23. fejezet

Mikor pont mentem volna ki a konyhából beleütköztem Cameronba. Ő elmosolyodott, de én csak mentem tovább. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ő farkas, Ez teljes képtelenség. Senki se mondta el nekem, még Vanessa és Lucas sem. Lucas is már szinte a legjobb fiú barátom volt. Nem tudtam elhinni, hogy ő sem mondta el nekem. Elhessegettem ezeket a gondolatokat és elmentem az étterembe. Nem volt még ott senki, így leültem az egyik falhoz. Beindítottam a zenegépet, de most valami lassú számot akartam. Nem volt hangulatom a gyorshoz. Már a szám felén túl volt, és akkor hirtelen Cameron viharzott be. Kikapcsolta a zenegépet és felállított a földről, miközben megfogta a kezemet.

-Mi van? Mit akarsz?-kérdeztem értetlenül.
-Meg kell bocsátanod, én nem bírom ezt hogy haragszol rám.-mondta és belenézett a szemembe.
-Még most sem hiszem el hogy farkas vagy.-mondtam csak magamnak, olyan hihetetlen ez az egész.
-Ha szeretnéd megmutatom.-mondta még mindig rabul ejtve a tekintetemet és elmosolyodott.
-Nem nem azt felejtsd el. Nem szeretném látni se a farkast és téged sem.-mondtam és kihúztam a kezemet az övéből.
-Nagyon sajnálom hogy megbántottalak, de nem tehettem mást.-mondta és lehajtotta a fejét.
-Jó de most már nem tudok benned megbízni. Nem értem miért nem mondtad el hamarabb.-mondtam neki.
-Mert meg akartalak védeni.-mondta nekem.
-És úgy nem lehetett volna, ha én tudom?-néztem rá, de a válaszát már nem vártam meg. Kiszaladtam az étteremből és az erdőig futottam. Ott megálltam és sétálva mentem tovább.

Egészen a tavamhoz mentem és ott leültem a kövemre. Legördült egy könnycsepp az arcomról, de próbáltam visszatartani. Ha ennyire fontos lennék Cameronnak akkor elmondta volna nekem és nem csak most mikor meghallottam az Emmával való beszélgetésüket. Belemerültem a gondolataimba, de rögtön kizökkentett egy ág reccsenése. Rögtön felpattantam, de nem ijedtem meg. Még nem láttam ki van ott, de tudtam hogy Cameron lesz az és jönne bocsánatot kérni.
-Nem érdekelsz Cameron, mondtam, hogy ez most nagyon sok nekem.-mondtam és legördült még egy könnycsepp az arcomon. Már nem bírtam elviselni. Vártam, hogy kijöjjön a bokor mögül és mikor láttam, hogy megint megmozdul kiugrott egy farkas. Nem Cameron volt az. A szívem a torkomban volt, és nagyon gyorsan kapkodtam a levegőt. Sikítani próbáltam, de alig jött ki hang a torkomon. A lábam remegett, és majdnem elájultam, mikor ő csak nyugodtan állt ott előttem.

-Te.. te ki vagy?-kérdeztem tőle, mert biztos voltam benne, hogy nem csak egy farkas. Annál sokkal több. Nem mozdult. Csak állt ott és nézett.






Cameron szemszöge

Mikor Ashley kiviharzott, én ott maradtam egyedül az étteremben. Nem volt ott senki így leültem az egyik székre. Annyira utáltam most magamat, hogy nem mondtam el hamarabb, de nem tehettem mást. Csak őt védtem, de ő nem hiszi el. Azt hiszi, hogy direkt hagytuk ki mindenből, és hogy becsaptam. Igaza volt. Nem mondtam el neki és úgy voltam vele farkas alakban. Ő nem is sejtett semmit, és én átvertem. Rossz érzés volt, hogy haragudott rám és ki akartam engesztelni.

Hirtelen Emma lépett be az ajtón, de én tudtam, hogy jön.
-Szia.-mondta nekem és leült a mellettem lévő székre.
-Szia.-mondtam én is de nem voltam most valami jókedvű.
-Beszéltetek?-kérdezte Emma.
-Igen, beszéltünk.-mondtam.
-Látszik rajtad.-mondta.
-Köszi.-mondtam Emmának és ránéztem.
-Majd megnyukszik. Még időre van szüksége, ezt nem lehet ilyen gyorsan feldolgozni.-mondta és én megértettem.
-Tudom és igazad van, de annyira fáj. Tudod mit érzek iránta és most gyűlölöm magamat, hogy becsaptam.-magyaráztam neki.
-Tudom de nem mondhattad el hamarabb neki. Ezt neki is meg kell értenie.-mondta.
-Igen, de... remélem megbocsájt.-mondtam neki.
-Egészen biztosan. csak időre van szüksége.-mondta bátorítóan és megfogta a kezemet.
-Köszi, hogy így kiállsz mellettem.
-Jaj ugyan már ez a legkevesebb. Azt szeretném ha boldog lennél. És ha ehhez Ashley kell akkor segítek ahogy csak tudok.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm.-mondtam neki és erre beléptek a többiek is.

-Sziasztok, ti meg mit csináltok itt?-kérdezte Vanessa.
-Semmit, csak beszélgettünk.-mondtam neki. Vanessa közelebb jött és leült mellénk.
-Beszéltél Ashleyvel?-kérdezte tőlem Vanessa.
-Igen beszéltem vele, de még mindig mérges.-mondtam szomorúan.
-És most hol van?-nézett körül az étteremben, mert sehol nem látta.
-Elment kiszellőztetni a fejét.-mondtam neki és tudtam, hogy az erdőbe ment, de nem akartam utána menni. csak mindent összezavarnék, és jobb ha ezt magában rendezi le és feldolgozza ezt az egész farkas ügyet. Megérkezett Chris is és már rögtön idejött mellém. Látta rajtam, hogy mi történt és csak rátette a kezét a vállamra és leült mellém, nem kérdezett semmit.
-Annyira sajnálom szegényt, rázúdítottunk most mindent és még a tesója is itt van. Nem tudom mi kesz ha Justin is végleg farkas lesz.-mondta Vanessa.
-Én mindentől megvédem majd, Johhnytól is.-mondtam.
-Nyugi, mi is itt vagyunk.-mondta vigyorogva Chris.-Minket ki ne hagyj ebből.-mondta.
-Rendben ehhez ti is kellettek.-mondtam már én is vigyorogva.

-És velem mi lesz?-kérdezte Vanessa.
-Nah nem ez neked túl veszélyes. Nem engedem hogy bármi bajod essen.-mondta nagyon komolyan Chris.
-Nah persze engem minden jóból kihagytok.-mondta megsértődve.
-Jajj, csak nem szeretném ha bajod esne.-ölelte át Chris.
-Nah persze, mi bajom eshetne melletted?-kérdezte már mosolyogva Christől és ő is viszonozta az ölelést.
-Hát semmi, de akkor sem, ez túl veszélyes.
-Rendben, megértettem.-mondta beletörődve Vanessa.

