg jófejnek látszik, de nem akarom magam megint megégetni. Te jól elleszel Chrissel, de ennyi, engem ne keverjetek bele, nem akarok semmit sem Camerontól és ezt remélem a tudtára tudom adni.-mondtam eltökélten. Nem akartam megbántani, de azt sem akartam, hogy híú reményeket keltsek benne, ami fölösleges lenne.
-Rendben, nem erőltetem a dolgot, viszont nekem nagyon tetszik Chris és remélem találkozunk még majd valamikor.-mondta lelkesen Vanessa.
-Na menjünk vissza hozzájuk, utánna menjünk haza, mert nagyon fáradt vagyok.-ásítottam egy nagyot. Elindultunk vissza és még leültünk, hogy elköszönjünk mindenkitől. Mikor visszaérkeztünk önkéntelenül is Cameronra néztem, aki aggódva pillantott rám. El is fordítottam a tekintetem, Chrisre néztem aki csillogó tekintettel nézett Vanessára. Örültem, hogy kölcsönös a vonzalom, és drukkoltam nekik, hogy összejöjjön nekik a dolog.
-Nekünk most mennünk kell, de a suliban biztos összefutunk majd.-mondtam direkt Chrisre nézve. Rámmosolygott, én meg vissza. Odaszóltam a többieknek is, akikkel csak most találkoztam először. Biztosan a fiúk barátai, és elköszöntem tőlük is. Láttam a szemem sarkából, hogy Cameron feláll, és oda akar jönni hozzám elköszönni, de én már vettem is a pulcsimat, és mielőtt ideért volna hozzám , már húztam is magam után Vanessát. Láttam rajta, hogy szomorú, mert nem köszöntem el tőle személyesen, de nem tehettem mást. Még visszafordultunk és elköszöntünk tőlük. Gyorsan rápillantottam Cameronra, ő meg rám. Szomorú volt a tekintete. Nem értettem miért ilyen velem, hogy lehet, hogy ennyire tetszem neki, pedig még csak most találkoztunk, nem is ismerjük egymást. Levettem a szemem róla és Vanessára néztem. Dobott egy puszit Chrisnek és én ezen csak jót mosolyogtam. Jó volt látni, hogy ilyen boldog, és hogy nem csak távolból figyelte a fiúkat. Elővettem a telefonomat, hogy megnézzem mennyi az idő, de láttam, hogy egy sms-em érkezett. Egy barátnőm küldte akikkel eggyüt jöttünk, mert nem láttak sehol minket a bowlingteremben, így hazamentek. Kimentünk a kocsihoz és beszálltunk. Vanessa egész úton csak Chrsiről csacsogott. Nagyon belezúgott, de ennek én csak örültem. Hazavitt a kocsijával, elköszöntem és megvártam míg elmegy. Hallottam ahogy elhajt a házunk elől. Épp kerestem a kulcsomat, hogy kinyissam az ajtót, mikor egy faág reccsenését hallottam meg a kertünkben lévő fa tetejéről. Nagyon megijedtem, hogy mi lehetet az, de nem láttam ott semmit. Gyorsan elővettem a kulcsokat, amit kerestem, kinyitottam az ajtót és már bent is voltam a házban. Jól bezártam az ajtót és felrohantam a szobámba. Bezártam azt is és ijedten odamentem az ablakhoz. Pont lehetett látni a fát az ablakomból, és jó megnéztem. Nem láttam rajta semmit. Biztosan csak egy madár volt és csak rémeket látok. Behúztam a sötétítőt és elindultam zuhanyozni. Mikor kész voltam, fogat mostam és felvettem a pizsamámat. Befeküdtem az ágyba és visszaemlékeztem a mai napra mi minden történt velem. Amikor a relytekhelyet találtam, a bowling teremben történteket, és a reccsenést a fán. Nem bírtam most gondolkozni, így elhesegettema rossz gondolatokat, arról, hogy valaki a faágon volt, így csak arra gondoltam, hogy egy madár lehetett ott. Nagyon fáradt voltam, és rögtön álomba zuhantam.