-Hát, remélem Justin szereti annyira a testvérét, hogy nem bántja.-mondta Chris nekünk.
-Persze, hisz testvérek. Szerintem nem lenne rá képes, de azért legyünk óvatosak.-mondtam nekik és mindenki bólintott.
-Nah és mikor kezdjük a munkát?-kérdezte Emma.
-Hát Ashley még nem ért vissza, de szerintem nélküle is elkezdhetjük.-mondta Vanessa.
-Rendben, mi is menjünk fiúk, mert kikapunk Ashley nagymamájától.-mondta vigyorogva Chris.
-Rendben, remélem Ashley is hamar visszajön.-mondtam csak magamnak.
-Persze, biztos csak elment sétálni, nemsokára itt lesz.-mondta bíztatóan nekem Chris.
-Rendben, akkor munkára fel.-mondtam mosolyogva és ki is mentünk az étteremből.

22. fejezet

A farkasom állt ott, és egy kicsit megkönnyebbültem.
-Muszáj mindig megijesztened?-kérdeztem tőle és közelebb jött. Leguggoltam és ő bűnbánó arccal nézett rám, nem tudtam rá haragudni. Hirtelen eszembe jutott, hogy nekem valaki mással lenne találkozóm és nem szabad, hogy Cameron meglásson egy farkassal.
-El kell menned, most nem találkozhatunk.-mondtam neki és ő nem mozdult. Ekkor felálltam és még egyszer neki fogtam.
-Nemsokára jön egy fiú és nem láthat meg veled.-mondtam mire lehajtotta a fejét. Én furcsán néztem mire ő elindult az erdő irányába. El akartam még tőle köszönni, de ő már eltűnt és csak a csendes erdőt láttam. Visszaültem a kőre és visszafordultam a tóhoz. Csend volt és egyre hidegebb lett.
-Ashley.-mondta valaki és rögtön felismertem a hangját. Cameron felé fordultam és pontosan ott állt ahol az előbb a farkas.
-Már te is ijesztgetsz?-kérdeztem és rögtön a számra tettem a kezemet.
-Miért ki ijesztett még meg?-lépett közelebb hozzám.
-Senki.-vágtam rá azonnal. Elszóltam magamat és próbáltam megmenteni a helyzetet.
-Véletlenül nem egy farkas? Akivel nem csak most találkoztál először?-jött még közelebb hozzám. Én egy lépést hátraléptem és összezavarodottan néztem Cameronra.
-Ezt meg honnan tudod?-kérdeztem és ő aggódva pillantott rám.
-Ne borulj ki nagyon, kérlek. Nem mondhattam el hamarabb.
-Jó, de bökd már ki.-mondtam már egyre türelmetlenül.
-Ashley, én vagyok a farkas.-mondta. És én elkezdtem nevetni. Mikor láttam, hogy nagyon is komolyan gondolja megálltam.
-De ez lehetetlen, ilyen nincs.-mondtam és csak megráztam a fejemet.
-De, van és nagyon sajnálom hogy nem mondtam el hamarabb.-mondta és megfogta a kezemet.
-De ez hogy lehetséges?-néztem rá zavarodottan.
-Ez nagyon hosszú történet, gyere üljünk le és elmondom.-mondta de én nem akartam hallani.
-Hazudtál nekem, miért nem mondtad el? Hogy tehettél ilyet? Egész végig te voltál a farkas?-kezdtem egy kicsit hangosabban beszélni.
-Ashley, nyugodj meg, elmondok mindent.-jött még közelebb és megölelt. Én csak tátott szájjal meredtem a földre és nem tudtam elhinni ezt az egészet.
-Nem, most egy kicsit egyedül akarok lenni.-mondtam neki és kiszabadítottam magamat az öleléséből. Ránéztem és kikerültem őt. El akartam futni, de ő megfogta a kezemet.
-Bocsáss meg.-mondta és elengedett. Elkezdtem futni és meg sem álltam a házunkig.

Mikor odaértem, gyorsan becsuktam az ajtót és nekidőltem az ajtónak. Teljesen összezavarodtam. Nem lehet farkas, ez teljes képtelenség. Felszaladtam a szobánkba és már mindenki itt volt. Mindenki aludt, és én is bebújtam az ágyba. Nem tudtam elaludni, akárhogy is próbáltam másfele terelni a gondolataimat. Felültem az ágyba, és utána kiszálltam az ágyból is. Nem öltöztem le, így még a ruhám volt rajtam. Felvettem a cipőmet és kimentem a szobából. Kimentem a házból és elindultam az erdőbe. Abban reménykedtem, hogy Cameron már nem lesz ott a tónál, de mikor odaértem nagyon tévedtem. Ott ült a kövemen és várt rám. Ott álltam és nem mozdultam, mikor ő hirtelen megfordult és odajött hozzám.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Nem, semmi sincsen rendben. Ez az egész farkas dolog.... áhh nem értek semmit!-mondtam felháborodva.
-Gyere üljünk le és megbeszéljük, rendben?-mondta és megfogta a kezemet.
-Inkább állnék.-mondtam és kihúztam a kezemet az övéből.
-Rendben. Nem is tudom hol kezdjem.
-Talán a legelején?-néztem kérdőn rá.


-Rendben. Szóval, nemcsak én vagyok farkas, hanem a fiúk is és Emma is. Lucas is farkas és Chris is.-mondta és most elhallgatott.
-Lucas is? És Vanessa tud erről az egészről?-kérdeztem és csak bólintott.
-Hát ez remek, miről nem tudok még?-kérdeztem.
-Elmesélek mindent. Szóval ez a farkas dolog, pár éve történt velünk. Már bennünk volt a gén és egyszerre történt meg velünk a fiúkkal. Telihold volt és ez váltotta ki belőlünk. Mindannyian átváltoztunk és nem tudtunk visszaváltozni. Tudtunk egymással kommunikállni, de nem értettünk semmit. Másnap reggel,mikor felkeltünk már emberként ébredtünk és nem értettük, hogy mi történt. találkoztunk a fiúkkal de pk sem értették mi van. Aztán a következő teliholdkor ismét átváltoztunk, de akkor már vissza tudtunk változni, de akkor már nem csak mi voltunk. Más is átváltozott, de ők nem olyanok mint mi. Johnny is köztük van és ők rosszak. Aztán mikor másnap a telihold után anyával veszekedtem, nagyon mérges lettem.Bezárkóztam a szobámba és ott történt meg megint. Innentől már tudtuk, hogy akkor változunk át amikor valaki vagy valami nagyon erős érzelmeket vált ki belőlünk és ha telihold van.-mondta és egy kicsit szünetet tartott. Aggódva pillantott rám.
-Csak folytasd, még jól vagyok.-mondtam és folytatta.

-A rossz farkasokban, bennük a gén rosszra fordult a hold hatására és arra van az agyuk beállva, hogy rosszat tegyenek. Johhny is, ő támadott meg téged az erdőbe, és a bátyádat is ő harapta meg. Sajnos ős is rossz farkassá fog változni.-mondta és most elállt a lélegzetem.
-Nah nem, ezt most ugye nem mondod komolyan? Ez nem lehet igaz. Miért nem állítottátok meg?-fakadtam ki.
-Későn értünk oda és már az orvosok sem tehettek semmit.
-De ez nem lehet, ilyen nincs.
-Sajnálom.-mondta és közelebb lépett hozzám.
-És van még valami?-kérdeztem, mert már nem tudtam elviselni több rossz hírt.
-Hát tudjuk irányítani az időjárást, ha nagyon boldogok vagyunk akkor mindig szép az idő például amikor farkas alakban voltam és veled találkoztam. Ott voltak a pillangók is. Viszont a rossz farkasok is sajnos. Ezért van nagyon sokszor rossz idő.-mondta és az arcomat fürkészte.
-Ez most nagyon sok volt egyszerre.-mondtam és a szemébe néztem. Nem tudtam elhinni ezt az egészet. Bárcsak egy álom lenne és nagyon gyorsan felébrednék belőle.
-Elhiszem, de ezt most el kellet mondanom, nem titkolózhattam tovább.
-És eddig miért nem mondtad el?-kérdeztem tőle.
-Mert nem akartalak veszélybe sodorni.-mondta bűnbánó arccal.
-És akkor Vanessa miért tudhatta előbb mint én?-kérdeztem tőle.
-Chris mondta el neki.-mondta és belenézett a szemembe.
-És miért támadott meg Johhny?-kérdeztem mert nem értettem mi a baja velem.
-Ő rossz, ahol csak tud keresztbe tesz nekünk, és mivel tudja, hogy tetszel nekem, ezzel akar nekem rosszat. Bántani akar.-mondta és elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Nah nem, én ebben nem akarok részt venni. Nem akarom hogy bármi közöm is legyen hozzátok.-mondtam és Cameron lehajtotta a fejét.
-Nyugodj meg én megvédelek.-nézett ismét rám.
-Arra semmi szükség. Engem hagyjatok ki ebből.-mondtam és elindultam vissza a házhoz. Cameron elengedett, és én nagyon lassan hazataláltam. Nem figyeltem merre megyek, csak arra tudtam gondolni, amit Cameron mondott. Ezt az egészet alig tudtam elhinni. Justin farkas lesz? És ráadásul rossz? A végén az lesz hogy bántani akar majd a saját testvérem. Ezt biztosan nem tenné meg hiszen szeret. Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat és próbáltam feldolgozni ezt a sok információt. Nem hittem el, hogy a farkas végig Cameron volt. Becsapott. Ezek után nem tudtam megbízni benne. Lucas is átvert és Vanessa is. Ő is végig tudta és nem mondta el nekem. Nagyon mérges voltam mindenkire, de nem akartam már ezzel foglalkozni. Ki akartam maradni belőle. Visszamentem a házba és megint bebújtam az ágyba. Nem tudtam elaludni, így csak egész éjszaka forgolódtam. Hajnalban egy kicsit elszundítottam, de mire mélyebben el tudtam volna aludni, már szólt is a telefonom. Kikapcsoltam az ébresztőt és felkeltem. A lányok is velem együtt kelltek fel és Vanessa rám mosolygott.

-Jó reggelt. Hogy aludtál?-kérdezte tőlem.
-Hát kérdezd meg a kis farkaskákat.-mondtam neki és bementem a fürdőbe. Nem tudtam elhinni, hogy a legjobb barátnőm sem mondta el nekem. Utánam jött és próbált velem beszélni de becsuktam az ajtót. Még hallottam a hangját, de próbáltam nem meghallani.
-Ne haragudj, tényleg. Nem tehettem mást.-mondta de én csak megráztam a fejemet. Nem érdekelt. Egy nagyot sóhajtottam és elindultam zuhanyozni. Mikor végeztem, ki akartam menni a fürdőből, de valami ott volt az ajtó előtt. Kinyitottam és Vanessa volt ott. Odajött és megölelt.
-Sajnálom.-mondta és a szemembe nézett.
-Miért nem mondtad el?-kérdezte, de közben a többiekre nézett akik mind itt voltak a szobában. Btt volt a húgom is aki nem tudott semmiről és Emma is itt volt, és megálltam nála. belenéztem a szemébe és csak aggodalmat fedeztem fel benne.
-Nem tehette, majd Cameron elmondja miért nem tehette meg.-mondta Emma nekem.
-Rendben, de ebből légyszíves hagyjatok ki.-mondtam mind a kettőjüknek.
-Mi folyik itt?-kérdezte tőlem Lily.
-Semmi fontos.-mondtam neki és ő megértette, hogy nem akarok róla beszélni.
-És most menjünk dolgozni.-mondtam és kimentem a szobából. Átmentem a másik házba a lányok nélkül, de nem találtam ott senkit. Leültem a konyhába, de nem volt semmi étvágyam.

Hirtelen Chris jött be, és összerezzentem.
-Jó reggelt.-mondta.
-Jó reggelt.-mondtam én is és a szememet az asztalra szegeztem.
-Hallom Cameron mindent elmesélt. És hogy viseled?-kérdezte.
-Szerinted? Nem értem miért nem mondtátok el hamarabb. Egész végig Cameronnal találkoztam és rengeteg alkalma volt rá, hogy elmondgya, de nem tette. Vanessa se mondta el.-mondtam neki és ő csak sóhajtott.
-Vanessa azért nem mondhatta el, mert ez nem az ő dolga. Csak annak szabad elárulnunk akihez nagyon közel állunk érzelmileg. Én Vanessához és Cameron hozzád. És azért nem mondta el hamarabb, mert féltett. Várni akart még vele.-ült le a mellettem lévő székre.
-De mitől féltett?-kérdeztem.
-Attól, hogy ha hamarabb megtudod, akkor nem fogsz vele többet szóba állni és akkor nem tud megvédeni Johhnytól. Most hogy itt vagyunk, nincsenek itt a rossz farkasok és nem mehetsz el két hónapig.-mondta.
-Jah de engem légyszi hagyjatok ki ebből, nem akarom hogy közöm legyen ehhez az egészhez és akkor Johnny is leszáll rólam. Így lesz a legjobb. Barátok maradunk de csak ennyi, semmi több.-mondtam neki.
-Ahogy szeretnéd, de úgyis több lesz.-mondta és elmosolyodott.
-Nah csak figyelj.-mondtam neki és felálltam a székről.
-Rendben, figyelni fogok.-mondta vigyorogva és én kimentem a konyhából.

21. fejezet

-Tehát, a lányok jönnek pincér nőnek, és a fiúk meg Ashley nagyapjának mennek majd segíteni.-mondta és a fiúk egy egyre jobban izgatottabbak lettek. Azt remélték, hogy majd olyan munkát kapnak, amiben az izmokat kell használni, és nem is tévedtek. Miután megbeszéltünk mindent, hogy ki hol fog majd dolgozni és mi lesz a feladata, szétszéledtünk. Mi lányok elmentünk az étterembe, és teljesen üres volt.
-Lányok, nektek kell kitakarítani és holnap ki is nyitjuk ezt a helyet.-mondta nagyi és mi egy kicsit elszomorodtunk. Azt hittem, hogy már ma kezdhetünk, de tévedtem. Nagyi mindenkinek osztott felmosót, rongyot meg a többi takarítási eszközt és kezdhettünk is takarítani. Mi kedvetlenül álltunk neki, de én hogy egy kicsit jobb hangulat legyen, bekapcsoltam a zenegépet és míg mi takarítottunk szólt a zene. Vanessa és én mostuk fel a padlót, de nem zavartattuk magunkat, elkezdtünk táncolni. Emma és Lily csak mosolygott rajtunk, aztán ők is beszálltak. Csak táncoltunk és nem figyeltünk semmire, és akkor hirtelen megláttam Vanessa mögött Christ.
-Így nem lesz kész holnapra.-mondta vigyorogva Chris.
-Akkor gyere és segíts.-mondta felé fordulva a barátnőm.

Az ajtó felé néztem és megláttam Cameront és a többi fiút. Vigyorogtak és bejöttek. Cameron szeme rögtön engem keresett és meg is talált. Én is ránéztem és rámosolyogtam. Teljes zűrzavar volt bennem. Nem tudtam most mi van köztünk, hogy érez e valamit irántam, de ezt lehetetlennek tartottam. A csók után én teljesen összezavarodtam. Nem mertem bevallani magamnak, de tetszett nekem. Beljebb jöttek a fiúk és bementek a pult mögé.
-Csak nyugodtan szolgáljátok ki magatokat.-mondta Vanessa és Chris már el is engedte. Mi is odamentünk és kivettünk poharakat meg innivalót. Kitöltöttük és mindenki megitta. Miután végeztünk a fiúk visszamentek a nagyapámnak segíteni mi meg folytattuk a takarítást. Kimerítő munka volt, és gyorsan akartunk vele végezni. Olyan hosszú időnek tűnt, viszont közben szólt a zene és néha megálltunk egy kicsit táncolni, de utána folytattuk is a takarítást. Délután bejött nagyi, hogy megnézze, hogy haladunk és örömmel nézte, hogy ragyog az étterem. A fiúk is átjöttek, és nagyon izzattak és fáradtnak látszottak.
-Ügyesek vagytok, szép munka. Most gyertek vacsorázni, biztosan farkas éhesek vagytok.-mondta nagyi és erre a fiúk elkezdtek nevetni.
-Mi az valami rosszat mondtam?-nézett rá a fiúkra.
-Nem nem, csak el tetszett találni. Tényleg farkas éhesek vagyunk.-mondta Cameron vigyorogva.
Nem értettem, de ők jót nevettek rajta, így nem zavart. A fiúk segítettek összepakolni, és már mehettünk is vacsizni. Mindenki leült az asztalhoz, de észrevettem, hogy két ember hiányzik. Cameron és Emma nem ültek az asztalnál, így felálltam.
-Mindjárt jövök, csak szólok Cameronéknak.-mondtam a többieknek, és ők csak bólintottak.

Kimentem és körül néztem. Nem láttam senkit, így elindultam az istálló felé. Mikor odaértem hangokat hallottam és elindultam az istálló mögé. Megláttam Emmát és Cameront, ahogy vitatkoznak és én nem akartam hallgatózni, de valami megcsapta a fülemet.
-El kell mondanod Ashleynek. Nem titkolózhatunk tovább.-mondta Emma és én azonnal megértettem. Cameron hazudott és mégiscsak szereti Emmát. Ezt akarják elmondani nekem. A sírás kerülgetett, de visszafojtottam és előjöttem a fa mögül, ahová már megint bújtam.
-Gyertek enni, kész a vacsi.-mondtam mikor ők összerezzntek. Riadt tekintettel néztek és én csak lefele szegeztem a tekintetemet. Nem akartam rájuk nézni, semmit nem akartam. Ha együtt vannak, akkor miért akarják az orrom alá dörgölni? Ennyire nem látják, hogy szenvedek? Nagy levegőt vettem, és megfordultam. Visszaindultam a házhoz, mikor hallottam, hogy valaki felém fut. Cameron futott mellém és az arcomat fürkészte.
-Mit hallottál?-kérdezte és le nem vette a szemét rólam.
-Pont eleget.-mondtam neki és az arca még riadtabb lett.
-Nézd, sajnálom, hogy nem mondtam el hamarabb, de nem lehetett.-mondta nekem és én megálltam.
-Rendben, de ehhez nekem mi közöm van? Egyáltalán nem érdekeltek Emmával.-mondtam a szemébe és ő nagyon furcsán nézett rám.
-Te most miről beszélsz?-kérdezte és most én néztem értetlenül.
-Hagyjuk. Emmával jártok. Most már tudom, nem kell többet titkolóznotok.-mondta és megkönnyebülést láttam az arcán.
-Erről szó sincs.-mondta és elkomolyodott. Nagy levegőt vett és újra rám nézett.
-Délután gyere el a tóhoz és mutatok neked valamit.-mondta és én először megráztam a fejemet.
-Nem vagyok rá kíváncsi.-mondtam neki és elindultam. Cameron utánam jött és megfogta a kezemet. Mindketten megálltunk és belenézett a szemembe.
-Kérlek, szeretném ha tudnád és nem kellene titkolóznom.-mondta és én semmit nem értettem.
-Milyen titok?-kérdeztem, mert ezt az egészet nem értettem.
-Gyere el és megtudod. Rendben?-kérdezte és bevetette a kiskutya szemeket.
-Rendben.-mondtam és mind a ketten visszamentünk a házba. Mikor leültünk az asztalhoz Emma már ott volt, és én csodálkoztam, mert nem láttam őt visszajönni. Nagyi kihozta a vacsorát, de csak néhány falat ment le a torkomon. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit szeretne mutatni Cameron.

Miután mindenki végzett a vacsorával, beültünk egy kicsit a nappaliba. Elkezdtünk beszélgetni és Cameronnal összetalálkozott a tekintetünk. Nagyon aggódó volt de utána vissza is fordult Chrishez. Én Vanássához fordultam.
-Huh, valami nagyon fontosat beszélhetnek meg.-mondta Vanessa és én csak bólogatni tudtam. Biztos voltam benne, hogy amiről most Cameronék beszélgetnek, azt én is megtudom nemsokára.

Miután Vanessával kitárgyaltuk, hogy milyen remek lesz majd együtt dolgozni és hogy remekül fogjuk érezni magunkat, egyszer csak Cameron rám nézett és mintha akart volna valamit. Nem tudtam mire gondolhat, de felállt és még mindig engem figyelt, hogy rájövök-e arra amit szeretne mondani. Megállt, de utána már ment is tovább és az ajtóban még egyszer megállt és a kezével azt mutatta, hogy én is menjek. Már értettem, most jön el az a pillanat amikor minden kiderül. Izgatott lettem, de még vártam egy kicsit. Nagyon feltűnő lenne, ha én is rögtön utána mennék, így vártam pár percet. Miután senki sem figyelt rám és Vanessa is Chrissel volt elfoglalva, felálltam és észrevétlenül kisurrantam. Nem láttam sehol Cameront, így elindultam az erdő felé. Már kezdett besötétedni, de még világos volt. Lassan mentem, de még így is odaértem pár perc alatt. Olyan rövidnek tűnt most ez az idő, és kezdtem egyre jobban izgulni. Odaértem a tóhoz és leültem a szokásos helyemre. Nem láttam itt senkit, így még vártam Cameronra. Már nagyon kíváncsivá tett.
Míg vártam, a tó vizét néztem. Olyan gyönyörű volt, ahogy a lemenő nap gyenge sugarai tükröződik a vízen. Imádtam itt lenni. Egy hangos reccsenést hallottam ami mögülem jött. Nagyon megijedtem és rögtön hátrafordultam. Nem láttam semmit, csak a fákat. Felálltam, de nem bírtam mozdulni. Megint hallottam egy reccsenést, de ez már közelebbről jött, és akkor megláttam. A szívem nagyon gyorsan vert, de nem tudtam ellene semmit sem tenni.

20. fejezet

Csak állt és nem mozdult. Hirtelen előre lépett két lépést és mikor látta, hogy nem futok el még közelebb jött. Megállt mellettem és én leguggoltam hozzá.
-Nagyon örülök most neked. El sem tudod hinni mennyire.-mondtam neki és csak mosolyogni tudtam. Elkezdtem simogatni a fejét, és nem tudtam semmire gondolni. Elfelejtettem, hogy messze vagyunk az otthonunktól és, hogy hogy került ide. Nem érdekelt semmi, csak örültem, hogy itt van mellettem. Visszaültem a kőre és a farkasom is közelebb jött. A gitáromat letettem a földre, hogy ne zavarjon. A farkasom látta ezt és elkezdett nyüszíteni.
-Nah most mi van?-kérdeztem tőle és ő meg átment a másik oldalamra, ahová a gitárt tettem le. Ránézett, aztán meg rám, és akkor megértettem mit akar.
-Ó nem, nem, nem. Felejtsd el.-mondtam neki, és ekkor átváltott kiskutya szemekbe.
-Nem, akárhogyan is nézel, nem.-mondtam neki. Ekkor felállt, és visszajött a másik oldalamra és leült. Én már megnyugodtam, hogy én győztem, de hirtelen rátette a fejét a combomra és megint bevetette a kiskutya szemeket. Nyüszített is, és már nem bírtam tovább.
-Rendben, te győztél, de csak egyet.-mondtam neki és ő felemelte a fejét. Örült neki, de én csak a szememet forgattam.

Egy lassú számot választottam, és most is csak gitároztam és nem énekeltem. Miközben pengettem a húrokat, addig a farkasomra néztem. Belefúrta a tekintetét az enyémbe és nem engedte el. Én sem tudtam máshova nézni, rabul ejtett. Nagyon ismerős volt nekem, de nem tudtam rájönni kié. Mikor vége lett a számnak, ő felállt és a farkát csapdosta. Én visszatettem a gitárt mellém a földre és ekkor elszomorodott.
-Bocsi, de csak ennyi volt.-mondtam neki és ő is visszaült a földre.
Kezdtem egyre jobban fázni, és csak most vettem észre, hogy mennyire elszaladt az idő. Nem volt nálam óra, de biztos voltam benne, hogy éjfél is elmúlt. Gyorsan felpattantam, és a farkasom is megijedt. Ő is felállt és rémült arccal nézett rám.
-Nyugi, nincs semmi baj, csak mennem kell.-nyugtatgattam őt. Egy kicsit megnyugodott és én visszaguggoltam hozzá.
-Remélem holnap is látlak.-mondtam neki és ő lehunyta a szemét. Ezt igennek vettem és megsimogattam. Felálltam és elindultam hazafelé. Elég sokáig tartott, míg ebben a sötétben hazataláltam, de végül csak sikerült. Már nem volt erőm semmire, így átöltöztem és nagyon csendesen bebújtam az ágyba. Már mindenki aludt, így én is hamar elaludtam.

Reggel, mikor felkeltem, jókedvű voltam. Visszaemlékeztem a tegnap estére és megborzongtam. Először is Emma miatt kirázott a hideg, viszont a farkasommal való találkozás jobbá tette a tegnapi napomat. Hirtelen ahogy felültem az ágyban hiány érzetem támadt. Nem tudtam mi hiányzik, de valami fontos lehetett. Nem rágódtam tovább ezen, mert sehogy se tudtam visszaemlékezni, hogy mit hagyhattam el. Már mindenki felkelt, és úgy látszik, csak én vagyok ilyen későn kelős. Mikor megcsináltam a dolgaimat, lementem és átmentem a másik házba. Ott találtam mindenkit a nappaliba és beszélgettek. Én bementem a konyhába, de nem volt ott senki. Kinyitottam a hűtőt és valami ehetőt kerestem reggelire. A tojásnál maradtam és kivettem magamnak. Ekkor betoppant Cameron is és nagyon álmos tekintettel nézett rám, aztán nagyon gyorsan el is kaptam a szememet róla, mert nem volt rajta semmi, csak egy pizsama alsó.
-Jó reggelt.-mondtam neki.
-Jó reggelt.-mondta egy ásítás után. A felső teste fedetlen volt és én egy kicsit elpirultam. em akartam rá nézni, mert biztos rajta felejtettem volna a szememet.
-Mit eszel?-kérdezte tőlem.
-Tojás rántottát.-mondtam neki, még mindig lefele nézve.
-És csinálsz nekem is?-kérdezte és kénytelen voltam ránézni. Könyörgőn pillantott rám, és nem tudtam nemet mondani. Nem válaszoltam, csak gyorsan odamentem a hűtőhöz és kivettem neki is a tojást. Annyit vettem ki mint magamnak, de mikor ezt Cameron is meglátta már rögtön elvigyorodott.
-Mi az?-kérdeztem értetlenül.
-Semmi, csak szerintem az nekem kevés lesz.-mondta és én is elmosolyodtam. Visszamentem a hűtőhöz és kivettem még a háromszorosát. Mikor visszamentem mellé, elégedetten nézett rám. Amíg én a tojást csináltam, addig ő kivett két tányért és megterített itt a konyhában. Itt a pultra tette és idehozott két széket is.

Mikor végeztem a tojás rántottával, kitettem a tányérokra és hoztam narancs levet is. Töltöttem neki és ő csak mosolyogni tudott.
-Jó étvágyat.-mondtam neki mosolyogva és leültem mellé.
-Neked is és köszi.-mondta.
Elkezdtük enni és egy-egy harapásnál ránéztem. Próbáltam nem figyelni, de az izmos felsőteste megakadályozott ebben. Alig tudtam megenni a reggelimet, de valahogy csak sikerült legyűrnöm. Mikor ő is végzett én felálltam és a tányérokat a mosogatóba tettem. Nem volt kedvem mosogatni, de múszály volt. Megnyitottam a csapot, de ekkor hátulról egy kezet éreztem a derekamon. Cameron volt az és felnéztem rá.
-Majd én, te csak ülj le.-mondta és engedelmeskedtem neki. Leültem és hátulról figyeltem az eseményeket. Nem akartam ránézni, mert akkor csak elkábítana, így egy újságot vettem elő, és azt kezdtem el lapozgatni. Semmi érdekes nem volt benne, így hamar lemondtam az olvasásról. Más elfoglaltságot akartam szerezni magamnak, míg Cameron mosogat. Törtem a fejemet, de nem jutott eszembe semmi. Cameron gyorsan végzett és leült mellém.
-Köszönöm a reggelit.-mondta.
-Ugyan, szívesen tettem.-mondtam neki.
-Jaj majd el felejtettem, szeretnék neked valamit visszaadni.-mondta és én furcsán néztem rá.
-Mit?-kérdeztem de ő nem válaszolt, csak elindult ki a konyhából.
Utána mentem, de nem tudtam mi lehetett az. Bementünk a fiúk szobájába, és leültetett az ágyára.
-Maradj itt.-mondta és ő kiment a szobából. Nem kellet sokáig várnom, mert már vissza is jött.

Egy gitárral a kezében jött vissza és én rögtön felismertem. Az én gitárom volt a kezében, de nem értettem hogy került hozzá, de már értettem a reggeli hiányérzetemet.
-Az erdőben találtam tegnap este. Elmentem sétálni és megláttam. Rögtön felismertem, így visszahoztam neked.-mondta mosolyogva.
-Ó köszi.-mondtam neki és ideadta.
-Te is sétáltál?-kérdezte.
-Öhm... igen, csak kicsit kiszellőztettem a fejemet, és gitározgattam is. Nem tudom hogy maradhatott ott, de azért köszi.-mondtam neki és magamra erőltettem egy mosolyt. Nem mondhattam el neki, hogy a egy farkassal találkoztam és nem is ez volt az első alkalom. Biztosan teljesen hülyének nézne és ezt nem akarom. Miután ideadta és felálltam és kimentem a többiekhez. Cameron jött utánam és mikor már ott voltunk nagyi felállt, és mindenki ráfigyelt.
-Tehát, akkor elmondanám, hogy ki hol fog dolgozni. Rendben?-kérdezte és mi csak izgatottan vártuk, hogy megtudjuk, mit fogunk csinálni két teljes hónapon keresztül.

Díj

Szabályok:


1. Tedd ki a díjat a blogodban!

2. Meg kell nevezned, hogy kitől kaptad a díjat és linkeld ki az oldalát!

3. Egy embernek adhatod tovább és válaszolj az alábbi kérdésekre:
- Honnan ismered a blogját?
- Miért neki adod a díjat? c. mitől egyedi az ő története, mi fogott meg benne?

4. Linkeld ki annak az oldalát, akinek adod!

5. Értesítsd az érintettet!


2. Ezt a díjat Szattitól kaptam, és nagyon köszönöm neki, szeretlek :)
Mondok róla is pár dolgot, mert ezt nem hagyhatom ki. Imádom ahogyan ír, és nagyon örülök hogy rátaláltam a blogjára. Mikor elolvastam az első fejezetét, nem tudtam abbahagyni. Mindig lelkesen várom a fejezeteket, és mikor megkapom csak ezt tudom mondani: MÉG, MÉG MÉG :D. Megéri rá várni. A legjobb az egészben, hogy barátnők lettünk, minden nap beszélünk msn-en és ezt ki nem hagynám. Rengetedet nevetek vele és Szoffy barátnőmmel is. örülök hogy rátok találtam :)
És Szoffy is nagyon jó barátnőm. neki is szeretem az irományát. Mindig felvídit, amikor a komikban kiakadsz és én ezt csak élvezem. Tudom hogy sokszor van olyan alkalom amikor kiakasztó vagyok és gonosz :D de ti is elég sokszor csináljtok, de én így szeretlek titeket. nah most már jöjjön a választottam :D
http://holdtolhajnalig.blogspot.com és http://lonelyfriendship.blogspot.com/

3. Ezt a díjat Briginek adnám tovább.
Már nagyon rég barátok vagyunk és amikor én elkezdtem blogot írni utnna ő is elkezdte. Mindig segítettünk egymásnak és azóta is hű olvasója vagyok. És azért adom neki, mert megérdemli. Nagyon sok munkája van benne, és nagyon tetszik is az iromyánya. Vannak alkalmak amikor nagyon kis gonosz tud lenni, de így szeretem :) Mindenkinek csak ajánlani tudom mert jó történet. Az fogott meg benne, hogy bele tudom képzelni magamat a történetbe és rengeteg izgalom van benne, amitől csak jobban várom a következő fejezetet.

4. Brigi blogja: http://titkokarnyekaban.blogspot.com

19. fejezet

Ott ültem a kövön, és Cameron még mindig fogta a kezemet. Vártam, hogy mondjon valamit, mert addig úgysem engedett volna el, míg nem magyarázza meg.
-Ami Emma és köztem történt, az egy félreértés volt. Ő csókolt meg és én nem akarok tőle semmit. Csak barátok vagyunk.-mondta és végig belenézett a szemembe.
-Rendben, nem zavar.-mondtam mintha mi sem történt volna. Belül nagyon fájt ez az egész, de nem akartam kimutatni.
-Tényleg?-nézett rám értetlenül Cameron.
-Tényleg.-mondtam és felálltam. Ő elengedte a kezemet és felállt.
-Akkor visszamehetünk?-kérdeztem és ő bólintott. Egymás mellet mentünk vissza, és mind a ketten elmentünk a saját szobánkba. Leültem az ágyamra és nagy szerencsémre nem volt ott senki. Legördült egy könnycsepp az arcomon, de rögtön le is töröltem. Nem érdemes sírni egy fiú után sem. Egyre jobban közeledett az este és én kimentem egy kicsit sétálgatni. Kimentem, de még nagyon világos volt. Elindultam a fa felé, amin a hintám volt és odaszaladtam. Mosolyogva ültem bele és meglöktem magamat. Nem akartam olyan magasra menni, inkább csak csendesen üldögéltem ott. Sokáig ülhettem ott mert már kezdett besötétedni. Visszamentem a házba és már mindenki ott volt.
-Szia, ugye jössz a tűzhöz?-kérdezte Vanessa.
-Milyen tűzhöz?-néztem rá értetlenül.
-Hát nagymamádék szerettek volna egy ilyen tábor tüzes estét és mi csak lelkesen bólogattunk.-mondta vigyorogva.
-Hát én inkább lepihennék. Hosszú napom volt.-mondtam neki. Semmi kedvem nem volt Emma képét bámulni. Jól behúztam volna neki egyet.


-Ne csináld már, jó buli lesz.-mondta és megadtam magamat.
-Rendben.-mondtam neki és elindultunk a nagyiék házához. Odaértünk, de senkit nem találtunk ott. Beljebb mentünk, de még mindig semmi. Bekopogtattam és beléptem. Cameron és Chris volt bent és beszélgettek.
-Ó bocsi, hogy megzavartalak titeket.-mondtam és már mentem is volna el, de Cameron itt termett és megfogta az ajtót mielőtt becsukhattam volna.
-Nem zavartál.-mondta és nem engedte el az ajtót.
-Rendben.-mondtam és vártam hogy elengedje az ajtót.
-Ugye te is jössz a tűzhöz?-kérdezte reménykedve.
-Hát igen megyek.-mondtam és elkezdett csillogni a szeme.
-Rendben, elkísérhetlek?-kérdezte tőlem és még jobban kinyitotta az ajtót. Chris felállt és kiment.
-Köszi, de nem. Vanessával megyek oda.-mondtam neki.
-Hát szerintem Vanessa már valaki mással megy.-mondta és a hátam mögé mutatott. Vanessa már Chrissel volt és éppen csókolóztak.
-Rendben.-mondtam miközben visszafordultam.
-Akkor indulhatunk?-kérdezte és én csak bólintottam. Christ és Vanessát otthagytuk, hadd legyenek egy kicsit kettesben. Mi elindultunk egymás mellet, és nem kellet sokat mennünk. Az erdőben volt a tűz és már mindenki ott volt. Nagyiék is ott voltak. A többiek a tűz körül ültek és beszélgettek. Mi is leültünk, és sajnos pont egymás mellet volt két szabad hely, így nem tehettem semmit. Leültem mellé, de rögtön fel is álltam mikor ránéztem a mellettem ülő Emmára. Felpattantam és elsiettem. Nagyihoz mentem, mert nem tudtam most Emmára nézni. Ha a közelemben van akkor csak baja esne és akármennyire is szeretném, nem tehetem meg.

-Segítsek valamiben?-kérdeztem nagyitól.
-Igen drágám, mindenkinek adj ebből.-mondta és odaadta nekem a nyársakat. Szalonnát sütöttünk a tűznél és én mindenkinek odaadtam a nyársat. Mikor Emmához értem, nagy volt a kísértés hogy olyat tegyek vele ami neki nem igazán lenne jó, de próbáltam viselkedni. Mindenkinek odaadtam és én is visszaültem a helyemre. Vanessáék még nem jöttek meg, és ez kezdett zavarni. Megsütöttük a szalonnákat és a kenyérre csepegtettünk. Mikor mindenki készen volt, elkezdtünk enni. Cameron mellettem ült, de nem velem beszélt. Mellette Justin ült és vele volt elfoglalva. Cameron kérdezgetett tőle pár furcsa dolgot, de ez nem érdekelt annyira. Nagyiék visszamentek házba, mert már eléggé elfáradtak és a lelkünkre kötötték, hogy a tüzet majd oltsuk el. Mikor megettünk mindent akkor érkeztek meg Vanessáék is, és Chris kezében észrevettem valamit. A gitárom volt a kezében, amit még kiskoromban hagytam itt. Hirtelen megdobbant a szívem. Imádtam gitározni és felcsillant a szemem. Chris odaadta Cameronnak és ő rám pillantott. Én elmosolyodtam, és akkor megszólalt Vanessa.
-Ashley is nagyon jól tud rajta játszani.-mondta és én dühösen néztem rá.
-Nem én ehhez béna vagyok.-mondtam de már Cameron is beszállt.
-Nem akarsz valamit játszani rajta?-nézett rám. Megőrülök ettől a tekintettől.
-Nem, most nem szeretnék, de te nyugodtan játssz rajta.-mondtam neki és ő elmosolyodott. Elkezdett játszani valamit, és gyönyörű volt. Nem énekelt hozzá, csak gitározott, de így is nagyon szép volt a dallama. Visszaemlékeztem arra az időszakra, amikor én gitároztam. Imádtam ahogyan szól a zene és mindig csak a nagyiéknak játszottam. Nem mertem másnak is, mert féltem tőlük. Nagyiéknak nagyon tetszett és mindig megtapsoltak. Ma már hanyagolom a gitározást, de még mindig tudok rajta játszani. Nem akartam a barátaim előtt, mert féltem hogy elrontanám.

Véget ért és mindenki megtapsolta Cameront. Én is tapsoltam és csak mosolyogtam. Ő rám nézett és szintén elmosolyodott.
-Biztos nem akarsz?-kérdezte.
-Nem, elrontanám ... nem, bocsi, de nem.-mondtam neki és felálltam. Cameron aggódva nézett utánam, de én elindultam. Sétálni akartam egyet, de kiérve az erdőből megláttam a hintámat és odaszaladtam hozzá. Háttal az erdőnek beleültem és meglöktem magamat. Most hajtottam, és minnél magasabbra akartam menni, de egyszer csak megálltam és hagytam, hogy lassítsak. Egyre lassabban mentem, de ekkor felgyorsultam. Nem csináltam semmit, és valaki meglökött. Cameron volt az. Egyszer meglökött és beült a másik hintába.
-Miért jöttél utánam?-kérdeztem tőle.
-Hát csak úgy elmentél, azt hittem, hogy rosszul vagy vagy nem tudom.-mondta de félreértette.
-Nem én nem erre értettem.-mondtam és ő értetlenül nézett rám.
-Délelőtt, amikor az a csók történt, miért érdekelt, hogy mi van velem?-kérdeztem tőle és vártam a válaszát.
-Hát... mert láttam mennyire rosszul esett neked, és...-mondta de én közbe vágtam.
-Igen, de már túl vagyok rajta. Nem történt semmi, ami miatt rosszul kéne érezned magadat.-mondtam neki és kiszálltam a hintából.Cameron nem jött utánam. Visszamentem a tűzhöz, és felkaptam a gitáromat. Nem vettek észre a többiek, de nem is bántam. Beljebb mentem az erdőbe és meg akartam keresni a tavat. Egy kicsit több időbe tellet míg megint megtaláltam, de végre megint ott voltam. Most nem zavarhatott senki, így leültem a kőre, amin délután is ültem. A gitáromat magammal hoztam, és most az ölembe vettem. Megpengettem, és utána már jött a többi is. Emlékeztem azokra a dalokra, amiket régen játszottam, és ebből el is játszottam párat. Egy dal közepén tartottam, mikor meghallottam valamit. Valami mocorgott egy bokorban,és nagyon megijedtem. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehetett az és nem bírtam megmozdulni.A szívem a torkomban dobogott, és csak vártam, hogy valami előjöjjön.

Gyorsan pattant ki onnan és én felsíkitottam. Egy farkas volt ott, de alig láttam valamit belőle. Ő a sikításomra hátrébb ment két lépést, és megállt. Nem mozdult. Én gyorsan felpattantam, de nem futottam el. Látta, hogy nem futok el, így közelebb jött. A hold fényében láttam, hogy ki áll ott és én nagyon megörültem neki.
-Te hogy kerülsz ide? Több km-re vagyunk az otthonodtól.-mondtam hitetlenkedve. A farkasom állt ott és én csak értetlenül néztem, hogy hogy került ide.

18. fejezet

Cameron szemszöge

Mikor lepakoltunk Karen nagyiék házába, mindenki elment egy kicsit körülnézni. Mi egy földszinti szobát kaptunk a fiúkkal. Rögtön lecsaptam a legjobb ágyra és a többiek csak a maradékból választhattak. Mikor elindultam rögtön az istálló felé mentem, egyedül, de észrevettem, hogy Emma felém tart.
-Veled tarthatok?-kérdezte mosolyogva.
-Hát ha akarsz.-mondtam neki és együtt elindultunk az istálló felé. Megnéztük az állatokat és mikor végeztünk én tovább akartam menni, mikor Emma megfogta a kezemet és elkezdett húzni. Nem értettem ezt az egészet, de engedtem neki. Az istálló mögé értünk és ekkor pár méterre megállt előttem.
-Miért jöttünk ide?-kiváncsiskodtam. Emma csak mosolygott és végig engem figyelt.
-Csak kíváncsi vagyok valamire.-mondta és egyre közelebb jött. Nem értettem mit akar és én csak értetlenül néztem rá.
-És mire?-kérdeztem és vártam a válaszát. Ő továbbra is csak mosolygott és egyre közelebb jött.
-Hát erre.-mondta és ekkor hirtelen megcsókolt. Nagyon hirtelen történt minden és én nem tudtam mi történik, és akkor hirtelen észbe kaptam és ellöktem magamtól Emmát.
-Te meg mi a francot művelsz?-kérdeztem tőle és ő értetlenül nézett rám.
-Azt hittem te is akarod.-mondta és ekkor egy halk hangot hallottam meg. A hang irányába néztem és láttam, hogy valaki elfut. Rögtön tudtam, hogy Ashley az és aggódva pillantottam utána. Dühösen ránéztem Emmára és elkezdtem futni. Utol akartam érni Ashleyt, nem akartam megbántani. Mostanában, nagyon furcsán viselkedik, mintha csak barát akarna lenni. Pedig ennél sokkal több van köztünk, csak nem vallja be magának.

Próbáltam utolérni, de nagyon belehúzott, és akkor hátranézett. Meglátott és nagyon megijedt. Vörös volt a szeme a könnyektől és összeszorult a szívem.
-Ne gyere utánam, hagyj most békén.-mondta nekem és még jobban belehúzott. A farm mellet egy erdő van és oda szaladt be Ashley. Már nem láttam őt.
-Áh.-mondtam és utána mentem. Próbáltam megkeresni őt, de ezt az erdőt nem ismertem. Nem tudtam, hogy hova mehetett, de meg kellet találnom. Hangokat hallottam, és megismertem Ashley hangját, mintha valakivel beszélne, de közben mindig elcsuklott a hangja. Nem értettem mit mond és, hogy kihez beszél, de már tudtam hol van. Úgy futottam, mint még soha és már nem is kellet sok, hogy megtaláljam. Odaértem, de ő még nem vett észre.nem láttam senkit mellette, így egy kicsit közelebb mentem hozzá. Egy farönkön ült és sírt. Nekem összeszorult a torkom, hogy én váltottam ezt ki belőle. Véletlenül ráléptem egy fa ágra és összerezzent. Megfordult és felállt, észrevett.
-Kérlek, menj innen. Most egyedül akarok lenni.-mondta nekem, de nem bírtam itt hagyni.
-Nem megyek sehova, meg akarom magyarázni ezt az egészet.-mondtam neki, de ő csak megrázta a fejét.
-Nem, nem kell megmagyaráznod semmit.-mondta és lesütötte a szemét.
-De, igenis meg kell. Félreérted a helyzetet.-rám nézett, és még mindig könnyes volt a szeme. Közelebb mentem hozzá, hogy letöröljem a könnyeket, de ő megfogta a kezemet és nem engedte.
-Nem értek semmit félre, semmi baj. Örülök nektek.-mondta és elengedte a kezemet. Megfordult és el akart menni.
-De ő csókolt meg. Én nem akarok tőle semmit.-mondtam és vártam a válaszát. Ő megállt egy másodpercre és tovább ment. Én lesütöttem a szememet, és elengedtem. Úgy látszik nagyon megbántottam, de valahogy ki kell engesztelnem. Én tudom, hogy érez valamit irántam, de ezt nem akarja kimutatni, és ezzel a csókkal most mindent leromboltam. Nemsokkal később én is elindultam vissza. Ashley már leült a többiekkel az asztalhoz, és nem látszott rajta semmi. Nem látszott, hogy sírt volna, semmi. Kifejezéstelen arccal ült ott és én is leültem. Emma is ott volt már, és rám nézett. Én dühösen pillantottam rá.

-Nekünk még van egy kis megbeszélni valónk.-súgtam a fülébe, mikor elmentem mellette. Ő csak értetlenül nézett rám, de már nem foglalkoztam vele. Leültem Chriss mellé, és mindenki elkezdett enni. Nagyon finom volt az ebéd, de Ashley nem sokat evett belőle. Mikor mindenki megevett mindent, elmentünk a szobánkba. Még mielőtt Emma elmehetett volna, megfogtam a karját, és magam után húztam. Meg kellet beszélnünk ezt az egészet.



Ashley szemszöge

Mikor befejeztük az evést, segítettem a nagymamámnak elpakolni. A többiek elmentek a szobákba, és nagyi észrevette, hogy nem vagyok valami jókedvű.
-Mi történt kicsikém?-aggodalmaskodott nagyi.
-Semmi.-mondtam. Nem akartam róla beszélni. Nem tudom, hogy higyek-e Cameronnak, hogy nincs köztük semmi, de nem is kéne vele foglalkoznom. Nem kéne, hogy érdekeljen, mert már csókolóztak is. Jól el vannak és nem akarok közéjük állni. El kell fogadnom a helyzetet és nem törődni velük.
-Rendben, ha nem akarsz róla beszélni akkor nem erőltetem-mondta a nagyi és megsimogatta az arcomat, én hálásan néztem rá. Mikor végeztünk a mosogatással elmentem én is a szobámba, de nem találtam ott senkit. ma még nem kell dolgoznunk, csak majd holnap. Mivel nem volt itt senki, így meg akartam keresni a kedvenc helyemet. Elindultam és bementem az erdőbe. Tíz percig gyalogoltam és végre megtaláltam. Ott álltam a tónál, amit a fák vettek körül. Nagy volt és ellégé mély is, de imádtam itt lenni. Amikor kicsi voltam, és itt nyaraltam a nagyiéknál, amikor csak tehettem ide jöttem. Mindig megnyugtatott ez a hely. Leültem egy kis kőre és nem gondoltam semmire. Cameronnal most már jó barátok lehetünk, és megpróbálom nem felzaklatni magamat miattuk.

Néztem a tó vizét, ahogy hullámzik és egyszercsak lépkedéseket hallottam a hátam mögül és nagyon megijedtem. Hátranéztem és Cameron állt ott.
-Te meg mit keresel itt? Hogy találtál rám?-kérdeztem tőle. nem hittem el, hogy megtalálta a rejtekhelyemet és már itt sem lehetek egyedül.
-Csak beszélni szeretnék veled.-mondta és leült mellém.
-Szerintem nincs miről beszélnünk.-mondtam és felálltam. Vissza akartam menni a házba, de Cameron megfogta a kezemet és visszahúzott a kőre.
-Szerintem meg van.-mondta és nem engedte el a kezemet.